Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1987 (94. kötet = Új folyam 32. kötet)
1987 / 7-8. sz. - TANULMÁNYOK - HERMAN JÓZSEF - IMRE SAMU: Nyelvi változás - nyelvi tervezés Magyarországon
jelöli, amelyek egy adott társadalomban az ott használatos nyelvek használati körét, egymáshoz viszonyított elterjedtségét, hivatalos státusát szabályozzák. Ez önmagában világos. Érdemes megjegyezni azonban, hogy zömmel idetartoznak mindazok az oktatáspolitikai, oktatásszervezési tevékenységek is, amelyek a társadalom használatos nyelve vagy nyelvei anyanyelvi jellegű oktatásának elterjesztésére, megszilárdítására, hatékonyabbá tételére irányulnak, s bizonyos fokig ide tartozik az anyanyelvi oktatás tartalmának kérdése is, hiszen ezen az oktatáson dől el, hogy egy adott nyelvet beszélő népesség mennyire ismeri, mennyire tudja hatékonyan használni anyanyelvét. Ide tartozó járulékos kérdés, amelyre később még visszatérünk: nemzeti államok viszonylatában nyilvánvalóan a helyzettervezés feladata, hogy kiterjedjen az adott államban beszélt, nem többségi, nemzetiségi, etnikai nyelvek helyzetére, elterjedtségük, használatuk lehetséges szabályozására. Emellett a helyzettervezés feladata az anyanyelvi beszélőktől használt idegen nyelvek körének meghatározása, az oktatásuk, elsajátításuk előmozdítására vonatkozó intézkedések kialakítása is. A tervezés másik területe állapottervezésnek mondható, és az adott nyelv szerkezetével, szerkezeti változásaival, állagával kapcsolatos tevékenységeket foglalja össze. Ezek a tevékenységek részben a nálunk hagyományosan nyelvművelésnek nevezett tevékenységeket jelölik, azzal a megjegyzéssel talán, hogy a most vázolt összefüggések keretében ezek a tevékenységek az adott nyelv használati körének, társadalmi helyzetének, az ezzel kapcsolatos szándékoknak és terveknek figyelembevételével, az egész ezirányú tevékenység társadalmi és nyelvpolitikai céljainak ismeretében folynak s ez a nálunk szokványos nyelvműveléshez képest többletet jelent. Tegyük hozzá, hogy az ún. állapottervezés — amelyet belső tervezésnek is hívhatnánk — szükségszerűen megjelenik az anyanyelvi norma meghatározásában, tisztázásában, változásainak folyamatos nyomon követésében, és ezen keresztül az anyanyelvi oktatás tartalmának meghatározásában is. 8. Mielőtt most már rátérnénk arra, hogy az elmondottakat hazai viszonyainkra, elsősorban a magyar nyelv állapotára és helyzetére konkretizáljuk, engedtessék meg, hogy mintegy lábjegyzetszerűen tegyünk egy — megítélésünk szerint - lényeges megjegyzést. Mint minden tervezés, a nyelvi tervezés is bizonyos, ún. céltételezések alapján, és így bizonyos értékek nevében történik. Szükségszerű, hogy ezeket a célokat és értékeket a nyelvvel kapcsolatos társadalmi tudat, közvélemény figyelembevételével határozzuk meg. Megjegyzésünk ehhez a kérdéshez kapcsolódik. Közismert, hogy a nyelv társadalmi szerepe sokrétű. Elsődleges szerepét tekintve a nyelv az adott közösségen belüli kommunikáció elengedhetetlen és fő eszköze. Ehhez a szerephez kapcsolódnak további, másodlagos szerepek is. A nyelv - éppen elsődleges szerepéből kifolyólag - az adott közösség folytonosságának egyik lényeges ismertetőjegye, az adott közösséghez való tartozás, az adott közösséggel való azonosodás igen fontos ismérve, és az adott közösség verbális kultúrájának, folklórjának, irodalmának anyaga, hordozója is. „Nyelvében is él a nemzet !" — így módosíthatnók az ismert jelmondatot — kitérve e pillanatban a nemzetfogalom meghatározásának feladata elől. Mindebből következően a közösség könnyen a nyelvre „ruház át", a nyelvvel kapcsolatban tudatosít olyan érzelmeket, érzelmileg színezett véleményeket, amelyek tulajdonképpen magára az adott közösségre vonatkoznak: az anyanyelvhez való viszony, az anyanyelvről, annak helye