Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1987 (94. kötet = Új folyam 32. kötet)

1987 / 7-8. sz. - TANULMÁNYOK - HERMAN JÓZSEF - IMRE SAMU: Nyelvi változás - nyelvi tervezés Magyarországon

jelöli, amelyek egy adott társadalomban az ott használatos nyelvek használati körét, egymáshoz viszonyított elterjedtségét, hivatalos státusát szabályozzák. Ez önmagában világos. Érdemes megjegyezni azonban, hogy zömmel idetar­toznak mindazok az oktatáspolitikai, oktatásszervezési tevékenységek is, amelyek a társadalom használatos nyelve vagy nyelvei anyanyelvi jellegű oktatásának elterjesztésére, megszilárdítására, hatékonyabbá tételére irányul­nak, s bizonyos fokig ide tartozik az anyanyelvi oktatás tartalmának kérdése is, hiszen ezen az oktatáson dől el, hogy egy adott nyelvet beszélő népesség mennyi­re ismeri, mennyire tudja hatékonyan használni anyanyelvét. Ide tartozó járu­lékos kérdés, amelyre később még visszatérünk: nemzeti államok viszonylatá­ban nyilvánvalóan a helyzettervezés feladata, hogy kiterjedjen az adott államban beszélt, nem többségi, nemzetiségi, etnikai nyelvek helyzetére, elter­jedtségük, használatuk lehetséges szabályozására. Emellett a helyzettervezés feladata az anyanyelvi beszélőktől használt idegen nyelvek körének meghatá­rozása, az oktatásuk, elsajátításuk előmozdítására vonatkozó intézkedések ki­alakítása is. A tervezés másik területe állapottervezésnek mondható, és az adott nyelv szerkezetével, szerkezeti változásaival, állagával kapcsolatos tevékenységeket foglalja össze. Ezek a tevékenységek részben a nálunk hagyományosan nyelv­művelésnek nevezett tevékenységeket jelölik, azzal a megjegyzéssel talán, hogy a most vázolt összefüggések keretében ezek a tevékenységek az adott nyelv használati körének, társadalmi helyzetének, az ezzel kapcsolatos szándékoknak és terveknek figyelembevételével, az egész ezirányú tevékenység társadalmi és nyelvpolitikai céljainak ismeretében folynak s ez a nálunk szokványos nyelvműveléshez képest többletet jelent. Tegyük hozzá, hogy az ún. állapot­tervezés — amelyet belső tervezésnek is hívhatnánk — szükségszerűen meg­jelenik az anyanyelvi norma meghatározásában, tisztázásában, változásainak folyamatos nyomon követésében, és ezen keresztül az anyanyelvi oktatás tartalmának meghatározásában is. 8. Mielőtt most már rátérnénk arra, hogy az elmondottakat hazai viszo­nyainkra, elsősorban a magyar nyelv állapotára és helyzetére konkretizáljuk, engedtessék meg, hogy mintegy lábjegyzetszerűen tegyünk egy — megítélé­sünk szerint - lényeges megjegyzést. Mint minden tervezés, a nyelvi tervezés is bizonyos, ún. céltételezések alapján, és így bizonyos értékek nevében történik. Szükségszerű, hogy ezeket a célokat és értékeket a nyelvvel kapcsolatos társa­dalmi tudat, közvélemény figyelembevételével határozzuk meg. Meg­jegyzé­sünk ehhez a kérdéshez kapcsolódik. Közismert, hogy a nyelv társadalmi szerepe sokrétű. Elsődleges szerepét tekintve a nyelv az adott közösségen belüli kom­munikáció elengedhetetlen és fő eszköze. Ehhez a szerephez kapcsolódnak további, másodlagos szerepek is. A nyelv - éppen elsődleges szerepéből ki­folyólag - az adott közösség folytonosságának egyik lényeges ismertetőjegye, az adott közösséghez való tartozás, az adott közösséggel való azonosodás igen fontos ismérve, és az adott közösség verbális kultúrájának, folklórjának, iro­dalmának anyaga, hordozója is. „Nyelvében is él a nemzet !" — így módosít­hatnók az ismert jelmondatot — kitérve e pillanatban a nemzetfogalom meg­határozásának feladata elől. Mindebből következően a közösség könnyen a nyelvre „ruház át", a nyelvvel kapcsolatban tudatosít olyan érzelmeket, érzel­mileg színezett véleményeket, amelyek tulajdonképpen magára az adott közös­ségre vonatkoznak: az anyanyelvhez való viszony, az anyanyelvről, annak helye

Next