Magyar Tudomány, 1991 (98. kötet = Új folyam 36. kötet)
1991 / 7. sz. - AKADÉMIAI FÓRUMOK '91 - A TUDOMÁNYOS TELJESÍTMÉNY ELÉRÉSÉNEK FELTÉTELEI - ÉRTÉKELÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI - BRÓDY ANDRÁS: A tudományos eredméyek megítéléséről
méreteztettek. Sőt, talán nekik van a legkevésbé szükségük ezekre! A jól működő rendszernek a magas színvonalú tisztes — nem azt mondom, hogy középszerhez, hanem a nemzeti tudomány jó átlagához — kell igazodnia. Ugyanakkor adjon kellően szabad teret a „nehéz embereknek", a szabálytalanságnak, a kiugró tehetségnek. Egyébként is bonyolult dolog az originalitás és a rutinszerűség viszonya. Szakértők azt mondják, nem tudom megítélni, igazuk van-e, hogy a japán tudomány átlagos nívója rendkívül magas, de az egyes kutatók kreativitása és originalitása feltűnően alacsony. Meglehet, ez nem teljesen igaz, de ez az elemzési dimenzió mind a nemzeti tudomány állapotának, mind az egyéni teljesítményeknek a megítélésében szerepet játszik. Ugyancsak dilemmát jelent a folyamatos vagy epizodikus produktivitás, a mennyiség és a minőség viszonyának a problémája. És végül érdemes szót ejteni a produkció és a személyiség viszonyáról is. Az értékelési műveleteinkben nagyon gyakran nem a konkrét és megfogható produkció, hanem a mögötte álló személy szerepel: annak sugalmazása, holdudvara, közéleti szerepe, „életműve". Ez pszichológiai kényszer, nem lehet tőle szabadulni. De ha tudunk róla, sokkal jobban tudjuk szabályozni hatásait. S végül valóban az utolsó szó: nem fogunk tudni előrehaladni, ha szisztematikusan nem vizsgáljuk az objektív, megbízható értékeléssel szemben ható ellenérdekeltségeket. Ezek az ellenérdekeltségek természetesen személyes motívumokból is táplálkoznak, de nem csupán azokból. Az alacsony színvonalú teljesítmény önvédelme, a rivális partner kiiktatási szándéka, az általános konzervatív tendencia mind-mind szerepet játszik, de közrehat az intézmények rigidsége és érdeke is. Hiszen az egyes kutató valamely intézmény tagja. Mikor őt értékelik, az intézményt is értékelik, és ezért az intézményes „esernyő", az intézet, a tanszék érdeke gyakorta ellenérdekeltségeket hoz mozgásba. Azt gondolom, hogy az értékelés „technológiája", a kivitelezés formái valóban rendkívül fontosak. De nem kevésbé fontos, hogy az értékelési műveleteket és az intézményes tudományt átszövő lélektani, társadalomlélektani viszonylatokat, emberi dinamizmusokat is tekintetbe vegyük, mert itt nem holt műszerek alkatrészeinek sajátos logikája, hanem emberi viszonylatok és akciók bonyolult rendszere érvényesül. Bródy András A TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK MEGÍTÉLÉSÉRŐL Tudományos gondolatok, eszmék, bizonyítások, levezetések és magyarázatok érdemi megítélése nehéz és sok bizonytalansággal járó feladat. Születése idején egy-egy új tétel súlya és érvénye csak roppant nagy első- és másodfajú hibával becsülhető fel. Itt elsőfajú hibának tekinthetjük azt, ha elzárkózunk fontos és új irányzatok elől (mint azt például Gauss tette Bolyai nem-eukleidési geometriájával), míg a másodfajú hiba jellemzője az, ha kellően ki nem próbált, hevenyében sem ellenőrzött téziseket végső igazságoknak nyilvánítunk, amire felületes korunk különösen hajlamos. A feladat bonyolultságának jellemzésére szeretnék itt Planckra hivatkozni mint a legszigorúbb és legkritikusabb kutatók egyikére, aki azt írta: „A tudományos gondolat nem úgy szokott elterjedni, hogy ellenzői fokozatosan megtérnek, hanem inkább úgy, hogy az ellenfelek lassan kint kihalnak és a felnövekvő nemzedék eleve hozzászokik az eszméhez." Hangsúlyoznom kell, hogy ezt olyan elméleti kérdésekkel kapcsolatban jelentette ki, amelyek a kísérleti ellenőrzés számára könnyen hozzáférhetőek. A fizikai tudományokban ugyanis — a minket közelebbről érdeklő társadalomtudományokkal ellentétben — az ítéletalkotást a tapasztalat sokkalta közvetlenebbül segítheti. A tudományos Magyar Tudomány 1991. 7. szám