Magyar Tudomány, 1993 (100. kötet = Új folyam 38. kötet)

1993 / 1. sz. - A TUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBŐL - KONCZ ISTVÁN - PATAKI FERENC: Az Akadémia Pszichológiai Intézete

Az Akadémia Pszichológiai Intézete alkalmat adott arra, hogy levonják „a magyar pszichológiai történeti útjának néhány időszerű tanul­ságát". (Megjelent a Magyar Pszichológiai Szemle 1977. évi 6. számában.) A jubileumi időszakot követő évtizedben a kutatások egyre kedvezőbb (személyi, technikai, anyagi stb.) körülmények között fejlődhettek. Biztos háttér teremtődött a pszichológiai kutatások elméleti és módszertani színvonalának emelkedéséhez, s egyúttal gyakorlati hatékonyságok növekedéséhez. Az 1976 és 1980 között művelt 17 téma a kutatási területek széles körét ölelte fel, s számos ponton kapcsolódott a különböző szintű — országos és tárcaszintű — távlati kutatási témákhoz, s a hosszú lejáratú tudományos feladatok megoldásához. Feszültségek és dilemmák Az intézet sorsának újabbkori alakulása természetesen ezernyi szállal összekapcsolódott a hazai pszichológiai tudományosság mozgásával és intézményes formáinak újjászerveződésével. Kutatói nem „légüres térben" végezték munkájukat; mindig szoros kapcsolatban állottak a szaktudomány életével, a szakmai felsőoktatással, a folyóirat újjáélesztésével, a tudományos testületek és bizottságok mun­kájával. Mindennek révén jelentős szerepet játszottak a hazai pszichológia lendületes megújhodásában, amely a 60-as évek elején-közepén vette kezdetét. E háttéren különös figyelmet érdemelnek a lábra álló pszichológia szükségszerű szakmai-tudományos dilemmái és az intézet belső alakulásából eredő feszültségek. A hazai pszichológia reorganizációjának időszakában kulcskérdéssé vált a tudományág pro­fesszionális színvonalának emelése. A korábban szétszakadozott nemzetközi kapcsolatok, a hiányzó szakképzés, a kísérleti kutatási tradíciók elégtelensége s a „szovjet pszichológia" kényszerű mintává emelése mind hozzájárult ahhoz, hogy heves — és nem mindig sikeres — küzdelmeket kellett (és kell) folytatni azért, hogy a hazai kutatások fogalmi és módszertani szigorúsága, professzionális kul­túrája erősödjék, infrastrukturális ellátottsága javuljon, s mindennek nyomán újólag be tudjon törni a nemzetközi tudományosság színtereire. Ezek a fejlemények főképpen a 70-es évek derekától bon­takoztak ki — elsősorban a kísérleti pszichológiai kutatás területén. A pszichológia — jóllehet egyre enyhülő mértékben — mindvégig sajátos ideológiai nyomás alatt állott. Számos irányzatának és kutatási területének (pl. a mélylélektani iskoláknak, illetve a szociálpszichológiának) váltakozó hevességű küzdelmet kellett folytatnia létjogának kivívásáért. Ez olykor önapologetikus tendenciákhoz és kényszerű-formális marxista interpretációkhoz vezetett. A marxista ideológiai pozíció kétségtelen előnyt jelentett mindazoknak a kutatóknak, akik prog­ramszerűen ebben a keretben terjesztették elő eredményeiket. A dolog lényegén mit sem változtat, hogy vajon benső meggyőződésből avagy alkalmazkodási kényszerből tették ezt; ennek mérlegelése legfeljebb a személyes szerepek megítélése során kaphat jelentőséget. Az ideologikus nyomás egyebek mellett abban is megnyilvánult, hogy előnytelen szakadás és káros szembefordítás alakult ki a „kísérletező" és a „teoretikus" (máskor a „populáris") pszichológus között; az utóbbi hívei a maguk teoretikus-spekulatív konstrukcióit olykor eleve magasabbrendűnek vélték, mint a tényekkel s a fárasztó kísérletekkel bajlódó kutatók eredményeit. Válaszként a „kísér­letezők" is hajlottak az elméleti-történeti vizsgálódások lekicsinylésére. A megalapozott szakmai kritika helyére gyakorta az elvont ideologikus, „leleplező" kritika lépett, amely meglehetősen magabiztosan ítélkezett a „hivatalos" ideológia legáltalánosabb filozófiai és ismeretelméleti elveinek magaslatáról. S jóllehet az évek múlásával mind kevésbé volt szükség arra, hogy a kutató illő citátumokkal bástyázza körül mondanivalóját, s ideologikus hűségnyilatkozatokat tegyen, számos rejtett szálon mégis érvényesült egy különös „hátrányos helyzet" mindazok számára, akik a szakszerűség, a pro­fesszionális tudományosság határai között sáncolták el magukat. Ezek a fejlemények különösképpen sokat ártottak a nyílt, tárgy- és szakszerű tudományos vita­szellemnek. A kutatók egy része nem szívesen bocsátkozott bele olyan jellegű szakmai vitákba, amelyek Magyar Tudomány 1993. 1. szám 101

Next