Magyar Tudomány, 1993 (100. kötet = Új folyam 38. kötet)

1993 / 10. sz. - PATAKI FERENC: "Nyitott jövő" - nyitott kérdések a nevelésügyben

Pataki Ferennc „Nyitott jövő" — nyitott kérdések a nevelésügyben Augusztus 24—28 között, mintegy harminc társegyesület és szervezet részvételével rendezte meg a Magyar Pedagógiai Társaság a hatodik nevelésügyi kongresszust. A tanácskozás jelentőségét növelte, hogy röviddel az oktatási törvény elfogadása után ült össze, és min­denekelőtt a nevelés távlati céljait kívánta a mintegy ötszáz résztvevő megvitatni. Olyan fontos témák szerepeltek a napirenden, mint a társadalmi-gazdasági korszakváltás és az oktatásügy, a tolerancia és a pedagógiai alternatívák. E konferencián hangzott el Pataki Ferenc akadémikus nagy érdeklődést kiváltó előadása is, melyet az alábbiakban némi rövidítéssel közlünk. Közhely, hogy iskola- és nevelésügyünk fejlődésének sorsfordító korszakában él. Egy­szerre szövi át a kritikus és önkritikus reflexió s a megnyílt új esélyek latolgatása. Egyik­másik alapvető jogalkotási dokumentum is megszületett immár, amely a jövő századi iskola arculatát reméli körvonalazni. De ma még szinte minden útirány nyitott, a „nyitott jövő" termékeny zavarának állapotában leledzünk. A mai és holnapi döntések — szüles­senek bár a parlamentben vagy az iskolák falai között, esetleg az effajta tanácskozásokon — szabják majd meg a 21. század első évtizedeinek magyar iskolaügyét. A felelősség nyomasztó, ámbár mintha nem mindenki lenne ennek tudatában. Történelmi fordulatok korszakaiban minden eszme és rögeszme felkínálja a maga józan programját vagy „üdvtanát" a jövendő kulcsaként. Márpedig az iskola világa épp oly gazdag, sokszínű és kimeríthetetlen, mint maga az eleven élet. Nem nyomorítható hát valamely egyetlen, világmegváltó eszmekör Prokrusztész ágyába. A kétkedő és mérlegelő józan ész alázatára, az egymásra figyelésre, a dialógusra és a bölcs eklekticizmusra itt múlhatatlanul szükség van. Soha sem feledhetjük el, hogy amikor oktatáspolitikai elvekről, iskolaszerkezeti változatokról, irányításról meg egyebekről beszélünk, mindig egy-egy fel­növekvő gyermek- és ifjúsági generáció életéről és sorsairól, szüleik reményeiről van szó. Velük nem lehet könnyelműen kísérletezgetni! A szóba jöhető kérdések köre szinte áttekinthetetlen. Az ilyen helyzetekben mindig felbukkan az a hajlandóság, hogy a centralizált állami mindenhatóság eszközeivel hidaljuk át a dilemmákat, s ilyen formán gyorsítsuk fel a fejleményeket. Márpedig bizonyosak lehetünk benne: ezúttal a Ratio Educationis logikája aligha célravezető, bármily korszerű 1174 Magyar Tudomány 1993. 10. szám

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék