Magyar Tudomány – A MTA folyóirata, 1997 (104. kötet = Új folyam 42. kötet)

1997 / 2. sz. - NÉPEGÉSZSÉGI KOCKÁZATOK - PATAKI FERENC: Nemzetkarakterológia?

Pataki Ferenc toknak. A százados gyökerű tömeges félelmek és gyűlöletek, előítéletek és elferdült tartalmú sztereotípiák, kollektív reménykedések és aspirációk, az enheroizáló mi­tológiák, megrögzült és indulatterhelte mentalitások, elemi-ösztönös tömeges re­akciók olykor lényegbevágóan befolyásolják a történeti események kipattanását és lezajlását. Elegendő, ha egy pillantást vetünk a közép-kelet-európai posztszo­cialista országokra, a Közel-Keletre vagy a volt Szovjetunió térségeire, hogy a Balkánról ne is szóljunk. Felettébb jellemző, hogy a politikai elemzők, a szocio­lógusok és a történészek a helyzet jellemzésére gyakorta élnek olyan terminusokkal, amelyek közhangulatokat, tömeges indulati állapotokat neveznek meg, mint pl. a rossz közérzet, a tömeges kudarcélmény, a nemzeti érzések fellobbanása, a jövőkép kiürülése, a bűnbakképzés. Nemzeti sztereotípiák Ha mármost némiképp szűkebbre vonjuk érdeklődésünk fókuszát, s közelebb hatolunk tulajdonképpeni témánkhoz, felfedezhetjük, hogy a történelemírás és a pszichológia közötti együttműködés egyik legrégibb és legígéretesebbnek látszó területe éppenséggel az etnikai-nemzeti önképek (autosztereotípiák) és a másokról alkotott képek (heterosztereotípiák) kutatásához kapcsolódik. Ám tegyük tüstént hozzá: a terület meglehetősen ingoványos. Maradandónak látszó felismerések és önkényes — olykor egyenesen mitologikus — konstrukciók tarka szövevénye borítja a terepet. A modern szociálpszichológia örökölte a hagyományt, a nemzetkarak­terológiai (másként néplélektani) megközelítési módot, amely napjainkban — meg­lehetősen kalandos alakváltozások után — a nemzeti sztereotípiák kutatásában folytatódik tovább. Hozzávetőleg az 50-es és 60-as évek fordulójától kezdve került előtérbe — főként a pszichohistória egyik kezdeményezőjének, Eriksonnak a ha­tására — általában az identitás, s azon belül a nemzeti identitás fogalma és kutatása. A nemzeti identitás kidolgozása, védelmezése és megóvása régiónkban — így vagy úgy — minden nemzeti és politikai programban ott szerepel. Újabban — a narratív nézőpont és elemzésmód térhódítása nyomán, mind nagyobb figye­lemben részesül az etnikai-nemzeti elbeszélések (narratívumok) természete és sze­repe a nemzeti érzület és tudat átszármaztatásában (szocializációjában) és fenn­tartásában. Vegyük hát kissé alaposabban — ámbár szükségképpen vázlatosan — szemügyre az imént említett jelenségeket. Hadd bocsássak előre két általánosabb megfontolást. A társadalomban élő ember sok egyéb jellegzetessége mellett reflexív lény is, vagyis nem csupán má­sokról, hanem önmagáról is értékelő, érzelmekkel átszínezett képet alkot: én­rendszert (self-system) dolgoz ki. E képben szükségképpen jelen vannak az egyént magában foglaló — természetes vagy mesterséges — közösségekről, társulásokról alkotott képzetek is. Az „én" és a „mi" kölcsönösen feltételezi egymást, ami engem jellemez, felismerhető másokban, a hozzám tartozókban is. A „mi" tartalmai pedig a kategória — adott esetben az etnikai-nemzeti kategória — alá vonható egyénekben jelennek meg. Feltéve, hogy nem folyamodunk valamifajta „kollektív pszichikum" („néplélek", „faji lélek", „népszellem") hibás ontologizálásához, amiként az a ro­mantika, majd a múlt századi szociálpszichológia és századunk különféle faji 170 Magyar Tudomány 1997. 2. szám

Next