Magyar Tudomány – A MTA folyóirata, 2000 (107. kötet = Új folyam 45. kötet)

2000 / 4. sz. - TECHNOLÓGIAPOLITIKA - HORVÁTH ISTVÁN - SZIKLAVÁRI JÁNOS - ZSÁMBOK ELEMÉR - ZSÁMBÓK DÉNES - GREGA OSZKÁR: 50 éves a DUNAFERR Dunai Vasmű

DUNAFERR Sziklavári János SZÉCHENYI VASMÜTERVÉTÖL A DUNAI VASMŰIG Széchenyi és a Duna menti vasmű Az 1800-as évek derekához közeledve, Magyarország vaskohászata — Nyugat-Európát követve — az intenzív fejlődés pályájára lépett. Az ország gazdasági felemelkedésén fárado­zó Széchenyi István is szándékozott vasmüvet létesíteni a Duna mentén, mert a Duna közelében fekvő széntelepek leggazdaságosabb hasznosításának a vasmüvet tartotta. Erről 1842-ben William Tierney Clark mérnöknek címzett levelében így ír: egy emelkedőben lévő országban a Duna partjain igazán kétlem, hogy bármi előnyösebb lehetne, mint jó vasművek." W.T. Clarkot közreműködésre kéri fel egy vasműépitésre alapítandó társaság­ba. „Kérdés az — mint írja — vajon található-e vasérc megfelelő helyeken (ti. a Duna közelségében), és könnyen kitermelhető-e, és végül, hogyan állunk eszközökkel, melyekkel a terméket tűrhetően olcsón piacra hozhatnék." Széchenyi vasműépítési terve akkor nem valósulhatott meg, mert kitermelésre érde­mes vasércet a Duna menti szénmezők körzetében nem találtak. Márpedig abban az idő­ben vasmüvet ércbázison létesítettek. Az ország vastermelése az erdélyi és felvidéki ércbá­nyák körzetében növekedett; egyidejűleg természetesen nőtt az ország acéltermelése is. Edvi Illés Aladár 1901-ben az 1898. évi statisztikák alapján joggal sorolta Magyarországot „a világ kiválóbb nyersvastermelő és acéltermelő államai" közé. (Magyarország kereken 364 ezer tonna acéltermeléssel a világ acéltermelő országainak rangsorában a 8. helyen állt.) A magyar vaskohászat a századfordulótól Trianonig A századforduló után a magyar gazdaság és benne az ipar viszonylag gyorsan fejlődött. Az iparon belül a gyáriparé volt a főszerep. Ebben dolgozott az ipari munkásság több mint fele, és ez adta az ország ipari termelésének 3/4 részét. A koncentráció meghatározó je­lentőséggel bírt a műszaki fejlődésre, hiszen a nagyvállalatok rendelkeztek elegendő anya­gi forrással a költségesebb új technológiák, fejlesztések és beruházások megvalósításához, ami különösen a vas- és acéliparban volt fontos. Ebben az időszakban a nemzeti jövede­lem fejlődési dinamikája átlagosan évenkénti 3,2%; ezen belül a mezőgazdasági termelésé 2%, az iparé 5% volt. Az első világháború megszakította az ország fejlődési folyamatát. A mezőgazdaság ter­melése 1919-ben csupán egyharmada volt a háború előttinek; a vas- és acéltermelés a felére csökkent; az ipari termelés egésze 1919 őszén nem haladta meg az 1913. évi szint 15—20%-át. A trianoni döntés (1920) után a nyersanyagforrások túlnyomó hányada az új határokon kívülre esett; így a kohászati nyersanyagforrások 70%-a is. A magyar vaskohászat Trianontól 1938-ig A Trianon utáni Magyarország új gazdasági egység; feltételrendszere megváltozott. Egy tollvonással ítélték nyersanyagbázisú agrár-ipari országból nyersanyagszegény országgá. A gazdaságnak merőben más útra kellett térnie. Keresnie kellett olyan kiutat, amelyen beil­leszkedhet a vele szemben jórészt negatív magatartást tanúsító országokból álló környe­zetbe. Külföldi segítségre nem támaszkodhatott; a nyugat-európai politika éveken át in­kább akadályozta, mintsem támogatta az országot. Magyar Tudomány 2000. 4. szám 459

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék