Akadémiai Közlöny, 1990 (39. évfolyam, 1-9. szám)

1990-08-10 / 6. szám

84 akadémiai értesítő 1990. augusztus 10. tenni. A vita két fő kérdés körül folyt. Javasolja-e egyáltalán az Elnökség a közgyűlésnek az osztályok által megszavazott jelöltek közül hét fő kihagyását, illetve ha javasolja, akkor azt milyen ismérvek alapján, milyen érvekre támaszkodva tegye. A hosszú, részletekbe menő vita során az Elnökség — szavazás útján — úgy döntött, hogy eleget tesz az Alapszabályokban is előírt kötelességének, és aján­lást tesz a közgyűlésnek a megválasztható 50 kor­határ alatti jelöltre. A kiválasztást pedig — el­vetve az objektívnak látszó statisztikai megoldá­sokat — a tudománypolitikai megfontolásokra épí­tette. Az Elnökség 1611990. számú határozata Az Elnökség javasolja, hogy a közgyűlés válassza meg a tudományok alább felsorolt 58 doktorát (közülük 8 korhatár feletti) az Akadémia levelező tagjává. Az Elnökség titkos szavazással a következő ha­tározatot hozta. I. Az Elnökség javasolja, hogy a közgyűlés válasz­­sza meg az alább felsorolt 34 levelező tagot az Aka­démia rendes tagjává. 1. Németh G. Béla I. Osztály 2. Ancsel Éva 11. Osztály 3. Bökönyi Sándor II. Osztály 4. Juhász Gyula II. Osztály 5. Kumorovitz L. Bernát II. Osztály 6. Pataki Ferenc II. Osztály 7. Szabó Árpád II. Osztály 8. Váczy Péter II. Osztály 9. Wellmann Imre II. Osztály 10. Daróczy Zoltán III. Osztály 11. Gyires Béla III. Osztály 12. Kroó Norbert III. Osztály 13. R. Soós Vera III. Osztály 14. Zawadowski Alfréd III. Osztály 15. Balázs Sándor IV. Osztály 16. Dimény Imre IV. Osztály 17. Rajki Sándor IV. Osztály 18. Eckhardt Sándor V. Osztály 19. Jobst Kázmér V. Osztály 20. Vizi E. Szilveszter V. Osztály 21. Michelberger Pál VI. Osztály 22. Tuschák Róbert VI. Osztály 23. Gyarmati István VII. Osztály 24. Medzihradszky Kálmán VII. Osztály 25. Solymosi Frigyes VII. Osztály 26. Alföldi Lajos VIII. Osztály 27. Berczik Árpád VIII. Osztály 28. Damjanovich Sándor VIII. Osztály 29. Gergely János VIII. Osztály 30. Herczegh Géza IX. Osztály 31. Hoch Róbert IX. Osztály 32. Bíró Péter X. Osztály 33. Enyedi György X. Osztály 34. Mészáros Ernő X. Osztály II. 1. Bartha Dénes (korhatár feletti) I. Osztály 2. Gunda Béla (korhatár feletti) I. Osztály 3. Poszler György I. Osztály 4. Ritoók Zsigmond I. Osztály 5. Róna-Tas András I. Osztály 6. Tarnai Andor I. Osztály 7. Benda Kálmán (korhatár feletti) II. Osztály 8. Bóna István II. Osztály 9. Győrffy György (korhatár feletti) II. Osztály 10. Hanák Péter II. Osztály 11. Heller Ágnes II. Osztály 12. Németh Lajos 11. Osztály 13. Varga János II. Osztály 14. Vayer Lajos (korhatár feletti) II. Osztály 15. Babai László III. Osztály 16. Bor Zsolt III. Osztály 17. Csiszár Imre III. Osztály 18. Gallai Tibor (korhatár feletti) III. Osztály 19. Szalay A. Sándor III. Osztály 20. Szász Domokos III. Osztály 21. Zimányi József III. Osztály 22. Bócsa Iván IV. Osztály 23. Dudits Dénes IV. Osztály 24. Sáringer Gyula IV. Osztály 25. Tomcsányi Pál IV. Osztály 26. Ihász Mihály V. Osztály 27. Méhes Károly V. Osztály 28. Muszbek László V. Osztály 29. Petrányi Győző V. Osztály 30. Telegdy Gyula V. Osztály 31. Gyulai József VI. Osztály 32. Kaliszky Sándor VI. Osztály 33. Kollár Lajos VI. Osztály 34. Palotás László (korhatár feletti) VI. Osztály 35. Preisich Gábor (korhatár feletti) VI. Osztály 36. Terplán Zénó VI. Osztály 37. Burger Kálmán VII. Osztály 38. Farkas József VII. Osztály 39. Kőrös Endre VII. Osztály 40. Lipták András VII. Osztály 4. Náray-Szabó Gábor VII. Osztály 42. Farkas Tibor VIII. Osztály 43. Hámori József VIII. Osztály 44. Juhász Nagy Pál VIII. Osztály 45. Kondorosi Ádám VIII. Osztály 46. Papp László VIII. Osztály 47. Szabó I. Mihály VIII. Osztály 48. Andorka Rudolf IX. Osztály 49. Lőrincz Lajos IX. Osztály 50. Mátyás Antal IX. Osztály 51. Szelényi Iván IX. Osztály 52. Vékás Lajos IX. Osztály 53. Ádám Antal X. Osztály 54. Detrekői Ákos X. Osztály

Next