Építünk. A Magyar Írók Szövetsége Debreceni Csoportjának folyóirata 3. (1952)
1952 / 2. szám - ÉPÜL AZ ORSZÁG - Szénássy Barna: Maróthy György
Szénássy Barna: Maróthi György* A debreceni egyetem díszudvarának egyik márványtábláján olvasható a következő felirat: Maróthi György, meghalt 1744-ben. A tábla a XVIII. század egyik legmélyebb gondolkozású és leghaladóbb magyar tudósának az emlékét őrzi. Amikor ma minden tudományos intézményünk iparkodik visszatekinteni a múltba és felidézni azok emlékét, akik félretéve az előítéleteket és megbirkózva minden nehézséggel a haladás eszméit képviselték, egyetemünk életében kétségtelenül a legelsők között foglal helyet Maróthi György. Egyetemünk elődje, a valószínűleg 1538-ban alapított debreceni Református Kollégium fontos szerepet töltött be hazánk művelődésének történetében. Évszázadokon keresztül volt a tudomány legerősebb tiszántúli bástyája, ahol nemcsak nagynevű tanítványok fordultak meg, mint Arany János, Csokonai Mihály vagy Kölcsey Ferenc, hanem olyan kiváló tanárok is, mint Diószegi Sámuel, Hatvani István, Kerekes Ferenc, Péczely József és mások. Munkásságuk sokszor évszázadokkal előzte meg a kor színvonalát. Közülök talán a legismertebb Maróthi György, tipikus képviselője a XVII. század széleslátókörű, sokoldalú pedagógusának, tevékenysége hosszú időre rányomta bélyegét a magyar kulturális életre. Éppen sokoldalúsága miatt azonban egy előadás keretében alig részletezhetjük minden haladónak tekinthető gondolatát, figyelmünket ezért inkább matematikai tevékenységére fogjuk összpontosítani. Maróthi életéről nagyon keveset tudunk. A hátramaradt iratokból csak egészen hézagos, mozaikszerű képet állíthatunk össze. Debrecenben született 1715-ben. Hasonló nevű édesapja előbb városi tanácsnok, később főbíró volt. A fiú a kollégium alsó tagozatában szerezte elemi ismereteit, majd 1729 április 29-én beiratkozott ugyanezen iskola felső tagozatába. Sokoldalúságával és alapos tudásával itt már messze kiemelkedett társai közül. A felső tagozat elvégzése után tizenhatéves korában külföldre távozott, hét évig tartó (1731—38) külföldi egyetemi tanulmányainak főbb állomásai: Basel, Zürich, Bern és Amszterdam voltak. Kétségtelen, hogy szokatlanul széles nyelvismerete (a héber, görög, latin, angol, francia, német, holland és olasz nyelvet beszélte), sokirányú szaktudása és a magyar oktatásügy elmaradottságának felismerése nagyrészt külföldi tanulmányútjának köszönhető. Hazatérése után 1738-ban kinevezték a kollégium negyedik tanszékére tanárnak. E katedrát Debrecen városa alapította 1704-ben és a tanszék vezetőjének feladata a történelem, latin, továbbá a melléktantárgyaknak tekintett természettudományok és matematika előadása volt. Tanári pályája szomorú események között indult. Az óriási pestisjárvány, mely végigpusztította Erdélyt, az 1738—39-es években átterjedt Debrecenbe is, és a város lakosságát a halál erősen megtizedelte. A súlyos helyzetben lévő Debrecenből, aki csak tehette, menekült, a kollégium hallgatóinak a száma is 30 körülire csappant le. Maróthi azonban minden megpróbáltatás és közvetlen veszély ellenére is helyén maradt és az a rövid hat év, amit tanárként a kollégiumban töltött, alkotással és komoly eredményekkel teli. Azonban éppen a megfeszített munka őrölte fel egészségét, és 1744 október 16-án a Péterfiautcai temetőben örök pihenőre tették. Mint tanárról és mint emberről a legmegbízhatóbb adatokat talán abból a gyászbeszédből nyerhetjük, melyet kartársa, Szilágyi Sámuel tartott Maróthi sírjánál. A beszéd egy tudásában, jellemében, de külsejében is egyaránt nagyszerű embert mutat be, aki rövid tanári pályája alatt komoly hírnévre tett szert nemcsak itthon, hanem külföldön is. Tisztelték benne a polihisztort, az „A Debreceni Egyetem Haladó Hagyományai” sorozatban elhangzott előadás.