Építünk. A Magyar Írók Szövetsége Debreceni Csoportjának folyóirata 4. (1953)

1953 / 3. szám - HALADÓ HAGYOMÁNY - Ady Endre: Csokonai Vitéz Mihály (Eddig kiadatlan kézirat)

Ady Endre:­­ Csokonai Vitéz Mihály Debrecen, való és maró télben: a mesék halott, elátkozott városa. Mintha emberi szívek fújnák magukból ki ezt a különös barométer-csúfoló telet. Este, ha a hold is süt, meg akar állni a szívünk. Minden érzékünkkel valami der­mesztő, babonás hatalom játszik. Az utcai lámpák mintha szomorú pislogó fáklyák volnának, amiket köteles kísértet-emberek lóbálnak. Vidám vendéglők muzsikája úgy ér hozzánk, mintha kripta alatt kurjongatnák, hogy sohse halunk meg. Oh, sehol sem olyan hideg a hideg, mint Debrecenben. Csak Cso­konait nem fagyasztják meg az egy­mást kergető telek. Ő áll a kis kertben, kemény télen is, virtusos tartásban. Akkor is, amikor téli süketséggel búj­nak a korai alkonyba a Nagy-Templom és Kollégium. Amikor egész Debrecen mintha összefogna, hogy ne most meg­halsz meleg. Hideg város, gőgös város, meleg-élő város, de jó, hogy szoborként figyel téged Lilla poétája. Hajd Debre­cen, híres Vitéz Mihálynál ma sincs ne­ked még forróbb szívűbb fiad. Januári alkony volt s amit itt le­írunk, tíz percig sem tartott. Ropogott a hó s félelmes volt a téli Debrecen. Egy fiatal pár verődött össze a Nagy- Templom előtt. Talán nem véletlenül és mentek szaporán forró szavakat súgva. A Csokonai-szobornál megriadt és szinte kiáltott a fiú: — Piroska nézze, jön az édesapja. S azután már ugrott is a legényke. Be a szoborhoz, húsz-harminc száraz koszorú közé, derékig a hóba. S Piroska futhatott az apja elé s édes hazug­sággal mondhatta: — De jó, hogy jöttél édesapám, sokáig tartott a zongora­­óra. S eközben pajkosan, szeretettel nézte mint mászik ki a koszorúk alól havasan, egy forró legényke. Talán sürgette is a fiú, mert a koszorúkra szük­ség volt. Kékiné jött, a sánta Kékiné, a Nagy-Templom öreg koldus asszonya a kezetlen urával. Kékiné bátran odabicegett a szoborhoz, két kötélre fűzte a száraz koszorúkat s vitte, húzta, ha jön rendőr nagy baj lesz, de ha nem jön rendőr, sok lány és meleg lesz e koszorúkból. Csokonai mintha figyelt volna gondosan: nem jött rendőr. De jött egy vékony kabátú sápadt fiú, borzos legény arra. Nagyon szomorúan s aki a vesékbe tudna olvasni, talán rettene­teseket olvasott volna ki e fiúból. Talán ez a fiú, esetleg poéta, így borosan és bánatosan, egyenesen a halálba készült. S a hold tréfásan sütött, a legény a szoborhoz ért. Valahogyan, csodálatosan megkönnyülhetett a szíve, mert fütyölni kezdett. A csikóbőrös kulacs zsoltár-szerű filozófusi engesztelő dalát. Ahogy vékony kabátjában loholt, még tízszer is vissza­nézett a soborra. S kedves, vidám szomorúsággal, szomorú vígsággal mintha integetett volna neki Csokonai Vitéz Mihály.★ Csokonai születésének 180. fordulójára közli Ady­­ kiadatlan ifjúkori írását, a debreceni Kollégiumi Könyvtár anyagából: " ВЕКЕ ALBERT

Next