Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 16. (1965)

1965 / 9. szám - HAGYOMÁNY - Juhász Géza: Csokonai "Forradalmi Káté"-ja

Juhász Géza: Csokonai „Forradalmi Káté"-ja JUHÁSZ GÉZA Csokonai „Forradalmi Káté”-ja Van Csokonainak egy párbeszédes műve, amelyről alig esik szó, noha a legfontosab­bak közül való, szinte az a cím is illene rá: Vitéz Mihály forradalmi kátéja. Mégsem csoda, miért hallgattak róla idáig. Csak századunk harmincas éveiben bukkant föl majd 150 esztendei lappangásból; el is üt a Csokonai-szabványtól annyira, hogy máig adósok vagyunk a helyreillesztésével. Nem halasztható ez tovább, hiszen a múlt ősszel már kerek 170 éve, hogy létrejött. De nem tévedés ez? - álmélkodhat, akinek eszébe jut, hogy 1794 őszén már sorra letartóztatgatták nálunk a köztársasági mozgalom gyanúsítottjait. Hogy akkor írt volna bármilyen „forradalmi"-t Csokonai, van akkora semmibevétele az ő valóság­érzékének, mint mikor Toldy Ferenc a sárospataki jogászév termékeinek tette meg nagy bölcselő énekeit, az Estvér és társait, amelyek miatt elsősorban nevezzük őt a magyar felvilágosodás legkiválóbb költőjének. Az a természetes, hogy Martinovicsék mozgalmának emelkedő hulláma táplálta ezeket a lírai remekeket! Patakon már gyö­­kértelen ábrándozás íróasztali nebántsvirágai lettek volna, holott kezdettől izmosan megkapaszkodtak koruk tudatában: másolták, kéziratgyűjteményről-kéziratgyűjte­­ményre adták őket. Csokonai maga mindjárt Pozsonyban megjelentette belőlük mind­azt, ha csak töredékesen is, amire cenzori engedélyt kapott. A Szamár és a Szarvas, - mert erről a dialógusról van szó, - valamennyi művénél vakmerőbb. Hiszen épp azért kellett annyi időn át kiadatlanul hagyni. Az ún. „állati beszélgetések" csoportjába tartozna,­­ írt is vagy négy ilyet Csokonai, de nyilvános­ságra csupán kettő számíthatott: ezek A Bagoly és a Kócsag meg A Pillangó és a Méh. Valamennyi 1794 terméke; formájuk világosan káté-ihlet, s megvan az a szépírói több­letük, hogy a bennük beszélgető „állat"-ok határozott típusként állanak szemben egy­mással. Legélesebben, tehát legművészibb módon, épp A Szamár és a Szarvasban. Ha tudjuk, hogy előzménye ennek a szatírának A had 1793-i háborúellenes vádirata volt, a következő év hajnalán pedig az Újesztendei gondolatok materialista himnuszát már jakobinus magasztalásra is fölhasználta s ezekhez hónapokon belül még tizenkét nagy haladó verse járult, az sem lesz érdektelen, miféle alkotások következtek A Sza­már és a Szarvas után. Első hallásra meghökkentő a válasz:­­ két mulatságos próza. Egy terjedelmes újság­paródia, A Magyar Psyche — valóságos prae-karinthyáda - 1795 januárjában; ráadá­

Next