Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 21. (1970)

1970 / 10. szám - FIGYELŐ - Dankó Imre: Móricz Pál (Születésének százéves évfordulójára)

őriznek az író ízléséről, féktelen túlzásairól, pózairól, ellentmondásairól. Stojanovic-Káldi Katalin pedig a Bácska című Zomborban megjelent hetilapban talált olyan adatokat, melyek bizonyítják, hogy Gozsdu Elek 1879 márciusától 1905 novemberéig Zomborban működött a királyi törvényszék elnökeként. Irodalomtörténetírásunk eddig úgy tudta, hogy Gozsdu 1882-től haláláig egyfolytában Temesváron élt. Csak két példát emeltünk ki, de sorolhat­nánk valamennyit, a Margalits Edéről, a Mátyás király alakját idéző délszláv epikus ének­hagyományokról stb. írottakat is. A Sinkó Ervin irodalmi hagyatékáról készített reflexió és indítvány pedig jókor figyelmeztet arra, hogy a vajdasági magyarság felelős irodalmi érté­keiért. Nem később kell majd a hagyománytalanság miatt siránkozni, hanem most kell résen lenni, a meglevő értékeket összegyűjteni és kiadni. A kiadvány második számának melléklete a jugoszláviai magyar folyóiratok és lapok 1968. évi magyar irodalomtörténeti repertóriuma. Fontos segítséget nyújt a szakembereknek. Reméljük, hogy a szép kezdeményezések után gazdag folytatás következik, s így újabb lépést teszünk azon az úton, melyet Kodály Zoltán mutat nekünk: „Ne legyen magyarság kultúra nélkül, és ne legyen kultúra magyarság nélkül!" GÖRÖMBEI ANDRÁS Móricz Pál SZÜLETÉSÉNEK SZÁZÉVES FORDULÓJÁRA Száz évvel ezelőtt született, nem is olyan régen még olvasott, számontartott író volt, a „Hajdúság írójá"-nak mondták. Ma viszont alig ismerik, írásai hozzáférhetetlenek és szű­­kebb hazájában, a Hajdúságban is alig emlékeznek rá. Pedig megérdemelné. Jó volna, ha emlékét nemcsak születésének százéves évfordulója ürügyén élesztgetnénk, hanem inkább tényleges értékei alapján. Mert ilyenek is vannak és egyáltalán nem szorul a szülőföld rosszul értelmezett lokálpatrióta elnézésére, kritikátlanságára. Móricz Pál munkássága minden negatívuma ellenére is értékes, figyelmet érdemlő, olyan, hogy írónk emlékezetét minden évfordulótól függetlenül fenntarthatja. Nem mentegetésképp említjük, de idekívánkozik annak megállapítása is, hogy elfelejtésé­ben részes kora is. A századforduló a magyar kulturális élet egészének, különösen az irodalom szempontjából csodálatos, gazdag, utolérhetetlen időszaka volt. Móricz Pál a még élő Jókai és Mikszáth, a vele együtt induló Ady, Móricz Zsigmond és a vele egyidő­­ben dolgozó Tömörkény, Kaffka Margit, Gárdonyi Géza, majd később Szabó Dezső, Krúdy Gyula, Móra Ferenc, Komáromi János és mások mellett szinte észrevétlen maradt. Kialakí­totta ugyan ő is a maga olvasóközönségét, megteremtette a maga írói világát, de ez olyan szűk és az irodalmi élet perifériáján levő volt, hogy nem csoda, ha hamar elfelejtették. Munkásságát először a konzervatív oldal értékelte. Mak­ay Ödön 1939-ben, amikor a Petőfi Társaságban helyére lépett, így jellemezte: „Nem tehetek róla, én nem tudok nagyobb dicséretet mondani Móricz Pálra, mint mikor azt mondom, hogy munkáiban egy darab magyar életet mentett meg az elmúlástól! Móricz Pál örökértékű lelki filmre fotografálta az egész Hajdúság, a Hortobágy életét". Móricz Pál megítélésében a kissé pátoszos általánosságban mozgó Maknaynál tovább ment Tolnai Vilmos, aki ugyan még mindig szólamszerűen, de már rátapintva Móricz egyik lénye­ges írói tulajdonságára, úgy vélekedett írónkról, hogy „ha meg kellene íratni az Encyclo­paedia Hungaricát, azaz a magyar értékek könyvét, megbízásom kettőnek szólna: Móricz Pálnak és Takáts Sándornak". Tolnai vélekedésében helyesen mutatott rá Móricz történe­tiségére és részletek iránti, aprólékos érdeklődésére. Móricz Pál helyes megítélését azonban nem a konzervatív irodalmárok adták meg, hanem az újak, a modernek - ha szabad így nevezni azokat, akik bár különböző felfogással, más és más oldalról, de korunk, illetőleg a közelmúlt tartalmi és formai igényeihez mérték

Next