Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 23. (1972)
1972 / 5. szám - Jókai Anna: Tartozik és követel (színjáték, első rész)
TERCSI MAMA: Igen, tudom. . . Nem akarok zavarni, csak ezt a pár üveget. . . (Szatyorban két üveg szilvalekvár.) MÁLNÁSSNÉ: Tessék talán lerakni. TERCSI MAMA (leteszi az asztalra a két üveget): Szilvalekvár. Ha már hozományt nem is tudtam neki adni, de hát özvegyen, ugye . . . Kérem, tessék nekik megmondani, hogy sok boldogságot. . . vagyis hogy ezt a levelet tessék majd odaadni neki. . . (Átad egy levelet, elsírja magát.) A gyerekek kegyetlenek . . . nem tudnak megbocsátani a szülőknek . . . pedig én mindent. . . igazán mindent, ami tellett tőlem . . . MÁLNÁSSNÉ (hűvösen): Óhajt még valamit, asszonyom? TERCSI MAMA: Nem, köszönöm. . . bocsánat, elnézést a zavarásért, elnézést. . . (Kimegy.) MÁLNÁSSNÉ: Kérem, nem történt semmi. . . (Ki.) (Fény a Beatrix szobájára.) BEATRIX (be, öltözködik): A mama azóta is sápítozik, két ember, te jó isten, mi lesz, ha gyerek is . . . De én mondtam neki, ugyan, miért ne, ha megunja őket, bármikor felmondhat, legfeljebb elcseréli a lakást kisebbre ... De azért furcsa arra gondolni, hogy ha akkor nem mondom azt az Ildinek . . . á, hülyeség ezen utólag meditálni. . . bár — szóval férjhez menni azért ma sem könnyű. És a lakás se minden. Mert akinek a lakás számít, ahhoz nem érdemes hozzámenni. Nem igaz? ... De amit ez a srác vállalt, hát ez azért nem normális! Albérletbe, a mamához . . . Sitkovics Ildikóval! . . . (Autótülkölés többször, Beatrixel.) (Fény az albérleti szobára. Miklós és Ildikó vidáman berohannak. Ildikón egyszerű kis kék kosztüm és egy csupacsipke zsabós blúz. Miklós elegáns sötét ruhában. Miklós nevetve felkapja Ildikót, megpörgeti, majd táncolni kezdenek, végül leszédülnek a díványra, belesnek a díszes feliratba, illetve a tüskés rózsaszálakra. Ijedten felugranak, majd Miklós nevetve Ildikó fejére szórja a virágokat és virágszirmokat.) ILDIKÓ (a körbepörgetésnél): Jaj! . . . tegyél már le! Szédülök! MIKLÓS (rászórja a virágot Ildikó): Virágeső! . . . (Észreveszi a lekváros üvegeket, belemajszol.) Hát ez meg mi? . . . Biztos a Málnássné. ILDIKÓ (az előszobában levő fogasra akasztja a kosztümkabátját. Miklóshoz): Légy szíves, hozz egy seprűt! MIKLÓS (bambán): Seprűt? Minek? ILDIKÓ (a virágszirmokra mutat): Beletapossuk a szőnyegbe. MIKLÓS (lustán): Hol a seprű? ILDIKÓ: A sarokban. MIKLÓS: Melyik sarokban? ILDIKÓ: Istenem, hát nézz körül. . . Hány sarok van egy szobában? MIKLÓS (ezt is játéknak veszi, minden sarokba bekukucskál): Itt sincs, itt sincs, itt sincs . . . (Leül a díványra.) ILDIKÓ (az asztal mellől egy dobozból kézi szőnyegpartvist és lapátot vesz ki): Hát ez micsoda? MIKLÓS: Seprűt mondtál. ILDIKÓ: Húzd fel a lábad! (Sepri Miklós lába alatt a szőnyeget.) MIKLÓS: Soká tart még? ILDIKÓ (a kezébe nyomja a lapátot): Tartsd! MIKLÓS: (Élni tartja a lapátot.) ILDIKÓ: De ne így . . . kicsit döntve . . . Na, add ide! (Kiviszi az összesöpört szirmokat.) MIKLÓS: Csak nem akarod ezt csinálni egész nap? . . . Végül is egyszer fordul elő az életünkben .. . Remélem! (Ildi vissza.) Akkor kellett volna olajra lépnem, az első napon, amikor dirigáltad a gyerekeket abban az undok báránybőr bekecsben. (Kedvesen átöleli Ildikót.) ILDIKÓ: Te sem voltál szívderítő az ócska farmerodban. MIKLÓS: Éhes vagyok. ILDIKÓ: Most ebédeltünk . . . Estére Málnássné biztosan megkínál. MIKLÓS: Látod, őt is meghívhattad volna.