Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 23. (1972)

1972 / 5. szám - Jókai Anna: Tartozik és követel (színjáték, első rész)

TERCSI MAMA: Igen, tudom. . . Nem akarok zavarni, csak ezt a pár üveget. . . (Szatyor­ban két üveg szilvalekvár.) MÁLNÁSSNÉ: Tessék talán lerakni. TERCSI MAMA (leteszi az asztalra a két üveget): Szilvalekvár. Ha már hozományt nem is tudtam neki adni, de hát özvegyen, ugye . . . Kérem, tessék nekik megmondani, hogy sok boldogságot. . . vagyis hogy ezt a levelet tessék majd odaadni neki. . . (Átad egy levelet, elsírja magát.) A gyerekek kegyetlenek . . . nem tudnak megbocsátani a szü­lőknek . . . pedig én mindent. . . igazán mindent, ami tellett tőlem . . . MÁLNÁSSNÉ (hűvösen): Óhajt még valamit, asszonyom? TERCSI MAMA: Nem, köszönöm. . . bocsánat, elnézést a zavarásért, elnézést. . . (Kimegy.) MÁLNÁSSNÉ: Kérem, nem történt semmi. . . (Ki.) (Fény a Beatrix szobájára.) BEATRIX (be, öltözködik): A mama azóta is sápítozik, két ember, te jó isten, mi lesz, ha gyerek is . . . De én mondtam neki, ugyan, miért ne, ha megunja őket, bármikor fel­mondhat, legfeljebb elcseréli a lakást kisebbre ... De azért furcsa arra gondolni, hogy ha akkor nem mondom azt az Ildinek . . . á, hülyeség ezen utólag meditálni. . . bár — szóval férjhez menni azért ma sem könnyű. És a lakás se minden. Mert akinek a la­kás számít, ahhoz nem érdemes hozzámenni. Nem igaz? ... De amit ez a srác vállalt, hát ez azért nem normális! Albérletbe, a mamához . . . Sitkovics Ildikóval! . . . (Autótül­­kölés többször, Beatrix­el.) (Fény az albérleti szobára. Miklós és Ildikó vidáman berohannak. Ildikón egyszerű kis kék kosztüm és egy csupacsipke zsabós blúz. Miklós elegáns sötét ruhában. Mik­lós nevetve felkapja Ildikót, megpörgeti, majd táncolni kezdenek, végül leszédülnek a díványra, belesnek a díszes feliratba, illetve a tüskés rózsaszálakra. Ijedten felug­ranak, majd Miklós nevetve Ildikó fejére szórja a virágokat és virágszirmokat.) ILDIKÓ (a körbepörgetésnél): Jaj! . . . tegyél már le! Szédülök! MIKLÓS (rászórja a virágot Ildikó): Virágeső! . . . (Észreveszi a lekváros üvegeket, bele­majszol.) Hát ez meg mi? . . . Biztos a Málnássné. ILDIKÓ (az előszobában levő fogasra akasztja a kosztümkabátját. Miklóshoz): Légy szí­ves, hozz egy seprűt! MIKLÓS (bambán): Seprűt? Minek? ILDIKÓ (a virágszirmokra mutat): Beletapossuk a szőnyegbe. MIKLÓS (lustán): Hol a seprű? ILDIKÓ: A sarokban. MIKLÓS: Melyik sarokban? ILDIKÓ: Istenem, hát nézz körül. . . Hány sarok van egy szobában? MIKLÓS (ezt is játéknak veszi, minden sarokba bekukucskál): Itt sincs, itt sincs, itt sincs . . . (Leül a díványra.) ILDIKÓ (az asztal mellől egy dobozból kézi szőnyegpartvist és lapátot vesz ki): Hát ez micsoda? MIKLÓS: Seprűt mondtál. ILDIKÓ: Húzd fel a lábad! (Sepri Miklós lába alatt a szőnyeget.) MIKLÓS: Soká tart még? ILDIKÓ (a kezébe nyomja a lapátot): Tartsd! MIKLÓS: (Élni tartja a lapátot.) ILDIKÓ: De ne így . . . kicsit döntve . . . Na, add ide! (Kiviszi az összesöpört szirmokat.) MIKLÓS: Csak nem akarod ezt csinálni egész nap? . . . Végül is egyszer fordul elő az éle­tünkben .. . Remélem! (Ildi vissza.) Akkor kellett volna olajra lépnem, az első na­pon, amikor dirigáltad a gyerekeket abban az undok báránybőr bekecsben. (Kedvesen átöleli Ildikót.) ILDIKÓ: Te sem voltál szívderítő az ócska farmerodban. MIKLÓS: Éhes vagyok. ILDIKÓ: Most ebédeltünk . . . Estére Málnássné biztosan megkínál. MIKLÓS: Látod, őt is meghívhattad volna.

Next