Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 24. (1973)
1973 / 1. szám - A 150 ÉVE SZÜLETETT PETŐFIRE EMLÉKEZÜNK - Pálffy István: Novemberi televízió (A Petőfi-év küszöbén)
ge a helyes „vonal", vagy hatásosabb, megragadóbb lenne-e egyfajta „szuper-művészi" előadóstílus és a profi riporterektől megszokott, jó értelemben vett „bűvészkedés". Szívesen kérdeznénk ki a film készítőit apró részletekről, műhelytitkokról, pl. milyen szempontok alapján válogatták ki a riportalanyokat, mi vitte őket országunk egyik-másik tájára, azt is szívesen kérdeznénk, „mi maradt dobozban", de azt hiszem, itt nem is az a fontos, hogy az efféle kérdésekre választ kapjunk, hanem maga a puszta tény, hogy ilyen kérdések, a film keltette intellektuális izgalom és reakciók egyenes termékei kikívánkoznak az emberből. Csakúgy, mint ahogy a tanulságok és következtetések fogalmazódnak meg benne. Oldalakat lehetne írni arról, hogy mit üzen ez a riportfilm a pedagógusoknak, a szülőknek, gyereknek. Oldalak helyett hadd idézzem - immár másodszor — Bihari Sándor szavait: „jobban kell ismernünk és értenünk Petőfit és - saját érdekünkben - igazabban mint eddig". Nem éppen a legrózsásabb ez a tanulság, s a műfaj sajátosságaiból adódóan, nem valami sima, szokványos úton jut el hozzá a Petőfi riportfilm nézője. Nagyon valószínűnek érzem (s ha nem így történt, akkor is fenntartom, hogy a látszat alapján csakis erre gondolhat a szemét látásra használó néző), hogy ez a két tényező igencsak hozzájárult ahhoz, hogy a „Keressük Petőfit" filmsorozat második része már úgy került a képernyőre, mintha „csak felnőtteknek", „csak tizenhat éven felülieknek" szólna, pedig tanulsága „korhatár nélkül" megszívlelendő. PÁLFFY ISTVÁN Tar Zoltán festménye: Vízimalom Túristvándiban