Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 24. (1973)

1973 / 12. szám - FIGYELŐ - Magyari Vilmos: Kiálts, város! (Szabó Magda drámája és a Csokonai Színház előadása)

„A költészet nem öncél önmagáért, hanem eszköz, amely által a költő bizonyos célt elérni óhajt. E cél sohasem lehet rút, vagy becstelen, hanem csak szép és nemes. E célt nélkü­löző költészet nem jogosult. Az nem is költészet már, hanem ennek megfertőztetése". Mindenekelőtt használni akart. Ami alkotásaiban több volt a napi szükségletnél, az része lett a századfordulón hirtelen változáson áteső román közművelődésnek. Csiszolta a töme­gek ízlését, fokozta az olvasók érdeklődését, megpróbálta a nép szellemi felemelkedése ér­dekében a FAMILIA-hoz édesgetni korának legnagyobb íróit. Szándékosan hagytam e felsorolás végére Vulcan legmaradandóbb alkotását, a FAMILIA című folyóiratot. A lapot 1865 és 1905 között, jó negyven éven át példátlan kitartással és céltudatossággal az erdélyi román közművelődés szolgálatába állította. Közölt verset, no­vellát, folytatásos regényt, megismertette olvasóit a közgazdaság alapfogalmaival, hasz­nos tanácsokkal látta el a háziasszonyokat és gazdálkodókat. Olvasóinak ízlését igyekezett a kor kívánalmaihoz igazítani. Nevelt, tanított, politizált, közművelődést szervezett. Vulcan szerkesztői koncepciójának egyik alapgondolata volt, hogy olvasóit megismertesse a Kárpátokon túl élő román írók munkáival. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy az olva­sók ezrei e folyóirat hasábjain olvashatták először Dickens és Puskin, Ibsen és Csehov, s mellettük tíz meg tíz világirodalmi nagyság novelláit, verseit. A világirodalmi vonulat­ban, leginkább Vulcan fordításában e folyóiratban ismerkedtek a román olvasók Jókai, Arany János, Petőfi és irodalmunk más jeles képviselőinek műveivel. A kölcsönös megismerés és megbecsülés szükségét, a követjárás hasznát mindmáig érvé­nyes példamutatással hirdette s persze cselekedte is Iosif Vulcan. Tegyük mindehhez hozzá, hogy a FAMILIA volt az első román folyóirat, amely Marxról és az I. Internacionáléról cikkezett. Az 1871. évi 51. számban a folyóirat így írt az Inter­­nacionáléról: „...még egyesületnek nevezi magát, de sokkal hatalmasabb és félelmete­sebb, mint sok állam" - majd hozzáteszi: „Az Internacionálé említésére reszketnek a kor­mányok; ma még üldözik, de már nem képesek megakadályozni ennek az egyesülésnek egyre fokozódó terjedését”. Tudjuk, hogy „az egyre fokozódó terjedés" mekkora mére­teket öltött, s hová vezetett. Egyebek között oda, hogy itt és most egybegyűlhettünk arról a férfiúról szólni, aki apostola volt nemcsak a közeledésnek és barátságnak, de a testvéri­ségnek is. Az ő lankadatlan kitartása, tudatos munkálkodása ma is lelkesítő példa. Figyel­meztetés arra, hogy a kormánypolitikává lett barátság ne csak lehetőség, hanem szükséglet és hétköznapi feladat legyen; hogy a két részről, mind román, mind magyar részről kívá­natosnak ítélt keretet szorgos munkálkodással ki is töltsük, hogy egymás szellemiségét, lelkiségét méginkább megismerjük, megértsük. Ne mulasszuk el megtenni mindazt, ami a szocializmus viszonyai között reánk szabott. Az érintkezési pontok naponként sokasodnak, de még tovább szaporíthatok, ha a szokott, köl­csönös tisztelet alapjáról újra meg újra teszünk valamit a kölcsönös megbecsülésért. Ha Ady, Vukcan, József Attila hitét, intelmeit mai dolgainkhoz igazítjuk. Ha naponként keresünk egyre több okot a közös örvendezésre, nem kijelentésekre és fo­gadkozásokra, hanem a hétköznapi munkálkodásra, egymás testvéri megértéséért. Ha a baráti kézszorításra mindig készek vagyok. KÖTELES PÁL Kiálts, város! SZABÓ MAGDA DRÁMÁJA ÉS A CSOKONAI SZÍNHÁZ ELŐADÁSA A jelenkori magyar drámairodalom fellendítésének, a színházi műsorok és előadások meg­­pezsdítésének igen jó szolgálatot tettek a közelmúlt évek drámapályázatai, a kulturális irányító szerveknek az új magyar dráma születését támogató gesztusai. Végeredményben ehhez a kultúrpolitikai elgondoláshoz csatlakozott a debreceni Csokonai Színház is, ami­kor névadója, Csokonai Vitéz Mihály születésének 200. évfordulóját többek között új ma­gyar drámák bemutatásával kívánta ünnepelni az 1973-74-es színházi évadban. A terv megvalósítása érdekében több írótól kért drámát a színház. Az évad elején nyilvánosságra hozott műsorterv azonban azt bizonyította, hogy az írók közül egyedül Szabó Magda tar­

Next