Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 24. (1973)

1973 / 11. szám - VALLOMÁSOK CSOKONAIRÓL - Kárpáti Kamil: Csokonaihoz

28 KÁRPÁTI KAMIL Csokonaihoz Épp az a barátom, kit kedvtelve hasonlítottam Hozzád könyve után, fejmosást kapott a költészet vitézlő őrtállóitól otthonában, miért nem alakítgatta Csokonai című versét A Reményhez vagy Estvéd idoma szerint. Rossz kölyök! nem tett papír alá sorvezetőnek! Elgondolni se jó, mennyivel keményebb lenne leckém, ha egyáltalán lehetne leckéztető Erzsébeten is, e nyögve-nyelős sorok láttán. Sóvárgott hajcibálás!­ó, nem több, csak a gimnázium önképzőköri (színvonalú) indulata! tanáros nem!-ek, verselő tanácstag-vétók! Jövőnk, kit Te (somogyi iskolamester), oly sokféleképp szólitgattál, idestova két évszázad vér­verejtéke árán se jutott idáig­­ nálunk!... Hát irigylem barátomat, nem is értem, mert nem hallgat a szóra, hol közügy Csokonai megkövetése, ha rossz is a mérce: valami! Már inkább az alattomos kutya boka­ felé­ kapását, mint a Semmit! Iskolakerülő koromban a Kisduna jegét kővel hajigálva, órák - évek, évtizedek! — úsztak velem a semmi jégtábláival el. Órák - s még annyi szaguk sincs így utólag, mint a kitépett fűcsomónak. De jött egy perc, s ez aztán nehéz, mintha gaz helyett aranya van a zsáknak. Kutya bukkant ki a télből, méteres magas, tépett bundája lehet, hogy mocsokba ragadt szőr helyett jégcsapból állt, lóállkapcája nyakát lehúzta, alulról figyelt, a hóbuckák közül parázslott szemgolyója föl. S morgott. Ha gyermek tudna a Halálhoz beszélni, sietve kértem volna kegyét: nyissa a földet meg alattam, vagy jegenye-légy csapója töröljön el, de csak azt láttam, amint madár­csontjaim szájából kétfelől kilógnak; a régi anyakutya-harapás kézfejemen sisteregve kiújult; alattomos, monoton mozgása már-már szétrobbantotta fejem - ekkor eszembe jutott a tízóraim: kitéptem táskámból s elé vetettem. Kolbászkarikák, sajtdarabok, kenyérszeletek - esküszöm, nyerítve falt! Odadobtam elé kolbász-szagú füzeteimet és u­gye! hogy tudtam futni! Rövid az élet, nem hosszabb egy közepesen megfizetett sírbeszédnél. A szerelem lehetőségeit latolgatva akartam Hozzád szólni, valami babítsi kép is kísértett, (hogy kedvese ujjacskáit szegzi a háborúnak) és a Szeplő, a tejfehér mellcsúcs alatt a leánytörzsön, Te, első, tündöklő Erotikusunk, (nemcsak garabonciás és klasszikus) hódolni Néked Mihály, én ezért akartam, de lásd, e kutya­gondolat felfalta, mint kolbászkarikákat a hóról, nőink édes dicséretét. Ennyi balesettel egyetlen megszólalásban, már csak azt kérem Tőled, ha éhes kutyám valahol fönt utolér, etesd meg jól. S tiszteltetem.

Next