Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 25. (1974)
1974 / 8. szám - Dolinszkij, Danyil: Zápor (versek, Aczél Géza fordításai)
38 Jövök mégis e rengetegbe, s mindannyiszor bámulva, mint egy kamasz, nézem, a nap rőt rókája miként szalad a horizonton. S még fennmarad. * * * Ó, sztyepp! Benned az ember könnyen napnak véli magát, felüti fejét a zöld vetésből, szíved ver ott, hol éppen áll. Ó, sztyepp! Benned az ember fejé micsoda sejtelem int: e végtelennek csak ott van magánya, hol földobog a szív. * * * Magas égbolt - hangok tartománya, ha olykor fölnyitom a szám, szántás vagy ugar ekhozza számra, mit a versem dalolni kíván? Vizek világa - bálnák s kis halak, hangok világa - basszus és magas, ha szántás - kapák és ekék. Az írók körül freskók és képek, azok közül, kik szavakkal élnek, a Mű előtt, mondd, ki vagyok én? Nem tudhatom. Vagy úgy van e dolog: a hó ihlete tollamra repül, ha érzékletes képre bukkanok, máskor meg mesél nekem a ló? És ha valaki, most vagy még régen, az égbe hazugságot vetett, s a hang átrepült a fényes égen, akkor az én szavam is beteg? Nem tudhatom. És az vajon miért, hogy nyárutón érnek a fejek? Inkább ne közeledne úgy az éj! .. . Harmat. Füvek. Napok. Emberek. Fordította: ACZÉL GÉZA