Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 32. (1981)
1981 / 7. szám - FÓRUM - Hankiss Elemér: A bűntudatról mint társadalmi jelenségről
nyomorúság ellen, hogyan alkotja meg azt az „üdvtörténeti” eseménysort, amelynek a jelenlegi szenvedés nélkülözhetetlen, de előrevivő eleme. S a valóságban ennél még hatásosabb, a társadalom tudatát, öntudatát még jobban megerősítő formája is kialakult a XVI. században a fenti gondolatmenetnek, amely az ótestamentumi hagyományokra támaszkodva azt hirdette, hogy: Isten a maga választott népét bünteti a legszigorúbban -*• mert próbára akarja tenni türelemmel kell hát viselnünk a szenvedéseket mert ha igaznak találtatunk -*■ Istennek nagy tervei vannak velünk, az ő választott népével. A megújulás eszköze volt a bűntudat a reformkorban is, midőn - tudjuk - nemcsak a Himnuszban, de versek sokaságában, Wesselényi, Kölcsey, Széchenyi s mások írásaiban domináns motívum volt a nemzet bűnösségének a tudata. Az évszázados rabságra és tespedésre való ráébredésnek, a kíméletlen számvetésnek, a megtisztulás vágyának, az újrakezdés szándékának a jeles eszköze volt mindez. Ilyen nagy bűntudathullám azóta sem söpört végig az országon. A századforduló polgárságának peremein erjedni kezdett ugyan valamicske bűntudat a nemzetiségek elnyomása (és a szociális nyomorúság) miatt, amit aztán a trianoni megcsonkítás pillanatok alatt elsöpört, és mártírtudattal helyettesített be. A harmincas években az országos nagy szegénység látványa és a munkás-, illetve népi mozgalmak tudatosító munkája újra beszivárogtatott némi bűntudatot a polgári tudatokba s szívekbe, de arra, hogy ez a bűntudat olyan megújító erővé váljék, mint vált annak idején a reformkorban, már nem került sor. Mi történt azóta? Egyáltalában lehet-e a bűntudatról így, társadalmi szinten, a bűntudatról mint társadalmi jelenségről beszélnünk? Lehet-e bűntudata egy közösségnek, egy társadalomnak? S ha lehet, vannak-e valóban az említettekhez hasonló bűntudathullámok? Változik-e a közösség bűntudatszintje s talán jellege is térben és időben? E kérdések megválaszolásához segítségül kell hívnom a szakirodalmat. A BŰNTUDATRÓL MINT TÁRSADALMI JELENSÉGRŐL A hagyományos társadalmakban gyakran kialakult az a tudat, hogy a közösség egy vagy több tagjának bűne miatt az egész közösség bűntől fertőzötté vált (gondoljunk csak Oidipusz Thébájára); ilyenkor bűnbakképzéssel, a bűnösnek vélt személynek vagy akár egész környezetének - mindazoknak, akik valamilyen formában érintkeztek vele - a kiirtásával, a fertőzött góc gondos eltávolításával vagy kollektív vezekléssel próbáltak a bűntől s a bűntudattól megszabadulni. Gyakori volt a belső bűntudat „protekciója” is, más, főképp ellenséges népekre, népcsoportokra való átvetítése, ami megkönnyítette az ellenük irányuló agressziót, és indokolta leigázásukat vagy akár elpusztításukat. Az újkori, polgári jogalkotás évszázadok óta küzd a „kollektív” bűn e fogalma s a vele járó emberirtó, népirtó szenvedélyek fellángolása ellen - de tudjuk, még a legújabb kor és a közelmúlt is szörnyű példáit adta Németországban, Kambodzsában és másutt ennek az egész népeket vagy társadalmi csoportokat stigmatizáló, bűnösnek deklaráló és a nemzeti megtisztulás érdekében kiirtó barbárságnak. A jogelméletben tudomásom szerint a nürnbergi per nyomán merült föl mind ez ideig legélesebben a kollektív bűn kérdése, az, hogy vajon felelősségre lehet-e vonni egy egész népet azokért a bűnökért, amelyeket a vezető elit s a vezetők pretoriánus gárdája követett el. Hadd idézzem itt csak Jaspers s a hozzá közel állók véleményét, miszerint bűnügyi felelősség csak azokat terheli, akik közvetlenül részt vettek a gonosztettekben, vagy tudatosan segítséget nyújtottak hozzájuk. De poli