Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 32. (1981)

1981 / 7. szám - FÓRUM - Hankiss Elemér: A bűntudatról mint társadalmi jelenségről

nyomorúság ellen, hogyan alkotja meg azt az „üdvtörténeti” eseménysort, amelynek a jelenlegi szenvedés nélkülözhetetlen, de előrevivő eleme. S a valóságban ennél még hatásosabb, a társadalom tudatát, öntudatát még jobban megerősítő formája is kialakult a XVI. században a fenti gondolatmenetnek, amely az ótestamentumi ha­gyományokra támaszkodva azt hirdette, hogy: Isten a maga választott népét bünteti a legszigorúbban -*• mert próbára akarja tenni türelemmel kell hát viselnünk a szenvedéseket mert ha igaznak találtatunk -*■ Istennek nagy tervei vannak velünk, az ő választott népével. A megújulás eszköze volt a bűntudat a reformkorban is, midőn - tudjuk - nemcsak a Himnuszban, de versek sokaságában, Wesselényi, Kölcsey, Széchenyi s mások írásaiban domináns motívum volt a nemzet bűnösségének a tudata. Az év­százados rabságra és tespedésre való ráébredésnek, a kíméletlen számvetésnek, a megtisztulás vágyának, az újrakezdés szándékának a jele­s eszköze volt mindez. Ilyen nagy bűntudathullám azóta sem söpört végig az országon. A századfor­duló polgárságának peremein erjedni kezdett ugyan valamicske bűntudat a nemze­tiségek elnyomása (és a szociális nyomorúság) miatt, amit aztán a trianoni megcson­kítás pillanatok alatt elsöpört, és mártírtudattal helyettesített be. A harmincas évek­ben az országos nagy szegénység látványa és a munkás-, illetve népi mozgalmak tudatosító munkája újra beszivárogtatott némi bűntudatot a polgári tudatokba s szí­vekbe, de arra, hogy ez a bűntudat olyan megújító erővé váljék, mint vált annak idején a reformkorban, már nem került sor. Mi történt azóta? Egyáltalában lehet-e a bűntudatról így, társadalmi szinten, a bűntudatról mint társadalmi jelenségről beszélnünk? Lehet-e bűntudata egy kö­zösségnek, egy társadalomnak? S ha lehet, vannak-e valóban az említettekhez ha­sonló bűntudathullámok? Változik-e a közösség bűntudatszintje s talán jellege is térben és időben? E kérdések megválaszolásához segítségül kell hívnom a szak­­irodalmat. A BŰNTUDATRÓL MINT TÁRSADALMI JELENSÉGRŐL A hagyományos társadalmakban gyakran kialakult az a tudat, hogy a közösség egy vagy több tagjának bűne miatt az egész közösség bűntől fertőzötté vált (gon­doljunk csak Oidipusz Thébájára); ilyenkor bűnbakképzéssel, a bűnösnek vélt sze­mélynek vagy akár egész környezetének - mindazoknak, akik valamilyen formában érintkeztek vele - a kiirtásával, a fertőzött góc gondos eltávolításával vagy kollek­tív vezekléssel próbáltak a bűntől s a bűntudattól megszabadulni.­ Gyakori volt a belső bűntudat „protekciója” is, más, főképp ellenséges népekre, népcsoportokra való átvetítése, ami megkönnyítette az ellenük irányuló agressziót, és indokolta le­igázásukat vagy akár elpusztításukat. Az újkori, polgári jogalkotás évszázadok óta küzd a „kollektív” bűn e fogalma s a vele járó emberirtó, népirtó szenvedélyek fel­lángolása ellen - de tudjuk, még a legújabb kor és a közelmúlt is szörnyű példáit adta Németországban, Kambodzsában és másutt ennek az egész népeket vagy tár­sadalmi csoportokat stigmatizáló, bűnösnek deklaráló és a nemzeti megtisztulás ér­dekében kiirtó barbárságnak. A jogelméletben tudomásom szerint a nürnbergi per nyomán merült föl mind ez ideig legélesebben a kollektív bűn kérdése, az, hogy vajon felelősségre lehet-e vonni egy egész népet azokért a bűnökért, amelyeket a vezető elit s a vezetők pre­­toriánus gárdája követett el. Hadd idézzem itt csak Jaspers s a hozzá közel állók véleményét, miszerint bűnügyi felelősség csak azokat terheli, akik közvetlenül részt vettek a gonosztettekben, vagy tudatosan segítséget nyújtottak hozzájuk. De poli­

Next