Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat 32. (1981)

1981 / 7. szám - FÓRUM - Hankiss Elemér: A bűntudatról mint társadalmi jelenségről

tikailag és erkölcsileg felelős mindenki, aki egyfelől segített Hitlerék hatalomra ju­tásában és hatalmon maradásában (például azzal, hogy rájuk szavazott, vagy aktí­van részt vett politikai szervezeteik munkájában) - s aki másfelől tudott a gonosz­tettekről, de nem tette meg ellenük még azt a minimumot sem, amit saját életének s biztonságának súlyos kockáztatása nélkül megtehetett volna." De mindenesetre, bár a modern jogalkotás és joggyakorlat szigorúan az egyénre igyekszik leszűkíteni a bűnösség és a felelősségre vonás körét - s ennek nem mond ellent az, hogy eny­hítő körülményekként a korábbinál sokkal nagyobb mértékben figyelembe vesz kül­ső körülményeket, például a gyerekkori­ családi környezetet a társadalmi gyakor­latban újra és újra kialakulnak olyan helyzetek, amelyekben egész közösségek fe­lelőssé és legalábbis morálisan vétkessé válnak, s ezt az esetek egy részében bűn­tudatként meg is élik. Sokat küszködik a modern teológia is a kollektív bűn s általában a bűnösség fogalmával. A jogalkotással szinte párhuzamosan haladva a teológia is szűkíteni igyekszik a kollektív bűnösség fogalmának érvényét. Vannak teológusok, például Tillich vagy Heinrich Ott, akik az eredendő bűnről szóló hagyományos egyházi ta­nítást már-már elvetik; hangsúlyozzák, hogy a bűnösséget nem lehet örökölni, hogy az ember nem él ama hajdani, mitológiai eredendő bűn rabságában. De részese min­denki az emberiség „tragikus sorsának”, annak, hogy mióta világ a világ, külső és belső erők sokasága kényszeríti arra, hogy elidegenedjék másoktól, önmagától és Istentől, hogy részese s akaratlanul is eszköze legyen például a mai korban mind­annak a szörnyűségnek, szenvedésnek, éhezésnek, kizsákmányolásnak, háborúsko­dásnak, terrorizmusnak, gyilkosságnak, ökológiai rombolásnak, amely kínozza s pusztítja manapság az emberiséget. Mindezt nagy gazdasági és társadalmi erők, az egyén által nem ellenőrizhető erők hozzák létre, és mégis minden ember személye­sen is felelős mindezért. Ámde nem bűntudattal, és még csak nem is az erkölcsi normák szigorú betartásával kell válaszolnia az embernek minderre, hanem azzal, hogy e tragikus sorson belül megpróbálja értelemmel és reménnyel feltölteni a maga és a mások életét.­ A társadalomtudományok is sokat foglalkoznak az utóbbi időben a bűntudat­tal mint társadalmi, s nem mint egyéni­ pszichikai jelenséggel. Sok kutatás folyt az elmúlt években például arról, hogy a különböző országokban, illetve kultúrákban a depressziós tünetekkel milyen mértékben jár együtt a bűntudat. Vannak például, akik szerint az európai jellegű kultúrákban a bűntudat, Japánban viszont a szégyen­érzet a gyakori tünet. E feltételezett különbséget többek között azzal magyarázzák, hogy az egyistenhit s különösen a kereszténység erős felettes ént épít be az emberbe, amely arra készteti, kényszeríti, hogy szigorúan tartsa be kötelezettségeit másokkal, s így végső fokon Istennel szemben, e norma megszegése, mások megrövidítése bűn­tudatot kelt az emberben. Japán ezzel szemben „szociokultikus” társadalom, ahol a társadalmi státus tudata dominál; az adott társadalmi státus szerinti viselkedést bonyolult szabályrendszer irányítja, és a társadalom szigorúan szankcionálja. Ha az ember megszegi e szabályokat, ha nem saját státusa szerint viselkedik és leleplező­dik, akkor ezzel nem föltétlen károsít meg másokat - s következésképpen nem föl­tétlen érez bűntudatot -, hanem nevetséges, szégyenteljes helyzetbe kerül.­ Ez a különbségtétel a hagyományos típusú és az újkori európai típusú társa­dalmak közt meglehetősen általános a szakirodalomban. Riesman egy lépéssel to­vább menve ezt egészíti ki egy hármas tipológiává, a következőképpen:

Next