Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 40. (1989)

1989 / 2. szám - Kurucz Gyula: Bora-Bora (elbeszélés)

lázadni a nő ellen. Már kapott is a vállára egy adag, vállfán száradó női fehérneműt, és éppen befordult a szobájába, amikor a hosszú, egyforma sárga folyosón fel­tűnt két szerelőruhás alak, lassan sétálva, cigarettázva közeledtek. Az asszony fe­léjük futott, öblös kiáltásokkal lökdöste be őket a szobába. Katkó a vizes ruhákkal sétált, és ahol lelt valami akasztásra alkalmas helyet, megszabadult egy-egy fogastól. Végignézett kis birodalmán, ezen az eltorzított csatatéren. Odaátról orosz, német és az itteni kiáltások hallatszottak át a légfűtés traktorzaján. Ratkó gyorsan elkészítette menekülőtáskáját a legfontosabb sze­mélyi holmikkal, iratokkal, amikkel üzemképes marad egy katasztrófa esetén is. A többi holmit magasabb, zárt polcra tömörítette, mindent ellenőrzött, és egy papírlapra felírta: „December 12, 17,03. Vízveszély, segítségnyújtás szomszéd­nak, illetékesek értesítve (szálloda), felelősség tisztázatlan.” A papírlapot össze­hajtotta és válltáskája oldalába csúsztatta. Zsebre vágta az ajtókulcsot, hogy ki ne zárja magát, és kiment. Az egyik szerelő az ajtófélfát támasztotta, és a vízbe ütögette cigarettája ha­muját. A másik négykézláb állva csavarkulccsal dolgozott, s egyszerre megszűnt a szökőkút. Mindenestül kirántotta a fürdőszoba lefolyóját, és mutatta: hagyják nyitva az ajtót, hadd oszoljon szét a víz. Aztán mindketten intettek és elmentek. - Biztosan küldenek takarítókat - mondta Ratkó. - Most már nem érdekel, mindenem magánál van. Ott maradhatok egy ki­csit? - Persze, hiszen hová is mehetne... Mondja - kérdezte, mikor becsukta maguk mögött az ajtót -, honnan tudta, hogy én is magyar vagyok? - Tegnap, az a káromkodás. Ratkó elpirult. Bizony, tegnap káromkodott. A kád előtt hagyta a papucsát, a zokniját, s csak a zuhanyozás után vette észre, hogy lábon áll a kád, még a fal­hoz mért derékszög sem stimmel, alul pedig a hajjal, piszokkal eltömődött le­folyó kiöntött, s neki elázott a papucsa. Bizony, azokat a szitkokat a szomszédban is hallhatták. Nyújtotta a kezét: - Hát elnézést. Ratkó Lajos vagyok. - Dumi Etelka - mosolygott a termetes nő. - Még egyszer bocsánat. De hát kihez fordulhattam máshoz, ha egy hazámfia, egy magyar lakik a szomszéd szobá­ban. - Foglaljon helyet. - Jaj, hiszen maga csupa víz! Azonnal vegyen száraz zoknit! Én is keresek - mondta a nő, és befúródott az ágyon fölhalmozott csomagok közé. Ratkó szomorúan igyekezett formára húzogatni másodszor elázott papucsát. Tekintete megakadt a nő négykézlábhelyzetben feltornyosuló fenekén. A fekete kordbársony nadrágban lassan, céltudatosan, tekintélyesen dolgozott a sok, ke­mény hús és izom. Két rózsaszínű talp ártatlanul, finom rajzolattal jelezte a test kezdetét, mögötte formás, vastag bokától tűntek el a nadrágban a tölcséren ki­szélesedő lábszárak. A férfi előrehajolt, húzkodta a zokniját, s csak fel-fellesett a komótosan mozgó jelenségre. Zizegett, csörgött a sok papír - mintha egy óriási mackó málnát keresne az erdőben. Mire Katkón száraz zokni melegedett, az asszony is elkészült, fészket kotort magának az ágyon, két kordnadrágos térdét kényelmesen kitárta, rákönyökölt, aztán egyenes karral mégis hátratámaszkodott, és mosolyogva Ratkóra nézett. A férfi zavara lassan oldódott ebben a kiegyensúlyozott derűben. A nő rövid, fe­kete haja kissé zilált, arca széles, álla és homloka felé elkeskenyedő, szeme vékony metszésű, sötétkék, sarkában mindig egy pici hamiskásság. Járomcsontjai szét-

Next