Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 57. (2006)
2006 / 8. szám - TANULMÁNY - Dávidházi Péter: Csokonai és az irodalomtörténet feltételessége
valami igen nagy, legalább igen jó, lehetett volna; de azt is mutatja a’ ki nem jutható el czéljaihoz, sőt, hamis útakra tévedvén és tévesztetvén, egyéb leve, mint a’ mi illy ifjú korában is már lehetett volna.” Ugyanilyen feltételes módot használ Kazinczy, amikor Kölcseyvel egyetértésben kifejti, hogy Csokonai költészetének gyengéit környezetére és neveltetésére vezethetjük vissza („Más helyit, vagy ott de később, Csokonay is más lett, más volt volna”), s ugyanilyet, amikor Csokonai népi témájú és hangú dalait David Teniers festményeihez hasonlítva felkiált: „Mint ragyognak, ha csak Tenniers [!] akart volna inkább maradni, mint hogy Ódaköltő is leve!”15 Ismeretes Kazinczy és Kölcsey nézeteinek, köztük épp Csokonairól alkotott véleményeinek eszmetörténeti összefüggése,10 de érdemes hozzátenni, hogy kifejtésükkel a feltételes beszédmód kritikai és irodalomtörténeti használatát is együtt honosították meg, példát adva arra, hogy az irodalmat illetően lehet, sőt érdemes komolyan foglalkozni olyan állításokkal, amelyek meg nem valósult lehetőségekről szólnak. Mégpedig nemcsak magánlevélben, s nemcsak saját magukról tűnődve, mint az mindkettejüknél előfordult, például amikor (1813-ban) Kölcsey azt találgatta, hol élne, ha születése előtt lelke megválaszthatta volna, melyik országba kerüljön (szerinte „bizonyosan nem” itt), vagy amikor (1806-ban és 1826-ban) Kazinczy azt fejtegette, mit tett volna, vagy milyen sors várt volna rá, ha másféle nemzeti vagy társadalmi hovatartozású névvel születik.17 A mi lett volna nyilvános és irodalomtörténeti tematizálásában vállalt szerepük nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az ilyen kérdésfeltevéseket a korabeli közvélemény ne tartsa értelmetlennek, sőt meg legyen győződve megválaszolhatóságukról. Sikerült elnyomniuk az idevágó kételyeket, főként Dessewffy József kézenfekvő ellenérvét, miszerint nem lehet ítéletet mondani egy műről, mely lappang vagy meg sem íródott.18 feltételes érvelésük és beszédmódjuk magabiztosságának hatására például Guzmics 1830-ban magától értetődőnek tekinti, hogy a mi lett volna kérdése teljes bizonyossággal megválaszolható, sőt a válasz perdöntő bizonyítékként szolgálhat Csokonai megítélésére nézvést a téves közvélemény ellenében. „Csodálom, mint tarthatják őt olly nagynak, olly feddhetetlennek. Hiszem, miilyen fogott lenni Árpadiássa, annak elgondolásához nem felette éles elme kívántatik. Megítélnünk pedig szorosbban épen azokat kell, kik vulgo csodáitatnak, és sokban hibások, hogy legalább hitvány kövecseik igaz gyöngyök gyanánt ne keljenek.”19 Kazinczy ugyanígy gondolja, s ehhez Dessewffy József véleményével szemben is mindvégig ragaszkodik, mint egyik (épp Guzmicshoz szóló) leveléből kitetszik: „én azt hiszem most is, és makacsság nélkül, hogy az után amit Csokonay hagyott, bizonyossággal lehet mondani, hogy az ő Arpadiásza szerencsétlen mív volt volna.”20 Sokatmondó elszólás azonban, hogy egy másik idevágó levelében milyen műveletekre alapozza e bizonyosságot: szerinte Dessewffy azért téved, amikor a megokolás hiányosságát kifogásolva tiltakozik egy nemlétező költemény elmarasztalása ellen, mert úgy beszél, „mintha abból, amit Csokonai Nada nem láthatnánk, nem következtethetnénk, hogy ő, ki csak dévai szeszélyiben való igen nagy, heroicumot nem adhatott volna szerencsével”. Nem világos, hogy Kazinczy mit gondolt az érvelés hevében itt egyenértékűként, sőt tán szinonimaként felsorolt két ige viszonyáról, de egymás mellé rendelésük azt sugallja, hogy szerinte Csokonai elkészült műveiből bizton-