Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 58. (2007)
2007 / 3. szám - SZEMLE - Eisemann György: Leckék az "ifjú" olvasónak ("Mester Jókai". A Jókai-olvasás lehetőségei az ezredfordulón)
szemle Leckék az „ ifjú ” olvasónak „MESTER JÓKAI”. A JÓKAI-OLVASÁS LEHETŐSÉGEI AZ EZREDFORDULÓN Nemes Nagy Ágnes jellemzően frappáns - bár a szövegek recepcióra utaltságát a kanonizálás némi önkényével összekötő - véleménye szerint Jókait úgy kell védeni mint egy ökológiai együttest. Félő ugyanis, életműve fokozatosan kiszorul a 19. századi kánon élvonalából. E fenyegető folyamat lezajlása pedig szerinte az ifjúsági íróvá minősítés stratégiája nyomán következhet be. S mivel a hasonló olykor éppen a „kultuszt” ápolni igyekvő, ám az értelmezés megújulását olykor önkéntelenül is gátoló műveletek nem hiányoztak az utóbbi évtizedekből sem, hermeneutikailag kissé irreleváns hegelianizmussal szólva talán megkockáztatható, hogy e műfajváltoztató támadás akár a hatástörténeti „ész cselének” is nevezhető, mely dialektikus szellemének diadala érdekében szánja rá magát egy idejét múlt szövegegyüttes körmönfont likvidálására. De ha valóban erről lenne szó, akkor a Nemes Nagy Ágnestől javasolt védekezés reménytelen lenne, hiszen a hatástörténet nem „visszacselezhető", nem lehetséges tanulmányok tömegével sem feltartóztatni egy olyan folyamatot, amelyhez hasonló pl. Gárdonyi Géza esetében már végbement. Gárdonyi napjainkra — jelenleg legalábbis úgy tűnik — visszavonhatatlanul ifjúsági író lett, s az Egri csillagokat bármilyen „Nagy Könyvnek” választják, ez is csak a felejthetetlen iskolai emlékek - kötelező olvasmányok - közé tartozását bizonyítja. Néhány éve a magyar irodalom egyik lelkes kínai barátja bejelentette, a regény anyanyelvére történő fordításán dolgozik, így meglehet, Gárdonyi olvasóközönsége nemsokára pár száz millió fővel emelkedni fog. De a fordító, személyes közlése szerint, már eleve az ifjúság számára szándékozik közreadni munkáját, vagyis az ázsiai ország érdeklődőinek is úgy tűnhet majd, a szöveg a fiatalokhoz szól, hatása életkorfüggő. Az évtizedek óta mélyen hallgató Gárdonyi-szakirodalom utolsó, szinte pánikszerű fellángolása a hetvenes években tehát hiába tiltakozott az „ifjúsági” kategóriába illesztés jól megérzett veszélyei ellen. Az akkor gyors egymásutánban születő monográfiák és tanulmányok nem tudták megóvni az alkotásokat a befogadó életkori hovatartozására hivatkozó műfaji (?) lefokozásuktól. A fő kérdés tehát Jókai esetében sem más, mint hogy a hasonló válság érzékelése mellett a receptív függést akceptáló, s a szövegek rekanonizálásában sajátlag a mondott kiszorító tendenciával küszködő aktivitás hogyan kerülhet összhangba e műveknek hatástörténeti függésük szerint formálódó jelentésével? Azaz megteremthető-e egy olyan interpretatív távlat, melynek kezdeményezései az irodalomtörténeti autopoiészisz velejárójaként-ekvivalenciájaként derülhetnek ki, s melynek kérdésteltévé-