Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 58. (2007)

2007 / 3. szám - SZEMLE - Eisemann György: Leckék az "ifjú" olvasónak ("Mester Jókai". A Jókai-olvasás lehetőségei az ezredfordulón)

szemle Leckék az „ ifjú ” olvasónak „MESTER JÓKAI”. A JÓKAI-OLVASÁS LEHETŐSÉGEI AZ EZREDFORDULÓN Nemes Nagy Ágnes jellemzően frappáns - bár a szövegek recepcióra utaltságát a kanonizálás némi önkényével összekötő - véleménye szerint Jókait úgy kell véde­ni mint egy ökológiai együttest. Félő ugyanis, életműve fokozatosan kiszorul a 19. századi kánon élvonalából. E fenyegető folyamat lezajlása pedig szerinte az ifjúsá­gi íróvá minősítés stratégiája nyomán következhet be. S mivel a hasonló­­ olykor éppen a „kultuszt” ápolni igyekvő, ám az értelmezés megújulását olykor önkénte­lenül is gátoló­­ műveletek nem hiányoztak az utóbbi évtizedekből sem, hermene­­utikailag kissé irreleváns hegelianizmussal szólva talán megkockáztatható, hogy e műfajváltoztató támadás akár a hatástörténeti „ész cselének” is nevezhető, mely di­alektikus szellemének diadala érdekében szánja rá magát egy idejét múlt szövege­gyüttes körmönfont likvidálására. De ha valóban erről lenne szó, akkor a Nemes Nagy Ágnestől javasolt védekezés reménytelen lenne, hiszen a hatástörténet nem „visszacselezhető", nem lehetséges tanulmányok tömegével sem feltartóztatni egy olyan folyamatot, amelyhez hasonló pl. Gárdonyi Géza esetében már végbement. Gárdonyi napjainkra — jelenleg legalábbis úgy tűnik — visszavonhatatlanul ifjúsági író lett, s az Egri csillagokat bármilyen „Nagy Könyvnek” választják, ez is csak a fe­lejthetetlen iskolai emlékek - kötelező olvasmányok - közé tartozását bizonyítja. Néhány éve a magyar irodalom egyik lelkes kínai barátja bejelentette, a regény anyanyelvére történő fordításán dolgozik, így meglehet, Gárdonyi olvasóközönsé­ge nemsokára pár száz millió fővel emelkedni fog. De a fordító, személyes közlése szerint, már eleve az ifjúság számára szándékozik közreadni munkáját, vagyis az ázsiai ország érdeklődőinek is úgy tűnhet majd, a szöveg a fiatalokhoz szól, hatása életkorfüggő. Az évtizedek óta mélyen hallgató Gárdonyi-szakirodalom utolsó, szinte pánikszerű fellángolása a hetvenes években tehát hiába tiltakozott az „ifjú­sági” kategóriába illesztés jól megérzett veszélyei ellen. Az akkor gyors egymásu­tánban születő monográfiák és tanulmányok nem tudták megóvni az alkotásokat a befogadó életkori hovatartozására hivatkozó műfaji (?) lefokozásuktól. A fő kérdés tehát Jókai esetében sem más, mint hogy a hasonló válság érzékelése mellett a re­ceptív függést akceptáló, s a szövegek rekanonizálásában sajátlag a mondott kiszo­rító tendenciával küszködő aktivitás hogyan kerülhet összhangba e műveknek ha­tástörténeti függésük szerint formálódó jelentésével? Azaz megteremthető-e egy olyan interpretatív távlat, melynek kezdeményezései az irodalomtörténeti autopo­­iészisz velejárójaként-ekvivalenciájaként derülhetnek ki, s melynek kérdésteltévé-

Next