Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 61. (2010)
2010 / 3. szám - IRODALMI NAPOK - György Péter: Szövegek és (ál)nevek (Laura és Tibi története)
használója, s kritikusa. (Vö. A Mumok, Bad Painting Good Art kiállításával, Bécsben, 2008-ban. Picabia, Asger Jorn, Baselitz stb. munkái a művészetfogalom kritikái, ahogyan ez - ideális esetben - előfordulhat Spiegelmann Laurával, aki ebben a metszetben igazi irodalmi író.) Itt említhető a honlapjuk tanúsága szerint kisbetűvel írandó tápszínház rossz színház iránti olthatatlan szenvedélye, mely igen alkalmas arra, hogy a nézőben az esztétikai élvezet egyik legkülönösebbikét, a kínosság érzésével való közösségi találkozás gyönyörét keltse fel, s elégítse ki egyben. A színházi közönségben ülve látnunk valamit, ami végtelenül kínos: ez az igazi esztétikai lecke, s tápszínház előadásai alkalmasak arra, hogy a zavart csak fokozzák. Mindennek megfelelően: Spiegelmann Laurát én rafinált Bad Text írónak tekintem, s a magam részéről meglehetős iróniával és távolságtartással kezelném azt a naív olvasatot, amely például a kezdő jelenet realizmusát elemezte: lám a lelocsolt locsoló, a léprement kritikus, gondoltam magabiztosan, pontosabban némi önkritikával, mert pontosan tudom, hogy mennyi időmbe került például, amíg megértettem, hogy az olyan alkotók, mint Banksy tevékenysége mögött miféle, hányszor megcsavart identitás- és művészetpolitika rejlik. (Banksy internet/street art kombinációja épp annyi kérdést vet a kortárs képzőművészettel kapcsolatban, mint amiről itt és most mi beszélünk.) Spiegelmann Laura, akárki k/ is legyen/ek/, akár igazam van, akár nincs, olyan szerző, aki a hálózat világából ki-kilépvén, a nyomtatott irodalom infrasruktúrájával játszik, s azt tekinti a média-hack területének, terepének - nem kevesebbet. A honlapján kínos precizitással számon tartott, nyomon követett kritikai visszhang nagysága, tagoltsága arra mutat, hogy az irodalom meghackelése sikeres akció volt, s talán hosszabb ideig az is marad. A hálózat kívülről nézvést homogén közegéből kilépve, Spiegelmann Laura belépett az irodalom - kívülről nézvést ugyancsak homogén - közegébe, s okosan nyomonkövetheti, hogy mind a két nyilvánosságban miként reflektálnak a másikban elért figyelemre, eredményre. A tudatos mediális reflexió, a liquid art olyan technikának bizonyult, amelyet nem lehet nem figyelembe vennünk a szöveg olvastán, amely egyszerre fenyeget a túlinterpretálás esetén a kritikus nevetségessé válásával, illetve az alulinterpretálás esetén ugyanennek a szereplőnek azzal kell szembenéznie, hogy érzéketlenséggel vádolják, a kulturális megújulásra képtelennek tekintik. „A marjuk pistike meg a zorilla együtt küzdöttek a faszverés ellen, mondjuk zorillának volt csaja, de az ember attól még h van otthon lefagyasztva pörkölt, még ehet csipszet, vagy akár hambucit is a mekiben, de a pistike ps már erősen izzadt a sok csipsztől, úgyhogy nagyban csinosítgatta magát, és vasalgatta a kedvenc pólóját, de óvatosan, hogy az elejéről az ezüst sárkány le ne kopjon, szőrtelen anakondájára felhúzta a dollármintás boxerjét, ami alá tíz centivel húzta a farmerját, hogy mindkettő márkája látszódjon, ma megetetlek ne aggódjál, vigyorgott és mivel meg volt elégedve az eredménnyel, tükörből lőtt pár képet magáról a myvipre. zorilla meg mióta nagypályás lett, felhagyva a hidegburkolással és átnyergelve az orbhoz, csak inget hordott, buliba köldökig kigombolva, azt még gallérját is felhajtotta, csak gizdán, mint a cantona, vagy a hrutka rudi. két deci arcszesz egy deci parfüm, ezzel indított, és mellé meg letolt egy whiskeyt is uzsgyival, jóféle ukrán import energiaitallal, a többit beöntötte műanyag palackba, hogy a csomagtartó-