Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 63. (2012)
2012 / 11. szám - SZEMLE - Imre László: A szöveg mint útnak indított kislány (Jókai Anna: Éhes élet)
szemle A szöveg mint útnak indított kislány JÓKAI ANNA: ÉHES ÉLET Jókai Anna életműve abban is egyedi (nyolcvanadik születésnapjához közeledve, bátorítva érezhetjük magunkat ennek konstatálására), hogy az írónő „kispolgári környezetből származik” (maga fogalmazott így!), melyben a „lelki szerencsétlenség uralkodott el”. Nem vezetett életútja cselédsorból Párizsba, sem grófi származás, sem a proletársors nyomora, sem semmiféle különleges „plusz” nem adódott hozzá benyomásaihoz. Nem kap készen „régimódi történet”-et. Maga keresi és találja meg szociológiai és pszichológiai élménykörét, melynek segítségével a Magyarórától, a 4447-től e legújabb műig, az Édes éleig ível a pálya. Ahogy emlékezetes regényének, Az együttlétnek egyik szereplője mondja az önálló életre kelt szövegről: olyan az, mint „az utcára kitett leányka, a templomba indítottuk, de útközben kedvét töltheti rajta akárki csavargó.” Jókai Anna szövegei nem hagyták magukat kihasználni, félremagyarázni, mindig a maguk útját járták. Emberképe mögött nem átgondolt és célirányos szándék lappang (mint Németh László, Déry Tibor és mások esetében olykor), hanem élettapasztalat és éleslátás. Ezért nem redukálható egyetlen műve sem politikai vagy etikai programra, aminek köszönhetően az olvasó már néhány bekezdés után emberi történések közvetlen narrációjának a hatása alá kerül, szinte nem is érzékelve, hogy ami a színéről naturalista részletezés, az a fonákjáról költői, sőt parabolisztikus történetmondás. Az Éhes életben az ún. valóságanyagnak a bősége fogadtatja el a mély értelmű paradoxonok tömegét. Czezar Apollónia, az ünnepelt, de enyhén paranoid idős írónő viszonya az unokája korú, „kigyúrt” őrző-védő fiatalemberrel, Kováts Bélával (aki testőrből a fogadott fiú szerepébe emelkedik) például nemcsak azért hiteles, mert valóságos eset ihlethette, hanem azért is, mert szélesebb körben honos jelenségeket modellál: nagy vagyoni és műveltségbeli különbségek nivellálását, egyfelől extrém pózolást, másfelől gyakorlatias „nyomulást”, aztán üldöztetési mániát, amelyet rosszhiszemű politikai hisztériakeltés is táplál, a média és presztízs rivalizálásnak való kiszolgáltatottság érzetét stb. Paradox helyzetek vezetnek el a regény megoldásához is: a szellemi-fizikai (hústömegnél alig több) nyomorék gyermek halála hozza össze az elvált, s valóban eltávolodott házastársakat, Áront és Rózsát. Patrícia egy hosszan „reménytelen esetnek” látszó hajléktalan (doktor Bertinszky Tivadar, kábítószer miatt foglalkozása gyakorlásától eltiltott orvos) oldalán találja meg későn jött boldogságát. Csupa bizarr, szerencsétlen kapcsolat bukkan itt fel, ahogy kifordul lényegéből a jótékonyság, ahogy egyik szereplő a mártíromságban talál gyönyörűséget, egy másik a karácsonyt csak két Xanaxszal tudja elviselni. A lényege szerint otthont és