Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 68. (2017)

2017 / 5. szám - Balázs Imre József: Elágazó sorsok erdeje

BALÁZS IMRE JÓZSEF Elágazó sorsok erdeje (FÉSZEK) madár vagyok egy házra látok innen ahol emberek gyülekeznek énekem felhangosítom rákoppintok magamra hosszú volt a repülés idáig napokig tartó ébresztő mozgás és könnyű altató a légáramlatok pihéim közt járnak át meg át melegítenek és forrósítanak mintha csak napfényt beszívni ülnénk itt mindannyian a nap alatt s áfák közé nem jutna belőlünk elég bangókra hullok szét zuhanok és alattam a képek illatok összegömbölyödve sötétlenek sűrített képek egymásra vetítve kivehetetlen rajtuk bármiféle körvonal én fészkem én fészkem én kibélelt fészkem sűrített mozgások párás alvógömbje (TŰZIKUTYA) ajándékba kaptam egy szót álmomban felhangzót amelyik egy erdőbe visz gyülekeznek ott átváltozásra ítélt alakok és történeteket mesélnek tűzbe révedőn felizzó szemek követnek minden hangot minden kézrándulást minden elnémult képektől kísért mondatot szétválnak a fenti és a lenti városok az állatok a völgybe indulnak a hegyomlások elől víz árasztja el a völgyet majd a tófenéken sétálgatva gesztikulál tovább min­den szereplő akivel összesodort az este mikor nem volt út mely tovább vezethetett volna (VÖLGY) lefelé indul a völgyön kőről kőre lépve a kövek alól víz zaja ér el hozzá egyre nagyobb egyre harsogóbb de tiszta orrában szemében lábaiban ott van még a mászás emléke fejében a keresés nyoma mely kígyók mozgását követte karbidlámpák elhagyott bányabejáratok vízbe vesző föld alatti sínek vonzották de most már visszatérőben van ismert dolgai közé minden mást ott hagy a kövek alatt melyek lassú évszázados ritmusukban mutatják az utat lefelé (ALJASSÁG) hideg számítás egy felemelt kézben amelyik nem sújt le csak félelmet hint szét magából amint magát sokszorozza képek fogaskerekeit illeszti egymásba a csomópontról csomópontra elszakíthatat­­lanabbnak tűnő háló melyik a leghidegebb kép legalább mínusz harmincöt egy műszerfal fotóján

Next