Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 72. (2021)
2021 / 8. szám - Tanulmány - Koós István: A groteszk esztétikája Hugo és Jókai műveiben (A magyar és a francia Victor Hugo)
TANULMÁNY Kétségtelen, hogy a kétféle hagyomány erősen különbözött egymástól. Elisabeth Decaltot tanulmányában olvashatunk arról, hogy a kor francia irodalmi élete nem kevés ellenállással szembesült Kant és német kortársainak gondolataival, illetve a Baumgarten által 1735-ben először használt latin neologizmussal esztétikának nevezett tudománnyal, a két kultúra találkozása komoly vitákat eredményezett, egy 1873-as levelében még Flaubert is elítélően nyilatkozik erről a tudományról. Az új német filozófiai diszciplína recepciója megkésett is volt. Az ítélőerő kritikájának francia fordítását pl. csak 1846-ban adta ki Jules Barnn, több mint ötven évvel annak német megjelenése után. Mindennek ellenére Victor Hugo jelentős mértékben hozzájárult az esztétika történetéhez azzal (is), hogy (újra)felfedezte a groteszket. A francia gondolkodást sokáig a klasszicizmus előíró jellegű poétikája határozta meg, míg az esztétika leíró, tudományos diskurzusként tekintett önmagára. José-Luis Diaz idéz egy 1829-es francia tanulmányt, amelynek szerzője a kettőt élesen megkülönbözteti egymástól: a poétika passzív engedelmességet követel, így vakhitre épül, az esztétika ezzel szemben szabadságot jelent; a poétika néhány művészi eljárást abszolutizál, míg az esztétika, ahogy az igazi tudományhoz illik, olyasminek a megértésére törekszik, ami tőle függetlenül létezik. Az esztétikának azonban ezek után meg kellett küzdenie azért, hogy elhódítsa a teret a poétikától, amely még hosszú ideig tartotta magát a francia kultúrában. Ebben a kontextusban Hugo műve nem csupán azért volt fontos, mert a mimézis klasszicista elvével szemben kiállt a művészi szabadság, kreativitás mellett (a művész nem a természetet, hanem a természetet megalkotó erőt utánozza), hanem azért is, mert a reflexió számára is kiharcolta a létjogosultságot. Hugo előtt a francia művészek nemigen alkottak elméletet, csak alkalmazták azt a gyakorlatban. A művész innentől kezdve viszont nem mások által létrehozott szabályokat követ, hanem a maga művészi aktivitásából, a poézisből alkotja meg a poétikát, a művészetről való gondolkodás immár nem normatív jellegű tevékenység, hanem maga is alkotás.9 10 Kétségtelen tehát, hogy Franciaországban az esztétika messze állt attól a virágzástól, amit a korabeli német kultúrában produkált, de éppen a Jókai által példaképnek tekintett Hugo volt az, aki a saját közegében sokat tett a reflexió szabadságáért. Jókaival kapcsolatban legutóbbi monográfiájában Fried István hangsúlyozta a groteszk jelentőségét a Szomorú napokról adott elemzésében. A regényben meghatározó az a poétikai eljárásmód, amely egymással radikálisan össze nem illő elemeket fűz egybe, ez főként a tragizáló és a humoros modalitás együttes jelenlétében figyelhető meg. Emellett a szereplők is egyértelműen felidézik A párizsi Notre Dame karaktereit, mindenekelőtt Mekipiros, aki mintha Quasimodo alakmása lenne.'0 7 A hivatkozott tanulmányokat Open Edition kiadásban olvastam, ahol az eredetileg nyomtatott szövegek elérhetőek elektronikus változatban. Mivel ez utóbbi esetében nem az oldalakat, hanem a bekezdéseket számozzák, miután megadtam a könyvek adatait, majd az internetes címet, a bekezdések sorszámát közlöm, szögletes zárójelben, hogy elkülönítsem őket azoktól a számoktól, amik oldalakra vonatkoznak. Elisabeth Decultot, Le débat frangais sur l’esthétique philosophique allemande [1820-18501 = fiomantismes, l'esthétique en acte. Presses universitaires de Paris Nanterre, Nanterre, 2009. https://books.openedition.org/pupo/1515 [1-7] 8 José-Luis Diaz, De la poétique á l'esthétique [1800-1850] = fi omantismes, l’esthétique en acte, 27-47. https://books.openedition.org/pupo/1513 |lj 9 Uo. [23] 10 Fried István, Egy korai Jókai-regényről kissé másképpen elő„ Jókai Mórról másképpen, Lucidus, Bp. 2015, 9-12. 77