Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 72. (2021)

2021 / 10. szám - Tanulmány - Hansági Ágnes: Jókai Mór, Pierre Ménard kortársa [A magyar századfordulós modernség „prózafordulata”: Jókai Mór: A ki holta után áll boszut [1886]]

TANULMÁNY A kisregény első részének, vagyis az önéletírói narratívának a zárlata tulajdon­képpen olyan számvetés, amely azt mérlegeli, mit nyert és mit vesztett az önéletíró [valójában az elbeszélt és az elbeszélő és) a „Czifra asszony” megírásának és közre­adásának a kísérletével: „ebből a gyászos történetből a szomorú nyereségem az volt, hogy a fogadást megnyertem, és így Petőfi kénytelen volt a vesztett fél kötelességét teljesíteni, lefordítani a magyar népdalt németre.”73 A „fordítás” közlésére a vissza­emlékező „a műbírálók és irodalomtörténetírók iránti kedveskedésből”74 vállalkozik csupán, a kaján bevezető mondatot megfejelve azzal, hogy a fordításra „még Kert­­beny is irigy volt.”75 A kritikusok és az irodalomtörténészek megszólítása nemcsak a jelenet és a szöveg irodalmiságát hangsúlyozza. Arra is rámutat, hogy a [pszeudo] hypotextus kifejezetten a professzionális olvasók kedvéért került bele a kisregénybe, vagyis a „normál felhasználó”, az átlagolvasó érdeklődésére nem feltétlenül tarthat­na számot. Az önéletíró, ha „csak” számukra írna, ezt a szövegrészletet a kisregény kompozicionális egységének a sérülése nélkül kihagyhatná a szövegből. A hivatásos irodalmárokhoz, a szakmához való odafordulás olyan effektus, amely visszamenőleg és előre is előtérbe állítja a kisregény szövetébe szőtt regényreflexiót, az elbeszélés metatextualitásra, metanarratívára építő eljárásait. A következő két bekezdés ebben a kontextusban a német fordítás „applikációjától”, „gyakorlati alkalmazásától”, a va­lószerűből (a fiatal irodalmárok a maguk felvidítására énekelték a német szöveget a magyar népdal dallamára) a zárlatban már a Petőfi-mitológia ezoterikus fantaszti­kumáig viszi el a fogadásból született tréfa lehetséges hatástörténetét, a komikumot sikeresen kapcsolva össze a pátosszal („a­hol az eltűnt költőt keressük a zöld pázsit alatt, [...] valami ismerős hang rákezdené: »héj huj! meinetwegn!« hát akkor egyszerre egy háromlépésnyi területen valamennyi kikirics mind nevetésre nyitná fel a kelyhét.­­ Arról megtudnak, hogy ott játszsza a bujósdit »ő.«”).76 A kisregényben nem ez az egyetlen fiktív Petőfi-hypotextus. A bántódi úriszék­ről hazaérkező patvaristát Petőfi levele várja: az önéletíró idézi a levelet, amelynek megszólítása „Áldás és háborús”, felütése pedig („No Marczi pajtás most már vígan vagyunk!”) tökéletesen illeszkedik a kis számú, ismert levél stíluséhoz, hangütéséhez, fordulataihoz. Témája az irodalmi élet és az irodalmi üzem. Petőfi Jókai mentora­ként, sőt [önkéntes] irodalmi ügynökeként közvetíti számára Vahot kérését, valamint beszámol kritikai fogadtatásukról és arról, ő maga, segédszerkesztőként mit tervez közölni legközelebb Jókaitól. A szöveg későbbi pontján a hivatásos irodalmárokhoz való odafordulás visszamenőleg ennek a szöveghelynek a státuszát is jelzetté teszi, amennyiben felhívja a figyelmet arra az irodalomtörténeti tényre, hogy az eredendően is szűkös Petőfi-Jókai-levelezés megsemmisült.77 A fiktív hypotextus státusza elkép­zelhető volna ahhoz hasonlatos re­szkriptualizációként, mint amellyel már a Remete hagyományában is találkoztunk, az idézőjel (no és persze a Petőfi-stílus) kétségei 73 Uo., 130. 74 Uo. 75 Uo., 131. 76 Uo. 77 Jókai 1847 őszétől 1848 pünkösdjéig együtt lakik Petőfivel, Jókai pedig, Tompához hasonlatosan, amikor összeveszett Petőfivel, elégette a leveleket. Vö. Badics Ferenc, Bevezetés : Petőfi levelei, s. a. r. Badics Ferenc, Kunossy, Szilágyi és Tsa, Bp. 1910,15. A komáromi szülői házban esetlegesen őrzött dokumentumok tűzvész alkalmával semmisültek meg. 101

Next