Alföldi Ujság, 1947. augusztus (3. évfolyam, 173-197. szám)
1947-08-01 / 173. szám
4 I Bug. 3-án, vasárnap d. e. 10 óraímr | ______ az Elit Moziban az üzemek szociáldemokrata dolgozói részére pártgyűlést tartunk A pártgyűlésen központi előadó ismerteti az időszerű kérdéseket. Minden szociáldemokreta üzemi dolgozó ott lágyan! SPORT Szociáldemokraták a magyar sportban A 75 éves Szociákdemokrata Párt az idők folyamán sok neves sportenbert adot a magyar testedzésnek. A pár: vcz°tfi állandóan támogatói voltak a sportnak és nem vitás az sem, hogy pártunk, tagjai közül kerültek ki a sportoló tömegek. ■ A fasiszta idők kezdetén ide is benyomultak a «német szellem» képviselői. A felszabaduláskor pedig a szociáldemokraták voltak az elsők,amikor — még fegyverrropogás közben — Ries István dr. és Kreissr László dr. elvtársak! munkára szántották fel a sportvezetőket. A munka nem vált könnyű, ha munkájukat megkönnyíteti© az a szociáldemoikrata káder, amely mögöttük állott. És étet indult meg atomokon. Kezdjük a labdarúgással, amely az országnak a legnagyobb sportalakulása. Elnökei dr. Ries István, ügyv. a.elnök© Nagy Sándor, főtitkára Kenyeres Árpád, gazdasági vezetője Nagy Marcell, azelnökségitagjai: Kiss, Hugói, Klein (Aladár, szokciáldemokraták, A Játékvezetők Testületének elnök© dr. Ábray Zsigmond, szociáldemokrata és nyugodtan mondhatjuk, hogy a testület 60 százalékka Ugyancsak pártunk tagja. A labdarúgó Edzők Testületében ugyanilyen arányban, találhatók pártunk tagjai. Ez a helyzet azonban a többi szakszövetségekben is. A munka nagy részét ők végzik s a nemzetközi eredményekért őket illeti elismerés. A kerékpár szövetségben pártunk 80 százalékos arányban van képviselve. Az ökölvívó szövetségben dr. Iván Ferenc elvtárs, a birkózó szövetségben Frankó Mihály elvtárs áll az ügyiekélén. A kosárlabdázók, tornászok, vívók, tenniszezők élén is ott ,válnak elvtársaink. A Nemzeti Sportbizottság több, mint 30tagja közül 18 szocialista. Sokan nem tudják azt , sem, hogy Szakosíts Árpád elvtárs, miniszterelnökhelyettes, pártunk főtitkára, milyen áldozatkész barája a sportnak. Az ő elgondolása volt, hogy minden kis faluban Barátság Sport Egyesület létesüljön. Két év alatt mintegy 200 barátság Egyesület alakult. Ezt az eredményt az az erkölcsi erő és gerincesség tette lehetővé, amely párttagjainkban van. . . A párt kivette részét ,a magyar sport Újjáépítéséből és minden támogatást megad számára, hogy a magyar ifjúság nagy tömeges sportolási lehetőséghez és megfelelő vezetőkhöz jusson. A Kézilabda bajnoki elődöntő A MÁV-HTVE női kézilabdacsapata vasárnap délután,17 órai kezdődel játszó országos vidéki bajnoki elődöntő mérkőzését a szombathelyi bőrgyárnői kézilabda csapatával. A rendkívül érdekes mérkőzésre d Vivó-pályán kerül sor. Ez az első leset, hogy Vásárhely női sportolói ilyen előkelő helyezésben vívnak döntő mérkőzést. Bízunk leányaink sikerében... , Vásárhelyiek a szegedi rostán * Augusztus 17-én és 20-ától két igen nívós labdarúgó mérkőzés zajlik le Vásártelyen. A Köztársasági Kupa keretében itt játszák le a Blaszés a JOlasZ mérkőzéseit. A mérkőzések egyike a Vive1, másika a Munkás- VIGYÁZZATOK! Jön ! Jön ! Sorra, a zsebtolvajok királya! Személyesen lép fel szombaton, vasárnap és hétfőn az Elit Mozi műsorában. ! Családom boldoggá teszem, ha házam, földem Táskány-hígailandöxv. által veszem. Andrássy utca 16a. Telefonszám: 504. Vetőmag-csere Értesítjük gazdáinkat, hogy raktárainkban tároló búzavetőmagot behozott búzáért azonnal cserélünk jutányos alapon. Korszerű felszerelésű magtisztító telepünkönRottmann féle házi mi ritten nemű magféleség szakszerű bértisztítását vállaljuk felelősség mellett. Gabonakereskedők Árubeszerző és Értékesítő Szöv., Wlassich u. 6. (867) A Termelők Szövétek essete részére átveszek minden adóbeszolgáltatási és szabad búzát. Vámcsere-őrlést a legjobb minőségben azonnal kiszolgálok. Ifj. Lippa, Imre gőzfűrésze és gőzmalma. ülFÖlDI UjSág pályán lesz. Vasárnap a Dvasz csapatának összeállásn rostamérkőzést játszanak Szegeden, amelyre a vezetőség a következő vásárhelyi játékosokat hívta meg: Csíki, Bozó és Tóth E. a Vívóból, Rácz, Rácz F., Kecskés, Porkoláb és Pólyák a Munkásból, míg az ifikenetből Petrik Utazik Szegedre. Arostamérkőzásre még integítivák a Tisza 7, a makói csapatok 7 játékosát Mindszentről Zsótér Utazik. A válogató mérkőzést a SzAK első csapata éhen játszók, , ---------jooooooo-------- Valósítási gyűlések A Szociáldemokrata Párt az alábbi helyeken tart augusztus 3 án, vasárnap délután, választási gyűléseket: A SZENTESI ÚTFÉLI Olvasókörben délután 6 órakor. Előadó: Berikl Imre, Szőke Jánosné és Égető Lajos elvtársak. A TEGEHALMI Olvasókörben délután 6 órakor. Előadók: Fehér Pál, Posztós Jusztinaés Sisak József elvtársak. A MÁRTÉLY-FEKETEHALMI Olvasókörben délután 6 órakor. Előadók: Gracza János, Bálint Teréz és Gincze Mihályelvtársak. A MÁRTÉLYI Olvasókörben délután 6 órakor. Előadók: Almássy Sándor, Erdei Istvánná és Rácz Gábor eltársak. A KÖRTVÉLYESI csárdánál d.u. 6 órakor. Előadók:Fapp Lajos, Beniczky, Juci és Szabó József elvtársak.. A BODZÁSPARTI Olvasókörben délután 6 órakor.Előadók: Erdei István, Köves Erzsébet. AZ ATKASZIGETI iskolánál d. u. 6 órakor. Előadók: Gregyn István, Kiss Jolán. ( --------OOOOOOQI-------Vásárhely határában siépeli a takonykor A VIII. u. o. 6413/1947 számú hirdetménye közli, hogy Vásárhely területén, Derekegyháza közelében, a Ta 2191 sz. alatt föllépett a takonykor, ez a veszedelmes lóbetegség. Amelyik állaton a gazda a betegség tüneteit állapítja meg, azokat az egypatásokat (ló, szamár, öszvér), továbbá mindazon lovakat, amelyek 1944. év végén, vagy 1945. év elején a derekfegyházi (ördöngösi major) orosz katonai lókórházból kerültek a mostani tulajdonosaikhoz, holnap, szombaton reggel 7 órára a városi mázsaházhoz elő kell vezetni vizsgálat végett. Aki a vizsgálatról a lovat elvonja, elveszti állami kártalanítási igényét. Tollat ! legmagasabb napi áron vásárolok. Használt tollat is. Hívásra házb. megy. Hochhäuser József Kinizsi utca 12. szám. Telefon: 421. — (864) ^ Mezőgiűűségi szerszámot, háztartási elhitet, vasárut és fürdőszoba berendezést legelőnyösebben szerezhet be PROVAY vaskereskedésében. Kinizsi u. 1. Simon palota. Telefon: 175- Pénteken este 8 órakor a sportrepülőknek elméleti oktatás a szokott helyen. . ---------Koogoco--------Színház Augusztus 1-én, pénteki évi este: Peer Gynt. . . Augusztus 2-án, szombaton este: Kék Duna. i Augusztus 3 árn, vasárnap délután és este: KékDuna. n Augusztus 4 én, hétfőn este: Csárdáskirálynő. Augusztus 5-étt, kedden este: Luxemburg grófja. Augusztus 6-án, szerdán este: Luxemburg grófja. Ionvásárlást újból megkezdtem. Legmagasabb árat fizetek. Varga Tóth László tollkereskedő. Lehel- utca -lssám alatt. ----------ecoCoool-------- JópMosép tói és férfi kerékpárok kerékpárgumik, rádiók állandóan kaphatók szolid árak mellett. Kerékpárjavító műhely. MIKES TÓTH ISTVÁN műszerész és villanyszerelőmester. Kossuth tér 6. Telefon 705 | Apróhirdetések ANGÓRASZÖRT és gubancot magas áron állandóan vesztek. Csatorné, gró£ Bercsényi uca 13. szám. Mi 833 BÉRFONÁST váratnnk. Gyapjúrcnál kapható. Tizedes mérleg 1000 kilós és zongora feladó. Fonó üzem, Szeged, Cserepessor 9. 1617 VILÁGOS Utcai bútorozott szoba kiadó. Évt: délután 2 órától, Petőfi-utca 1. ' ‘ — VERESKUTAS dűlőben 21 lishold föld rdadó. Róka u. 130. — NAGYOBB mennyiségű épület faanyagok, tetőléc, akácoszlopok és nagyméretű vályúk eladók. Ért: Futó Mihály tér 12 Csorba István kőművesnél. 836 KINIZSI-utca 9. sz. alattépületfa, tetőléc, cserép és más épületanyagok e’adók, ,830 800 NÉGYSZÖGÖL gyümölcsöe Sarkalyban, 98 öl házhely fa Temes vár - Utcában, és 10 mázsát bíró stráfkocsi sürgősen eladó. Ért: Újvároson, a Lacsni-trafikban. — JÓKABBAN lévő SHB motorkerékpár eladó Ady Endre-utca 5. szám alatt. 1 : 10 LÓERŐS villanymotor kifogástalan állapotban, olcsón eladó. Klein Jenő, Bajcsy .Zsilinszky Utca 4. 1874 38 HOLD föld aSzigetben tanyával, feles takarmánnyal, fteé-ből, vagy árendába kiadó, idete kaszáló. Pacsirta U. 1871 NŐSTÉNY német vizsla olcsón eladó Róka Utca 34. , » ) — Mindenfajta nyersliönt a megállapított legmagasabb árban tollat is veszek. Hat sek, Málvi néév. Telefon: 564 Főszerkesztő: Gracza János. Felelős szerkesztő Szalay János Felelős kiadó: Takács Ferenc. »Szabadság-nyomda* Hmvhelyfi F. nyomdavazető Kurucz János» 9 Választási hírek A Szociáldemokrata Párt önátló, külön listára megy a választásba ! Ne hidd el a híresztelést, a Szociáldemokrata Párt nem egyesül más párttal! Minden választási ügyben fordul! a központi pártházban működő választási bizottsághoz ! f ( ! •! ! Ha törődsz a Boltunkkal őd az ország jövőjével: ne maradj el a szociáldemokrata pártgyűlésekről! •«• A III. kerületi pártszervezet vezetősége és választási bizottsága ma este 8 órekor megbeszélést tart Tükör u. 4 ez. alatt. --------oooooool....... - 1 Az írók és Művészek szakszervezete aug. 2-án, szombaton d. u. 6 órakor a Szakszervezeti Székházban havi taggyűlést és pénztárórát tart. A tagok megjelenése kötelező. JÓHANGÚ táskagrammosfon 29 lemezzel, nagyon Olcsón eladd Bálint-Utca 2. 823 GYÜMÖLCSÖS LÁDA kforphatőr Gyulai utca 21. 823 FELES bolgárkertészt keresek október elsejei belépéssel. Hat hold föld a csatorna mellett (bolgárkertészetre, azonkívül 54 hl föld teljes gazdasági tpüeékkel árendásba kiadó. Virágzó mustárra méhek©!; vállalok. Ért. piaci és vasáprnaposkíva d. e. (Kapitány-Utca 7., máskor Bodzásparton, Koncz Imrénél. 853 SÜLLYESZTŐS, nagy Singer női varrógép eladó. Verbőczi-Utcd 7. sz. 1 854 ANGÓRA SZŐRT és gubancot fehér és szürke színben állandóan veszek Bajza utca 19. 856 SZENTESI köveset mellett 10 kisír old föld harmadából kiadó. Ért. Bercsényi-Utca 27., Papp Takács látszerésznél. 861 CSÉPIÉSHil OLAJOK, csapágyzsír, kocsikényes stb. Valódi kisüsti pálinka legjutányosabban beszereztető ggy^ ^ Telefon : 89. Andrássy u. 41. Fényképezőgépébe filmet főkis fotó szaküzletében vegyen. PSL¥Íf inSTB szakszerűen kidolgozza. Deák Ferenc utca. TÖL rá? legmagasabb napi áron vásárolok. Hívásra házhoz is megyek!!! Hochauser L.-né dr Csáky L.-u. 2. Telefon: 553. (863)