Alkotmány, 1898. április (3. évfolyam, 78-103. szám)
1898-04-01 / 78. szám
I. évfolyam, 78. szám. Péntek, április 1. Budapest, 1898. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda VII., Mária-utca 11. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban, Budapest, Mirautca 11. és Friedl Hubert Dél Bécsben, VII., Marzleindone,Strasse 7. Kéziratokat nem adnak viessa Előfizetési ár. ,ész évre . . 14 fit — kr. élévra .... 7 „ — H Negyedévre . . 3 „ 50 „ Egy hónapra. 1 „ 20 „ Egyes szám helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Megjelenik naponként reggel kivéve hétfőn. Schlauch bíboros beszéde. Budapest, márc. 31. A váradi bíboros mai beszéde egyike a tudós főpap azon megnyilatkozásainak, melyek méltók arra, hogy sokáig hullámzásban tartsák Magyarország közvéleményét. A beszéd a szociális kérdésről, e mindnyájunkat legközelebbről érdeklő ügyről szólott. A beszéd nem a rideg kapitalista és nem az elkeseredett proletár eszejárásával tárgyalja korunk legakutabb kérdését, hanem a katholikus egyház kibékítő, vigasztaló álláspontját képviseli az előadásnak azzal a világosságával, s az eszmék ama zsenialitásával, mely épen az ő sajátja. A tudomány, mely elszakadt Istentől, nemhogy orvosságot találna a szociális betegségre, hanem épen ő az, mely siettette e betegség kitörését, midőn kizárólag e földre irányozva az emberek tekintetét, nagyra növelte szegényben és gazdagban egyaránt a féktelen élvezetvágyat s a földi jólét után való görcsös kapkodást. A szociális kérdést, bárhogy tiltakozik is ez ellen a liberális sajtó, csak a vallás segítségével oldhatjuk meg. Ez nem jelenti azt, hogy a tudományt a vallással helyettesítjük a maga terén, hanem azt, hogy a tudománynak is, a vallásnak is biztosítjuk a maguk jogait azon a téren, mely mindegyiküket megilleti. Mi a vallás és a valódi tudomány szövetségét hirdetjük. Ezt hirdeti szentséges Atyánk, XIII. Leo pápa is körleveleiben s a Szentatya fönséges gondolatait hirdette Schlauch Lőrinc biboros a Szent-István-Társulat mai közgyűlésén. A Szent-István-Társulat és a magyar katholikus sajtó további működésében a ma elhangzott igék legyenek az irányítók. XIII. Leo pápa épen ma az „Alkotmány“ egyik munkatársával szemben adott kifejezést annak, mily nagyra becsüli a katholikus sajtót. Lelkesedést és kitartást merítünk a nagy pápa buzdító szavaiból, az irányító eszméket pedig a magyar katholikus sajtó a váradi bíboros mai beszédéből kölcsönzi. Szemben a vallástalan irodalmi termékekkel, melyek a szociális forradalom szolgálatában állanak — akár közvetlenül mint szocialista iratok, akár közvetve mint liberális sajtótermékek, óriási feladat vár a katholikus sajtóra. És a katholikus sajtó teljes odaadással fog a feladatok megoldásán munkálkodni, tudva azt, hogy ezzel szolgálatot tesz az emberiségnek, szolgálatot tesz az egyháznak és a hazának egyaránt. Schlauch Lőrinc bíboros beszéde, melyet a Szent-István-Társulat mai nagygyűlésén Kisfaludy Árpád Béla társulati alelnök felolvasott, a következő : Tisztelt közgyűlés! Isteni Mesterünk, Jézus Krisztus nevében üdvözlöm a Szent-István-Társulat tisztelt tagjait, akik ma a szeretet és tudomány ezen szent hajlékában egybegyűltek, hogy a magyar katholicizmus szolgálatában kötelességet teljesítvén, tudomást vegyenek a társulat munkálkodásáról, igazolván azon bizalmat, melyet a katholikus közönség a legszentebb ügyben annak előlegezett. Nehéz viszonyok közt működik ma társulatunk. Mert lehetetlen, hogy a társadalmi viszonyok hullámzásának zaja be ne hasson azon csendülte magányba is, melyben a szellemi munkások teljesítik fárasztó feladatukat. Lehetetlen, hogy társulatunk tudomást ne vegyen azon nagy mozgalomról, mely e század végén egész Európát és vele édes hazánkat is magával ragadni készül egy ismeretlen cél felé. Lehetetlen, hogy azon irodalmi termékeket, melyekkel ma úgy a magasabb körök, mint az alsóbb osztályok elárasztatnak, figyelemmel ne kísérje azon célból, hogy üdvös szorgalommal a tévedéseket helyreigazítsa, a sebeket gyógyítsa, az egészségtelen törekvéseket ellensúlyozza, mindenben pedig híven nagy és szent királyunk szelleméhez, Szent István országát az azt fenyegető veszélyektől megóvni segítsen. Legyen szabad ez alkalmat felhasználnom arra, hogy bár csak aforisztikus vonásokkal jellemezzem e mozgalmat, oda mutassak annak veszélyes oldalaira; de épen isteni vallásunk örökké változatlan elveiből meríthessem azon reményt, hogy a katholicizmus e rázkódtatások közepette is szilárdan fog állani, mint a kőszikla, melyen szent Péter nagy utóda, dicsőségesen uralkodó XIII. Leó pápa ül. * Az európai társadalom nagyszerű átalakulás küszöbén áll, hogy miként fog az átalakulás történni és végződni, senki sem tudja. Ma tudjuk, hogy a bizonytalanság önsúlya nehezedik a keblekre. A problémák egész halmaza foglalkoztatja az elméket. Érezzük, hogy az emberiség ismét a fejlődés egy újabb stádiumához jutott, mely nagyszerűségében hasonmását nehezen találja a múltban. A szocializmusnak rémképe mintha megzsibbasztana minden tevékenységet. Maga a tudomány, mely pedig néhány évtized óta magához ragadta a társadalom vezetését, zavarodottan tapogat és sem módot, sem eszközt nem nyújt a felijesztett értelemnek és érzelemnek, hogy nyugodtan nézhessenek a jövő elé. Csakugyan a szocializmus fog uralkodni a huszadik században? Uralkodni azon ijesztő alakban, mely ma a legközönségesebb sziveket is borzalommal tölti el? A tudomány szédítő magaslatra emelte az emberiséget és e magaslatról vélte neki megmutathatni az ígéret földjét, de e magaslatot köd szállotta meg és a tudomány szárnyaszegetten áll a reménytelenség fokán. Nihilista lett. Nem tud egy életrevaló eszmét adni, mely e rettenetesnek látszó katasztrófát elhárítsa, vagy csak szelídítse is. Nem én mondom ezt. Huxley tanár, a modern agnosticizmus atyja, kit Kidd Benjámin idéz, azt mondja, hogy a legjobb modern civilizáció sem tüntet fel oly társadalmi állapotot, mely méltó volna azon eszményhez, mely felé az emberiséget vezetni kell. Anyagilag óriási mérvben haladunk, de erkölcsileg oly nyomorultak vagyunk, mint akár a római Cézárok idejében. Akkor a jólét, a gyönyör, a fényűzés és az ezeket előteremtő arany szomja megnevezhetlen kicsapongásokra ösztönözte az embereket. Hit nem volt, az erkölcsök parlagon hevertek, a családi élet felbomlott és az önérzetét vesztett nép — mint Thierry Amadé mondja — homlokán a rabszolgaság és tehetetlenség kettős bélyegét viselte. Az ész fejlődésének fénypontján áll és mégis eddig nem volt képes az egyenlőtlenséget megszüntetni, vagy az ellentétet, mely az egyén és társadalom közt fennáll, megoldani. Egyéni szabadságot ígért és az individuum, midőn ezen jogosultságát érvényesíteni akarja, szemben találja magát a társadalom jogaival. Az individualizmus felbontja a társadalmat alkotó elemeire, a társadalom ismét, hogy fennállhasson, kénytelen az egyéni jogokat megszorítani és lesz belőle az egyén zsarnoka, az egyén pedig az összeség rabszolgája-És továbbá! Nem halljuk-e már a tompa morajt, mely a tudomány ígéretei által felvillanyozott elégedetlenek soraiból felhangzik, azoknak soraiból, kik előtt az ész fényét lobogtatták, de akiknek szivéből kiszakították az Istent s vele mindazt, ami őket a túlvilághoz fűzi ?rt,s mit adtak neki kárpótlásul ? Éveken át hangoztatják füleikbe: mit a vallás ! mit a dogma! mit az egyház! Tudomány, tudomány és élvezet, ez a földi boldogság ! És a tudomány készített romboló eszközöket, melyekkel a mai civilizációt légbe röpíthetik, de üresen hagyta a szíveket. És az élvezet ? Oh ! ez csak ígéret volt, mert milliók és milliók nem tudják, mi az élvezet. Az Istenben való hittel össze van fűzve a türelem, a megadás, a lemondás egyfelől; másfelől a szeretet, az önfeláldozás , az irgalmasság és jótékonyság, mindezek felett pedig lebeg a vallás őrangyala, mely felfelé mutat, és mit állítottak helyébe ? Kielégíthetlen vágyakat, ketté vágták a köteléket, mely az embert a végtelenhez fűzi, és a végtelenséget kereső lélek mint egy szárnyaszegett madár lehullott a földre, itt csúszik a földön, mint az elátkozott kígyó a paradicsomban, mindent a földtől vár, mindent a földön keres és amit keres, azt nem találja és amit talál, abban csalódik. Csoda-e, ha az elégedetlenség a mai társadalom ellen fordul és számon kéri tőle, amit lelkétől elragad, kárpótlást kér azért, amit elvesztett, teljesítését kéri mindannak, amit a tudomány, a művelődés, a társadalom ígért ? A felcsigázott képzelődés valósítását kéri mindannak, amit szemei előtt évek óta kápráztató fénynyel lobogtattak. Amit a műveltebb körökben könnyelműen, nevetve, meggondolatlanul mondanak vagy írnak, azt az alsóbb körökben egész komolysággal életbe léptetni óhajtják. És így válik kétfelé az emberi társaság, az egyik frivol, modern, vallástalan; a másik levonja a következtetéseket és ledöntvén az Istent, az emberi művelődés dacára előkészíti a katasztrófát, melynek előjelei a láthatáron jelentkeznek: íme, ez a mai kor reménytelenségének oka, ez a félelemnek és nyugtalanságnak kulcsa.Hogy híven jellemeztem-e a mai társadalmi állapotot, hogy nagyon erős, vagy csak halvány vonásai-e ezek a létező állapotnak ? nem tudom, de azt tudom, hogy a bekövetkezhető rázkódtatásoknak tehetségét a komoly gondolkozók komoly számításba veszik.De hogyan van az, hogy ma, a midőn a tudomány, a művészet lépten-nyomon oly fényes diadalokat arat, a midőn a műveltség oly fokon áll, ahol az a múlt időkben tán sohasem állott, mégis az erkölcsök mindinkább sülyednek, a romlottság oly