Alkotmány, 1899. január (4. évfolyam, 1-27. szám)

1899-01-01 / 1. szám

Budapest, maj. IV. évfolyam, 1. szám, Vasárnap, január 1. Előfizetési ár: Egész évre . . 14 írt — kr. Félévre .... 7 „ — „ Negyedévre . . 3 „ 50 „ N­gy hónapra. 1 „ 20 „ Egyes szám helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Megjelenik naponként reggel kivéve hétfőn. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda Vill., Mária-utca II. Hirdetések felvétetnek a kiadó­­hivatalban, Busgist, Mária­­utca 11. és Friedl Hubertnél Bécsben, VII., Matzleindorfer- Strasse 7. Kéziratokat nem adunk viss­za Kronosz, Budapest, dec. 31.­­ A pogány isten nevét írtam e fiorok fölé. Mert a pogányság szelleme foglalta el a magyar politikai kormány­zatban az igaz Isten és a keresztény ma­gyarok által alkotott törvények helyét. Száműzték a jognak két nagy biztosíté­kát : a vallás égi erejét és a tételes sza­bálynak becsületét, így azután bekövet­kezett, ami el nem maradhatott. Ami az újév reggelén minden átkával ránk bo­rul, azt a szabadelvű kormányzat lelket­len gonoszsága idézte elő. Itt van a törvé­nyen kívüli állapot. Emlékezzetek csak vissza a közel­múltra. Az is annak a majd öt lusztru­­mos fejlődésnek szükségszerű botránya volt, mely a fúzióval vette kezdetét. Ebben a közelmúltban ledöntötték a mi politikai életünk oltáráról a vallásnak összes szimbólumait. Ezzel együtt csak­hamar teljesen kiveszett a magyar kor­mányzatból az erkölcs és a tisztesség. Most az alkotmány ellen emelték fel gyilkos kezüket. Ugyanegy oknak mim megannyi szükségszerű okozata ez a fej­­­lemény. A konvent rémuralmáról írunk, be­szélünk és szónoklunk a parlamentben és népgyűléseken, mióta a Lloyd-klubban a Tisza-lex rongy-bankójára váltották át azt az ércalapot, melyet az alkotmány­ban hagytak reánk őseink. Más alakban bár, de tényleg ugyanazt tették, amit a francia konvent művelt. íme a magyar for­radalmi jólétbizottságnak új kalendáriuma. A francia eszeveszettek a szenteket szám­űzték a forradalmi naptárból. A magyar politika kitartottjai...egyszerűen zsebre vágták az egész alkotmányos kronológiát. A Tisza-szabadelvűség kalendáriuma az újévre csak két dátumot tartalmaz. Ezek egyike : a nihil. A másik : az anarchia. Még csak az hiányzik, hogy új ün­­­nepet alapítsanak, mint a minőt 1793.­­ november 10-én ü­lt a konvent Párisban. Milyen megfelelő volna a görög oltár, az oszlopsorral s a homlokzaton ezzel a fel­írással : „A szabadelvű uralom diadala.“ Talán hölgyet is lehetne kapni hozzá, aki ♦méltán képviselné ott ennek a szabadság­ok istenasszonyát. De nincs is már szükség erre az ün­nepre. Megtartották a politikai merká­­torok az ő merkuriálisukat akkor, mikor a saját uralmuk érdekében ex lexnek nyil­vánították a magyar alkotmányt. A Tisza-lex az új alkotmány, melynek mot­tóját Owenus írta meg: Illa mihi Patria est, ubi paseor, non ubi naseor, Illa ubi sum partus, non ubi natus eram. Illa mihi Patria est, mihi quao Patrimouia \ praebet. Hie ubicunque habeo quod satis est, habito. ; Ez a szabadelvűség modern magyar hazaszeretete, mely közlegelőnek dekre­­tálja az országot. Pedig ez igazában görög virtus, Kronosz mintájára, akit a mitkológia azért mutogat csodaszámba, mert csak magát, nem sikerült felfalnia Mikor a saját gyermekeit már megette, akkor köveket nyelt el, már nála az ét­vágy és a mindent felfalás, a hatalom­­nak nélkü­lözhetlen garanciája volt. Nev­­csak Athénben, de Rómában is. Ha a Fórumon nézem Saturnus templomának fenmaradt karcsú oszlopait, eszembe jut a történelem tradíciója, mely ♦azt tartja, hogy e templom alatt őrizték Róma közkincsét. Aerarium Saturni volt ennek az állami ércalapnak a neve. Ez a cincs akkor fogyott el, mikor lehanyatlott . [Rómában a polgári erény és erkölcs, mikor a fora civilia pusztulásával a fora venalia vi­rágzottak fel. A boarium, az olitorium, a macellum és a suarium ökörhajzsárai, zöldségárulói, mészárosai és disznókeres­kedői képezték a politikai erőt, melyre Róma támaszkodhatott. Erről a korról mondja a történetíró: Romáe omnia ve-­­nalia esse, ami magyarra jól átfordítva­­ azt jelenti: Mi van eladó ? Ugyanez a magyar politika az,­­mely hazánkban a törvényen kívüli álla­­­potot teremtette meg. És megteremtette­m azzal a jelszóval, melynek foglalatig mindössze ez: Mindent a koncért, sem-a­mit a bazárt ! ......­­­ Ez az a nemzetrontó s önmagát hizlaló gonoszság, melynek az élethalál­harcot megüzenni és megvívni a trón és a haza iránti szent kötelességnek tartot­tuk. A nemzet legszentebb kincseit vé­delmezzük ebben a csatában, melyben az erkölcs és az igazság hatalma, ami Isten AZ ALKOTMÁNY TÁRCÁJA. Szilveszter estéjén. — Az Alkotmány eredeti tárcája. — Mikor a sírban a hant tompán dübörög , a virág fonnyadtan lehajlik kocsonyán, a gyertya végsőt pislant és sercegve kialszik; a múlás eltagadhatlan kellemetlen érzete fog el, épp úgy mint amikor a Szilveszter-est tizenkettedik óráját eléri, az év utolsó perce lepereg a végtelen idő nagy óráján. Hasztalan csörren össze a pohár, a jó­kedvű felköszöntők árja bármily hangos legyen, valami kimondhatlan fájó érzés lep meg ilyenkor. Búcsúzni kell, búcsúzni egy évtől , éltünk oly nagyobb szakaszától, me­lyet többé vissza nem hihatunk, mely örökre elmúlt, hogy helyet adjon édes testvérének, melyet a jövő titokzatos homálya fed. Az a tizenkettedik óra a határkő a két időszak között, melyen túl még az isme­retlen titok rejtőzik, ez teszi oly meghatóvá azt a pillanatot. Ismét egy felvonás éltünk színpadán, a következőt még áthatolhatlan kortina leplezi. Nincs­ az az emberi szerv, mely csak sejthetné, mi vár reánk, mily szerepet oszt nekünk a Gondviselés, mily csapások fogják lelki erőnket próbára tenni,­­ mily szenvedés, betegség, veszteség, öröm lesz osztályrészünk? A jobb jövőben csak az ifjú kebel tud reményten, ki még a kép­zelődés ezerszinü festékével rajzolja ki ma­gának a jövőt. A gyermek, mely csak a jelen édes örömeit élvezi, tudatlan, édes álmok közt ébred az újévben; neki az idő, csalódás mmamegaluiyi ismeretlen fogaloui. Öntu­datlan mint a bimbó, egy éjjelen át fejük rózsává. Az ifjú csak a közel jövőt látja a jelen mellett, annak édessége felejteti vele ifjú élete kellemetlenségeit. Csupa remény da­gasztja szívét, csupa légvár rajzik agyában. Csak a jót reméli, csak a szépben hisz. Mily játszi gondolatok közt várja ez a tizen­kettedik órát ? Könnyelműen, hálátlan szív­vel még csak Isten hozzádot sem mond az elmúltnak, pedig mennyi édes órának volt az bőkezű, pazar adakozója. Mily édes is az, mikor még hinni tud­juk, hogy a boldogság percei soha sem múlnak ; mikor az ifjúság mámorában ez örökké tartó boldogságban rendületlen hiszünk. Nincs az a költő, ki leírhatná, az a festő, ki lefesthetné azt a képet, mely az újév pirkadtával az ifjú lelki szemei elé tárul. A szerelem kimondhatlan mámora, a barátság terhetlensége, az emberek jósága, a világ elismerése, mindmegannyi boldogító érzelmet fakaszt szívében. A férfikorban már fájó szívvel veszünk búcsút a távozó évtől, jól tudjuk, hogy bizony rosszabb is lehetett volna az! A férfi lelke már tisztán lát, az élet viharai szét­törték a képzelet alkotta légvárait, a tapasz­talat megtanította, hogy az, mi szivét-lelkét az egekig emelte: a szerelem, csak földi érzemény, múló mámor; a barátság legtöbb­­nyíre érdekközösség; az emberek jósága, különösen személye iránt csak hazugság, mikor vagyona elfogyott, magas polcról bukott, vagy csak szerény állást tölt be a társadalomban, az emberek nem törődnek vele többé, szívük nincs hozzá, vigasztalni nem siet őt senki, éhen-szomjan halhat, mikor épp ezek az embertársai, felebarátai hasábokat írnak a jótékonyságról, könyvek­ben magyarázzák a társadalmi kérdéseket, nagyhangú jótékonysági egylet alapítói. Egyedül áll! Egyedül!. . . Elhagyja felesége, barátja, rokona, fele­barátai — mindenki! Ekkor, ha eddig soha, rá kell jönnie, hogy mily jó, ha a földön túl tud emel­kedni, ha a magasban hinni tud egy Istent, kit porba hullva imád, végtelen szeretni tud, ő benne reménykedve. Tőle várva mindent, a megnyugvás ezen igazán egyedül való édes érzése ad neki hitet és reményt a jövő­ben, szeretetet még azok iránt is, kikben csa­lódott, kiket meggyűlölt. Mily kínos is lehet, ha a búcsúzó év tableauxjában, mely szemünk előtt önkény­telen megjelen, meglátjuk azon tetteinket, melyekért vádolnunk kell magunkat, melyek miatt elpirul orcánk, eszünkbe :mit minden igaztalanságunk, sokszor vétkes ér­zésünk,stb. Mind mind elmúlt és soha jóvá nem tehető vétkünk ? De mennyivel borzalmasabb lehet az agynak élete, ha lelkiismerete folyton fur­­dalja, ha rémképekben ébren és álomban, szemei elé rajzolódnak bűnei! Azok a bűnei, melyeket jóvá tenni többé nincs alkalma, nincs ideje! Mily forró imát rebeghet az, ki tud, hisz maga fölött Istent, ki látja igaz bánatát, ki tekintet nélkül az időre, jóváté­tel nélkül meg tud bocsátani neki, kinek jó­ságában bizva, az örök életből nem lesz kizárva!! A pezsgő serleg csörrenése, a jókivána­­tok ékes szavú áradata, az örömteli kiáltá­sok nem némítják el a lélek szavát. Aki az egész évben nem törődik a halállal, kij

Next