Alkotmány, 1899. április (4. évfolyam, 79-104. szám)

1899-04-01 / 79. szám

Budapest, 1899. IV. évfolyam. 79. szám. Szombat, április 1. Előfizetési ár: Égés* érre . . 14 írt — tar. Félévre . . . . t p. “* gi Kegyedérre . . 3 „ 50 „ Egy hónapra. 1 „ 20 „ Egyes szám helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Megjelenik naponként reggel kivéve hétfőn. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda Vill., Mária-utca 11. Hirdetések felvétetnek a kiadó­­hivatalban, Budapest, Mária­­utca 11. és Friedl Hubertnél Bécsben, VII., Hatveinnorner- Strasse 7. Kéziratokat nem adunk viss­za A kúriai bíráskodás. Budapest, március 31.­­ Szükségesnek tartom a kantél­­paragrafust szakszempontból is megvilá­gítani. Mert annak tartalma úgy a jog, mint az igazság legelemibb parancsaiba ütközik. Sőt tovább megyek. A törvény becsülete tiltja, hogy ily rendelkezés té­teles jogszabályként legyen proklamál­­ható. Be fogom ezt bizonyítani. Ez a kanzelparagrafus a kúriai bíráskodásról szóló javaslat szerint kettős alakban jelentkezik. Mint semmiségi eset a 3. §. 9-ik pontjában. Ezenkívül mint új büntetendő cselekményt megállapító intézkedés a 169. és 170. §§-ok szöve­gében. Nézzük meg közelebbről, hogy mindkét irányban minő jogi tartalma és jelentősége van. íme itt van a legelső cselekmény. „A vallás szertartásainak végzésére ren­delt helyiségben, vagy vallásos jellegű gyülekezeten“ tett, „a választás eredmé­nyének befolyásolását célzó nyilatkozat.“ Mi ennek a meghatározásnak jogi tar­talma ? Nullitás és büntetőjogi megtorlás »szankciójával ellátott tilalom tárgyává lesz a választás eredményének befolyáso­lását célzó nyilatkozat. Tilalom tárgyává alakíttatik tehát nem a véleménynyilvá­nítás, hanem az ennél is kevesebbet tar­talmazó minden nyilatkozat, mely nem egy tiltott cselekménynyel, hanem éppen ellenkezőleg az alkotmányjog által védett és feltétlenül biztosított polgári jogosít­vány és kötelesség gyakorlásával nem is érdemi, hanem alaki összeköttetésbe hoz­ható. Miért ? Csak azért, mert bizonyos meghatározott helyiségben, vagy gyüleke­zeten létetett. Engedélm­et kérek, nem az a tiltott cselekmény, melyet a javaslat ekként konstruálni akar. A jogilag és törvény­­hozásilag tiltott, cselekmény az, amit maga a javaslat e megengedhetlen szankció kodifikálásával elkövetni szán­dékozik. Mert van a jognak és az ez által mindenütt és mindenkor respektálandó meghamisíthatlan igazságnak egy elvi parancsa. Ez pedig úgy szól, hogy amely jog gyakorlatát a törvény biztosítja, az ugyanarra vonatkozó egyszerű véle­ménynyilvánítás sem eshetik sehol, az állami hatalom dekretálásából, büntető­jogi megtorlás, vagy ily egyszerű véle­ménynyilvánítás miatt egy más közjogi aktus, a nullitás hatálya alá. Annál ke­­vésbbé minősíthető egy valamely biztosí­tott jognak gyakorlatára vonatkozó puszta nyilatkozat, mely szónak jogi tartalma még a véleménynyilvánításnál is keve­sebbet jelent, mert a nyilatkozatból min­den konkrét vélemény hiányozhatik. Ez az elvi parancs az állami törvényhozás szempontjából feltétlen és nem tűri meg a sérelmet; bár­hol, bár­mikor és bár­mily körülmények között történjék az ily véleménynyilvánítás vagy nyilat­kozat. Mit jelent tehát az, hogy ily nyilat­kozat miatt csak az egyház lelkészei, egyházi jellegű eljárásukban, kerülnek külön megrendszabályozás alá ? A leg­­rittább, művelt államot rendes viszonyok között diffamáló, kivételes, a közjogi garanciákat felfüggesztő törvénykezést jelenti. Jelent oly statáriumot, mely elő­ször nem rendkívüli állapotban, hanem mélységes békében hozatik be és másod­szor oly cselekmények miatt létesíttetik, melyeknek megfenyítésétől és a nullitás szankciója alá helyezésétől, tehát bármi módon büntetendő cselekményekké minő­­sítésétől a törvényhozást maga az alkot­mány, tehát az erkölcs és a tisztesség zárja el. De hallom, azt fogják mondani : ez a felfogás nem áll meg, mert a javaslat „a választás eredményének befolyásolá­sát célzó nyilatkozatról“ beszél. Ez tehát oly nyilatkozat, melynek e céllal egybe­kötött véleményt kell tartalmaznia. Csak­hogy így még utálatosabb a dolog. Mindenekelőtt itt nincs tilos cselek­mény, tehát nincs és sem lehet helye sem nullitásnak, sem büntetésnek. Ezt kiegészíti ama másik, jogilag még na­gyobb botrányt alkotó körülmény, hogy erre az önmagában nem tilos, sőt alkot­­mányjogi védelem alatt álló cselekményre nézve egyáltalában nem tartalmaz a szö­veg oly meghatározást, mely legalább útmutatást nyújtana arra, mely formájá­ban és alakulásában képezi az a nulli­tás, vagy büntetés indokát és alapját. A mai kodifikáció, becsületes jog­uralom mellett, ily matériákban egy fő­szabályt állít fel. Az alkotandó törvény­­től követeli meg, hogy abban legyen meghatározva mindenekelőtt az , mi ér­tendő a választás eredményének befo­lyásolását célzó nyilatkozat alatt. Ha ez ott meg van állapítva, akkor válik csak lehetővé a törvényalkalmazás. Ha nincs megállapítva, akkor ily funkciót a bíró­ságra bízni nem szabad. Először azért nem, mert a bíró hivatása az objektív törvényalkalmazás és nem a törvényho­zás. Ezt a judikatúrára bízni annál ve­szélyesebb, ha a bíróság minden egyes esetben külön állapíthatja meg nemcsak azt, hogy a nullitás, vagy a deliktum fenforog-e, hanem minden egyes esetben külön mindenekelőtt azt, mi is értendő voltaképpen ily befolyásolást célzó nyilat­kozat alatt? Másodszor ily funkciót a bíróra utalni azért nem szabad, mert a törvény­kezést a cselekmény ténybeli és jogi ele­meinek határozott törvényi megállapítása hiányában, a polgárok lelki világába beleszabadítani, a gondolat, vágy és re­mény, az intenció és célzat erkölcsi biro­dalmába tilos invázióra felhatalmazni any­­nyi, mint az anyagi világban törvény ál­tal legalizálni a betörést. Jellemző egyébként, hogy honnan vette és miként alakította át ezt a szö­veget az az úr, ki a javaslat bizottsági tárgyalásakor e rendelkezést indítványozta. Mert a javaslat eredeti szövegében ez a dispozíció hiányzott. A törvényt nem is­merő erőszaknak és az önkényes zakla­tásnak ugyanaz a rítusa sugallta később ezt az indítványt, mely nemsokára azután az ország belügyi kormányzatában ura­lomra jutott. A bizottság módosítása ke­veset javított az eredeti indítványon, mely mai megváltozott alakjában is a német birodalomban rég megszűnt kulturkampf­­ból kölcsönzött fegyvernek tekinthető. A különbség csak az, hogy míg az a párt­hatalmi lelkiismeretlenség, mely onnan vette az üldözés eszközeinek mintaképét, saját különleges céljai szerint minden jogelv eltiprásával gyúrta át az eredeti német szöveget, a bizottságilag megálla­pított új szöveg egy kissé legalább, ha­bár csak külszínre, tetszetősebb habitust mutat. Ebből a tetszetősebb habitusból is kivetkeztettük az imént az új szöveget. Hogy néz ki már most az eredeti német mintakép ? Tüzetesen a választásokkal kapcso­latban a német birodalom összes államai közül csupán két kicsiny hercegségben van ily irányú törvényes intézkedés. Még Poroszországban sincs, sőt a kulturkampf legvadabb napjaiban sem volt. Amit ott ebben az időben keresztülvittek, az a bi­rodalmi bün­tetőtör­vénykönyv 130. a) §-ában lefektetett abban az általános dis­­pozícióban kulminál, hogy vétséget kö­vet el az a lelkész, aki hivatása gyakor­latában, vagy annak folyományaként nyil­vánosan, tömeg előtt, vagy templomban, illetőleg más vallási gyülekezésre rendelt helyen többek előtt az állam ügyeit „ez közbékét veszélyeztető módon“ tárgyalja. Itt tehát meg van legalább a krimina­­lisztikus ismérv : „in einer den öffentlichen Frieden gefährdenden Weise“, abban, hogy nem elég a véleménynyilvánítás, még kevésbbé a nyilatkozat, hanem va­lóságos izgatásnak kell fenforognia. En­nek dacára, éppen mert a polgároknak csupán egy kategóriája ellen irányuló, tehát kivételes és így elvileg megenged­hetlen büntetőjogi intézkedésről van szó, nem alkalmazták e rendelkezést 1871 óta, mikor megszületett, soha. Csak Hessenben és Badenben álla­nak fenn a papíron tüzetesen a válasz­tásokkal kapcsolatos büntetőjogi intézke­dések. Legmesszebb megy e téren a bádeni 1874. február 19-én kelt törvény, mely az akkor ott folyt egyházüldö­zés fanatikus szenvedélyének köszöni lételét. De ugyan mit mond ide vonatkozó­lag e törvénynek a szövege ? Tiltja a lelkészek részéről alkalmazott lelki ígére­teket és fenyegetéseket, „die Anwendung geistlicher Versprechen und Drohun­gen“ abból a célból : „die Ausübung, oder Nichtausübung öffentlicher Wahl­­und Stimmt­echte in einer bestimmten

Next