Alkotmány, 1899. december (4. évfolyam, 288-313. szám)
1899-12-01 / 288. szám
Félitek. Budapest, 1899. december 1. IV. évfolyam, 288. szám. SZERKESZTŐSÉG ÉS LAPKIADÓ-HIVATAL VIII., Szentkirályi utca 286. / HIRDETÉSEK felvétetnek a kiadóhivatalban és BÉCSBEN: Friedl Hubertnél VII., Matzleinsdorfer-Strassa 70. ,). Kéziratokat nem adunk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre .......... írt 14.— Félévre......................... 17.— Negyedévre___.. „ 13.50 Egy hónapra...... 11.20 Egyes szám 1 kr., vidéken 5 kr. Megjelenik naponként reggel, kivéve hétfőn. Távbeszélő száma: 58—66. Tanácskozás a közös ügyekről. Budapest, november 30• Nagy nehezen sikerült a delegációkat összehozni. Máskor májusban üléseznek, most decemberben. Annyi válság volt nálunk is, Ausztriában is ; talán még most sincs vége, hogy emiatt nem lehetett öszszehozni az országos bizottságokat. Hiszen még most sincs elintézve a kvóta, mely szerint felosztandók lesznek azok a költségek, melyeket a delegációk meg fognak szavazni. Az idő oly rövid, a munka oly sok és nagy, hogy az alkotmányos testületek alapos tárgyalásra rá sem érnek. Pedig nemcsak a számok fontosak, amely számokban az adófizetők pénze van, hanem a politika is, melyet a közös miniszterek csinálnak, s a delegációk vannak hivatva ellenőrizni és megszabni. Mert ki hiszi, hogy minden legjobban van úgy, amint van? Sokat halljuk emlegetni a monarchia nagyhatalmi állását és a béke áldásait, a külföldi szövetségeket és a szomszédokkal való jó barátságot, ami mind nagyon szép és kívánatos dolog. De ha külföldre megyünk, Ausztria és Magyarország tekintélye a nagyhatalmak között presztízsben nem nyert ez utóbbi években, amiért nem külügyminiszterünk passzivitását okoljuk, mint inkább a belső zavarok káros visszahatását tapasztaljuk. Nekünk magyaroknak törvényünk még külön befolyást is biztosít a külügyek vezetésére miniszterelnökünk által, de ez a befolyás inkább csak névleges, mint valóságos. Csak azokra az izgatásokra emlékeztetünk, melyeket Erdélyben Rómából folytattak és folytatnak s melyek ellen sohasem bírta megvédelmezni hazánkat a közös külügyminisztérium. A miniszterelnök adminisztratív felszólalási jogának kiegészítő része a magyar delegációnak közvetlen érintkezése a neki felelős külügyminiszterrel, ahol a nemzet képviselői nemcsak megbírálhatják diplomáciánkat, hanem az ország jogos kívánságait előadhatják s azoknak érvényt szerezhetnek. Ha nem teszik, nincs jogunk panaszkodni, vessünk magunkra és arra a pártra, mely huszonöt esztendő óta a delegációkban is épp oly szolgálatkész, mint a képviselőházban s meggyőződésének hiányával tűnik ki még az osztrák delegáció mellett is. Nem a zajban és zavarban van az erő, hanem az értelemben és szilárd következetességben. Ennek fogyatkozását látjuk az eredményekben, hogy három évtized alatt a delegációk Magyarország javára a közös intézményekben úgyszólván semmi haladást sem értek el. Nézzétek, mennyit haladt a külföld, Németország, Oroszország, Anglia, Franciaország is, hogy megnőttek, mily nagy szerepet játszanak, a világtörténetben mily tényezők lettek! Sem Ausztria, sem Magyarország nem nyert semmit, vesztegelnek s Magyarország különösen képviselve is alig van, s legfölebb Berlinben tesz számot. Pedig mennyit ámítjuk magunkat azzal, hogy a monarchia súlypontja Magyarországra esik, hogy mi vagyunk a dunai főállam s a keleti kérdést mi fogjuk megoldani, igazában pedig a Vaskapun túl már nem is hederítenek mi reánk. Hát a hadsereg? Ez is a delegációk illetékességéhez tartozik. A jövő esztendőre 331.626.000 koronába kerül, mely kiadásokból immár 344 percent lesz Magyarország terhe, vagyis a hadügyminisztérium kiadásaihoz Magyarország 114.000.000 koronával járul. Bizonyára nem csekély összeg. Tízmillió koronával többet kér a hadügyminiszter, mint a jelenre — a póthitelekről nem is szólván — s ez csak kezdete a hadügyi költségek előre jelzett nagymérvű emelkedésének. Egy okkal több, amiért a néppárt a kvóta fölemelését meg nem szavazza, mert így az emelkedő katonai terhek szaporodása Ausztria vállairól egészen átháríttatik a szegényebb Magyarországra. Azt, hogy menynyiben szükségesek új ágyúk, új hajók, új építkezések, uj hadiszerek és hadszergyárak, uj tisztképző intézetek s a tiszti fizetések fölemelése, miket Krieghammer követel, elbírálni alapos megfontolással kell s ez volna a delegáció kötelessége. De annyit elszomorodva konstatálhatunk, hogy a katonai kormányzat nem igyekezett a közös hadsereget közelebbre hozni a nemzethez s eltüntetni az akadályokat, melyek a benső egyetértést gátolják s a magyar ezredek harcképességének erkölcsi tényezőire is csak káros befolyással lehetnek. Mellőzheti-e delegációnk a hadügyminisztérium «hier»-es rendeletének boszantó következéseit? Hallgathat-e az olyan sérelmekről, mint Eperjessy Géza huszárkapitány esete, akit Probst szebeni hadtestparancsnok magyarságáért — mivel s nem tűrte, hogy német színészek csúfot fűzzenek a magyar nemzetből s ezért a színházban pisszegett — hadbíróság elé AZ ALKOTMÁNY TÁRCÁJA Kis barátaimnak. Az Alkotmány eredeti tárcája. Épp minapában bocsátotta útra a Szent-István-Társulat Prónai Antal dr.-nak «Kis barátaimnak» című könyvét. A között a töméntelen, hirtelen felbukkanó piros táblás könyv között ízléses szerénységben jelenik meg ez a kis kötet. Szép kiállítása, keresetlen egyszerűsége magában véve is jó ajánló levél, de megkapóbb annak a gyöngéd szeretetnek a hangja, amely lépten-nyomon kihallatszik a kedves csengésű sorokból, azokból a bájos kis mesékből, oktatásokból, amiket a zsenge korúaknak ajándékoz a szerző. Kedvvel olvasom az ilyen könyveket, ahol nemcsak az ifjúság gondolkodása módját, bizonyos határok közé szorított világát mutatja be az író, hanem a gyermek csapongó képzelmének megfelelőleg a közöttünk létezőket szemlélteti, fölemel a tündérek csodálatos birodalmába, végig kalandoztat idegen tájékon, lefoglal pár komoly szóra, megtalálja a lélek magasztosabb érzelmeit. Az a Verselő és Történetek címmel jelölt tizennégy darab mind megannyi jele mennyire együtt tud érezni szerzőnk az ő kis barátaival. Meséiről azt mondhatjuk, hogy önállóságukban is megőrzik a mesevilág általános és különös belső sajátságait, de korántsem a szólásmódok ellesésével, amelyek darabosságát művészies átmenetekkel enyhítette, általános használatban élő kifejezésekkel cserélt fel, mint inkább az általános hitnek, véleményeknek megtartásával. Természetes, hogy meséi ezen az alapon jobbadán ismeretesek, hisz a hugocskáját kereső királyfiút, a szenvedő királyleányon segítő szelíd Pistát, a bűvös narancsosat megajándékozott Víg Petit nem először láttuk már, talán más néven. A nép között vándorlóJézus, a természet és az üldözött Jézus mind hallott történetkék. Csakhogy Prónainál öntudatosan átalakultak azok szerint a vezérlő gondolatok szerint, amelyek nem szeretnék az elé a gyengéd lélek elé a természet szörnyeit, ártó hatalmat, csakis elrémítő küzdelmet tárni. A gyermekek kalandozásukban nem akadnak vasorrú boszorkányokra, akik kemencében sütik meg a kicsikéket, a tündérek királynéját is csak a testvérpár szokatlan szépsége ragadja meg, áldó szóval, tündércsókkal szépítve bocsátja útnak busuló anyjukhoz. Magában a természetben is a jó diadalma olvasható le mindenütt, hogy megbűnhödik a szegény törődötteken nem segítő Víg Peti, míg a megöntözött rózsatő, a szelíd galamb mily készségesen segítik kis barátjukat. Kell-e hathatósabban, a gyermek értelmére és kedélyére egyaránt fogékonyabban rámutatni a kedvesség, az ártatlan gyöngeség hatalmára, mint az oroszlánok, medvék, a hétfejű sárkány lefegyverzésével. Még a felnőttek furfangját is szívesebben látjuk az ilyen tündérkapu őrzőkkel szemben, mert csatájuk elképzeléséhez több erő kell, mint az állatok létezésének elhivéséhez, mennyivel groteszkebb alakok a szörnyetegekkel küzdő gyermekek; gondoljunk csak arra a jelenetre, ahol a kis leány a kegyetlenkedő banyát a tűzbe taszítja. Egyáltalában óvnunk kell a gyermeket a gyengédtelenség példáitól, még a mesékben is. Hasonló célzatok lépnek előtérbe. Kis ember is tehet nagyot elbeszélésében. A kisfiúnak rajzában apjának tisztelete, szeretete, hazájának védelmezése mennyire összeforr, anyjára szomorúságot hoz, hogy apjának szabadságát megszerezze, életét megmentse, atmegy a halálosztó csatába, de csak lovának csalogatásával, fegyvereinek elhajításával avatkozik a küzdelembe, meghal, mikor a férfiak sorába vették föl, anélkül, hogy kezét vérontással szennyezné be, a szeretetnek csak olyatén megnyilatkozása ez is, akár a legjobb orvosság alakjaié, mégis kiemelkedik a hazaszeretet magasztos gondolata a gyermeki gyöngédséggel összhangzóan. Sokkal jobban nevelik az ily képek a gyermek kedélyvilágát, mint az indiánok kegyetlenkedéseinek túlzó rajzolása. Legkényesebb dolognak tartom azokat a népmeséket ifjúságunk elé állítani, ahol Jézusnak bolyongásairól szól a mesemondó. A nép egyszerű kifejezései igen gyakran nem találnak az alak méltóságához. Ez a kis kötet is bemutatja: Akinek Isten a gyámja, Jézus a szívet nézi. A szenvedő Jézus darabokban, a néphit megnyilatkozását. A gyermek Jézus pártfogolása, az apostol aggodalmait hallgató, majd büntető, majd megjutalmazó Isten Fia egyformán méltóságos alakok, érintkezésükben a szeretet él, környezetükben jók és tévedtek, szomorúak és dölyfösek mozognak s a kedves kis meséket elégedetten olvastuk el, hisz befejezésük annyira megnyugtató. Ügyes gondolat volt a menekvő Jézusnak, a szenvedő Szűz Anyának, a fáknak, madaraknak meséjét abban az egy darabban összeönteni, igaz, hogy a nyárfára, galambra, fürjre átkot mondó Jézus visszásan tűnik föl. A biblia is megemlíti