Alkotmány, 1900. november (5. évfolyam, 260-285. szám)

1900-11-06 / 264. szám

10 ALKOTMÁNY. 264. szám. * Csillag Teréz. A kis­mam­á­ból, a Vígszínház e heti újdonságából szerdán délelőtt fél 11 órakor tartják meg a sajtónak szánt nyilvános főpróbát. A vígjáték bemutatója Csillag Teréz első fellépésével másnap, csütörtökön lesz. * Fifi kisasszony. A Mikado­vsX egy estén kerül bemutatóra a Magyar Színházban a közel­jövőben Maupassant-Méténier katonai dragoletje, a Fifi kis­asszony. Az egyfelvonásos darabot, mely az 1871-iki francia-porosz háborúból veszi hatásos tárgyát, a színház teljesen hű katonai kiállításban mutatja be. A főszerepeket Ledofszky Gizella, Báthonyi Ákos, Szilágyi Vilmos, Molnár László, Füredi Béla és Odry Zuárd játszszák. * A pesti utca intermezzoj­a. A Magyar Színház legközelebbi újdonságának, A pesti utcá­nak újság és hatásosság tekintetében kiemelkedő része lesz a Il-ik felvonás nagy zenei képe, mely a terézvárosi templom előtt játszódik le és a napközi cselekmény átvezeti a karácsonyi éjszaka hangulatába. A drámai szituáció-festés egy nagy korállal végződik, mely a hívüket éjféli misére hívja, úgy ez, mint a darab többi zenei része Verő György műve, aki ezen az intermezzón kívül a darab számára több kardalt és egy csomó más zeneszámot, nagyobbrészt duettet irt, amelyek Szoyer Ilonka és Sziklai Kornél sze­repeibe vannak beiktatva. * Megjelent az Egyetemes Regénytár 16. évfolya­mának utolsó 3 kötete, mely Ohner György A Szirén ciruűl regényét tartalmazza. A három kötetes regény ára csinosan bekötve 3 korona. Kiadja Singer és W­olfner. * A Magyar Földrajzi Társaságnak folyó évi november hó 8-án, csütörtökön délután 5 órakor a M. Tud. Akadémia heti üléstermében felolvasó ülést tart. A felolvasás tárgyai: 1. Lóczy Lajos dr. r. tag bemutatja Borbás Vince drnak a «Balatonvidék Dórája» című könyvét. 2. Brózik Károly dr. r. tag bemutatja Magyarország két új fali térképét. 3. Bröck­ Béla dr. elnö­­k bemutatja Türr tábornok jelentését a párisi nemzetközi kereskedelmi földrajzi kongresz­­szusról. 4. Cholnoky Jenő r. tag ismerteti az abruzzói herceg sarkvidéki utazását. * Asszonyháború. Gerő Károly 3 felvonásos éne­kes bohózatából, az Asszonyhábor-ból, melynek pén­teken lesz lesz a bemutatója, csütörtökön, 8-án dél­előtt 10 órakor tartják meg a főpróbát a sajtó kép­viselői jelenlétében. A női főszerep, mint már isme­retes, Blaha Lujza asszony kezében van. Erősen készülnek szerepeikre Fedál, Sári és Anton Margit, valamint a többi szereplők is, hogy sikerre vigyék a darabot, amely a szereplőknek bő alkalmat nyújt tehetségük érvényesítésére. * Népiratkák. A Szent-István-Társulat általá­nosan kedvelt s olcsó áruk mellett is igazán szép kiállítású népiratkáiból a következő újabb füze­teket vettük: 160. sz. A kastély titka, vagy a póruljárt kisértet. Irta Tonus Tivadar. Ara 6 fillér. — 161. sz. Nagy Mária-Cell rövid törté­nete és ismertetése. A kegyhelyre zarándokló ájtatos bucsujárók használata és épülésére. Összeállította Novák Lajos. Ára 24 fillér. — 162. sz. Mindennél drágább a hit, vagy: Hogyan tért meg Bimbó mester? Irta Seress Imre. Ára 12 fillér. — 163. sz. Gombos Tamás kincse, vagy: Mire jó a Kristóf-imád­­ság? Irta: Rozgonyi György. Ára 8 fillér. — 164. sz. A talált arany, vagy: Az Isten meg­fizet. Irta Marcinkét, Imre. Ára 6 fillér. — 165. sz. A kopott Mária-szobor, vagy: Hogyan gyógyít az Isten? Irta Reim Lajos. Ára 6 fillér. — 166. sz. Ágnes asszony leánya. Tanulságos történet. Irta Bognár Ádám. Ára 16. fillér. — 167. sz. Az elégedetlen és telhetetlen. A csonka apostol. Tanulságos történetek. Irta Horváth János. Ára 8 fillér. — 168. sz. Szent István első magyar király. A kereszténységnek Magyarországon 900-dik esztendei jubileuma alkalmából irta Kis­faludy Z. Lajos. Ára 32 fillér. —169. sz. A szent Jobb, vagyis: Az I. apostoli király dicsőséges szent jobbkezének története. A keresztény magyar népnek elmondja Conner Lajos. Ára 8 fillér. — 170. sz. Szent Gellért vértanú, első Csanádi püspök élete. Irta Dedek Gr. Lajos. Ára 32 fillér. — 171. sz. Az öreg János bácsi, vagy: Nem halt meg az Isten. Irta Kayser Lajos. Ára 6 fillér. — 172. sz. Sohasem késő. Két tanulságos történet. Irta Valnicsek Béla. Ára 8 fillér. 173. sz. Az obsitos. Elbeszé­lés. Irta Falusi Pál. Ára 8 fillér. — 174. sz. Istenben bízzál, nem csalatkozol! Elbeszélés. Irta Reim Lajos. Ára 6 fillér. — 175. sz. A Kévés meg a Búza, vagy: A gyűlölködés ára. Irta V. Pásztor József, ara 8 fillér. — 176. sz. A piros bugyelláris, vagy: Maradj a becsület utján! Irta Seress Imre. Ára 8 fillér. — 177. sz. Szegény Borka Ferkó, vagy: Ne ijesztegesd a gyermeket! Irta Erdősi István. Ára 8 fillér. — Valamennyi füzet egy, de némelyik több képpel is van díszítve, így a 161. számú nép­­iratkában öt szebbnél-szebb kép van, a 168. számú pedig valóságos díszmunka jellegével bir, a mennyiben képeinek száma 8, igen finom pa­piroson. A 170. számú füzetben meg épen 13 kép van s egyik művésziesebb kivitelű, mint a másik. A tartalmukról mit mondjunk ? Azt, hogy jobbat, érdekesebbet, tanulságosabbat és magya­rosabbat ezeknél nem ismerünk. Igazán jót mű­vel, aki terjedésüket elősegíti. A rendelésnél elég­­a folyószámot megjelölni. Megrendelhetők a Szent­ István­ Társulat könyvkiadóhivatalában: Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 28. szám. * Stampay katholikus ének- és imakönyve most VII. bővített kiadásban jelent meg. E könyv nem csupán az ifjúság, a nép és kántorok kézikönyve, hanem a főt. papságé is. 240 oldalra terjed. Ara csinos kötésben most is 15, angol vászonban 25 i.r. 11-ik példány és kották ingyen. Kapható Svöböl­­kúton, Esztergom­ megyében. EGYESÜLETEK ** A simontornyai lövész-egyesület folyó évi november hó 24-én a simontornyai nagyvendéglő termében táncmulatsággal egybekötött műkedvelői előadást rendez. TANÜGY. — A katholikus tanügyi tanács gyűlése. A katholikus tanügyi tanács, mint a Népnevelő írja, folyó hó 12-ikén a Szent-István-Társulat kistermében gyűlést tart, melyben kiegészíti a kongresszustól nyert mandátum alapján az orszá­gos bizottságot és a tanügyi tanácsot, intézkedik a kongresszus határozatainak végrehajtása tár­gyában, megalkotja és összehívja a hitoktatási szakosztályt. A tanács ezen ülésében Mócsy An­tal elhunyt tanférfia fölött emlékbeszédet tart Dreisziger Ferenc tanár, a bizottság titkára. Másnap a hitoktatási osztály tart ülést többrend­beli tétel megvitása végett. FŐVÁROS. — Bérkocsi szabályrendelet. A főváros is és a rendőrség is kidolgoztak egy-egy bérkocsi szabály­rendeletet. A főváros szabályrendeletének lényege­sebb pontjai a következők: Bérkocsi-iparos csak budapesti illetőségű lehet. A bérkocsi-iparos elhalá­lozása esetén a neki kiosztott, rendszámok haszná­lati joga özvegyére, vagy a kiskorú örökösökre száll. A bérkocsikat a rendőrség évenként kétszer köteles megvizsgálni: tavaszkor a nyitott kocsikat, őszkor a csúfoltakat. A kocsisnak a rendőrség előtt vizsgála­tot kell tennie arról, hogy a hajtásnak érvényben lévő szabályait, nemkülönben a hajtást jól tudja. A viteldíjak a következők: az egyfogatu bérkocsi használatáért az első félórára egy korona, min­den további negyedórára negyven fillér, félnapi fuvarért nyolc korona, egész napi fuvarért tizen­hat korona. A kétfogatú bérkocsikért: az első félóra egy korona hatvan fillér, minden további ne­gyedóra hatvan fillér, félnapi fuvar fíz, egész napi fuvar húsz korona. A félnapi fuvart hat órában, az egész napit tizennégy órában állapítják meg. Az egész napi fuvar idejéből két óra pihenésre és ete­tésre való. A vasúti és gőzhajóállomásokról a Várba, Gellérthegyre és a budai hegyekre való fuvarozásnál a rendes díjakon fölül az egyfogal­unál­ egy korona, a kétfogatunak egy korona hatvan fillér pótdíjat kell fizetni. A lóversenyekre oda és vissza, a várakozást beleszámítva, az egyfogatu tíz koronába, a kétfogatu tizenhat koronába kerül. A podgyász darabjáért, amennyiben a kocsi belsejében nem fér el, darabon­ként húsz fillér jár. A várópénzt a kocsi használója tartozik üzetni. A rendőrség tarifája valamivel olcsóbb, amennyi­ben a bérkocsi díjakat az első félórára húsz fillér­rel, kétfogatúaknál tíz fillérrel szabta meg olcsóbban, mint a főváros. A bérkocsis segédek zsarolási kísér­leteire a rendőrség szigorú büntetéseket állapí­tott meg.­­ Rényi Dezső főjegyzőt Halmos polgármester az elnöki személyügyi osztály vezetésétől felmentette, mivel őt a segédhivatalok egyesítése kérdésének ta­nulmányozásával bízta meg, ami sok és nagy fárad­sággal és utánjárással van összekötve. — Pályázat a tiszti főügyészi állásra. A tiszti főügyészi állásra szombaton járt le a pályázat határ­ideje. A főügyészi állásra négy tiszteletbeli ügyész pályázott: Fülepp Kálmán, Melk­a Kálmán, Alker Emil és Kobler Ferenc. A választás folytán megüre­sedő első osztályú ügyészi állásra négy kebelbeli és egy idegen folyamodott s a másodosztályú ügyészi állásra öt kebelbeli és négy idegen. — Egy tanító elbocsájtása. A Labanc­ utcai elemi iskola igazgatója feljelentette Teleky Lajos segéd­tanítót, hogy veri a gyerekeket s azért kénytelen el­ kedd, 1900. november 6. bocsájtását kérni. A tanács tényleg elbocsájtotta a tanítót, aki a kultuszminiszterhez felebbezett. A mi­niszter arra kéri a fővárost, hogy ha már nyugdíjat nem ad a tanítónak, legalább családjára való tekin­tettel adjanak neki valami kegydíjat. VIDÉK. (Szenzációs felfüggesztések.) A Bud. Tud. értesít bennünket arról, hogy Vay Dénes báró pozsonyi főispán Kiss Vilmos nagyszombati fő­szolgabírót, Kullir József szeredi községi jegy­zőt és dr. Rosenbaum Ármin körorvost állásuk­tól felfüggesztette és fegyelmi eljárást indított ellenük, mert Szkicsák Emil szeredi gyógyszerész följelentette, hogy nevezettek évek óta több ezer forintra rugó összegeket zsaroltak ki tőle oly címen, hogy egy második gyógyszertár meg­nyitását Szereden több évben megakadályozták. A vizsgálat megindítása óta Kiss ellen más hasonló gyam­okok is merültek fel. (Új díszpolgár.) Kiskunfélegyháza képviselőtestü­lete ma tartott közgyűlésében Ulrich István városi főjegyző indítványára Beniczky Ferencet, Pest vár­megye főispánját, jubileuma alkalmából lelkesedéssel egyhangúlag díszpolgárrá választotta. A díszpolgári oklevelet a város polgármestere és főjegyzője nyújtja át a jubileum napján. — Uj-Pest, szintén díszpol­gárává választotta Pest megye főispánját, a díszpol­­gárságról szóló oklevelet egy küldöttség fogja elvinni a főispánnak. (25 éves jubileum.) A filloxéra pusztítása követ­keztében az államkormány Kecskeméten immunis homoktalajban kísérleti telepet rendeztetett be, amely Mildós-telep név alatt országszerte ismeretes. Ennek a teleftnek a berendezését, vezetését Kori­­csanszky János gazd­­ak. tanárra bízta, aki feladatá­nak emberül megfelelt. Abból az alkalomból, hogy Koricsanszky most 25 éve lépett állami szolgálatba, kecskeméti tisztelői, barátai banketet rendeztek a népszerű igazgató tiszteletére, aki Kecskeméti társas­­életében is előkelő szerepet visz. (Lőcse város jövő évi költségvetése) 254.808 ko­rona 65 fillér bevételt, 277.628 korona 90 fillér ki­adást tüntet fel, a hiány tehát 22.810 korona 25 fillér, melyet 35°/o községi pótadóval fognak fedezni. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK.­ ­. A polnai gyilkosság. A kerületi bíróság uta­­sította a csendőrséget, nyomozza ki, hogy Baxa dr. október 28-án Táborban volt-e. Ez azért történt, m­ert a bírósághoz följelentés érkezett, amely szerint Baxa drt október 28-án Táborban látták Peschak tanúval beszélgetni, aki állítólag a következő sza­vakkal búcsúzott el Baxától: Egészen nyugodt lehet. Úgy fogok vallani, ahogy kitanított. A mai tárgyalás megkezdése előtt Aurednícek dr. védő több indít­ványt tett, a többi között azt, hogy a bíróság a fa­kultástól kérjen véleményt a szemorvosoknak Peschak tanúra vonatkozó vallomása tekintetében, továbbá annak a konstatálását, hogy a St­uza Ágnes nyakán talált vágás nem metsző­ vágás és végül Klima Mária állítólagos csontvázának exhumálását, mert való­színű, hogy az nem Klíma Mária csontváza. Vodicka dr. védő azt mondja, hogy ismételten állították, hogy Slava szakértő egy kis üvegcsében vértestecskéket kapott és azokat megvizsgálta. Ezt az üvegcsét állítólag a goltsch-jenikaui metsző küldte a polnai rabbinusnak és a benne levő barna go­lyócskák állítólag embervérből származtak. Ezt az állítást a polnai bíróság merő koholmánynak nyil­vánította. A védő kéri most az erre vonatkozó jegyző­könyvek felolvasását, illetőleg több tanú megidézé­­sét. Az államügyész ellenzi, hogy a fakultás vélemé­nyét kérjék ki Peschak tanú vallomására nézve, úgyszintén tiltakozik Klima Mária holttestének exhu­málása ellen, ellenben hozzájárul Vodicka dr. in­dítványához. Pevny dr. védő csatlakozik az ügyész fejtegetéseihez. Aurednícek dr. védő ragaszkodik a Peschak vallo­mására vonatkozó vélemény felülvizsgálásához. Arra hivatkozik, hogy a vád csakis bünjelenségek által való bizonyításon alapszik s azt mondja, hogy ha a gy­lkosságot közvetlenül rábizonyították volna Hils­­nerre, az indító ok egészen közönyös volna, de bün­jelenségek által való bizonyításnál be kell bizonyí­tani az indító okot. Nem érti, hogy miért tiltakozik Pevny dr. annak a konstatálása ellen, hogy Hruza Ágnes nyakporca át volt-e vágva. A védő azután két keresztény szakértő meghallgatását indítványozza a metszővágásra, nézve. Az államü­gyész­nek ez ellen

Next