Alkotmány, 1905. november (10. évfolyam, 263-288. szám)
1905-11-01 / 263. szám
ALKOTMÁNY. 263. szám,3 MM» Szerda, 1905. november 1. tudó férfiak sorra visszautasítják az alávaló szerepet. Mindenki kiváncsi azokra a jelenetekre, amelyek mindenfelé megeshetnek, ahol ilyen desperatus exisztenciák vállalkoznak a kormánypolitika végrehajtására. Tudja ezt a kormány és ezért minden módon igyekszik a régi főispánokat rábeszélni, hogy állásaikat megtartsák. Ez esetben installáció nem szükséges. Hát ezen vármegyékben, hol a főispán megmarad, minő magatartást kövessenek a közgyűlés és a köztisztviselők? Ki van mondva, hogy a kormány törvénytelen rendeleteit végre nem hajtják. Voltaképpen az ilyen törvénytelen kormány minden rendelete törvénytelen. Mert nem lehet feljogosítva intézkedni, aki arra nem illetékes, alkotmányunk pedig világosan csak alkotmányos és a parlamentnek felelős minisztereket ismer s ilyennek a magyar képviselőház az újonan kinevezett Fejérváry-kormányt nem tekinti, tehát az ellenzéki törvényhatóságok sem tartják annak. Hogy programmjában Fejérváry oly hangosan vitatja azt, hogy ő most már alkotmányos, törvényes és parlamentáris, ez éppen legjobb bizonyítéka annak, mennyire érzi legalitásának hiányosságát, valamint azt is, hogy emiatt mindenki fel van mentve az engedelmesség kötelessége alól. Következik ebből legalább is annyi, amit a legtöbb vármegye kimondott, hogy a törvénytelen rendeleteket az adókra és az újoncokra nézve tisztviselői ne teljesítsék s minden egyéb sérelmes rendeletet az alispán terjeszszen a közgyűlés elé s ő is, ez is mindazon jogorvoslattal éljen, melyeket a törvény megenged. Hát ez áll mindazokra a vármegyékre, melyekben a régi főispánok megmaradtak, hogy Fejérváry és Kristóffy kormányát képviseljék. Meg fog indulni a küzdelem ezekben is a főispáni hatalom visszaélései és a megye közgyűlése és tisztviselői között. Bármennyire megromlottak az emberek és a viszonyok, a Fejérváry-kormány nem fog bírni a vármegyékkel és a nemzettel. Mindezen ügyeknek megbeszélése és a nemzeti ellenállás szervezése végett sürgősen szükséges az ellenzéki vármegyék képviselőinek tanácskozása Pest vármegye házában, mert az országgyűlést szétűzték.* A szabadelvű párt ellenzéki állásfoglalása meggyőzhetné a királyt is arról, hogy a kalandorok minisztériuma nem oldhatja meg a válságot és csak fokozhatja annak veszélyeit. Hiábavaló volt a nevetséges programm kibocsátása és hiába tett a táborszernagy Bécsben ígéretet, hogy ezzel ő a koalíciót megbontja, a szabadelvű pártot megnyeri s a nemzeti ellenállást megtöri. Szó sincs róla, csak szaporította az ellenzéket s még a liberálisokat, ezt az örökös kormánypártot is ellenzékbe kergette. Fejérváry és csatlósai hatvankilenc képviselőt írtak össze a szabadelvű pártból s még egy tucat függetlenségit és pártonkívülit s hitték és elhitették, hogy nyolcvan képviselővel alakítják meg a haladó pártot. Oda számítottak vagy 24 főrendet, a főispánokat és az új megyefőnököket, egy csomó kibukott képviselőt és berendelt főhivatalnokot, hogy majd ezzel ünnepélyesen megnyitják az új pártkört. Ez se sikerült. Múlt szombatra tervezték. De a Fejérváry programm felolvasásához sem kaphattak többet, mint megszámlálva 44 embert, a miniszteri hivatalnokokkal együtt, úgy, hogy a kormánypárti reporterekkel és detektívekkel együtt lehettek ötvenen. A klubba nem jöttek, csak tizenhárman, de azért vasárnap este az országos kaszinóban megtartották a pártvacsorát tizennégyen. Mulattak reggeli három óráig s a vén bakancsos vígan és bátran hivalkodott, hogy ő a sikerben biztos. Benedek is azt hitte Königgrätz előtt. Érdekes kompánia fogyasztotta ott a szeparáltan a Törley-pezsgőt: Fejérváry Géza és fia Imre, baranyai főispán; veje, Korniss Viktor gróf; barátja, Feilitzsch; jogtanácsosa, Lányi; esze, Vörös László; úgyszintén pajtása a horvát Kovácsevics; hírlapírói, Gajári Ödön és Mikszáth Kálmán, Benke Gyula, a bankigazgató, ki talán pénzügyminiszterségre aspirál és Mars vasúti igazgató, aki még jöhet Ludvigh helyére. Kiegészítették a társaságot László Mihály tanintézet-tulajdonos, Havas Rezső ügyvéd és Szüllő Géza főispánjelölt. Hozzájuk vetődött Papp Géza is «éhes gyomorral.» Ez volt az egyik haladópárti lakoma. A másikat a Podmaniczky utcai szabadkőműves páholyban rendezték — mivelhogy a Lipótvárosi Kaszinóban meg nem tarthatták — méltóságos Vészi Jakab miniszteri tanácsos úr tiszteletére haladópárti testvérei. Ezen a «vakulj magyar» vakoláson is jól ettek-ittak, még pedig néhány ellenzéki képviselő és függetlenségi hirlapiró testvér részvételével. Ezek azok, akikre Vészi Ez képezte Ella legnagyobb büszkeségét s barátnőinek sokszor eldicsekedett vele. Bizony higyjétek el — mondta ilyenkor — Imre oly nagyon szeret, hogy mindig otthon van s ha valamely okból távol lennék is tőle— soha el nem hagyná kis otthonát. Megszokta már. Ez a valamely ok nemsokára bekövetkezett. Ella nővére hirtelen rosszul lett s a kis asszonyka, — hogy anyja, segítségére legyen az ápolásban — egy-két hétre hazautazott. A zöldes színbe játszó, nagy kék szemei most is harmatosak lettek; öt-hat állomásnyira elkisértette magát urával s erősen a szivére kötötte, hogy esténkint otthon maradjon ám, ne keveredjék a lumpok közé, olvasgassa otthon az újságot stb. Imre komolyan fogadkozott, tényleg pedig örült kissé a szabadságnak (a legszerelmesebb s legjobb ízlésű férj is megengedhet, magának ilyen ártatlan örömet) s már az első estén kirepült a kis fészekből s csupán éjfél felé vetődött haza. És csodálatos, a törzsasztalnál igen jól érezte magát. Megbeszélték a folyó ügyeket, szidták a kormányt. Egyik-másik idősebb férj csintalan kalandokat is el-elbeszélt s a jó ital, a füstös levegő, az öblösen nevető hangok, mindmegannyi újság volt Imre előtt (legénykori életét el is feledte már, talán nem is volt igaz) s nem csoda, ha a távolból érte aggódó asszonykát megnyugtatta, hogy — bár kimondhatatlanul hiányzik s üres minden idehaza — maradjon csak néhány napig; a mama, szegény, jó néven fogja venni... Egyik este azonban furcsa dolog történt. Szokás szerint együtt ültek, a mintaférjek s az óramutató már tizenegy felé ballagott. Egyszer csak belép egy cseléd s az egyik nagyságos ur előtt meghajtva magát, imigy kezdi mondókáját . A naecsága kéreti, legyen szives számit, hogy vagy belépnek a haladó pártba, vagy titkos szövetségesei lesznek. Mai híreink a következők: A vezérlőbizottság ülése. A szövetkezett ellenzék vezérlőbizottsága ma délelőtt tíz órakor ülés tartott. Kossuth Ferenc gyöngélkedése miatt a bizottság tagjai az elnök lakásán gyűltek össze. A tanácskozáson, amely három és fél óra hosszat tartott, jelen voltak Kossuth Ferencen kívül Andrásai Gyula gróf, Apponyi Albert gróf, Darányi Ignác, Zichy Aladár gróf, Bánffy Dezső báró, Szederkényi Nándor, Thalts Kálmán, Gulner Gyula, Tóth János, Holló Lajos, Soghíj Gyula, Kaas Ivor báró, Vázsonyi Vilmos, Hock János és Ugrón Gábor. A bizottság elsőbben a passzív rezisztenciáról és a vármegyei ellentállással kapcsolatban a főispánok installációjáról tanácskozott s határozatot is hozott, amelyet azonban egyelőre titokban tartanak. Pest vármegye az említett dolgokban való egyöntetű eljárás céljából a megyéket tanácskozásra hívta össze s igy a vezérbizottság megbízta Gulner Gyulát, mint a pesvármegyei hatvanötös bizottság alelnökét, hogy a vármegyék képviselőinek értekezletén közölje a vezérbizottság megállapodásait. Utasítást nem adnak a vármegyéknek, mivel a bizottság erre feljogosítva nem érzi magát, hanem egyszerűen tanácscsal, illetve útmutatással szolgálnak nekik. Azután a kormányprogramra került szóba. Kossuth Ferenc elnök terjesztett elő egy javaslatot, amelyben a bizottság a programmról véleményt mond és vele szemközt állást foglal. A javaslatot kevés módosítással elfogadták. A tanácskozásról hivatalos közlést adtak ki, melyben a vezérlő bizottság hálásan veszi tudomásul Újvidék, Abaúj, Torda, Békés, Esztergom, Szabolcs, Zala, Sopron, Csík, Udvarhely vármegyék törvényhatóságának és az ózdi vas- és acélgyár ezer munkásának a vezérlő-bizottsághoz intézett határozatát, amelyekben a szövetkezett ellenzéket üdvözlik és biztosítják támogatásukról. Tárgyalás alá vette a vezérlő-bizottság a kormánynak közzétett programmját; az erről hozott határozatot lapunk élén közöljük. A néppárt szervezkedése. .in .nini., "■■.'■'■'■■■n u.l •<'«!»»« u. ges vagyok, ugye, mert halottra féltékenykedem. Én is igy gondolom, de hiába, mert azért mégis csak nagyon szenvedek és körülbelül úgy érzem magamat, valahányszor másra gondolsz, vagy mással beszélsz, mint az, akinek legdrágább, féltett kincsét rabolják s aki szegény, tudja, szinte látja, hogy a háza másik végében hogyan fosztogatják és nincs módjában, hogy — akár élete árán is — megvédelmezze tulajdonát, mert le van kötözve . . . Tudom, hogy lehetetlen dolgok után sóvárgok. Szeretném, ha úgy élhetnél, hogy ne kelljen érintkezned senkivel. Minden mosolylyal, minden jó szóval, amelyet másnak adsz, úgyérzem, engem rabolsz meg. Még a megboldogultnak arcképétől is féltelek ... De ugye, nem nevet ki? Ella a levelet borítékba zárta, becsöngette a szobaleányt s meghagyta neki, hogy vigye a nagyságos urnák. A szobalány, — valószínűleg nem először cselekedte meg ezt — mosolyogva teljesítette a parancsot s kézbesítette a «naecsága» levelét. Imre sem fojthatta el mosolyát, mikor az írásra pillantott s átfutva annak édes tartalmát, szokása szerint felkereste nejét, kezet csókolt neki s néhány szóval mindannyiszor sikerült eloszlatni aggályait annyira, hogy a következő pillanatban Ella ujjacskái már az ura hajával játszadoztak . . . Látnivaló, hogy Peres Imréék a legboldogabb egyetértésben éltek s kisebb félreértéseiket hamar hozták rendbe. Imre minden szabad idejét otthon töltötte s bár barátai olykor kisértgették, hogy egyszermásszor a régi törzsasztalról sem feledkezték meg s mi tűrés-tagadás jól is esett volna a férfi tracsos, de mindannyiszor erőt vett magán s aszszonykája örömére nem keveredett a borozók közé. Mint értesülünk, a sárosmegyei néppárt tegnap Eperjesen szervezkedő gyűlést tartott, meodaadni a «kulcsot». El tetszett vinni hazulról. — Jó, jó csak menjen. Úgyis készülődtem már . . . S a jókedv egyszeriben lelohadt; az öblös hangú nevetések elhaltak; a vígan kafikázó füstfelhők oszladozni kezdtek ... A törzsasztal minden egyes tagja arra a bizonyos «kulcsra» gondolt, melyet a nagysága kéretett . . . Arra a kulcsra, amelyet nem lehet zsebrevágni, amelylyel nem lehet semmit sem kinyitni vagy becsukni, nem lehet szögre akasztani sem. Igen, amely valójában nem is létezik. Mert hiszen a nagyságának «virágnyelven» küldött üzenete tulajdonképpen ennyit jelentett: Hallja, maga gézengúz! Jó lesz már hazajönni, mert . . . S a kis társaság néhány napra szét volt ugrasztva. És ez volt Imre szerencséje. Másnap a vacsora után elővette otthon újságját, szivarra gyújtott s olvasni kezdett. Egyszer-kétszer felfelállt, már-már menni készült, hogy meggyőződjék, vájjon csakugyan szétrebbenik-e a kompánia, de mindannyiszor visszaült helyére s csittította magát. Ma még nem lesznek együtt. S tovább olvasott. A következő percben kocsizörgést hall, léptek közeledését s ime Ella érkezett meg édes anyjával. A kis asszonyka nyakába borult Imrének s ezer becéző szóval halmozta el, közben édes anyjához is szólva: ugye megmondtam? Biztosan otthon lesz, újságot fog olvasni. Nagyon szolid ember. Köszönöm, köszönöm édes... Peres Imre pedig boldog volt s e naptól fogva különös melegséggel szorította meg annak a barátjának kezét, kitől a felesége a . .. kulcsot kérte. Vadnay Béla.