Állam és Igazgatás, 1972. július-december (22. évfolyam, 7-12. szám)
1972-07-01 / 7. szám
1* A bírósági szervezeti törvény Ez vonatkozik általában a szabálysértésekre, egyes birtokvitákra, a kisajátítási ügyekre, a szabadalmi ügyekre stb., de a vállalati-munkaügyi és szövetkezeti döntőbizottságok által intézett jogvitákra is. Ugyanakkor a törvény alapelvként rögzíti, hogy az állampolgárok alapvető jogait és kötelességeit érintő ügyekben biztosítani kell a más szervek által hozott határozatok bíróság előtti megtámadásának lehetőségét. Ezzel a rendelkezéssel — a szocialista országok gyakorlatához hasonlóan — szélesedik a bíróságok előtt megtámadható államigazgatási határozatok köre. Ezeket az ügyeket természetesen a bírósági szervezeti törvény tételesen nem sorolhatja fel, hanem egyéb jogszabályokra, elsősorban az államigazgatási eljárás általános szabályait megállapító rendelkezésekre utalja. Az új törvény a szocialista törvényesség további erősítésének feltételét szolgálja az igazságszolgáltatás elvi és jogpolitikai irányítása egységének, de ugyanakkor elvi alapokon álló megkülönböztetésének rendezésével. Tudvalevő ugyanis, hogy a bíróságok az államszervezetben különleges helyet foglalnak el. Amennyire fontos, hogy a bűnügyekben, polgári és munkaügyi vitákban eljáró bíróságok — az egységes törvényesség érdekében — egységes irányítás alatt működjenek, annyira lényeges az is, hogy vezetésük módszereit elvi alapon rendezzük. Az új törvény a bíróságok általános működésének felügyeletét egyértelműen az igazságügyi miniszterre ruházza. Ezen nem változtat az sem, hogy a munkaügyi bíróságok irányítását a munkaügyi miniszterrel (a munkaügyi döntőbizottságok eddig a munkaügyi miniszter felügyelete alá tartoztak) és a SZOT főtitkárával egyetértésben látja el. Tudvalevő, hogy a gazdasági döntőbizottságok felügyeletét a kormány már évekkel ezelőtt az igazságügyi miniszterre ruházta. A bíróságok sajátos helyzetét jelöli ugyanakkor az alkotmányos rendelkezés, amely szerint „A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága elvi irányítást gyakorol az összes bíróságok bírói működése és ítélkezése fölött.” Ezt a követelményt az új bírósági törvény elsősorban azzal elégíti ki, hogy a korábbi rendelkezésekhez képest világosan elhatárolja az Igazságügyi Minisztérium és a Legfelsőbb Bíróság irányítási hatáskörét. Ezek szerint az igazságügyi miniszter — a bírói függetlenség elvét szigorúan tiszteletben tartó módon — látja el a felügyeletet a bíróságok általános működése felett. E felügyelet keretében gondoskodik a bíróságok munkájának személyi és anyagi feltételeinek biztosításáról, figyelemmel kíséri az ítélkező munkát, annak társadalmi hatását és megfelelő intézkedéseket tesz vagy kezdeményez az igazságszolgáltatás törvényessége, időszerűsége és hatékonyságának biztosítása érdekében. Mindez a tevékenysége — ismételten aláhúzzuk — a bírói függetlenség tiszteletben tartásával, tehát konkrét, folyamatban levő ügyekbe való be nem avatkozással, de a jogerősen lezárt ügyek elemzésével és az azok tapasztalatainak általánosítása útján valósul meg. A Legfelsőbb Bíróság elvi irányításának fő módszere a jövőben is elsősorban a bíróságokra kötelező irányelvek és elvi döntések meghozatalával valósul meg. A Legfelsőbb Bíróság természetesen csak úgy tud e követelményeknek eleget tenni, ha a szervezeti feltételek ehhez adottak. Ezt segíti elő a törvény azon rendelkezése, hogy a Legfelsőbb Bíróságon a büntető, polgári és katonai kollégiumok mellett létrehozzuk a gazdasági és a munkaügyi kollégiumokat. 579