Szilády Zoltán (szerk.): Állattani Közlemények 21. (1922)

1922 / 1–4. füzet - DR. HANKÓ BÉLA: Torzfejű halak a Magyar Nemzeti Muzeum gyűjteményében

A HALÁL ÉS AZ ÖRÖK ÉLET­ 17 vetésen összefoglaltunk, hogy ez összműködések megszűntével beáll az öntudatzavar is, majd megszűnik az öntudat, s kialszik az élet lángja. A lélek nyilvánulásai tehát a fizológia tanítása szerint addig tar­tanak, ameddig a test él. Egy pillanatig sem tovább! íme ez a halál kérlelhetetlen rideg valósága! De az emberi lélek számára is van egy halhatatlanság! Az év­ezredek óta szüntelenül dolgozó emberi agyvelő teremtette meg ezt nagy alkotásaival. Ezek pedig az emberi gondolkodás történetében, nem­zedékeik lelkében örökké megmaradnak. Megmaradnak az öröklés tör­vényénél fogva, nemzedékek során egyre hatalmasabbakká válnak, új kultúrákat és igazságokat alkotnak és ú­j eszmevilágokat nyitnak meg. Íme, ez a lélek­, a szellem halhatatlansága! Akik igazában érté­kelni tudják a természetnek ezt az ajándékát, amelyet nekünk az enyészetért kárpótlásul ad, azok megnyugvással fogadhatják a ter­mészet megmásíthatatlan törvényét, a halál gondolatát. Torzfejű halak a Magyar Nemzeti Múzeum halgyűjteményéből. Irta : DR. HANKÓ BÉLA Egy táblarajzzal és 4 szövegképpel. A halak között aránylag elég gyakoriak a torzult alakok. Pisz­trángf­éléket tenyésztő tógazdaságokban olykor tömegesen észlelhetni torzult halak fejlődését. Különösen gyakoriak a kettősfejű és kettős­farkú pisztráng-embryók és apróhalak. Néha a petéket tartalmazó edény erős megütése is elég ahoz, hogy ilyen torzalakok tömegesen fej­lődjenek. Kísérleti úton már eldöntötték, hogy az erős lökés a baráz­dálódásnak indult petéken, a fej- vagy a farkvég csirakezdeményeit al­kotó­­sejteket egymástól elválasztja, s a repedés által kétfelé osztott kezdeményekből dupla fejű vagy farkú halacskák fejlődnek. De sokszor ikrek is keletkezhetnek ilyen módon, amelyeket csak a közös szikhólyag köt össze egymással. Ilyenfajta rendellenességek tehát tömegesen jelentkezhetnek. ismerjük a halaknak, főleg a pisztráng­féléknek egy más­féle torzulását is­. Ez is gyakran tömegesen, járványszerűen jelentke­zik a tenyésztésekben és rendellenes, szabálytalan alakú koponya fejlő­désben és a gerinczoszlop elgörbülésében nyilvánul meg. Ezek a tor­zulások a hal-kergeség nevű betegség következményei. A betegség око-

Next