Állattenyésztés, 1960 (9. évfolyam, 1-4. szám)
1960 / 1. szám - Munkácsi Ferenc: Az örökletesség és a környezet kölcsönhatásának jelentősége a szarvasmarha ivadékvizsgálatában
ÁLLATTENYÉSZTÉS Tom. 9. No. 1. Аж örökletesség és a környezet kölcsönhatásának jelentősége a szarvasmarha ivadékvizsgálatában Munkácsi Ferenc MTA Állatgenetikai Kutató Csoport, Gödöllő Az állattenyésztők régóta tapasztalják, hogy importált tenyészhímek gyorsan nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket és idegen környezetben ugyanazon fajtához tartozó állományban értéktelenebb ivadékcsoportokat nemzenek, mint az eredeti miliőben. Itt hivatkozom Phillips és Spencer (1948) Baltsville-i kísérleteire, akik 2 kísérleti állomás között 2 évenként kicserélték az egyébként azonos fajtájú juhállományt s az idegen környezetben mindkét állomány egy sor értékmérő tulajdonságban leromlott, míg az eredeti környezetbe visszavive gyorsan regenerálódott. Az ilyen megfigyelésekből és kísérleti adatok alapján született meg az a tanítás, hogy az állatok örökletessége egy meghatározott környezethez rögződött és csak abban jut teljesen érvényre. A környezetnek az örökletesség megnyilvánulásában betöltött szerepe még nyilvánvalóbbá vált a tenyészhímek örökítőképességének vizsgálatakor, amikor azt tapasztalták, hogy ugyanaz a tenyészállat a rangsorban más helyre került a leány-anyapárok módszere — tehát üzemi viszonyok között élő utódcsoportjai alapján —, mint a központos utódvizsgálat optimálisnak vehető viszonyai között. Arról is vannak adatok, hogy a központos ivadékvizsgálat során nyert helyezés nem egyezett az egykorú istállótársak módszerével kapott rangsorolással. Ezek az összehasonlítások megfelelő számú utód alapján, jól regisztrálható viszonyok között történtek, neves szaktekintélyek bevonásával. Minthogy ezek az egybevetések a gyakorlat számára is figyelemre méltó eltérésekről adtak számot, most már több vizsgálatban igyekeztek tisztázni, hogy az eltérő környezetnek — amely ivadékvizsgálatkor főleg a táplálás színvonalában jelentkezik —, milyen befolyása lehet az öröklött képességek érvényre juttatásában. Pontosabban az alábbi kérdésekre kellett válaszolni.. Ha a környezet nem adekvát az állat örökletessége számára, akkor kérdés, hogy, e környezetben ugyanolyan mértékben tud-e utódcsoportjaiban jobb eredményt felmutatni, mint az adekvát miliőben. Milyen különbségek vannak az egyes jellegek örökölhetősége tekintetében a termelés különböző fokán álló tenyészetek között? Milyen környezetben, milyen színvonalú tenyészetekben kell vizsgálni az örökítőképességet ahhoz, hogy a tejtermelés genetikai hajlamát gazdasági viszonyok között a legnagyobb hatásfokkal emelni tudjuk. Nálunk azért is válaszolni kell erre az elméletinek látszó kérdésre, mert az ivadékvizsgálat elméletileg ideális megoldását keresve vita folyik a dán rendszerű központos és az egykorú istállótársak módszere körül és a gyakorlat is ebbe a két irányba indul. Az itt elmondandóktól nem lehet azt várni, hogy mérlegelje az egyik vagy másik módszer alkalmazásának minden tényezőjét, mert az eddigi tapasztalatokból csak néhány kérdésben lehet állást foglalni. Nézzük elsősorban az idevágó vizsgálatokat. Mason (1954) 123 bika 8500 leányának különböző átlagos termelésű tenyészetben való szereplése alapján a tejmennyiség örökölhetőségére nézve rendkívül eltérő eredményeket kapott. Kis termelésű tenyészetben 0,05, közepesen termelő állományban 0,12, nagy termelésű tenyészetben 0,19 volt a h2. Tehát minél nagyobb volt a tenyészet átlagos termelése, annál nagyobb volt az örökölhetőség értéke is. Robertson és mtsa (1958) a genetikai variációt határozottan nagyobbnak találta a nagyobb átlagos termelésű fajtákban és itt a h2 is feltételezhetően nagyobb. Hancock (1954) egypetés ikrekkel végzett vizsgálataiból azt szűrte le, hogy a bőséges takarmányozás során legjobbnak bizonyult egyedek megtartják fölényüket az alacsonyabb takarmányozási szinten is. Bonnier és mtsai (1948) szintén egypetés ikervizsgálatok alapján tagadják azt a közhiedelmet, amely szerint a genotípusosan jól tejelő tehén extanzívebb viszonyok közé kerülve kevesebb tejet termelhet, mint az átlagos vagy gyenge képességű egyed. Szerintük a fordítottja a helyzet, vagyis ha örökletesen gyen !