Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1977. május (19. évfolyam, 18-21. szám)
1977-05-28 / 21. szám
s 16. oldal AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET 1977' 21 A festő a Jókai A reformnemzedékhez tartozott, amely hazafias lelkesedéssel, folyékony kísérletezőkedvvel igyekezett a kor színvonalára emelni -es. a magyar szellemi életet. A nemzeti újjászületés küszöbén, amikor Barabás Miklós, Marastóni Jakab, az ifjú Than Mór, a külföldön élő Markó Károly adott lendületet a magyar festészetnek, Ferenczy István szobraival vívott ki elismerést, Kisfaludy Károllyal az élen számos költőnk és írónk kalandozott a képzőművészet mezejére. „Egy másik múzsának a nyomai is keresztezték utamat: a festészeté” — vallotta öregkori önéletrajzában Jókai, s jóval több, mint száz rajza és festménye bizonyítja sokoldalú művészi ambícióját. Már édesapja is szívesen rajzolgatott, s családi körében festőnek készült Eszter nővérének a lánya, Váli Mari, Károly bátyjának a lánya, Jolán s fogadott lánya, a későbbi Feszty Árpádné is. Maga már kisgyerek korában különös örömét lelte abban, hogy a népmesék érdekes jeleneteit lerajzolta. Mint kisdiák négy éven át tanult a „Révkomáromi Királyi Rajziskolában”, majd egy vándorpiktortól az olajfestést sajátította el. Utána szinte egész szülővárosát meghökkentette „hiven talált” biedermeier arcképeivel. Az 1841—42-es tanévben Pápán — a színészettel kacérkodó Petőfi és a novellistának készülő Orlai Petrich Soma baráti társaságában — festői sikerről ábrándozott. „Ha Orlai írt tüneményes regényjeleneteket. Petőfi meg elszavalta azokat, én képeket festettem hozzájuk” —emlegette. A következő tanévben már ő tanította rajzra kecskeméti jogásztársait. Olajfestményen örökítette meg édesanyját, testvéreit, tanárait — és ifjúkori ideálját, számos regényhőse ihlető modelljét, Asztalos Etelkát. 18 éves korában festette meg önarcképét, majd hat év múlva, a szabadságharc bukása után tükörből rajzolta le magát. Ekkor már végleg eljegyezte magát a szépirodalommal, behódolt a „poézis édes ördögének”. De a szöveg és a rajz később is gyakran, együtt jelent meg műveiben. Regényeihez, anekdotikus szatíráihoz játékos kedvvel készített emlékeztető vázlatokat és szemléltető ábrákat. Utazásai közben gyakorlott vonásokkal vetette papírra a festői tájakat. 1849 őszén és telén a borsodi hegyekben bujdosva a csodás tájak láttán menekült a festőecsethez a vigasztalásért. A Bach-korszakban a Balaton-felvidék „hegedűs romjai”, az „ódon épülettel koronázott” Tihanyi-félsziget ragadták meg festő képzeletét. Balatonfüredet és a sümegi várat ábrázoló rajzai a Vasárnapi Újság hasábjain maradtak ránk, s a múlt századi útikalauzokban — sőt még kártyákon is — elismert művészek alkotásaival együtt szerepeltek. Nagy hasznát vette a titokban kezelt nagyító szerkezetének, amelyet pápai tanárától és sógorától kapott, s amelynek gyakorlati értelmét most fedeztük fel a Jókai-relikviák kiállítássá rendezése során. Ez az utazásra készített, összecsukható különleges szerkezet Jókai noteszlapjaira varázsolta a hegyek és várak — például Várpalota, Siklós, Detonata, Árva vára — kontúrjait, lehetővé tette a gyors helyszíni rajzolást és a részletek későbbi finomítását, Petőfi (feltételezett) szülőházát is lerajzolta. Élete végéig nagy becsben őrizte rajzfelszerelését és ecsetjeit, s még utolsó évében is vállalkozott akvarellfestésre. A képzőművészet kedves színfoltja volt életének, de azért egy pillanatra sem lehet kétséges, hogy igazán művészit mint ,,festő” is szépirodalmi műveiben, tájleírásaiban alkotott. Jókai önarcképe. A szabadságharc bukása után, borsodi bujdosása idején rajzolta tükörből A Tihanyi-félsziget. Az apátság templomával és a halászok híres bödönhajójával (Vasárnapi Újság, 1858.) Asztalos Etelka Jókai diákköri szerelme A siklósi vár. Ceruzarajz A balatonfüredi kikötő, Jókai rajzáról készült fametszet (Vasárnapi Újság, 1858.) A sümegi várrom, ahová a Bach-korszakban Kisfaludy Sándor, a „balatoni regeköltő” sírja miatt zarándokolt Jókai