Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1979. augusztus (21. évfolyam, 29-32. szám)
1979-08-04 / 29. szám
1979.augusztus 4. AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET 5. oldal KAIRÓ — az ellentétek városa Kairó a ragacsos piszok és felszakadt, bűzös csatornázási vezetékek városa. Ez a bűz terjeng az utcákon, a borzalmasan túlzsúfolt autóbuszokban és amerre csak a járókelő elkerül — megszakítás nélkül követi. Kairó a szegénynegyedek városa, a rongyosoké, ahol kisgyerekeket fektetnek a járdára, hogy a járókelők megkönyörüljenek rajtuk és adományaikat a csöppség mellett leterített gyolcsra szórják le. Kairó az omladozó házak városa, a megrekedt liftek városa. Város, ahol tízezrek a temetők kriptáiban laknak; város, ahol jobb nem inni a vízvezetékből, mert a víz fertőzött. Bármennyire abszurd, de Kairó a pompás villanegyedek városa is, ahol a keleti építkezés az uralkodó stílus. Heliopolisz, vagy Zamalek, léteznek-e bárhol is a világon villák, amelyek szebben hatnak, mint itt? Lóversenypályák, óriási parkok, , állatkert, emlékoszlopok csaknem minden utcasarkon obeliszkek, fáraó szobrok, paloták, festői öltözetű őrséggel. Kairó a bárhol örökösen felállított diadalívek városa is egyben, amelyeket azután nem távolítanak el többé. Itt több mecsetet látni, mint templomot egy középkori városban. Kairó a pompás, hatalmas és piszkos Nílus városa is, amelyen sok híd ivel át. Jó és szép fekvésű vendéglőket, lakóhajókat találni ott és éjjelenkint, amikor a fények kigyúlnak és a hold tükröződik a Nílusban, a látvány megbékíti az embert a várossal. Kairó olyan, mint egy hangyaboly, állítólag tizenkét millió ember nyüzsög benne, más adatok csak hatról beszélnek. Senki sem számolta meg őket, de aki itt áll a Felszabadulás terén, ahol egyszer Nasszer tartotta nagy beszédét, nem képes szabadulni, lenyűgözi ez az óriási tömeg. Éjjel-nappal ezrek és ezrek vándorolnak a keskeny gyalogjáró-hidakon. Mindig csak a jobboldalon vonulnak, senki sem merne előre nyomulni, bármilyen sietős dolga is legyen. Kairóban léteznek ugyan közlekedési lámpák, de a legtöbb egyiptomi sofőr színvak. Kairó mindig hírhedt volt élénk éjszakai életéről. Kaszinók és éjszakai klubok népesítik be a Piramisok utcáját, néhány különösen exkluzív található Heliopoliszban és aki inkább a szállodájában akar maradni, az a Sheratonban, vagy Hiltonban is látogathatja a játéktermet, vagy táncos-lokált és kitűnően étkezhet az El-Szálám szállodában, vagy Shepherdsnél. A kaszinók Kairóban olyanok, mint bárhol másutt: akinek nincs pénze, jobb, ha távolmarad. A rosszul világított, piszkos mellékutcákban tucatjával találhatók az ócska utcai kávéházak. Török kávét isznak, kártyáznak, vagy a keleti kockajátékot, a Ses-bést játszszák, sokan nargilét szívnak, a termett vizipipát. „A mai Kairó már nem a tegnapi Kairó — mondta szomorúan Fuad, egy éjjeli klub tulajdonosa a piramisok közelében — csak egy dologban nem lehet felülmúlni ezt a várost, a hastáncosnők terén”. És Fundnak igaza van. A hastánc egyike a legerotikusabb táncoknak. Itt a test szava beszél, bár a többnyire dundi táncosnő jóformán alig mutat valamit a csupasz testéből. De a has minidig „textilmentés”, mert csak így lehet követni az izmok játékát. Egy óráig és sokszor ennél is tovább tart egy ilyen produkció, miközben a táncosnő csaknem megszakítás nélkül mosolyog. Minden családi ünnepségen ott találhatók, szegénynél és gazdagnál, a kairói népi zenészek. Olyan zenekarok, amelyek egy üstdobból állnak — ezt bambuszrúddal verik — két furulyából, néha dudából, nagyritkán hegedű is szerepel. Ritmikus, monoton muzsikát játszanak. Kairó a keleti illatok városa is. Az illatszertárakban és az El-Chalil bazárban sok van belőlük; az illatok százai között lehet válogatni, de tudni kell, hogy különleges illatot árusítanak szűzlányok és más illatot olyan asszonyok számára, akik gyermektelenek, de arra vágynak, és sok másra. Legkeresettebb az a pár fem, amelynek segítségével férfiak fejét lehet elcsavarni... Mindenesetre egy ilyen parfüméria könnyen felveheti a versenyt egy világcég legexkluzívabb illatával. Társastáncok tekintetében Kairó még mindig hű maradt a huszas évek tangójához. A Sheraton parkettjén lassú ütemben mozognak a párok, az asszonyok sötét estélyi ruhában, a férfiak a nagy melegben is sötét öltönyben, fekete nyakkendővel és ami a legfontosabb, mind bajusszal. Úgy látszik, itt megállt az idő... Nemzetközi Tejnap Az egyik német újság riporternője, a Nemzetközi Tejnap alkalmával, belépett a leghíresebb müncheni sörözőbe és egy pohár tejet kért. „Aki nálunk teje rendel, az egész biztosan bolond”. , Az első kudarc után egy másik sörözőt keresett fel. Ott is elutasították, bár sokkal enyhébb formában. ..Kisasszony téved, mi nem vagyunk kórház. BICKILI__ ZSEBFORMÁTUMBAN A jövő kerkpárját össze lehet hajtani 43 centiméteres nagyságra és úgy hordható kézben, mint egy aktatáska. Plasztikus védőhuzat képezi az összehajtogatott kerék burkolatát, hogy mint kézipoggyászt kényelmesen lehessen cipelni. Feltalálója a 30 éves Juan Szumovszky mérnök, aki ezzel a modellel a londoni „A jövő kerékpárja” verseny első díját nyerte, a beérkezett 400 pályázat közül. A második díjat három londoni műszaki rajzoló nyerte, áramvonalas keményplasztik kerékpárjával, amely a szokásos keréklánc helyett gumiszallaggal van ellátva. A harmadik helyen egy acélcsőből tervezett kerékpár áll, amely gombnyomásra összecsukódik, mint az esernyő. MAGYAR CUKRÁSZDA IGAZI EURÓPAI SÜTEMÉNYEK Leveles, vajas készítmények:Otthoni magyar krémes, édes és sós teasütemények, mandulás kifli. Dobos, puncsos, mokka stb torták. Tátracsúcs, indianer, marcipánszelet.Esküvői, szülőnapi torták. Briós, kenyér, kalács. Reggeli, ebéd, vacsora.Naponta magyaros étel. Olcsó polgári árak. Nyitva reggel:8 -este 6-ig. Vasárnap zárva. CONTINENTAL CHOCOLATE HOUSE BAKERY & PALTRY SHOP 5414 W. Devon Ave. Chicago. Tel:631-1311 Szeretettel hívják a magyarokat: SZILÁGYI KLÁRA és BORKÓ RÓZSA AZ IDŐJÁRÁS AZ OKA... A fiú megbukott az érettségin és valami raffinált haditervet eszel ki, hogy apjának beadja a dolgot. Ebéd közben megszólal: —■ Papa, milyen káros az idén ez az abnormális hideg időjárás. — Igazad van fiam, hallom, az idén mindenütt késnek a mezei munkálatok. — Igen papa, — folytatja a fiú lázas sietséggel — én is csak szeptemberben leszek érett... Biztos ami biztos! Amszterdamban sok a kerékpár — évente néhány ezret bizony el is lopnak. Ennek tulajdonosa alaposan bebiztosította magát a tolvajok ellen, de nem kis időt veszít el a leláncolással és lelakatolással. Sebők Travel Service, JTM. 561 Diversey Privy, Chicago, IL. 60614 GR 7-1484 Repülő-, Hajó-, Vonat-, Autóbuszjegyek Egyéni és Csoportos Utazások Bárhová Minden hirdetett belföldi kedvezmény, Mi választjuk ki mindig a legolcsóbbat, Ezért van szükségük szakértő segítségre! ROKONKIHOZATAL BUDAPESTRŐL $ 455.-től, akár egy évre is... Bármely, bárhol hirdetett utazást, túrát, nálunk is megkaphat, csak minél előbb telefonáljon. Új amerikásoknak ingyenes tanácsadás! Heti hat napon át állunk rendelkezésükre Dr.Fiedler Kálmán, Mózsi Ferenc IRVIIMO FEDERAL SAVINGS i 65 éve szolgáljuk a magyarságot lelkiismeretesen | ! Helyezze el pénzét itt, mert betétje után kaphat 5,5%- t | tól bármikori kivétre,egészen 7/4%-ig, hosszabb időre lekötve kamatos kamattal 8,17% jövedelmet jelent. | | Kérjen házvételnél mortgaget, vagy ház javításra is jó kölcsönt tőlünk. Pénze 40,000 dollárig az állam által van biztosítva!!! ! A vállalat alelnöke magyar ember: ERDÉLYI GÁSPÁR ! Három modern, nagy parkolóhellyel rementezett irodájuk van. ' Bármelyik irodában vehet fel pénzt, vagy fizethet be J betétkönyvére. J : IRODÁJUK VAN: Chicagóban: ■ 3515 W. Irving Park Road, TEL: 478-3131 | jj ahol Erdélyi Gáspár alelnököt is megtalálják, j * 4100 W. Lawrence Ave. TEL: 286-1919 \ íj Chicago északi környékén: 10 Ranch Mart Shopping Center, 1 Buffalo Grove Road és Dundee Road, TELEFON: 541-7700 MAGYAROS ÉTELEKHEZ nyers húsok tisztított pulyka, kacsa, liba, csirke 100 féle sajt, különböző ízzel pácolt sonkák, füstölt libamell és comb, magyaros felvágottak, kolbász, véres-májas hurka, páros debreceni, paprikás szalonna, disznósajt. Igazi magyar fűszerek és savanyúság Magyaros desszertek Tulajdonos magyar és szeretettel hívja és várja A MAGYAROKAT MOHAPP BÉLA Nyílva minden nap, ^-'ö-ig, vasárnap zárva.