Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1983. október (25. évfolyam, 38-42. szám)

1983-10-01 / 38. szám

1983. október 1. AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE A legfrissebb hírek, zöld hivatalos közlemények nyomán úgy tűnik, hogy a magyar külpolitika, a feszültebbé vált nemzetközi helyzet ellenére, vagy talán éppen ezért aktívabb lett. Várkonyi Péter külügyminiszter a madridi konferencia zárónapjain megbeszélést folytatott több kis európai ország, Hollandia, Belgium, Ausztria, Jugoszlávia és Finnország külügyminiszteré­vel, folytatva azt a gyakorlatot, hogy Magyarország igyekszik, különösképpen a hozzá hasonló kisebb európai államokkal megőrizni jó viszonyát. Ezt tükrözi az a hétvégi budapesti bejelentés is, hogy Kádár János a finn államelnök meghívásának eleget téve, látogatásra Helsinkibe utazik. Koivisto finn államelnök a múlt év szeptemberében töltött 5 napot Budapesten. A látogatásokat tovább sorolva meg kell említenünk Aczél György athéni útját, a brit külügyminiszter hétfői budapesti látogatását és a Lékai bíboros vezette 8 tagú magyar küldöttség bécsi útját abból az alkalomból, hogy II. János Pál pápa tartózkodik az osztrák fővárosban. Felkeresi Magyarországot 8 nap múlva - 24 órás látogatásra - az amerikai alelnök, George Bush is, aki szeptember 19-én találkozik Kádár Jánossal és Lázár Györggyel. Ez a diplomáciai csokor valóban impresszionáló és Magyarország külpolitikai mozgáslehetőségé­nek kibővülésére mutat. Ennek a kibővülésnek azonban - jól tudjuk - merev határai vannak és erre is felhívta a figyelmet egy látogatás, amelyről a budapesti rádió pénteken este adott hírt. Kádár János fogadta Kulikov, szovjet marsallt, a Varsói Szerződés csapatainak főparancsnokát. Kulikov marsall előzőleg Kelet-Berlinben és Prágában járt. Azt hiszem, ezek a hírek így egymás mellé rakva is mutatják, vagy legalább is illusztrálják a magyar külpolitika lehetőségeit é­s gátjait. Most pedig térjünk át Közép-Európa legjelentősebb eseményére, II. János Pál pápa ausztriai látogatására. Ez a látogatás elsősorban az osztrákoknak szól, de szól Ausztria kelet-európai szomszédainak, a magyaroknak, a csehszlovákoknak és a jugoszlávoknak is. Ahogy a szentmisén az osztrák Franz König kardinális megfogalmazta - és most őt hallják. Fordítjuk König kardinális szavait: “Egy óra autó­ útra innen Kelet felé húzódik a magyar államhatár, észak felé a csehszlovák határ és valamivel távolabb dél felé a jugoszláv államhatár. Ezeken a határokon keresztül akarunk ma szellemi hidat verni, hogy emlékeztessünk minden keleti és nyugati népet azokra a közös történelmi alapokra, amelyekre Európa felépült - mondotta a Szentatyát üdvözlő Franz König, bécsi bíboros. II. János Pál pápa ausztriai útjának nekünk, magyaroknak is szóló jelentősége miatt, mindent megteszünk, hogy a lehető legrészletesebben beszámoljunk e látogatás fontosabb eseményeiről. A Duna-parkban mondott ünnepélyes pápai szentmisét, délután az Irgalom Házában tett pápai látogatást. Másnap reggel a 8 órás hírek után a bécsi Stephans Dómban, a Szent István székesegyházban tartandó pápai szentmise, kedden pedig délelőtt 10 óra 40 perctől a Szentatya Máriacell­i látogatása. A nyugati sajtót nagymértékben foglalkoztatják azok a szankciók, amelyeket az Egyesült Államok kormánya léptetett életbe a Szovjetunióval szemben az eltévedt dél-koreai utasszállító repülőgép lelövése miatt. A vélemények megoszlanak. Vannak, akik keveslik ezeket a szankciókat és hiányolják azok megtorló jellegét, míg mások helyeslik, hogy a szóbanforgó intézkedések elsősorban szimbolikus jellegűek, és nem mennek a fegyverkorlátozási tárgyalások rovására, nem élezik ki méginkább a nemzetközi feszültséget. Meg kell jegyeznünk, hogy az utóbbiak vannak többségben. Ennek előrebocsátása után fellapozzuk a WASHINGTON POST-ot, amelyben a következőket olvashatjuk: A három esztendő után múlt héten végetért madridi értekezlet záróünnepségének enyhén szólva bizarr jelleget adott a dél-koreai repülőgép nem sokkal korábban történt lelövése. A történelem során kevés példa volt arra, hogy diplomaták hosszas eszmecseréje ennyire másképpen végződjék, mint amire általában számítottak. A várva várt záróokmány, amelyért a Nyugat annyi áldozatot hozott, és amely aláírása érdekében oly sok kompromisszum-készséget mutatott, hirtelen elvesztette jelentőségét. Ennek oka - mint a WASHINGTON POST madridi tudósítója írja - az volt, hogy a záróünnepségre összegyűlt külügyminiszterek a Szahalin fölött bekövetkezett tragédia hatása alatt voltak. Megjegyzendő - folytatódik az amerikai napilapban megjelent cikk - hogy a madridi európai biztonsági és együttműködési utóértekezlet eleve ellentmondásos fórum volt. Ugyanezt elmondhatjuk az első ilyen jellegű konferenciáról, a helsinki értekezletről is. Ennek összehívására azért került sor, mert a Szovjetunió már hosszú ideje szerette volna kicsikarni a Nyugattól, hogy ismerje el a jelenlegi status quót Európában. A Nyugat viszont csak azzal a feltétellel volt hajlandó egyáltalán foglalkozni ezzel a kérdéssel, ha napirendre tűzheti az emberek és gondolatok szabad áramlásának ügyét is. Egy magasrangú svájci kormánytisztviselő ezt úgy fogalmazta meg, hogy a Nyugat nem volt hajlandó politikai témákról tárgyalni, anélkül, hogy figyelembe vette volna azokat az embereket, akiknek mindennapi életét ezek a politikai kérdések közvetlenül befolyásolják,­­ olvashatjuk a WASHINGTON POST cikkében, amely így folytatódik: Nem lebecsülendő azoknak a száma, akik a helsinki értekezletet majd az azt követő utóértekezleteket egyszerű vitafórumoknak minősítik, és úgy vélik, a konferenciák megtartásának semmi más eredménye nem volt, mint az, hogy a Nyugat szemrehányást tett a Szovjetuniónak agresszív politikájáért a világ különböző tájain, Afganisztánban éppen úgy, mint Lengyelországban. Ha ez valóban így lenne, akkor sem szabadna lefitymálnunk a szóbanforgó értekezleteket. Végül is szükség van arra, hogy valaki valahol felelősségre vonja a Szovjetuniót, és erre gyakorlatilag nincs más jogalap, mint a helsinki egyezmény, amelynek betartására a Szovjetunió kötelezte magát. Hozzá kell fűznünk, hogy a moszkvai vezetőségnek a felelősségrevonása bátorítást adott számos másként gondolkozónak és egyéb üldözöttnek a kommunista táborban. Évek óta erőt ad azoknak a szovjet állam­polgároknak, akik nem kapták meg a kivándorlási engedélyt, a Charta 77-es mozgalom tagjainak, valamint a Szolidaritás szakszervezeti mozgalom tagjainak és támogatóinak. A WASHINGTON POST madridi tudósítója nem vonja kétségbe, hogy a Szovjetunió újra meg újra megszegi a helsinki egyezményt, sőt rámutat arra is, hogy az utóbbi időkben ebből a szempontból még inkább romlott a helyzet. Egyre kevesebben kapnak kivándorló útlevelet a Szovjetunió­ban, a szovjet és egyéb kommunista államokban élő máskéntgondolkodókat pedig még nagyobb mértékben üldözik, mint korábban. Sokakat közülük börtönbe zártak, vagy pedig száműztek. A helsinki folyamatnak tehát valóban nem sikerült elérnie eredetileg kitűzött céljait, de ezt nem szabad a nyugati résztvevők hibájának tekintenünk, mert a madridi konferencia az azt megelőző hasonló jellegű értekezletekkel egyetemben nem folyt légüres térben, hanem a nemzetközi, pontosabban a kelet-nyugati kapcsolatok függvénye volt. Mindazonáltal eredményte­lennek sem lehet minősíteni a helsinki folyamatot, különös tekintettel arra, hogy a madridi konferencián megegyezés jött létre két további összejövetel megrendezésére. Nem becsülhetjük le sem a jövő esztendőben esedékes európai leszerelési értekezlet jelentőségét, sem pedig annak a konferenciának a fontosságát, amelynek megtartására a tervek szerint­ két esztendő múlva kerül sor, és amelynek napirendjén az emberi jogok tiszteletben tartása, valamint a nemzeközi emberi kapcsolatok ügye áll majd. Eddig a WASHINGTON POST cikkének ismertetése. A FRANKFURTER ALLGEMEINE ZEITÜNK véleménye szerint az Egyesült Államok kormányának nincs más választása, kénytelen tárgyalásokat folytatni a moszkvai vezetőséggel. A cikkíró kifejti: Reagan elnök megfontoltan cselekedett, amikor ellenállt a kísértésnek, hogy megtorló intézkedéseket léptessen életbe a Szovjetunióval szemben a dél-koreai utasszállító repülőgép brutális lelövése miatt. Minden ilyen jellegű szankció ugyanis a nemzetközi feszültség további kiéleződéséhez vezetett volna, arról nem is beszélve, hogy a szankciók gyakran nagyobb mértékben Folytatás a 20. oldalon 3. oldal

Next