Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1993. július-december (35. évfolyam, 36-50. szám)

1993-12-05 / 47. szám

1993. december 5. Moszkvai diákmegmozdulás — 1956-ban A magyarországi események hatása egy SZKP KB-dokumentum alapján Az 1956-os magyarországi forradalmi ese­mények sorozatának és összefüggéseinek részletes és beható megismerése, történetének feldolgozása, külföldi visshangjának és hatásának feltárása — minden létező, elég gazdag és egyre bővülő publi­kációk megjelentetése ellenére — még mindig tartogat meglepetéseket. Az alábbiakban egy ritkaságszámba menő szovjet, az SZKP volt moszkvai fellegvárából származó dokumentum alapján szolgáltatunk adatot ahhoz, miként fo­gadta az egykori szovjet beavatkozást, hogyan reagált lehetőségeihez mérten az 1956 októberi magyarországi demokratizálódási folyamat fél­­beszakítására, felszámolására az akkori moszk­vai diákság, s közelebbről a Szovjetunió egyik elit tanintézete, a moszkvai Lomonoszov Egye­tem haladó szellemű diáktársadalma. Kutatásaim során akadtam a történéseket rögzítő szovjet dokumentumra a volt SZKP KB anyagait őrző oroszországi levéltári központban. Az 1957. május 15-i keltezésű, az SZKP KB egyik rangos vezető funkcionáriusának, D.T. Sepilovnak, a volt szovjet külügyminiszternek címzett jelentést a szovjet KÜM információs bi­zottságának elnökhelyettese küldte be egy moszk­vai diák Nyugaton napvilágot látott levelével kapcsolatban, amelynek tartalma — a dokumen­tum megfogalmazása szerint — szoros „össze­függésben van az 1956 os magyarországi esemé­nyekkel". Sajnálatos módon a diák nevét nem említi a KB-nak felküldött dokumentum, így szá­munkra ismeretlen marad a levél szerzője. A dokumentum összeállítója viszont így fogalmaz: ez a levél „ismeretlen és leleplező részleteket tar­talmaz arra vonatkozóan, milyen válság bonta­kozott ki a szovjet diákság öntudatában a ma­gyarországi események hatására". A professzor kivonult a teremből 1956. november 30. és az azt követő nap kü­lönleges, párját ritkító eseményként került be a Moszkvai Állami Lomonoszov Egyetem történe­tébe, amely kétséget kizáróan a magyarországi hatást igazolja. A diákság egy része akkor ugyanis a társadalom lelkiismeretének igaz ki­fejezőjeként lépett színre: nem fogadta el az ak­kori hivatalos magyarázatot a Magyarországon történtekkel kapcsolatban. Sztrojezskovics professzor az új típusú párt­ról szóló filozófiai elméleti előadása után a diá­kok körében megkezdődött a szokásos vita. Adott esetben a marxizmus a leninizmus sorsáról, törté­nelmi fejlődéséről. A professzor magyar gya­korlatból vett aktuálpolitikai példákkal illuszt­rálta előadásának fő témáját, tipikusan propa­­gandisztikus szabványértékelésekkel illetve a magyarországi eseményeket. A „Horthy-fasisz­­ta tisztek terrorjáról", a „Nyugat aknatevékeny­ségéről" értekezett, ezekkel magyarázva az or­szágban zajló események okait, lényegét, amely hallgatósága körében nemcsak kétkedéseket vagy­ hitetlenséget ébresztett, hanem: „a diákok til­takozásának valóságos viharát vonta maga után". Számunkra ma is érdekesek, de egészében ezen egyedüli dokumentum alapján nem könnyen rekonstruálhatók a korabeli események a Lomo­noszov Egyetemen, milyen konkrét formákat öl­tött a moszkvai szovjet diákok ellenvéleményé­nek, ellenszenvének kinyilatkoztatása. Egyelőre még senki sem mérte fel, hogy a valóságban mit tudtak a moszkvai diákok a Magyarországon történtekről. Nem tudjuk pontosan, mennyire ismerték a népfelkelés igazi indító okait, a ma­gyar diákság, a haladó erők igaz törekvéseit, il­letve az akkori „szocializmust” javítani vágyó, a demokrata és polgári szabadságjogok bővíté­sére, a totalitárius nyomás csökkentésére való tö­rekvésüket; mit hallottak a felkelők, ellenállók küzdelmeiről, utóvédharcairól, a munkásság de­mokratikus szervezeteinek a szétveréséről? És mégis, a dokumentumra építve joggal állíthat­juk: a moszkvai diákok egy része valamit tu­dott, valamit sejtett, valamire következtetett a magyar eseményekkel kapcsolatban. Nem kétséges, éppen a budapesti események hatására léptek szolidaritási akcióba sajátos módon az egyetem diákjai. Alkalmat erre a marxista-leninista filozófiai előadás és szemi­náriumának témája szolgáltatott. Szirojezsko­vics filozófiaprofesszor megállapításait ellen­szenv és ellenvélemények fogadták. Ebből lett a viharos jellegű diák tiltakozás. A diákoknak nem tudtak szemet hunyni afelett, hogy egy kom­munista párt, amely vezető társadalmi erőnek és a munkások pártjának nevezi magát, hajlan­dó lett arra, hogy támadásba menjen át a mun­kásság ellen, erőszakkal felszámolja annak vív­mányait, szétverje annak demokratikus szer­vezeteit. A diákok a vita során arra a következtetésre jutottak: „az új típusú párt semmilyen körül­mények között sem” engedheti meg magának, hogy a dolgozók „általános sztrájkját olyan esz­közökkel fojtsa el, amilyeneket a burzsoázia és a kizsákmányolok állama szokott alkalmazni elle­nük, azaz a rögtöní­télő bíróságokat, fegyveres erőket és a Munkástanácsok erőszakos szétverését”. Ez, a magyar testvérpártnak címzett bírálat egyben a beavatkozó szovjet fegyveres erőknek és az SZKP-nak is szólt, hiszen éppen ez utóbbi elnök­ségének határozata tette lehetővé azt a bizonyos „rendteremtést” Magyarországon. A vita kicsúszott a filozófiaprofesszor ellen­őrzése alól, és ő, a dokumentum szerint „célszerű­nek láta elhagyni az előadótermet". A történet futótűzként terjedt el az egyetemen. A folytató­dó vita újabb résztvevőket és hallgatóságot von­zott, akik végül is szükségét látták annak, meg­hallgassák a Lomonoszov Egyetemen tanuló magyar diákokat is, mint a legbeavatottabba­­kat, azok véleményét a magyarhoni események­ről. A magyar diákok megjelentek ugyan, de a dokumentum megfogalmazása szerint, igyekez­tek „tapintatosan megkerülni a fogas kérdése­ket”. Mindennek ellenére, amit elmondtak, az aktív és felkészültebb diákokat arra késztette, hogy a helyzetből kifolyóan ne csak adekvát elméleti konzekvenciát vonjanak le a párt szere­péről és helyéről a társadalomban, hanem gya­korlati jelentőségű következtetésekre is jussanak. Röpcédulák és falragaszok A diákok a professzor távozása után mind élesebben vitatták az előadásának „fő kérdését a szocializmus felépítésének szempontjából", részle­tesen elemezve annak elméleti, valamint gyakor­lati aspektusait. Eközben, ahogy a dokumentum megállapítja, tisztázták azt a kérdést is, „nem alakult-e át a pártapparátus, amely formálisan nem birtokosa a termelőeszközöknek, új kizsák­mányoló osztállyá". A diákvita résztvevői arra a következtetésre jutottak: igenis, az apparátus „gyakorlatilag uralja a termelőeszközöket, ren­delkezik azokkal, foglalkozik a munkaerő elosz­tásával, és ellenőrzése alatt tartja a fizetéseket". Az ilyen, nyilvánvalóan tabuszámba menő meg­állapítás már a lehetetlen határait érintette, és az akkori körülményeknek megfelelően nem múl­hatott el súlyos következmények nélkül a kérdést latolgató diákok számára. Ezt talán ők maguk is gyaníthatták. A diákok figyelmét és érdeklődését, érthető módon, a probléma gyakorlati része kötötte le. Bizonyítékul erre a másnap egyetemszerte meg­jelent röpcédulák és falragaszok szolgálnak, ame­lyek azt a diákkövetelést hangoztatták, hogy szol­gáltassanak nekik,, valósághű információt a ma­gyarországi eseményekről”. Ez viszont már nem elméleti, hanem politikai kérdés és követelmény­ volt! Másnap, 1956. december 1-én, délben a Lo­monoszov Komszomo-bizottsága hirdetményen és szobán adta a tagság tudtára: az egyetemen történt „szégyenteljes esemény” elítélése végett sürgős gyűlésre hívják össze őket. Később a hirdet­­ményből törölték a „szégyenteljes” minősítést. A taggyűlés megnyitásának pillanatában a napiren­di ponton csak egyetlen kérdés szerepelt: „A magyarországi események a marxizmus—lenin­izmus tanításának fényében”. Linykov, a Lomo­noszov Komszomol-szervezetének titkára beve­zetője után szót kaptak az elégedetlenkedő diá­kok is. Jellemző: már az első felszólaló felve­tette a„túlduzzasztott bürokratikus párt- és ál­lamapparátus" kérdését, amely megfogalmazása szerint elszakad a tömegektől, és Berija módsze­rei segítségével próbálkozott megtartani hatal­mát. Mármint Magyarországon, hiszen erről volt szó a gyűlésen is. Ez az igen találó okfejtés ugyancsak azt bizonyítja: a moszkvai egyetemi diákság nem fogadta el az akkori hivatalos ma­gyarázatot és beállítást a magyarországi esemé­nyekkel kapcsolatosan. Amikor a felszólaló diá­kok párhuzamot kezdtek keresni és vonni az akkori magyar és szovjet valóság között, és fölve­tették a kérdést, vajon nem kerül-e sorra valami hasonló a Szovjetunióban is. Linykov megpró­bálta a szónokokat elhallgattatni, de a gyűlés nem engedte azt meg neki. Az egyetemi gyűlés után összeült a Lomono­szov Komszomol-bizottsága az események meg­vitatására. Döntést hozott az aktív szereplők sor­sáról A bizottság tagjai közül csupán egy, Artye­­mov adott kifejezést azon meggyőződésének, hogy a diákokat nem kellene megbüntetni azért, mert érdeklődnek az elméleti kérdések és a ma­gyarországi események iránt. Kijelentette: „csak a legdemagógabb kijelentéseket kellene elítélni". Egészében véve a történteket „pozitív töl­­tésűeknek és jellegűeknek" nevezte. Javaslata azonban süket fülekre talált. A bizottság elítélte a diákok fellépését, és összeállított egy névjegyzé­ket, javasolván a benne felsorolt diákok kizárá­sát az egyetemről. „Huliganizmusért” kizárva 1956. december 3-án az egyetem vezetősége 150 diákot zárt ki a Lomonoszovról. Azokat, akik nem fogadták el, és bírálni merészelték a ma­gyarországi események hivatalos szovjet verzió­ját, illetve „fölösleges” aktivitást nyilvánítottak ebben a kérdésben. Formailag a diákok kizárását méltatlan viselkedésükkel, illetve huliganizmu­sukkal indokolták. A retorziókhoz tartozik még, hogy az egye­temről hazautasítottak minden, a balti köztár­saságokból a Lomonoszovon tanuló diákot. Ezenkívül rektorátusi határozattal az év végéig felfüggesztették a marxista-leninista filozófiai előadásokat és foglalkozásokat. A dokumentum megemlíti: ennek oka az volt, hogy a „ tanárok nem voltak képesek kielégítő válaszokat adni a diákok kérdéseire". A diákok viszont a foglalko­zások elmaradását a Komszomol vezetősége fe­letti saját győzelemként értékelték. Az eset egyedülálló a moszkvai egyetem történetében. A dokumentum kellő bizonyíték arra: az ak­kori szovjet társadalom nem volt egységes a magyarországi események megítélésében, és tá­volról sem osztotta mindenki a hivatalos állás­­foglalást. Zseliczky Béla a történettudományok doktora, az Orosz Tudományos Akadémia Szlavisztikai és Balkanisztikai Intézetének vezető főmunkatársa AMERIKAI KANADAI MAGYAR ÉLET 9. oldal

Next