Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1993. július-december (35. évfolyam, 36-50. szám)
1993-12-05 / 47. szám
1993. december 5. Moszkvai diákmegmozdulás — 1956-ban A magyarországi események hatása egy SZKP KB-dokumentum alapján Az 1956-os magyarországi forradalmi események sorozatának és összefüggéseinek részletes és beható megismerése, történetének feldolgozása, külföldi visshangjának és hatásának feltárása — minden létező, elég gazdag és egyre bővülő publikációk megjelentetése ellenére — még mindig tartogat meglepetéseket. Az alábbiakban egy ritkaságszámba menő szovjet, az SZKP volt moszkvai fellegvárából származó dokumentum alapján szolgáltatunk adatot ahhoz, miként fogadta az egykori szovjet beavatkozást, hogyan reagált lehetőségeihez mérten az 1956 októberi magyarországi demokratizálódási folyamat félbeszakítására, felszámolására az akkori moszkvai diákság, s közelebbről a Szovjetunió egyik elit tanintézete, a moszkvai Lomonoszov Egyetem haladó szellemű diáktársadalma. Kutatásaim során akadtam a történéseket rögzítő szovjet dokumentumra a volt SZKP KB anyagait őrző oroszországi levéltári központban. Az 1957. május 15-i keltezésű, az SZKP KB egyik rangos vezető funkcionáriusának, D.T. Sepilovnak, a volt szovjet külügyminiszternek címzett jelentést a szovjet KÜM információs bizottságának elnökhelyettese küldte be egy moszkvai diák Nyugaton napvilágot látott levelével kapcsolatban, amelynek tartalma — a dokumentum megfogalmazása szerint — szoros „összefüggésben van az 1956 os magyarországi eseményekkel". Sajnálatos módon a diák nevét nem említi a KB-nak felküldött dokumentum, így számunkra ismeretlen marad a levél szerzője. A dokumentum összeállítója viszont így fogalmaz: ez a levél „ismeretlen és leleplező részleteket tartalmaz arra vonatkozóan, milyen válság bontakozott ki a szovjet diákság öntudatában a magyarországi események hatására". A professzor kivonult a teremből 1956. november 30. és az azt követő nap különleges, párját ritkító eseményként került be a Moszkvai Állami Lomonoszov Egyetem történetébe, amely kétséget kizáróan a magyarországi hatást igazolja. A diákság egy része akkor ugyanis a társadalom lelkiismeretének igaz kifejezőjeként lépett színre: nem fogadta el az akkori hivatalos magyarázatot a Magyarországon történtekkel kapcsolatban. Sztrojezskovics professzor az új típusú pártról szóló filozófiai elméleti előadása után a diákok körében megkezdődött a szokásos vita. Adott esetben a marxizmus a leninizmus sorsáról, történelmi fejlődéséről. A professzor magyar gyakorlatból vett aktuálpolitikai példákkal illusztrálta előadásának fő témáját, tipikusan propagandisztikus szabványértékelésekkel illetve a magyarországi eseményeket. A „Horthy-fasiszta tisztek terrorjáról", a „Nyugat aknatevékenységéről" értekezett, ezekkel magyarázva az országban zajló események okait, lényegét, amely hallgatósága körében nemcsak kétkedéseket vagy hitetlenséget ébresztett, hanem: „a diákok tiltakozásának valóságos viharát vonta maga után". Számunkra ma is érdekesek, de egészében ezen egyedüli dokumentum alapján nem könnyen rekonstruálhatók a korabeli események a Lomonoszov Egyetemen, milyen konkrét formákat öltött a moszkvai szovjet diákok ellenvéleményének, ellenszenvének kinyilatkoztatása. Egyelőre még senki sem mérte fel, hogy a valóságban mit tudtak a moszkvai diákok a Magyarországon történtekről. Nem tudjuk pontosan, mennyire ismerték a népfelkelés igazi indító okait, a magyar diákság, a haladó erők igaz törekvéseit, illetve az akkori „szocializmust” javítani vágyó, a demokrata és polgári szabadságjogok bővítésére, a totalitárius nyomás csökkentésére való törekvésüket; mit hallottak a felkelők, ellenállók küzdelmeiről, utóvédharcairól, a munkásság demokratikus szervezeteinek a szétveréséről? És mégis, a dokumentumra építve joggal állíthatjuk: a moszkvai diákok egy része valamit tudott, valamit sejtett, valamire következtetett a magyar eseményekkel kapcsolatban. Nem kétséges, éppen a budapesti események hatására léptek szolidaritási akcióba sajátos módon az egyetem diákjai. Alkalmat erre a marxista-leninista filozófiai előadás és szemináriumának témája szolgáltatott. Szirojezskovics filozófiaprofesszor megállapításait ellenszenv és ellenvélemények fogadták. Ebből lett a viharos jellegű diák tiltakozás. A diákoknak nem tudtak szemet hunyni afelett, hogy egy kommunista párt, amely vezető társadalmi erőnek és a munkások pártjának nevezi magát, hajlandó lett arra, hogy támadásba menjen át a munkásság ellen, erőszakkal felszámolja annak vívmányait, szétverje annak demokratikus szervezeteit. A diákok a vita során arra a következtetésre jutottak: „az új típusú párt semmilyen körülmények között sem” engedheti meg magának, hogy a dolgozók „általános sztrájkját olyan eszközökkel fojtsa el, amilyeneket a burzsoázia és a kizsákmányolok állama szokott alkalmazni ellenük, azaz a rögtönítélő bíróságokat, fegyveres erőket és a Munkástanácsok erőszakos szétverését”. Ez, a magyar testvérpártnak címzett bírálat egyben a beavatkozó szovjet fegyveres erőknek és az SZKP-nak is szólt, hiszen éppen ez utóbbi elnökségének határozata tette lehetővé azt a bizonyos „rendteremtést” Magyarországon. A vita kicsúszott a filozófiaprofesszor ellenőrzése alól, és ő, a dokumentum szerint „célszerűnek láta elhagyni az előadótermet". A történet futótűzként terjedt el az egyetemen. A folytatódó vita újabb résztvevőket és hallgatóságot vonzott, akik végül is szükségét látták annak, meghallgassák a Lomonoszov Egyetemen tanuló magyar diákokat is, mint a legbeavatottabbakat, azok véleményét a magyarhoni eseményekről. A magyar diákok megjelentek ugyan, de a dokumentum megfogalmazása szerint, igyekeztek „tapintatosan megkerülni a fogas kérdéseket”. Mindennek ellenére, amit elmondtak, az aktív és felkészültebb diákokat arra késztette, hogy a helyzetből kifolyóan ne csak adekvát elméleti konzekvenciát vonjanak le a párt szerepéről és helyéről a társadalomban, hanem gyakorlati jelentőségű következtetésekre is jussanak. Röpcédulák és falragaszok A diákok a professzor távozása után mind élesebben vitatták az előadásának „fő kérdését a szocializmus felépítésének szempontjából", részletesen elemezve annak elméleti, valamint gyakorlati aspektusait. Eközben, ahogy a dokumentum megállapítja, tisztázták azt a kérdést is, „nem alakult-e át a pártapparátus, amely formálisan nem birtokosa a termelőeszközöknek, új kizsákmányoló osztállyá". A diákvita résztvevői arra a következtetésre jutottak: igenis, az apparátus „gyakorlatilag uralja a termelőeszközöket, rendelkezik azokkal, foglalkozik a munkaerő elosztásával, és ellenőrzése alatt tartja a fizetéseket". Az ilyen, nyilvánvalóan tabuszámba menő megállapítás már a lehetetlen határait érintette, és az akkori körülményeknek megfelelően nem múlhatott el súlyos következmények nélkül a kérdést latolgató diákok számára. Ezt talán ők maguk is gyaníthatták. A diákok figyelmét és érdeklődését, érthető módon, a probléma gyakorlati része kötötte le. Bizonyítékul erre a másnap egyetemszerte megjelent röpcédulák és falragaszok szolgálnak, amelyek azt a diákkövetelést hangoztatták, hogy szolgáltassanak nekik,, valósághű információt a magyarországi eseményekről”. Ez viszont már nem elméleti, hanem politikai kérdés és követelmény volt! Másnap, 1956. december 1-én, délben a Lomonoszov Komszomo-bizottsága hirdetményen és szobán adta a tagság tudtára: az egyetemen történt „szégyenteljes esemény” elítélése végett sürgős gyűlésre hívják össze őket. Később a hirdetményből törölték a „szégyenteljes” minősítést. A taggyűlés megnyitásának pillanatában a napirendi ponton csak egyetlen kérdés szerepelt: „A magyarországi események a marxizmus—leninizmus tanításának fényében”. Linykov, a Lomonoszov Komszomol-szervezetének titkára bevezetője után szót kaptak az elégedetlenkedő diákok is. Jellemző: már az első felszólaló felvetette a„túlduzzasztott bürokratikus párt- és államapparátus" kérdését, amely megfogalmazása szerint elszakad a tömegektől, és Berija módszerei segítségével próbálkozott megtartani hatalmát. Mármint Magyarországon, hiszen erről volt szó a gyűlésen is. Ez az igen találó okfejtés ugyancsak azt bizonyítja: a moszkvai egyetemi diákság nem fogadta el az akkori hivatalos magyarázatot és beállítást a magyarországi eseményekkel kapcsolatosan. Amikor a felszólaló diákok párhuzamot kezdtek keresni és vonni az akkori magyar és szovjet valóság között, és fölvetették a kérdést, vajon nem kerül-e sorra valami hasonló a Szovjetunióban is. Linykov megpróbálta a szónokokat elhallgattatni, de a gyűlés nem engedte azt meg neki. Az egyetemi gyűlés után összeült a Lomonoszov Komszomol-bizottsága az események megvitatására. Döntést hozott az aktív szereplők sorsáról A bizottság tagjai közül csupán egy, Artyemov adott kifejezést azon meggyőződésének, hogy a diákokat nem kellene megbüntetni azért, mert érdeklődnek az elméleti kérdések és a magyarországi események iránt. Kijelentette: „csak a legdemagógabb kijelentéseket kellene elítélni". Egészében véve a történteket „pozitív töltésűeknek és jellegűeknek" nevezte. Javaslata azonban süket fülekre talált. A bizottság elítélte a diákok fellépését, és összeállított egy névjegyzéket, javasolván a benne felsorolt diákok kizárását az egyetemről. „Huliganizmusért” kizárva 1956. december 3-án az egyetem vezetősége 150 diákot zárt ki a Lomonoszovról. Azokat, akik nem fogadták el, és bírálni merészelték a magyarországi események hivatalos szovjet verzióját, illetve „fölösleges” aktivitást nyilvánítottak ebben a kérdésben. Formailag a diákok kizárását méltatlan viselkedésükkel, illetve huliganizmusukkal indokolták. A retorziókhoz tartozik még, hogy az egyetemről hazautasítottak minden, a balti köztársaságokból a Lomonoszovon tanuló diákot. Ezenkívül rektorátusi határozattal az év végéig felfüggesztették a marxista-leninista filozófiai előadásokat és foglalkozásokat. A dokumentum megemlíti: ennek oka az volt, hogy a „ tanárok nem voltak képesek kielégítő válaszokat adni a diákok kérdéseire". A diákok viszont a foglalkozások elmaradását a Komszomol vezetősége feletti saját győzelemként értékelték. Az eset egyedülálló a moszkvai egyetem történetében. A dokumentum kellő bizonyíték arra: az akkori szovjet társadalom nem volt egységes a magyarországi események megítélésében, és távolról sem osztotta mindenki a hivatalos állásfoglalást. Zseliczky Béla a történettudományok doktora, az Orosz Tudományos Akadémia Szlavisztikai és Balkanisztikai Intézetének vezető főmunkatársa AMERIKAI KANADAI MAGYAR ÉLET 9. oldal