Amerikai Magyar Népszava, 1937. szeptember (38. évfolyam, 244-273. szám)

1937-09-01 / 244. szám

85,000 dollárt követel a Uniontól fia életéért ■i DETROIT, aug. 31. — James Briggs $85,000 kártérítésért beperelte a United Automobile Works of Amerika munkásszer­vezetet, mert azt állítja, hogy Robert nevű fiát a uniótagok erőszakosságaitól való félelem kergette az öngyilkosságba. Az apa szerint, a 22 éves Ro­bert nem akart résztvenni a Bohn Alumínium and Brass Corporation telepén rendezett tíz napos ülősztrájkban, amely január 20-án ért véget. De a többi sztrájkolók azzal fenye­gették, hogy megverik és kidob­ják az ablakon, ha nem tart ve­lük. A vonakodó Róbertet a munkások azután is üldözték — állítja az apa — úgy hogy a fiú április 22-én, megmérgezte ma­gát és nézete szerint kétségte­len, hogy a unió tagjaitól való félelmében követte el tettét. A kártérítési perben Homer Martin, a Union elnöke, Walter Reuther, Lloyd Jones és Ed Hall, a unió végrehajtó bizott­ságának tagjait nevezi meg a panaszos. Tarzan és az afrikai nőrablók Írta: EDGAR RICE BURROUGHS . .Roppant , nagy volt a távolság Afrika ősi dzsungelétől a civilizált Londonig, de a sors, mely nem ismeri sem az idő, sem a tér akadályát, át tudta hidalni ezt a távolságot. Abban a perc­ben, amikor Tarzan meg­kezdte a harci menete­lést, egy óriási repülőgép emelkedett fel a londoni Croydon repülőtérről. Lady Jane Greystoke elragadtatott örömmel nézett az őserdők hatal­mas urával való találko­zása elé. Újra visszatér románcuk színhelyére — gondolta. Szerencsére, lelki békéjét nem zavar­ták meg rossz sejtelmek, pedig a sors már fonta azt a sűrű hálót, amely mindkettőjüket bajba fogja dönteni. A majomember eré­lyesen adta ki a paran­csot. “Előre, Waziri har­cosok! Halál a Kavaruk­­ra! ” Bátorságuk jele volt, hogy a bennszülöt­tek nyomban menetelés­re sorakoztak, noha szen­tül hitték, hogy nem a Kavurok, hanem ők fog­nak találkozni a halállal, ha a kísérteties törzzsel harcba keverednek... A legerősebb emberi kötelékek fűzték Tar­­zant ehhez a repülőgép­hez, — a szerelem köte­lékei, — mert ebben a sebesen haladó gépben ült pár­ja, Jane, a szép­séges leány, aki hozzá­fűzte az életét és meg­osztotta vele az őserdő minden primitív örömét és a halálveszedelmek iz­galmait. Hungary After A Thousand Years Vágja ki és gyűjtse össze a lapunkban közölt szel­vényeket. Ha huszonnégy együtt van, küldje be 79 centtel a pa­­pírkötést, — vagy pedig $1.29-tel a disz­kötésű könyvért az Amerikai Ma­­gyar Népszava kiadóhi­vatalába, 380 2nd Avenue, New York, N. Y.30 A csomagolási és postai s­zállítá­s­­ért nem számí­tunk semmit. Az elő­jegyzési szelvényt lapunk harmadik oldalán közöljük. Kedvezményes könyvajánlat SZELVÉNY 9. Előjegyzési és számozott szelvényekre előfi­zetőknek nincs szükségük. Ezeket a szelvénye­­ket csupán azoktól kérjük, akik a lapot s standon vásárolják _______Amerikai magyar népszava_________ Mi újság az Óhazában HUSZONNÉGY KALAPÁCSÜTÉSSEL AGYONVERTÉK ÉS MEGFOJTOTTÁK A NÉMA HADIROKKANT KOLDUST Pestszentimre közelében találták meg a holttestet a vasúti töltés árkában PESTSZENTIMRE, aug. hu. A pestszentimrei vasútállomás közelében, a lajosmizsei vasúti töltés árkában két asszony reg­gel hat órakor véresfej­ű holt­testet talált. Az asszonyok ré­mült sikoltozására a vasúti állo­másról odasiettek a pestszent­imrei munkások, akik vonattal Budapestre készülődtek. A va­sútállomásról értesítették a csendőröket és néhány perc múlva nagy tömeg közepén már kakastollas csendőrök hajoltak a szörnyen összevert fejű holt­test fölé. A holttest helyzetéből arra következtetnek, hogy gyilkos­ság történt. A véres holttest nyakán ugyanis véres kötél volt, amivel nyilvánvalóan meg­fojtották. Az egyik csendőr ér­tesítette a pestvidéki ügyészsé­get és a törvényszéket, ahonnan dr. Felszeghy Róbert vizsgáló­bíró, dr. Huzlicska András tör­vény­széki orvo­s szakértővel ki­utazott Pestszentimrére a hely­színi szemle megtartására. Mialatt a vizsgálóbíró érke­zésére vártak, a csendőrök át­kutatták a halott zsebeit. Az egyikben fényképes igazolvány volt, amelynek alapján megálla­pították, hogy a halott Papp Bálint 42 éves koldus. Pest vár­megye alispánjától kapott enge­délyt könyöradományok gyűj­tésére, miután hatósági orvosi bizonyítvánnyal igazolta, hogy a világháborúban megnémult. Délután érkezett ki Pestszent­­imrére Felszeghy vizsgálóbíró a bizottsággal. Ekkor már csend­őrkordon mögött nagy tömeg várakozott. A törvényszéki bi­zottság mindenekelőtt megálla­pította, hogy a koldus kegyet­len gyilkosság áldozata. A fe­jén, a jobb füle mögött és ko­ponyájénak tetején erős tárgy­tól, nyilván kalapács fokától eredő nyílt seb tátongott. A gyilkos tehát valószínűleg kalapáccsal vagy más hasonló súlyos kemény tárggyal ütötte főbe a szerencsétlen embert, majd amikor az áldozat elvesz­tette eszméletét, átzsinegelte a nyakát, a kötelet meghurkolta és a szerencsétlen koldust meg­fojtotta. A csendőrök a vizsgálóbíró utasítására alaposabban átku­tatták a koldus véres ruhájának zsebeit, de néhány feljegyzésen és iraton kívül semmi mást nem találtak bennük. Ezután a vizsgálóbíró utasítására pontos jegyzőkönyv készült az esemény helyszínéről. A szerencsétlen ember összekuporodottan feküdt a körülbelül másfél méter mély árok alján. Zöld katonakabát volt rajta és fekete nadrág. Fe­kete köpenyt terítettek rá. Kö­rülbelül egy méterre a holttest­től feküdt Az Est egyik száma, amelynek első oldalán a “Vér, vas, tűz*' 'első szava, a “Vér” csupa vér volt. A holttest körül apró, véres papírzacskók hever­tek. Egy Sárgadinnyének a fe­lét a halotthoz szorítva találták. A dinnye másik fele félméter­nyire feküdt tőle. A vizsgálóbíróval kiérkezett bűnügyi fényképészek felvétele­ket készítettek, majd a pestvi­déki ügyészség kiküldöttje meg­kezdte a kihallgatásokat. A környékbeliek elmondották, hogy ismerték Papp Bálintot: a néma koldus egy hónapban egy­­szer-kétszer megfordult Pest­­szentimrén, végigkoldulta a községet. Mindenki szívesen adott neki egy-két fillért, élel­miszert, mert tudták róla, hogy hadirokkant, hogy a háborúban némult meg és hogy teljesen egyedül, támogatás nélkül ten­geti életét. Napok óta nem lát­ták a környéken, ezt vallották a környékbeli csendőrök, mező­őrök az ügyész előtt. Felszeghy Róbert vizsgálóbí­ró a különböző helyszíni tények alapján jegyzőkönyvbe vette, hogy feltevése szerint a gyil­kosság nem Pestszentimrén történt, hanem valószínűleg a főváros környékén ütötték le és fojtották meg a néma koldust. Azt is megállapította a vizs­gálóbíró, hogy a szerencsétlen embernél alig lehetett több húsz fillérnél, mert akik ismerték, tudják, hogy amint “ekkora összeget” összegyűjtött, vala­melyik kertészetbe vagy kocs­mába ment, hogy ennivalót ve­gyen­ vagy eligya.­­ Valószínűleg nem itt tör­tént a bűncselekmény, — mond­ta a vizsgálóbíró — hanem ko­csival vagy más alkalmatosság­gal hurcolták ide és hajították az árokba a meggyilkolt és ki­fosztott embert. A csendőrök ekkor hirtelen kordont vontak az odagyüleke­zett tömeg köré. Lehetségesnek tartották ugyanis, hogy a gyil­kos ott van a kiváncsiak töme­gében és figyeli a nyomozás menetét. Helyszíni razzia kö­vetkezett a pestszentimrei ha­tárban, mindenkinek felírták a személyi adatait a csendőrök, hátha a halott körül összegyü­lekezett tömegből kerül ki a tet­tes. Közben a bizottság tagjai a pestszentimrei temető halottas­házában siettek, ahol a délutá­ni órákban megkezdődött az ál­dozat hottestének felboncolása. Délután 4 órakor készült el a boncolással dr. Huzlicska And­rás törvényszéki orvosszakértő. Megállapította, hogy a koldus fején 24 sérülés van, valameny­­nyi kemény tárgytól ered. Ezek közül nem egy halálos végű lett volna, ha közben a halált a foj­­togatás elő nem idézte volna. A belső részek vizsgálatából meg­állapította dr. Huzlicska, hogy a koldust meglehetősen ittas állapotban érte a halál. Ezek­­után valószínűnek látszik, hogy hogy nem rablógyilkosság tör­tént. A koldus ivás közben va­lahol valakivel verekedni kezd­hetett s verekedés közben gyil­kolták meg. Halál az agyagbányában Atkár község határában az agyagbánya beszakadt. A ho­mok eltemette Zsoltész István 56 éves fuvarost és 45 éves Gá­bor öccsét, valamint lovát. Zsol­tész Istvánt nem tudták meg­menteni, de öccsét és a lovat még sikerült élve kiásni. Alános vizsgálat! Szakszeri kezelés férfi, női, vér és bőrbetegségekben, más rendellenességekben és gyen­geségben szenvedőknek Dr. Deruha 128 E. Soth Stet Telefon: ATwater 9-6959 Naponta 10-től 2-ig, 4-től 9-ig 1 ............ Vasárnap 10—2-ig ------­ RHEUMA Láb­betegségek visszerek, viszketegség, daganatok, lábsebek, érgyulladás, kiütések, lúd, talp, izületi fájdalmak, isiász gyors és eredményes kezelése és gyógyí­tása operáció nélkül. Kezelés ide­jén munkába járhat. Vizsgálat ingyenes. Mérsékelt árak Rendelő órák: naponta 1-től 6-ig Hétfőn és csütörtökön 1-től 8.30-ig­ — Vasárnap nincs rendelés — L A. BEHLA. M. D. Berlini specialista (Németország) 32Ó W. 86th St. Near Broadway Cigányok lámadlah mg híil Siliat­­ingyei Községei BUKAREST, aug. hu.­­ A Nagyvárad melletti Fekete köz­séget rabló szándékból 25 sze­kérből álló karavánnal kóbor ci­gánybanda támadta meg. A község lakói és a cigányok kö­zött formális­ harc támadt, amelynek során a falusiak kö­zül négyen életüket vesztették, többen súlyosan megsebesültek. A cigányok azután egy szomszéd község felé vették útjukat. En­nek lakóit néhány Fekete-köz­­ségbeli lakos felriasztotta. A község lakói kaszával, ka­pával felfegyverkezve, a cigá­nyok elé vonultak a község csendőreivel együtt és megállí­tották őket útjukban. A község csendőrsége közben erősítést kért. Bukarestből jelentik, hogy a Nagyvárad melletti cigánybanda támadását a falusi földmívesek­nek a csendőrökkel együtt sike­rült elfojtaniok. A cigányokat bekerítették és lefegyverezték, úgy hogy kénytelenek voltak magukat megadni. Arról még nincs hír, hogy az összecsapá­sok során a cigányoknak milyen veszteségük volt Ciánmérgezés áldozata lett özv. kékesi Kékessy Imréné Komáromi Mária 92 éves deb­receni úriasszonyt holtan talál­ták Kölcsey utca 14. szám alat­ti lakásán. A magányosan élő urinő néhány nap előtt ciánoz­­tatta a lakását. Mint a hatósági vizsgálat megállapította, az uri­­nőt nem figyelmeztették, hogy ciánozás után tartósan szellőz­tetni kell a lakást. Bezárt abla­kok mellett­ feküdt le és álmá­ban érte a halál, amit a ciángáz maradványa által okozott szív­­bénulás idézett elő. Békaeső volt Tarpán Emlékezetes, hogy 1934 július 14-én Tarpán haleső volt. Kabá­­czy Ernő nyugalmazott árvaszé­ki elnök most arról értesítette a halélettani állomást és a me­teorológiai intézetet, hogy az idén június 29-én, Péter és Pál­kor délután négy óra körül ugyanazon a helyen és hasonló körülmények között zivataros esővel együtt békaeső esett. A békák mind nagyon aprók vol­tak. Kabáczy megállapítása sze­rint a barna varangynak egy centiméternél kisebb, majdnem csupa egyenlő nagyságú példá­nyai. Számuk megállapítása, va­lamint a békaeső területének elhatárolása lehetetlen volt, mert a füves terepen az apró békákat számba venni még meg­­közelíthetően sem lehetett. Any­­nyi bizonyos mégis, hogy szá­muk sokezer volt. Az ide-oda szaladgáló, izgatott kacsarajok kodták a nekik égi mannaként hatalmas étvággyal sokáig kap­­hullott eledelt. Az országairól fölszedett példányok egy részét Rabáczy konzerválta és ugyan­csak beküldte a halélettani állo­másnak. Otthonának legkellemesebb, legérté­kesebb kényelme, ha bevezeti házához az Amerikai Magyar Népszavát. Jó­kedvet, napsugarat szeretetet visz hajlékába és alig érzi a kis előfizetési díj terhét. Magyar kereskedők figyelmébe importált a­ valódi F. Édes nemes szegedi rózsa paprika mák, lekvár és mindenféle fűszer SCHÖNFELD ÉS FIAI 140-142 W. Broadway, New York Alapítva 1906-ban KÉRJEN ÁRJEGYZÉKET Minden rendeléshez ajándékban adjuk Magyarország részletes térképét.. Santander főutcája. A város elestével Észak Spanyolország utolsó és leg-' • 'fontosabb tengeri kikötője is Franco tábornok uralma alá került. Az olasz , Littoria divízió katonái voltak az elsők, akik az elfoglalt városba értek. _* k Az iskolaév kapujában Biztosítják a szülök azoknak életét, akik a család szemefényei Megnyílnak mindenütt ebben a hónapban az iskolák kapui és az iskolákról beszélnek a csalá­dok békés otthonaiban, színhá­zakban, klubokban, templomok szószékein és az újságokban... Az iskola segít, oktat és ne­vel. Az iskola kihámozná a nyert diákanyagból a nemes fémet és gonddal, fáradhatatlan törődés­sel munkálja meg azt. Hogy aztán milyen eredményt ér el, az elsősorban magától az anyag­tól függ. Van olyan, akiben a szellem drágaköveit csiszolja ki, van olyan, akit épen csak ki lehet formálni és végül olyan, akinek a lelke és az értelme minden fáradozás ellenére dur­va kő marad. E legutóbbi eset­ben sem­ dől össze a világ és nem esik le senki fejéről a korona itt Amerikában, mert a tanulásra képtelen gyermek a maga való­di képességeinek megfelelő mes­terséget, munkát talál, sokszor jó szakmunkás lesz belőle s a­ nem ritkán nyorporgó,­­diplomás osztálytársai bezzeg szívesen cserélnének vele kint az élet zi­vatarában. Lakozzék azonban bármilyen tehetség a gyermekben, drága kincs az­­ ép úgy, mint a gyer­mek élete és testi épsége. Napjainkban — a géptechni­ka, az autók, repülőgépek és más gyors járművek e rohanó korszakában, — az iskolába já­rás is veszélyes. — Hány bal­eset, halálos szerencsétlenség fordul elő! Emitt egy halálautó kerekei alá kerül egy csintalan fiú, amott a villamos gázol el egy csendes kis iskolás lánykát. .. Tagnap egy épülő ház faláról­ csúszott le két kis testvér. A halál fia lett az egyik, egész életére nyomorék a másik. Az elmúlt Fourth of July-kor szom­szédunk kis Jimmyjének a fe­jét szedte le négy, véletlenül egyszerre a kezében felrobbant, buta játékbomba... Ha a mindez­ekre rágombolunk,­­­természetesnek tartják a jó szülők — mindenek felett —A gyermekek életének, testi ép­­fi­ségének a biztosítását. „ Nagy mulasztást követ el, gyermekével és önmagával­­ szemben az a szülő, aki nem biz­tosítja gyermekét a Verhovay Segély Egyletnél, amely négy különféle fajta kötvényt­ ajánl , gyermektagjainak. Ezek a kö­­­ vetkezők:( 1. ) az “A” osztály kötvényei 15 cent havidij ellenében $300.0­00-ig emelkedő biztosítással, 2. ) a “B” osztály kötvényei­­► 25 cent havidij ellenében $500.­0­00-ig emelkedő biztosítással, 1.o 3. ) az egész életen (whole II—¡' fe) át fizetendő $1000.00-os*¡' kötvények, melyeknél igen mér­sékeltek a havi dijak s a biztok t­sitott összeget 20 év multópa, maga a gyermek kapja meg. A fent felsorolt kötvények közüa­zül bármelyiket is választják-■, tehát a szülők, — helyesen cse-,% , fekszenek. A megnyugvás, sfc" megelégedettség és a békesség: tl fészket fognak találni a családi-,, tűzhely körül. Olvassák el az egyesület hirdetéseit és kiszle-,,, ményeit, amelyekből mindent,, megtudhat mindenki és gondol-,, hozzanak a gondos, és gyerme­,­keiket szerető, jó szülők mind­, , ezek felett és ha gyermekeiket,­ még nem biztosították volna,!", ragadják meg ezen kedvező al­kalmat! A Verhovay Sergély , Egyletnek majdnem minden na­, , gyobb magyar telepen kitűnőért", bevezetett fiókjai vannak, szak-, ■ avatott, ügybuzgó­ titkárokkal,,.., továbbá kerületi szervezői is,*, vannak, akik a tagszerzés egy szervezés munkáját pompásan , látják el és végül maga a köz­pont mindenkinek a legnagyobb örömmel és készséggel áll ren­delkezésére, akár valaki levél­,­ben vagy személyesen fordul­' oda. Ide jegyezzük a központ­ot­ ,­mét: Verhovay Segély Egylet,,' 345—4th Ave., Pittsburgh, Pa., ÖRÖM HÍR­­A GYENGE IDEGZETŰ EMBEREKNEK!­ Mindazoknak, akik szeptember hónapban teljes készlet, vagyis 5 üveg ! SATURNIN ÉLETITAL | idegzet-, vér- és szervezet rendbehozót rendelnek, — ráadásul adunk­­­­ még egy üveggel ! TELJESEN INGYEN! | Megtakaríthat 1 dollár és 25 centet, ha AZONNAL megteszi rendelését. [ RAGADJA MEG AZ ALKALMAT! : Nem tud aludni? Gyenge? Fáj a háta? Remeg, reszket? Nyugtalan,­­ rossz érzések kínozzák? Munkaképessége csökkent? Érzi, hogy nem a­­ , i régi már? Az idegbaj szörnyű csirái kikezdték a szervezetét? — A' ] J 1 SATURNIN ilyen esetekben már sokszor akkor is segített, amikor 1 1 ! minden más hiábavalónak bizonyult ! i Amerikai rendelőknek 6 üvegből álló teljes készlet most 5 dollár, ha­ 1 | | nadai rendelőknek 6 üvegből álló teljes készlet $5.50. i i Az érdeklődés óriási! Az idő repül, tehát ne hagyja az utolsó percre,­­ hanem tegye meg rendelését még ma!­­­­ ! VÖRÖS KERESZT PATIKA ! 12302 N. BUCKEYE ROAD CLEVELAND, OHIO ]

Next