Amerikai Magyar Népszava, 1938. április (39. évfolyam, 91-120. szám)
1938-04-01 / 91. szám
rt NAGY MUNKÁT VÉGZETT A VERHOVAY SEGÉLY EGYLET IGAZGATÓSÁGI GYŰLÉSE Eredményes tanácskozások, amelyek az egész amerikaimagyarságot érdeklik PI ITSBURUll, Pa. — Oly sok rendkívüli fontosságú üggyel kellett a Verhovay Segély Egylet félévi igazgatósági gyűlésének foglalkoznia, hogy egy teljes hét nem is volt elegendő a munka elvégzésére. Az utolsó gyűlést az elmúlt kedden tartották meg a hatalmas Egyesület sorsának hivatott intézői. A gyűlés terjedelmes jegyzőkönyvéből a következő részleteket ragadjuk ki, amelyek nemcsak az egyesület tagságát, hanem az egész amerikai magyarságot érdeklik. A négy magyar egyesület washingtoni és bridgeporti gyűlésein felvett jegyzőkönyveknek olvasása, alapos megismertetése és áttanulmányozása után az igazgatóság azt a határozatot hozta, hogy: A mindaddig tartsák fel a Verhovay Segély Egylet kpt. tisztviselői azt a közös érintkezést és együttműködést, míg abból kifolyólag bármi hátrány az egyesületre nézve észrevehető nem lesz. Helyesnek tartja az igazgatóság, hogy a tagfelvétel ezentúl egyöntetű orvosi bizonyítványformák alapján történjék s nem lát egyebet, mint hasznot az összes nagy magyar egyesületeinkre nézve, ha nagyobb centrumokban közösen bíznak meg a felvételi vizsgálatokkal gyakorló orvosokat, a kisebb helyeken pedig csupán egyet alkalmaznak közös megállapodássl az orvosi vizsgálatok végzésére. Kimondotta az igazgatóság azt is, miszerint: “ahogy minden más országos egylet érdeklődését kifejezi a magyar nemzetiségi gondolatokban megindult detroiti táborozás iránt, a Verhovay Segély Egylet sem zárkózik el az előtte kiküldi Németh Kálmán Detroitban lakó igazgatót, hogy elsősorban is szerezzen tudomást a mozgalom lényegéről és előrehaladásáról a behirdetett gyűléseken s tapasztalatairól, véleményéről értesítse a központi elnököt és igazgató társait, mert a Verhovay segítő akaratnak a mozgalom mellett van a helye.” Révész Kálmán központi számvevő kimerítő jelentésben számolt be magyarországi útjáról s mindarról, amit Budapesten végzett. A Magyarok Második Vágkongreszszusának főintézői közölték vele a megállapított terveket. Ezek szerint a Verhovay Segély Egylet So nyertese részére egy 1938 augusztus 3-tól 21- ig terjedő időre szóló részletes program lett kidolgozva, amely a megérkezés után Budapesten eltöltendő 3 napon kívül magában foglalja: Szeged, Kecskemét, a bugaci puszta, Pécs, Debrecen és Eger meglátogatását. Az utazások augusztus 14-ig, a II. Világkongresszus kezdetéig tartanak majd s lezajlásuk után a Verhovay versenynyertesek a Magyarok 11. Világkongresszusa augusztus 14-től 24-ig terjevő gyűléseinek és pompás ünnepségeinek résztvevői lesznek. Amikor az igazgatóság mindezt keleslőleg tudomásul veszi, egyben jegyzőkönyvi köszönetet mond a Külföldi Magyarok Világkongresszusa főszervezői irodájának s mindazoknak a kitűnőségeknek, akik a testvéri szeretet kifejező szép tanulmányutat és élvezetekkel tele napokat a Verhovay versenynyerteseknek megszerezték. Végre az igazgatóság az 1937-ik évnek számadását és mérlegét vette tüzetes tárgyalás alá. Tételről-tételre átment az összes bevételeken és kiadásokon, vagyon és teher nyilvántartásokon s az évi számadást tudomásul vette és mindenben kifogástalannak ismerte el. Március 23-án Kováchy M. Gyula, clevelandi bíró és Kiss J. János személyében küldöttség jelent meg az igazgatóság előtt, mely arra kérte, hogy a clevelandi Rockefelek Parkban levő Magyar Kultur Kertben a főbejárati szép vaskaput a Verhovay Segély Egylet állíttassa fel, mely vasba öntve hirdesse az egyesület nagyságát, szilárdságát és erejét. Az igazgatóság magáévá tette az ajánlatot s 2500 dollárt irányzott elő erre a célra azzal a kikötéssel, hogy az Egyesület részéről Szalay József, az egyesület clevelandi kerületi igazgatóját vonják be azza a bizottságba, melynek feladata lesz a kapunak előállítását megtervezni és a kaput fölállítani. Kiköti még az igazgatóság, hogy a kész tervezetet azután a bizottság a központi hivatalhoz küldje be, amennyiben Pittsburgh acélváros lévén, könnyen szerezhető ott felvilágosítás a kapu anyagának, kivitelének, szóval anyagi és művészi kiállításának körülményeiről. Az egyesület actuary-ja kimerítő jelentést terjeszt elő a múlt évi osztalékok kifizetéséről s javaslatában ki van fejezve ama meggyőződése, miszerint a Verhovay Segély Egyletnek anyagi helyzete minden fenntartás nélkül megengedi, hogy a folyó évben is 2 százalékos osztalékot fizessen a kötvények készpénzértékének megfelelődecember végével három éves tagok leg minden egyes tagjának, akik 1937 voltak. Nagy örömmel foglalkozott az igazgatóság a homesteadi, Pa.-i 4 36-ik fiók ama beadványával, melyben a második generációhoz tartozó tagok arra kérik, hogy segítse meg őket abban a törekvésükben, hogy magyar tudásukat kibővülhessék, tökéletesbíthessék. Az igazgatóság a kérelemnek készséggel eleget tesz s megbízza Révész Kálmán központi számvevőt, hogy a részleteket a költségvetést illetőleg a130-ik fiók illetékes tisztviselőivel vegye fel a tárgyalások fonalát s keressen a második generációbeliek oktatására nézve megfelelő tanerőt s tegyen meg mindent arra nézve, hogy a Verhovay életben ez az első szabad egyetemszerű tanfolyam az ősz folyamán megvalósítható legyen. Ebben az ügyben a feltételeket illetőleg a szeptemberi igazgatósági gyűlés fog határozni. Fel lett olvasva a Bridgeporton székelő Rákóczi Betegsegélyző Egyesület levele, melyben az 1938 május 29-én tartandó 56 esztendős aranyjubileumára meghívja a Verhovay Segély Egyletet. A szíves meghívást köszönettel fogadja az igazgatóság s az egyesület képviseletében kiküldi a jubileumra Daragó József központi elnököt és Soós József igazgatót. Hétfőn, a gyűlés utolsó napján tárgyalta az igazgatóság a south bendi Verhovay Otthon kölcsön ügyét, sajtó és hirdetési ügyeket, úgyszintén a clevelandi Verhovay polgárosodási tanfolyam ügyét. Végre az igazgatóság a fiókok tevékeny tagjai közül többeket tiszteletbeli címekkel és fokozatokkal tüntetett ki s a gyűlés véget érvén, Daragó József elismerő és biztató szavakkal búcsúztatta el az igazgatóság tagjait, akik jó munkát végeztek. A vigkedélyű lányokat kedvelik a legények Ha ön vigkedélyü, tele életkedvvel, a legények szívesen invitálják bálokba és mulatságokba. De ha zsémbes, élettelen és fáradt, a férfiakat nem fogja érdekelni. A férfinép nem szereti a “túlcsendes” leányokat. Három emberöltőn át mondták meg egymásnak a nők, hogy hogyan “mosolyogtáta át” a megpróbáltatás hetét a Lydia E. Pinkham’s Vegetable Compound-dal. Segít a természetnek, hogy a szervezetet felüdítse, ami által csökkenti a működési zavarok kellemetlen érzését, amit a nőknek tűrniük kell. Jegyezze fel MOST, hogy még ma vesz egy üveg Pinkham orvosságot OKVETLENÜL a gyógyszertárban — több, mint egy millió nő írt levelet, amelyben jó hatását dicsérte. Miért nem próbálja meg a LYDIA E. PINKHAM'S VEGETABLE COMPOUND-ot? Alapos vizsgálat! Szakszerű kezelés férfi, női vér és bőrbetegségekben más rendellenességekben és gyengeségben szenvedőknek Dr. Deruha 12! E. 86th Street Telefon: ATwater 9-5959 Naponta 10-től 2-ig, 4-től 9-ig Vasárnap 10—2-ig h, rippen rr PERTH AMBOT. NEW JERSEY Az élet és halál problémáira és a lélek rejtelmeire talál feleletet az elmű etnikai, tudományos, okkultista és spiriszta folyóiratban és Hasonló tárgyú könyvekben. Előfizetési dij egész évre 8 pengő, félévre 4 pengő. Kiadóhivatal: Budapest, XI., Ezredes utca 14 sz. Kívánatra ingyen mutatványszámot és könyvismertetést küld: EDLIS LÉVAY, 12887 Conway Avenue, Detroit, Mich. “ÉGI VILÁGOSSÁG” AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA MI ÚJSÁG AZ ÓHAZÁBAN? MEGHÍVÓ! AMERIKAI MAGYAR TESTVÉREINK! A “Pro Hungária’’ Nők Világszövetsége folyó évi augusza “Pro Hungária” Nők Világszövetségénekalapító elnöke,tus 23-án ünnepli 10 éves fennállásának jubileumát. Örök büszkeségünk az, hogy a magyar nőknek a külföldi felvilágosítását célzó revíziós mozgalma Szövetségünkből indult el világkörüli útjára. Jóleső melegséggel tölti el lelkünket az a tudat, hogy a “Pro Hungária” volt az első magyar nőszövet-ség, amelyik szíve egész szeretetével fordult a külföldön élő magyar nők felé, hogy bennük magyarságuk büszke tudatát erősítse és mint szerető testvéreket egyesítse őket a “Pro Hun- garia”-ban, hogy együtt küzdjünk az igazságtalan trianoni békeszerződés revíziójáért és a boldogabb magyar jövőért. A szentistváni ünnepi évben augusztus 23-án a “Pro Hungária” Nők Világszövetségének díszközgyűlésén 10 esztendő munkásságáról fognak beszámolni a szövetségünkbe tömörült honszerető magyar nők. E díszgyűlésre , amelyen az óhaza magyar asszonytársadalmának színe-java meg fog jelenni, azzal a ragaszkodással hívunk meg Benneteket, Amerikai Magyar Testvéreinket — nőket és férfiakat egyaránt — amely ragaszkodásának, szeretetének és nagyrabecsülésének Szövetségünk 10 év alatt számos jelét adta az óceánon túlra szakadt drága magyar véreink iránt. A díszgyűlést ünnepi hangverseny és társasvacsora követi, amelyen az új és óhaza magyarsága nemcsak testvéri összetartozásának kívánja jelét adni, de nagy fogadás is lesz ez, hogy törhetetlen hittel fogjuk együtt folytatni a munkát NAGYMAGYARORSZÁGÉRT! Kérjük egy egyesületek képviselőit, akik ajubiláns ünnepségen amerikai magyar testvéreink nevében felszólalni óhajtanak, hogy ezt levélben előre szíveskedjenek közölni a “Pro Hungária” titkárságával: Budapest, VII., Erzsébet körút 49-ik szám. A “Pro Hungária” Nők Világszövetségének alakuló gyűlésére, 10 évvel ezelőtt, az amerikai magyar asszonyok csillagos selyem lobogót ajánlkoztak nekünk, amelyre aranybetűikkel van hímezve: VELETEK VAGYUNK ÉS VELETEK MARADUNK!” Ez a lobogó ma is drága kincsünk. Ez az a lobogó alá, amely a “Pro Hungária” hófehér selyem zászlaja mellett áll, hívunk Benneteket, szeretett amerikai magyar testvéreink,hogy együtt mondjuk el a zászlónkra hímezett nagy fogadást: “Velünk az Isten és az ősi jog, Trianont ledöntjük, Zászlónk győzni fog. Budapest, 1038 március hó. I R. RÉTHEY FERENCNÉ. MEGNYITOTTÁK A JÁSZBERÉNYI ÁLLAMI ÚJ BORPINCÉT Jászberényben ünnepélyes keretek között adták át a forgalomnak a földművelésügyi minisztérium által építtetett állami borpincét. A vasútállomás területén épült impozáns, egyemeletes épület az új borpince, 500,000 liter befogadóképességgel. • Az ünnepélyes megnyitáson jelen volt a földművelésügyi minisztérium képviseletében Zombory Bertalan miniszteri tanácsos, Hazay Árpád min. osztálytanácsos és Kovács Miklós borászti felügyelő, az iparügyi minisztérium képviseletében Mentényi Tibor és Szeleczky Ferenc főmérnökök, a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete részéről Zlinszky György ügyvezető igazgató a Magyar Szőlősgazdák Országos Borértékesítő Szövetkezete részéről Kullmann László igazgató és Rónay Ernő cégvezető. Jelen volt a megnyitáson Antal István v. államtitkár a város képviselője és Jászberény város vezetősége, élén Friedvalszky Ferenc polgármesterrel és Kele István prelátus plébánossal. Az ünnepélyes megnyitáson Friedvalszky Ferenc, Antal István, Zombory Bertalan Kulimaim László és a helyi szőlősgazdák vezetője beszéltek, kiemelve, hogy az állami borpince közgazdasági és szociális szempont- idór is igen nagy jelentőségű nem csak Jászberény városának, hanem az egész jászsági borvidékinek. Kiskunhalason virágzik a barack A szép tavaszi napok hatása alatt Kiskunhalason kinyílt a barackfák virága. Egy-két nap múlva virágpompában díszlenek a barackosok. Szénen rügyeznek az alma- és körtefák is és a jelek szerint ebből a három gyümölcsfajtából az idén rendkívüli termés ígérkezik. Miután Kiskunhalas 6500 szőlő és gyümölcstermelője az idén hatósági ellenőrzés mellett folytatja a kártevők elleni védekezését, nemcsak nagy termésre, de sok szép gyümölcsre is lehet kilátás. Szökött fegyénet fogott el a lugosi rendőrség Megszökött a szamosújvári egyházból Fiat Trandafir nevűSzörény megyei, Najgytlland községbeli illetőségű fegyenc, aki több rendbeli bűntényért a szamosújvári fegyházban fölötte büntetését. A szökött fegyencet a lugosi vasúti állomáson felfedezte a pályaudvari rendőrség, amint hazafelé utazott és letartóztatta. Fiatot erős ,rendőrfedezet mellett visszavitték a szamosújvári fegyházba. A “p°gány táltos” rágalmazásért egy hónapot kapott Virrasztó Koppány, a pogány magyarság “táltosa,” újból a bíróság előtt áll. A szegedi törvényszék Rácz-tanácsa vonta felelősségre Virrasztó Koppányt, aki Tompa Gyulát, a gyulai kir. ügyészség elnökét az egyik beadványában azzal gyanúsította meg, hogy “ügyében gyűlölettel járt el és nem engedte meg számára a bizonyítást.” A tárgyaláson Virrasztó Koppányt megkérdezte az elnök, hogy mi a vallása, mire így felelt: — Turáni egyistenhivő vagyok ! A tanácselnök szigorúan rászólt : — Milyen vallásúra keresztelték ? Virrasztó Koppány igy válaszolt: __Tudom és beleegyezésem nélkül reformátusnak, de mindig pogány hivő voltam. A törvényszék elutasította a védelem bizonyítási indítványát, Virrasztó Koppányt felhatalmazásra üldözendő rágalmazás vétségében mondta ki bűnösnek öt egyhavi fogházra ítélte. Az ítélet nem jogerős. 4 havi börtönt kapott a tolvaj cigányasszony Január 27-én délelőtt 11 óra tájban S. Hegedűs László Kecskeméti utcai földbirtokos cselédlánya, Nyújtó Rozália arra lett figyelmes, hogy egy cigányaszszony szalad kifelé az udvarból. A cselédlány gyanúsnak találta a cigányasszony sietségét, lármát csapott s a cigányasszonyt Mandel Imre Helmeczy utcai lakos segítségével elcsípték és mindjárt látták, hogy egész sereg lopot dologgal igyekezett menekülni. Miklós Györgyné Rafael Krisztina 18 éves cigányaszszonyt azután átadták a rendőrségnek, ahol bevallotta, hogy a nyitva levő kisajtón azzal a céllal ment be S. Hegedűs Lászlóék lakásába, hogy majd kéregét, midőn azonban a szobákat is nyitva találta, nem tudta megállni, hogy be ne nézzen a szekrénybe. A kíváncsiságnak azután az lett az eredménye, hogy 5 öltözet női ruha, 6 férfi ing, 5 kötény, 5 pár zokni, 3 párnahuzat, 3 női kombiné és 3 fejkendő vándorolt a cigányaszszony kosarába és ruha alatti tarisznyájába. A tolvaj cigányasszonyt a napokban állították a járásbíróság elé, ahol a tettenérés dacára, a lopást tagadta. A bíróság a tanúvallomások alapján 4 havi fogházra ítélte, amiben előzetes tagadását feledve, szépen megnyugodott a cigányasszony. Cseresznyemagot nyelt és meghalt egy 9 éves kisleány Veszedelmes bajjal szállították be a kecskeméti kórházba Gazdik Mária 9 éves elemi iskolás növendéket. A leányka, akinek torkát két évvel ezelőtt már annyira felmarta a véletlenül megivott maróság, hogy mindmáig orvosi kezelés alatt állott, a napokban cseresznyemagot nyelt. A cseresznyemag először fennakadt a nyelőcsőben, majd áttört a mellüregbe és a kötőszövetben gennyes gyulladást okozott. A komplikációi 2 nap alatt annyira veszélyesen alakultak ki, hogy a leggondosabb orvosi kezelés sem tudta megmenteni. A kis Mariska meghalt. Megölte a cseresznyemag. Kihajolt az ablakon, összeszurkálták Kéri Mihály 24 éves pesterzsébeti hentes az éjszaka gyanús neszt hallott az utcáról. A hentes felkelt és Latinovics utcai lakikásának ablakán kihajolva figyelt. Eközben valaki a felsőtestén több helyen megszúrta. A szerencsétlen embert életveszélyes sérülésekkel vitték be a Rókuskórházba. Mezítelen őrült az utcán Székesfehérvárott a Budaiútón a rendőrök egy fiatalembert fogtak el, aki teljesen ruhátlanul járkált az utcán. Megállapították róla, hogy Magyar Ferenc 22 éves egyetemi hallgató, egy trafikus fia. Magyar ,hirtelen megőrült. Zárt intézetben helyezték el F.nyhitia — — HÜLÉST árm Ibik, fr& , AZAT V 1 1 9 'l 1 ** első na) a fejfájást 30 perc alatt folyadék, tabletta, kenőcs, orrcseppel Próbálja meg a “Rub-My-Tism” -• iifiv Iptriohb «oflbrara7.ps 7At RHEVMA Lábbetegségek visszerek, viszketegség, daganatok, lábsebek, érgyulladás, kiütések, lúdtalp, izületi fájdalmak, isiás gyors és eredményes kezelése és gyógyítása operáció nélkül. Kezelés idején munkába járhat. Vizsgálat ingyenes. Mérsékelt árak Rendelő órák: naponta 1-től 6-ig Hétfőn és csürtökön 1-től 8.30-ig — Vasárnap nincs rendelés —■ L A. BEHLA, M. D. Berlini specialista (Németország) 320 W. Stith St. Near Broadway Bűnügyi eljárás húsz fillérnyi bélyeg miatt Mészárics Imre jánosházai péksegéd ez év február 19-én levelet írt egy székesfehérvári leánynak. A levélre egy 16 és egy 4 filléres bélyeget ragasztott. A székesfehérvári postán gyanúsnak találták a levélre ragasztott bélyegeket, ezért a leányhoz intézett levelet visszatartották, a levél írója, Mészárics Imre ellen pedig bűnügyi eljárást indítottak bélyeghamisítás vétsége címén. A levélen talált 16 és 4 filléres bélyeget az állami nyomda tüzetesen megvizsgálta és szakértői véleményben azt álla- pította meg, hogy mindkét bélyeg már előzőleg felül volt bélyegezve, de azt lemosták róla. Mészáros tegnap került a szombathelyi törvényszék elé, ahol azzal védekezett, hogy a bélyegeket újonnan vette az egyik jánosházai kereskedésben. Különben 20 fillérért nem teszi ki magát bűnügyi eljárásnak. A törvényszék a péksegédet, megnyugtató bizonyítékok hijján a vád alól felmentette, mivel egyedül a szakértői véleményt nem fogadta el megnyugtató bizonyítéknak. Long Island Irodavezető: PALÁNGI KÁLMÁN 31-05 Grand Avenue Tel.: Ravenswood 8-9600 A “HAZUGSÁGMÉRŐ” DIADALA A Queensi megyei bíróságé a dicsőség, hogy legelőször helyet engedett a bizonyításban olyan vallomásnak, amelyet “hazugságmérő-gép” alkalmazásával szereztek. Ez a második eset, hogy Queens a világ minden bíróságát megelőzve, a legmodernebb eszközöknek helyet adott. És mindkét esetben Colden megyei bíró és Sullivan kerületi ügyész játszották a főszerepet. Néhány évvel ezelőt történt, hogy Colden bíró elfogadott bizonyítéknak egy fonográf rekordot, amely Frank Flynn vallomásáról készült. Ilynnt később, egy astoriai leány meggyilkolása miatt ki is végezték. De a fonográflemez vallomás felhasználását a felebbezési fórumok is jóváhagyták. Az e heti esetben Sullivan ügyész és helyettese, Irin Saphiro kérték a "fiazugságmérőn” alapuló bizonyíték elfogadását és Colden biró helyt adott a kérésnek. Az autó jókarban tartása Az autó legfontosabb része a fék, mert ha a fék rossz, úgy nemcsak a saját, hanem a mások életét is állandóan veszélyezteti. Az autó tulajdonos I fok első kötelessége a fékek jókarbantartása és ezért szükséges egy megbízható autójavító céggel való összekütyetes. A Queens' Brake Maintenance, 21th I St. és 36th Ave, sarkán régóta ismert a jó, gyors, munkáért és a méltányos árakért. Ha a fékek javításra szorulnak, hajtson a Queens Brake Main- Ienance-hoz és várakozás nélkül rendbehozzák a féket. Tanuljon autót vezetni A mai óriási utcai forgalomban nagyon fontos, hogy mindenki hűljön autót hajtani, mert előbb-utóbb szüksége lesz rá. Ha az autóhajtást alaposan meg akarja tanulni, menjen a Jewel Autó Schoolba, 31-05 Grand Ave., Astoria, itt teljesen szakképzett, gyakorlott tanítóktól tanulhat, modern új kocsik állnak a tanulni akarók rendelkezésére. Egy teljes kurzus 10 dollár. STERN’S finoman kidolgozott Öltönyök - Felöltők . . . beleértve az erős szövésű Lanark W u r s t*e cl finom készletet. Ez az öltöny megtartja alakját és tartós, mint a vas.17 Itt a KIMAGASLÓ ÉRTÉK a javából 9 . . . pompás készlet a MacDougall Scots Twists-ból úgy szőtték, mint ahogyan az acél sodronyt, hogy állja a legkíméletlenebb viselést is. Vegyen részletre .■ STERN’S felajánlja ennek 10 RÉSZLETŰ TERVÉT és használja ki egyúttal Stern olcsó készpénztárait. Fizessen heten kint vagy kétszer havonta. Nem kerül külön költségbe. STERN’S 136-58 Roosevelt Ave. Flushing:, L. I. 31-74 Steinway St. Astoria, L. I. Hallgassa meg üzenetünket a Wigt n rádió állomáson vasárnap • " • • délután 2:30-tól 4 óráig ! Olvassa minden héten az “Amerikai Magyar Népszava” VASÁRNAPI számát!