Amerikai Magyar Népszava, 1938. június (39. évfolyam, 152-181. szám)

1938-06-03 / 154. szám

AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA Mi újság az Óhazában Megkezdődik Budapesten is a ‘népgázálarc’ nyílt árusítása Tizenegy pengőbe kerülnek a maszkok.­­ Lib­atoll véd a füstmérgezéstől.­­ Vitéz Fábry Dániel tábornok nyilatkozata Néhány nap múlva a főváros és az ország vaskereskedéseiben megjelenik az új népgázálarc. Külföldi mintára Magyarorszá­gon is népszerűsíteni fogják a­ polgári lakosság felszerelését gázálarccal. A Pesti Napló mun­katársa az Illatos után, a gáz­álarcban megtekintette a gyár­tást. Tízéves munka, kísérlete­zés, próbálgatások előzték meg a gyár munkáját. A jövő héten­­ már ezrével kerülnek az üzletek­be az álarcok, amelyeket két tí­­­pusban készítenek. A munkához szükséges álarcok 23 pengőbe­­ kerülnek, a népgázálarcok 11­ pengőbe. Külön 2 pengőbe kerül az a táska, amelybe az álarcot teszik. Az Illatos után óriási termek­ben zakatolnak a gépek,­ munká­sok és munkásnők egész légiója dolgozik. Az egyik teremben gu­mizott szövetből szabják a gépek az álarcokat. Háromféle nagy­ságban készülnek: kinek mek­kora a feje, olyat vásárol majd. A gumizott anyag feszesen ta­pad a fejhez, felveszi az arc for­máját és így a réseken a gáz í­z­em támadja meg az embert. A­­ szemek elé való szilánktalan üveg készül a másik teremben: az újságírónak bemutatták, hogy ha el is törik a gázálarc szeme, szilánkja nincs és így a szem nem sérül meg. A következő te­remben fejszalagokat varrnak, ezek erősítik az ember fejére a maszkot. Egy másik épületben­­ különleges összetételű szappant állítanak elő: az álarc használa­ta előtt ezzel a szappannal kell bekenni belülről a maszk szemét, nehogy használat közben párás legyen. Kis terembe megyünk: itt apró tárcsák készülnek.. A tárcsa a ki­légzőszelepre kerü­l, hogy a kényes anyagot védje. Zakatoló gépek sokasága ál­lítja elő az álarc másik fontos részét: a szűrőkészüléket.­­ A maszkra a száj közelében ezt kell rácsavarni, az aránylag kis műszer megszűri a gázzal fer­tőzött levegőt, hogy aztán az ál­arcot viselő tiszta levegőt kap­jon. Valóságos boszorkánykony­hán kell keresztülmenni, hogy az ember végignézze, hogyan telí­tik meg titokzatos anyagokkal a szűrőkészüléket. Rejtélyes ösz­­szetételű porokat méregetnek a boszorkánykonyha mesterei, minden anyag más és más har­cigáz ellenszere. Amikor már telítették a szűrőkészüléket a mérgesgázok ellen mérgeivel, hosszú asztalra kerülnek, ahol libatollat préselnek még bele. Magyar találmány ez: a libatoll nem engedi keresztülhatolni a füstöt és ezzel megakadályozza, hogy a gázálarccal felszerelt füstmérgezést szenvedjen. A per­helytesítés után kerülnek a gáz­álarcok a kémiai osztályra, ahol újabb vizsgálat alá vesznek min­den darabot, mert csak azokat a maszkokat engedik ki a gyárból, amelyekről kiderül, hogy töké­letesek. A látogatás után Tóth Aladár nyugalmazott ezredes, a gázál­arcgyár vezérigazgatója a Pesti Napló munkatársán is kipróbál­ta az egyik új maszkot, amely a gázkamrában kitűnően bevált. Csak amikor levette az ember, lett könnyes néhány percre a szem, mert a ruha rengeteg gázt szív fel magába és amíg az el nem párolog, megkönnyezi az ember a látogatást. Beszéltünk dr. vitéz Fábry Dá­niel tábornokkal, az országos légvédelmi parancsnokkal, aki a következőket mondotta: — Aki ipari és műszaki kér­désekkel valamennyire foglalko­zott, csak az tudja kellően érté­kelni a magyar életrevalóságnak ezt a nagyszerű teljesítményét. A régebben a külföldtől kissé el­maradt műszaki és vegyiiparun­kat ugyanis a háború után a tri­anoni szerződés gátolta meg ab­ban, hogy harci gázok ellen védő­eszközöket gyártson és így a leg­fontosabbat, a gázálarcot kiter­melje. És ime a tiltó rendelkezé­seknek 1928-ban Genfben tör­tént hatályon kivül helyezése AZ ÓHAZAI RÁDIÓ VIT *­0 PROGRAMJA VIT SZOM­BATON, JÚNIUS 4-ÉN, ESTE 7 ÓRÁTÓL 8 ÓRÁIG. (New York-i nyári időszámítás szerinti )Csak “short wave” felvevő ké­szülékkel hallható. Hat 4 hívó jeles adó, 9125 ke. 32.88 m. “Magyar operettrészletek.” Vezényel Fridi Frigyes. Közre­működik a Magyar Szimfonikus Zenekar, Orosz Julia és Laczó István, az Operaház tagjai. Részletek a “Cigányszerelem”, “Víg özvegy”, “Luxemburg grófja” és a “János vitéz” című operettekből. “Mosoly a költészetben.” (Hosszú Zoltán szaval). “Pest: kávéházban...” Csor­ba Dezső és cigányzenekara muzsikál. Közvetítés a Baross­­kávéházból. Hírszolgálat. Szózat­ után tíz évre, a hatalmas vegyi­iparral és műszaki felkészültség­gel és több mint kétszer annyi idejű szakadatlan kísérleti és gyakorlati tapasztalatokkal ren­delkező államok népgázálarcai után alig számottevő idővel, több más államot megelőzve, megkezdődetett a magyar nép­gázálarc tömeggyártása. Az új népgázálarc olcsó, rendeltetésé­nek megfelelő szűrőszerkezetét Érdekes előadást tartott Bu­dapesten Dr. Bartucz Lajos a Központi Statisztikai Hivatal üléstermében “A magyar ember­tani­ kutatások története” cím­mel. Bevezetőjében visszapillan­tást vetett az antropológia tör­ténetére. Megállapította, hogy az embertani kutatás alapjai ná­lunk már az 1600 as években megvoltak. Ekkor ez a tudo­mányág még nem foglalkozott az emberrel, mint természeti lénnyel, hanem csak az emberi lény méltóságával, szellemi és erkölcsi tulajdonságaival. Döntő fordulatot jelent az 1875. év a magyar antropológia történetében. Egyszerre több embertani munka jelenik meg, de a hirtelen nagy fellendülés­nek elsősorban az az oka, hogy 1876-ban Budapestre hívták ösz­­sze az első magyar antropológiai és őstörténeti kongresszust. A következő évben Trefort minisz­­ter felállította az első antropoló­giai tanszéket. Megemlékezett az előadó ar­ról, hogy a századfordulón Tóth Béla egy cikkében felvetette a kérdést: van-e magyar típus? Arról írt, hogy ilyen típus nincs­, a tudomány ezt még nem állapí­totta meg. Ekkor indult meg a kutató munka a magyar faj iránt, a tudósok egész sora kezdte tanulmányozni a kérdést. Újabb fordulatot hozott a magyar embertani kutatások te­rén az 1924-es év, amikor ása­tásokat végeztek és közös mun­kaprogramot dolgoztak ki a ré­gészekkel. A székesfehérvári ásatás adta az első adatokat a honfoglaló magyarok megisme­réséhez. Ezután történt, hogy Kecskeméten Móra Ferenc 300 hiteles avar koponyát adott át a kutatások céljára. Ezzel meg­indult a munka a különböző mú­zeumokban. Az előadó nagyon érdekes adatot közölt: ma a Néprajzi Múzeumban 4000 hite­­les koponya és 2000 csontváz áll rendelkezésre a magyarság ős­történetének kutatására. Bar­tucz Lajos szerint azonban mindez csak egyéni akció, hi­vatalos támogatás nélkül. — Ma már nem lehet az an­tropológia terén íróasztal mel­lett elmélkedni, _ fejezte be nagy tetszéssel fogadott elő­adását Dr. Bartucz Lajos —­­ hanem bizonyítékokat, hiteles pedig tisztán hazai anyagokból állították elő. Elmondotta még a tábornok, hogy a magyar népgázálarcok a világítógáz kivételével minden ismert harcigáz ellen megvéde­nék, a világítógáz ellen pedig van különleges szűrő is, ezt azonban a légoltalomban nem, csak az iparban használják.­­ A védekezés eszköze ime adott,__folytatta a tábornok — most csak élni kell vele. Hazánk, sajnos, nem gazdag ország, egy­előre nem tudunk a lakosság ré­szére — mint például Anglia — hatalmas gázálarckészleteket hi­vatalból beszerezni és tárolni. Mindenkinek­­jól felfogott érde­ke tehát, hogy mielőbb beszerez­ze gázálarcát, nehogy a vélet­lenre bízza életét. — Két kéréssel fordulok a ma­­gyar társadalomhoz. Az egyik az, hogy mindenki mielőbb sze­rezze be úgy maga, mint csa­ládja számára a gázálarcot, a másik kérésemet pedig­ a tehető­sebbekhez, különösen a munka­adókhoz intézem: vegyenek párt­fogásukba egy-két szegényem­bert olyképpen, hogy számukra beszerezzék a gázálarcot, mert csak így jut minden magyar em­­ber igazán önvédelemhez és biz­tonsághoz, adatokat kell felmutatni. Ezt pedig nem egyéni akcióként, ha­nem csak szervezett munkává lehet elérni. Nagy segítséget jelent a magyar antropológia kutatások számára a Magyar Statisztikai Társasággal vég­zett közös munkaprogram. Új módon bízni lehet abban, hog­y az együttes munkásság révén megismerhetjük a magyar em­bert. Az előadásért Dr. Balás Ká­roly egyetemi tanár mondot köszönetet. Annak a reményé­nek adott kifejezést, hogy gróf Teleki Pál, az új kultuszminisz­ter, aki minden tudományos mozgalom iránt érdeklődik, bi­zonyára támogatásban részesít az embertani kutatásokat is. HOGYAN ISMERHETJÜK MEG AZ IGAZI MAGYAR EMBERT? ---------------------------*­ „Budapest nem fog mégegy­szer forradalmat csinálni!’ Egry Zoltán kormánypárt képviselő vasárnapi beszámoló ülésén felszólalt Antal István igazságügyi államtitkár is, ak beszédében azt fejtegette, hogy nagy és erős nemzetek követ­hetnek el hibákat külpolitika elhatározásaik és belső nemzet életük kiépítése tekintetében, de kis nemzeteknél ugyanezek a hibák egzisztenciális veszélye­ket vonhatnak maguk után Éles szavakkal bélyegezte meg a mai újsütetű szélsőjobboldal politikusprófétákat. Tiltakozott az ellen, hogy a komoly, reál­ jobboldali programmok hiányas forradalmi vágyak keltésével és forradalmi eszközök kilátásba helyezésével igyekezzenek pótol­ni azokat, akik vezetőképessé­geikről eddig kevés bizonyságot adtak. Megnyugtatta a falu né­pét: Budapest mégegyszer­űem fog Magyarországon forradal­mat csinálni. Kétszáz inséglakás épül Újpesten Újpest város képviselőtestü­lete elhatározta, hogy a város határában lévő baraktelepei megszüntetése céljából 300.000 pengő költséggel kétszáz szük­séglakást épít. Az építkezés költségeit hitelműveletei terem­tik elő. A nagyszabású építke­zés lehetővé teszi, hogy az öss­szes újpesti hajléktalanok meg­felelő lakáshoz jussanak. Roosevelt elnök­ és édesanyja ko­­csikáznak Kyra hercegnővel, aki a Romanov cári család egyenes leszármazottja és aki­ férjével, a száműzött német császár unokájá­val nászútra ér­kezett Ameriká­ba. 50K NÉLKÜLÖZÉSSEL FIZET JAPÁN A KÍNAI HÁBORÚÉRT Japonta ötmillió dollárba kerül a hadviselés és félelmete­sen apadnak bevételei és tartalékai TOKIÓ, jún. 2. — Súlyos árat fizet Japán azért a dicsőségért, hogy Kína ellen “hadüzenet nél­küli” háborút folytat, állapítja meg az Associated Press itteni képviselője. Noha Japán talán a legszegényebb az összes ‘nincs­telen’ országok között, a hadvi­selés naponta legalább 5 millió dollárjába kerül és eddigi teljes költségei elérik a 2,000 millió dollárt. A lakosság rendkívül magas adókat fizet. Megtakarított pén­zük hadikötvényekbe kerül.­­ Munkaóráik hosszabbak, ruhá­zatuk még egyszerűbb s csupa pótanyagból készült s életüknek még több apró kényelméről kell lemondaniok. A kormánytól csak hangos propagandát kap-­ nak, amely feladazza őket, hogy minél több áldozatot hozzanak. s Japán pénzszűkében van. Az előtt, szövetségesei, Németor­szág és Olaszország pedig nem Egyesült Államokban nem igen­­ vásárolhat hitelre úgy, mint az­­adhatnak sem pénzt, sem hitelt, mert mindketten roppant szo­­­rult pénzügyi helyzetben van­nak. Nem elég, hogy az érték­ben sülyedő japán valutáért dol­lárokat kell vásárolnia, hogy be­vásárlásait fedezni tudja, 316 millió dollárnyi amerikai tarto­zása után is fizetnie kell a ka­matokat. Ugyanakkor kivitelei legalább 20 százalékkal csökken­­t­­ek és az árak minden vonalon­­ emelkedtek. Az ország most saját készle­teiből él s míg 1931 és 1934 kö­­­zött Japán kövérre hízott, mi­­­ alatt a világ a depresszióval küz­dött, addig most feléli mindazo­­­­kat a tartalékokat, amiket ezek­­­ben a kövér években, amikor az­­ összes piacokat elárasztotta az olcsó Japán portéka, ügyesen­­ felhalmozott. Japán évente 75­­ millió dollárnyi ar­anyat bányá­­tszik ugyan, azonban ez az ösz­­­szeg csak két heti háborúsko­­­dásra elegendő. Minden behozatal rendkívül­­ meg van nehezítve és több mint­­700 árufajtát egyáltalán nem,­­ vagy csak­ külön engedéllyel sza­bad importálni, de ezeket a kü­­­lön engedélyeket csaknem soha- s sem lehet megkapni. Mindent összevéve, Japán ala­posan kimeríti erejét és tartalé­kait a háborúval, amelynek vége még mindig beláthatatlan. Háro­m­ anya, akik a torontoi­­.Gó­lya versen­y ’’ győztesei lettek ési így részesed­nek abban az 500,000 dollár­ban, melyet Char­les Vance Millar végrendelete ha­gyott hátra erre a célra.­­A három anya (balról­­jobbra) a követ­kező: Mrs. Alfred Smith, Mrs. Art­hur Hollis Tim­­lock és Mrs. John Nagle. A negye­dik örökség­­nyertes anya: Mrs.’ John Mac- Lean. ELDŐLT A „GÓLYA-MARATHON­­ $100,0000 JUT NÉGY ANYÁNAK A négy kilenc babás versenyző egyenként százezer dollárt, két más anya 12,500 dollár vigaszdíjat kap TORONTO, június 2. — “Ha a vége jó — minden jó” — en­nek a közmondásnak a jegyéhez , minden érdekelt teljes megelé­­­gedésére oldották meg a világ­hírű torontói “Gólya Derby”-t amely annyi izgalmat keltett­­ mindenfelé. A híres “bébi-verseny” oko­k­tól forgott, hogy kit illet az az 500,000 dollár, amelyet Charles Vance Millar excentrikus ügy­­­véd hagyott hátra végrendeleté­ben annak az anyának, aki 10 . év leforgása alatt a legtöbb cse­csemőt hozza a világra. Egész sereg per indult meg­­a különös végrendelet körül. —­­ Pereltek az anyák, pereltek az örökhagy rokonai, akik azon a címen tárgyalták meg a végren­delet érvényességét, hogy Millar­­ nem volt épelméjű, amikor va­­­­­gyonával rendelkezett.­­ Most azonban szent a béke. . . - Az egyezség úgy szól, hogy a­­ négy legtöbb gyermekű anya jegyenként 100.000 dollárt fog kapni, két anya egyenként 12 ezer 500 dollár végkielégítésben­­ részesül, 75.000 dollárt pedig­­ félretesznek a hagyaték teljes­­likvidálásáig és ezekből fogják fedezni, a bizonyára szintén je­­­­lentékeny összegű ügyvédi ho­noráriumokat. A négy díjnyertesek mind­­r­egyike kilenc élő gyermeknek adott életet a kitű­zött tíz év­­ alatt. Ezek: Mrs. John Nagle,­­ egy munkanélküli kárpitos fele­­­­sége, Mrs. Hollick Timlock, egy , a heti 30 dolláros állásban levő vá­rosi alkalmazott feleség­e, Mrs. Alfred Smith, egy tűzoltó fele­­­­­ége és Mrs. John McLean, kis­­hivatalnok felesége. A két vigaszdíjat Mrs. Mat­­­­thew Kenny és Mrs. Pauline 1 . Mae Clark kapták, akiknek­­ ugyan szintén kilenc gyerme­­­­kük született, azonban az előb­binél három gyermek holtan jött kl a világra, az utóbbinál pedig öt­­gyermek akkor született, ami-;­i­kor férjétől már el volt vá­lasztva. * Rosszak a Lábai? Ha lábai éjjel megdagadnak, — ha lábujjai viszketnek, vagy véreznek,­­ — ha bőre hámlik,­­— ha eczemája­­ vagy “athlete’s foot”-ja van, — gyó­gyuljon meg a ZINOL­OINTMENT gyógykenőcs használatával. Kisebb tégely 50c — nagy tégely $1.25. Kapható e címen TI. KYLO LABORATORIES 105—3rd Avenue, New York City (13-ik utca sarok.—Fennáll 87 éve.) | • *** Rejtélyes sebesülés Woodside-on a 37-75—64th Streeten rejtélyes lövöldözés történt, melynek eredményeként a 33 éves Josephine Marcinit és a 16 éves Anna Piconet a St. John kórházba szállították. Jo­sephine az arcán, Anna a vállán sérült meg. A nyomozást meg­indították. SZEM \f nian \i vímkau* ¥ * \ jyjRUH* V v több, V |A mint se éve» ^ gyakorlat Pontos szemüveg rendelés* OIcnA árak DR. C. SCHNEEWEIS MAGYAR SZEMÉSZ—OPTOMETRIST 740 Lexington Ave. 50 Sz. köz. H. Y. C. 82­ 07 Roosevelt Ave.. .Jackxon HeUshta Alapos vizsgálat! Szakszerű kezelés férfi, női vér és bőrbetegségekben más rendellenességekben és gyen­geségben szenvedőknek Dr. Deruha 128 E. 801!­ Street Telefon: ATwater 9-5959 Naponta 10-től 2-ig, 4-től 9-ig Vasárnap 10—2-ig ! 4 H. RIPPEN­S PERTH AMBOT. NEW JERSEY­­! Washington új repülőteret kap az elnök miatt WASHINGTON, jan. 2. — Ti­zenkét év óta hiába harcol a fő­város lakossága, hogy az elavult régi repülőtér helyett modern leszállóhelyet kapjon, mígnem most — Roosevelt elnök minapi rossz álma következtében — sürgősen megindul a munka, hogy 10 millió dollár költséggel teljesen új, modern leszállóhe­lyet építsenek. Az elnök a kongresszusi veze­tők egyik Fehér Házban tartott konferenciáján elmondta, hogy a legutóbbi clevelandi repülősze­rencsétlenség után, amely tíz emberéletet követelt, rendkívül rossz álma volt. Álmában fel­kelt az ágyából és a Fehér Ház ablakához lépett, éppen abban a pillanatban, amikor az ósdi re­pülőtéren szörnyű zuhanással szerencsétlenül járt egy nagy repülőgép. Andrew J. May, demokrata képviselő Kentuckyből erre kö­zölte az elnökkel, hogy saját szemeivel látta, amint egy le­­szállni akaró repülőgép csak­nem nekiment egy háztetőnek.­­ Minthogy a régi repülőteret­­folyton támadta a sajtó és a­­ szakemberek is, mert kicsi, ve­szélyes és alkalmatlan is, a Ház katonai és köztulajdoni bizottsá­gai nyomban tárgyalás alá vet­ték az ügyet s maga Roosevelt­­ elnök sürgeti legjobban a tíz­­­milliós új építkezést, mert a­­ rossz álom — mint mondja —­­ nagyon megijesztette. Kalóz támadás egy amerikai gőzhajó ellen SHANGHAI, Kína, jún. 2. — A Yangtze folyó torkolatánál ka­lózok támadtak meg és fosztot­tak ki egy amerikai hajót. A Dollar Steamship Lines Dollar nevű tengerjáró hajója a Yangtze folyó menti kikötő vá­rosok érintésével Shanghaiba volt uton, mikor a támadás tör­tént. A kalózok mint utasok léptek a hajóra, ott fegyvert rántottak, leverték az ellenálló legénysé­get, kirabolták a hajó 300 uta­sát, és a hajón szállított ezer zsák rizst saját kalóz csónakja­­­­ikba szállították. A hajó egyik keletindiai fegy­­­veres őrét a lábán és karján go­lyóval megsebesítették. Hat óra­­ hosszat garázdálkodtak a kaló­zok a hajón és a kínai legénysé­get fegyverrel kényszerítették­­rá, hogy segítségükre legyenek. Úgy a legénység­ valamint az utasok és a hajó kapitánya is ,mind kínaiak voltak. Mikor a kapitány jelentést tett a történtekről elmondta, hogy a kikötő városokban több mint 300 utast vett fel ezek köz k­özött elvegyültek a kalózok. A kapitányt azután arra kénysze­rítették, hogy Blockhouse szi­gete felé irányítsa hajóját, ahol a kínai kalóz csónakok várták a hajót. Az ellenszegülő legénysé­get korbáccsal kényszerítették munkára a kalózok. Az élet és a halál problémáira és a lélek rejtelmeire talál feleletet az r irt trn * n Aon * S­. ■« című etnikai, tudományos. \/ff A rflVV A okkultista és spiriszta fo­il 1*1 Y I liAulltJxlAll­­yóiratban és hasonló tár-1 ^w gyű könyvekben. Előfizeté­si díj egész évre 8 pengő, félévre 4 pengő. Kiadóhivatal: Budapest, II., Ez­redes utca 14 sz. Kívánatra ingyen mutatványszámot és könyvismertetést küld: ELLIS LÉVÁT, 12887 Conway Avenue, Detroit, Mich.

Next