Amerikai Magyar Népszava, 1938. július (39. évfolyam, 182-211. szám)

1938-07-07 / 188. szám

1 Vounded lm lf®9 *7 títZA D. BEEKÖ, alapított* 18»9-b*i AmerikaiNépszama •ntered ag Second Class Matter Post Office, New York Published dally including Sunday by THE AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, ING. a Malm Office 380 Second Ave., corner 22nd Street , New York, N. Y. Telephones: GRamercy 5-6780, 6781, 6782 Night, Sundays and Holidays: GRamercy 5-8761 SUBSCRIPTION RATES ELŐFIZETÉSI ÁRAK United States of America, Canada, Mexico, So. Ame­rica, Cuba, one year $6.00, ft mo $3 00. Daily only. — Foreign Countries & New York City, one year $9.00, ft months $1.50. Daily only. As Egyesült Államokban, Canadában, Mexicoban, Dél Amerikában és Cubában: egész évre $6.-, fél évre $3 - Külföldre s New Yorkban: egész évre $9.—, fél évre $4.50 Magyarországi szerkesztőség — Office in Hungary _____BUDAPEST, I., Horthy Miklós ut, 15/B Budapest Editor: Dr. ANDOR KUN budapesti szerkesztő BRANCH OFFICES: Astoria, L. I., N. Y. — 31-05 Grand Avenue. Bethlehem, Pa. — 843 E. Fourth Street. Bridgeport, Conn. — 678 Bostwick Avenue. Buffalo, N.' Y. — 432 Dearborn Street. Cleveland, O. 3200 Frank­lin Boulevard Chicago, 111. — 5033 North Springfield Avenue. Detroit, Mich. — 575 Sehroeder Ave. Los Angeles, Cal. — 724 8 Arizona Avenue. FIÓK IRODÁK: Newark, N. J. 17 William* St., Maplewood, N. J. Perth Amboy, N. J. — *07 Maple Street. Passaic, N. J. — 187 Jef­ferson Avenue. Philadelphia, Pa. — 687 Morse Street. Pittsburgh, Pa. —i II3 Johnston Avenue. So. Bend, Ind. — 1720 So. Kembel Street. Trenton, N. J. — 906 So. Broad Street. Széchényi László NEM KÉSZÜLT a diplomáciai pályára és­­sem készült a politikusi pályára sem, bár családjában tradíció volt a politika és a diplomácia. Dédnagybátyja volt Széchenyi István gróf, akit a legnagyobb magyar ne­vével tüntetett ki nemzete, az a Széchenyi István gróf, aki azoknak a reformoknak a sorozatát kezdeményezte amelyek Kossuth Lajos szabadságharcához vezették a magyar nemzetet. Szülei házában a diplomácia volt a levegő, az élet. Apja az osztrák-magyar monarchia berlini nagykövete volt s egyik létrehozója a központi hatalmak szövetségé­nek. Fivérei tagjai voltak a magyar főren­diháznak. Ő maga a katonaságnál kezdte meg pályafutását és azután gazdálkodott. Neve, vagyona, de legelsősorban is meg­nyerő egyénisége kinyitották előtte a leg­előkelőbb európai és amerikai társaságok kapuit. Széchenyi László gróf egyaránt otthon volt Budapest, Bécs, Berlin, Párizs London, New York s Washington vezető tár­sadalmi köreiben. 1908-ban Gladys Van­­derbilttel, Amerika egyik leggazdagabb örö­kösnőjével való házassága két világrész leg­nagyobb társadalmi eseménye volt. A Széchenyi házaspár a világháború előtt felváltva élt Magyarországon és Ameriká­ban. A világháborúban Széchenyi László gróf, mint katona vett részt, mialatt ameri­kai születésű felesége Magyarországon tevé­kenykedett s próbálta enyhíteni a háború áldozatainak nyomorúságát, szenvedéseit. A világháború után Széchenyi László grófné hívta fel Herbert Hoover figyelmét arra, hogy milyen nélkülözések között él százezer és százezer magyar gyermek és az ő szavá­ra, az ő kezdeményezésére és az ő irányítása mellett indultak szeretetcsomagokkal megra­kott gőzösök Magyarország felé. Ha Széche­nyi László gróf semmi egyebet nem tett volna hazájáért, minthogy megnyerte a ma­gyar ügynek Gladys Vanderbilt szivét, ak­kor is sokat tett volna, mert Gladys Vander­bilt sokat tudott elérni s amit elért, annak gyümölcseit ínséges magyar családok él­vezték. De Széchenyi László gróf nemcsak ameri­kai születésű felesége szivét nyerte meg a magyar ügynek, hanem megnyerte Magyar­­ország barátainak az amerikai társadalmi, az amerikai politikai és diplomáciai élet je­lentős tényezőinek egy részét s igen tekin­télyes részt is. Abban az időben nevezték ki Magyarország washingtoni követének Széchenyi Lászlót, amikor még élesen sajog­tak a világháborús sebek s amikor az ame­rikai közvélemény még erősen figyelemben tartotta azt, hogy Magyarország — ha ön­hibáján kívül is — de a másik oldalon har­colt a háborúban. Nehéz feladat várt Szé­chenyi Lászlóra Washingtonban. A nehéz feladatok sorában állt, hogy csak egyet em­lítsünk, a világháborúban Amerikában le­foglalt magyar vagyon felszabadításának ügye. Széchenyi László nem készült a dip­lomáciai pályára, nem készült az államfér­fi a pályára, de feladatát mégis úgy tudta megoldani, hogy ezzel megelégedést keltett úgy Magyarországon, mint az Egyesült Államokban. A magyar-amerikai barátság újjáépítésének megerősítésének ügyét szív­vel és lélekkel szolgálta Széchenyi László gróf, aki élete végéig jó magyar maradt s lelkes barátja Amerikának. Harminckétezer nemzet HARMINCKÉT ország kormányának kép­viselői gyűltek egybe a franciaországi Evian-Les-Bains városkában. Harminckét ország hallgatta meg Roosevelt elnök hívó szavát, harminckét ország áll készen arra, hogy a lehetőségek mérlegelésével segítsé­get nyújtson a parancsuralmi kormányok politikai és vallási üldözöttjeinek. Harminckét ország­­kormányának képvi­selői tudva tudják, hogy nagyon kemény fába kell vágniuk fejszéjüket, hogy olyan problémát akarnak megoldani, amelynek megoldásán évszázadok óta gondoltak az emberek, de sohasemm tudtak semmi oko­sat, semmi véglegest kisütni. Lehetséges, hogy ennek a konferenciának is csőd lesz a vége, ha a gyakorlati szem­pontokat vesszük egyedül figyelembe. De az erkölcsi győzelemhez a konferencia megnyi­tásának pillanatában nem férhetett már két­ség. Nagy erkölcsi győzelem az, amikor a föld harminckét országa, köztük olyan ha­talmasok és nagyok, mint az Egyesült Álla­mok, Anglia és Franciaország és olyan az­ A­z érem két oldala SZÓVAL barátom Jimmy-é lett az üzlet. Ő kapja az országban a legnagyobb bizto­sítási üzleteket, az amerikai mamuth válla­latok az ő ügynökségét keresik fel, amikor millió dolláros biztosítási kötvényeket akar­nak kiváltani. Jimmy üzletei között ott sze­repel többek között a National Distiller Co. 70 millió dolláros tűz elleni biztosítása is, amiből évente nem kevesebb, mint 50,000 dollár haszna van Jimmy Roosevelt cégének. Nem értem, hogy miért vagy annyira fel­háborodva azon, hogy Roosevelt elnök leg­idősebb fia ilyen sikeres biztosítási ügynök­séget fejlesztett ki. Nem értem, hogy miért vagy annyira megütközve azon, hogy az alig harminc éves Jimmy Roosevelt több bizto­sítási üzletet tud szerezni, mint sok régi, nagy ügynökség együttvéve. Nem értem­, hogy miért tartod összeegyeztethetetlennek azt, hogy az elnök fia —vagyonokat keres­sen. Ha azt mondanád , bizonyítani tudnád, hogy Jimmy Roosevelt akár az apja, akár most — mióta apja titkárának nevezték ki, a saját hivatala révén — próbálta volna be­folyásolni üzletfeleit, ha azt mondanád s bi­zonyítani tudnád, hogy Jimmy Roosevelt csak egyetlen esetben is jogtalan pressziót gyakorolt volna üzletemberekre, vállalkozók­ra és vállalatokra, hogy az ő révén vegyék ki biztosítási kötvényeiket, akkor igen, akkor mindenki joggal volna felháborodva azon, hogy Jimmy milyen nagy üzleteket csinált. De ezt senki sem állította, senki sem tudja állítani Jimmy Rooseveltről. Még az az új­ságíró sem, aki kikutatta és pontosan össze­állította azokat a nagy üzleteket, amiket Jimmy Roosevelt kötött az elmúlt nyolc év alatt, aki leírta azt a szédületes üzleti kar­riert, amit Jimmy csinált huszonkét éves ko­rától mostanáig. Hogy nagy amerikai üzletemberek és vál­lalatok Jimmy Rooseveltnek adják az üzle­teiket, hogy az ő­­ügynöksége révén váltják ki biztosítási kötvényeiket s nem más ügy­nökök révén, ezért barátom igazán nem lehet pálcát törni Jimmy Roosevelt s még kevésb­­b£ Roosevelt elnök fölött. Hidd el barátom, hogy Jimmy Roosevelt­­nek nincs szüksége arra, hogy nyomást gya­koroljon üzletemberekre, nagy vállalatokra. Engedd meg, hogy megkérdezzem tőled, mit tennél te, ha valami nagy vállalatnak volnál a feje s nagyobb biztosítási kötvényt szeret­nél kivenni. Mit tennél Te, amikor tudod, hogy a biztosítási kötvényt ugyanolyan áron kapod az elnök fiának az ügynökségénél, mint más ügynökségeknél. Vájjon nem vol­na természetes-e, hogy az elnök fiának adjad az üzletet, hogy vele lépjél üzleti kontaktus­ba, amikor ez egyetlen centtel sem kerül több pénzedbe, mintha más ügynöknek adnád oda az üzletet? Nem kell, hogy hátsó gondola­tok járjanak a fejedben ahhoz, hogy az el­nök fiát előnybe részesítsed más ügynökök­nél. Természetes, mert emberi dolog az, hogy olyannal akarsz üzleti kontaktust ke­resni, akire ráhull valami annak a névnek a varázsából, amely a Fehér Házból ragyog szét. S mondd, mit tettél volna Jimmy helyé­ben? Visszautasítottad volna az nagy üzle­teket, visszautasítottad volna a hatalmas jö­vedelmet és a megvagyonosodási lehetőséget, csak azért, mert ez a hatalmas jövedelem a neved varázsánál fogva hull az öledbe? Mil­liókat hirdetnek el üzletemberek és vállala­tok, hogy ismertté tegyék a nevüket. Jimmy Rooseveltnek erre nem volt s nincs szüksége. Az ő nevét nem kell bevésni a köztudatba, az ő nevét nem kell hirdetni. Esztendők óta a Roosevelt névvel ébred és fekszik le Ameri­ka. Más embereknek milliókkal kellene meg­fizetnie azt a hirdetést, amit Jimmy Roose­velt ingyen kapott és kap most is. Hogy ennek a hasznát learatja? Barátom én eb­ben semmi kivetni valót nem találok. Ellen­kezőleg: gratulálok Jimmynek, hogy nem ült tétlenül, hogy üzleteket kötött, amikor más fiatalemberek, hasonló körülmények kö­zött talán éjszakai mulatókban és lóver­senytereken herdálták volna el legpecsebb örökségüket, a jó nevüket. NAVÁNYI HÁL AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA rók de becsületesek, mint Norvégia, Svájc, vagy Uruguay, hivatalos képviselőket küld olyan tanácskozásra, amelyet könnyen “tá­madó és ellenséges” irányúnak és célzatúnak tekinthetnek azok a hatalmi tébolyban szen­vedő országok, amelyeknek kormányai el­nyomják, üldözik és minden emberi szabad­ságuktól megfosztják népüket. Roosevelt elnök nem titkolta, hogy a kon­ferencia melyik országok ellen irányul, de amikor Olaszország visszautasította a meg­hívást és megtagadta a tanácskozásokon való résztvevőjét, akkor megmutatta igazi színét. És aki végigtanulmányozza a kon­ferencia hivatalos tagjainak névsorát, az meglehetősen megbízható képet alkothat azokról az országokról, amelyeknek követei hiányoznak. őszinte érzésekkel és tiszta jószándékkal ülik körül a tanácskozó asztalt a csendes francia fürdőhelyen a harminckét nemzet követei. És a diktatúrás országokban mil­liók reménysége éled újjá- Milliók lelkébe tér vissza a remény és az életöröm, mert most láthatják, hallhatják, hogy mégis akad­nak igazi emberek ezen a földön akik törőd­nek szomorú sorsukkal. A LONDONI BÍRÓSÁG előtt, abban a teremben, ahol csavargókat és utcai leányokat vonnak felelősségre a tör­vény nevében, találkozott össze férjével Haugovitz-Reventlow grófné, született Barbara Hutton. A bírósági terem szo­katlan levegője azonban­­cseppet sem feszélyeztette sem a grófnőt, sem a grófot­ ebben a “történelmi találkozásban”, amely az első hivatalos lépést jelentette házasságkötésük szétbontása érdekében. AZ AMERIKAI nagyközönség élénken emlékszik még a Barbara Hutton név­re, mert ez a kiváltságos európai arisz­tokrata, aki az elmúlt télen önként mon­dott le amerikai polgárságáról, zsenge 12 esztendős korában csekély 12,000,000 dollárt örökölt öregapjától, aki viszont ezt a szédületes vagyont a Wool­worth nevű öt és tíz centes szorok profitjából spórolta össze. Az eredeti tizenkét mil­lió nyugodtan és csöndben szaporodott, — hála a kamatos kamat intézménynek és az értéktőzsdének,—■ úgy, hogy mire az öt és tíz centes kislány nagykorúsá­gához érkezett, már közel járt a negyve­nedik­­millióhoz. HOGY EZ MENNYI PÉNZ — azt nem lehet kiszámítani. De ha egydolláro­sokra váltanák be, egész biztosan körül lehetne tapétáztatni vele az egész föl­dünket. A nagy vagyon azonban nagy társadalmi kötelezettségekkel jár és a nagykorú Barbara nemes ambícióval igyekezett is ezeknek eleget tenni. Nagy vagyonhoz elsősorban cím és méltóság illik és így az okos Barbara nem az öt és tíz centes szorok ifjú könyvelői, vagy “soha clerk”-jei között nézett szét férj után, hanem egy daliás ázsiai hercegnek, a közismert Mdivani “uralkodó család” egyik sarjának kínálta fel ártatlan szí­vét. ÉS PARIS VÁROSÁBAN megtörtént a nagy egybekelés, a georgiai herceg és az amerikai leány fejére ősi kaukázusi szokás szerint, papi kéz helyezte az arany koronát, amiről az amerikai világ­lapok fotogravúr mellékletei ragyogó felvételekben emlékeztek meg. A HERCEGI NÁSZ nem bizonyult sze­rencsésnek. Hónapok alatt súlyos fél­reértések alakultak ki a fiatalok között. Az ázsiai herceg megosztotta szivét her­cegnéje és a lovai között. A hercegné viszont az autót szerette. Természetes, hogy ez a lényeges különbség mély sza­kadékot ásott a házastársak között. Sze­gény Mdivani hercegnek igaza volt, mert a válás kimondása után nemsokára automobil katasztrófa áldozata lett. Csak a lovai úszták meg szerencsésen a házasságot és a válást. BARBARÁNAK, aki ismét leegyszerű­södött amerikai Miss-é, tovább ra­gaszkodott azonban ahhoz az ősi elmé­lethez, hogy “páros élet a legszebb a vi­lágon”, de most sem tért visza az öt és tíz centes storok clerkjei közé, ha­nem szétnézett a nemzetközi legényvá­sáron és kiválasztotta a “next”-et, ki nem volt herceg, nem volt ázsiai, nem kínált aranykoronás esküvőt, kz egyszerű, de jólnevelt dániai gróf volt, akinek ősei már évszázadok óta a Haugwitz-Revent­­low névre halgattak. HÁROM ÉVVEL ezelőtt történt meg az esküvő és mindenki azt hitte, hogy Barbaránk végre beevezett a házasélet csendes kikötőjébe és nem zavarják ezentúl mérges hullámok szerény életét. Emellett a féltévé mellett szólt egy év­­múlva az a körülmény, hogy a dániai grófság és a Woolworth öt és, tíz centes szorok trónörököshöz jutottak és min­denki részvéttel gondolt Barbarára, aki London városában súlyos komplikációk közepette adott életet gyermekének. TAVALY AZUTÁN még erősebb bizo­nyítékot kapott a nyilvánosság arról,­­ hogy Barbara végleg megkomolyodott, amikor önkéntesen lemondott amerikai polgárságáról. A rosszmájúak már ak­kor azt állították, hogy Barbara nem a férjének akart ezzel áldozatot hozni, ha­nem meg akart szabadulni azoktól a sú­lyos adóterhektől, amelyekkel a New Deal lepte meg a vagyonos osztályt. ÉS MOST ott állt a londoni bírósági te­remben, ahol csavargókat és utcai leá­nyokat vonnak felelősségre a törvény nevében. Haugwitz-Reventlow grófné, egykori Mdivani hercegné, született Bar­bara Hutton és csúnya vádakat emel féltve őrzött egyetlen gyermekének édesapja ellen. De az édesapa sem ma­rad adós a családi szennyes lobogtatá­­sában és két világrész szenzációkra éhes népe izgalommal várja a részleteket és fejleményeket... BARBARA HUTTON ritkán gondolhat arra, hogy mennyi őszinte és jóizá­­“fűn” jutott rá az életben. Még ritkáb­ban gondol arra, hogy milyen tisztán, szépen és vidáman élnek azok a kopott ruhás kislányok, amilyenek tízezerszám­­ra dolgoznak mindenütt Amerikában az öt és tíz centes storok pultjai mögött. Szegén­y Barbara, Szegény hercegné. Szegény grófné. Nagyon szegény dús­gazdag milliomos! FONYÓ­­ALADÁR A NAGY ROOMINGHOUSE KIS MESÉI írja: ALBA NEVIS — Mit adjak, kis­lányom, orangejuliet, vagy honeydent? — Akármit, mother, csak hur­ry, hurry! Minden reggel ugyanez: seb­tiben öltözni, sebtiben enni és rohanni le a nyolcas számú szo­bából a subwayhoz, mely elszál­lítja a Fifth Avenue és tizenki­lencedik utca felé. Itt, a Mr. Clark palotájának legfelső eme­letén dolgozik Sadie: szőke-bar­na haj­hálókat csomagol ibolya­­kék­ borítékokba. Az öt alsó emeleten más-más munka folyik: rouge és púder­­kompaktokat gyártanak, őröl­nek, préselnek. .Végül gyorskezűr művészleányok ráfestik a kis fémdobozokra lenge miniatűr­jeiket, százat és százat naponta. A legfelső emeleten, Sadievel együtt huszonöten dolgoznak, csupa fiatal lány, egészen kez­dők, minden szaktudás nélkül. Mind gyönyörűek, szegény kis Sadiet kivéve,­­ most indulnak neki az életnek, jól öltözöttek és ápoltak. Színek, illatok lengnek a hosszú munkaasztal fölött, bodirosi lányfej­ekl, a krizantém minden árnyalatában, fehér­aranytól a lágy rozsdavörösig. Valóságos virágház. Munka közben tilos a beszéd, Mr. Clark meglepetésszerűen gyakran közéjük toppan a házi­liftből, ilyenkor valamelyik a szája szögletéből gyorsan figyel­mezteti a többit: — A boss!. . És ha Mr. Clark nem volna olyan okos ember, még tán el is hinné, hogy minden lélekzetfoj­­tott figyelmüket a szegény kis kavettákra összpontosítják ezek a huncut lányok. De Mr. Clark tekintete gyor­san átsöpör a hosszú asztalon, s ott hiba rejtve nem marad. Amint azután elmegy, összesúg­nak, összevihognak mögötte, mint iskoláslányok a tanár úr háta mögött. Bob, a floormanager, aki ügyel, hogy minden rendben menjen, ne késsen a munka, ne fogyjon ki a ham­ett, vagy borí­ték — maga is egészen fiatal, legfeljebb ha huszonkét éves. De még sohase láttam ilyen komoly gyereket: nem tréfál a lányok­kal, még­ csak nem is mosolyog rájuk, igyekszik megőrizni a tekintélyét Mégis azt hiszem, titokban valamennyi szerelmes belé, mind a huszonnégy szép lány, s az egyetlen, aki közöttük csúnya: Sadie is. Különös, hogy Sadie ép ide­­i került, a Szépségnek e ragyogó­­ kórusába, sápadt, éles kis arcá­val, orrának bús hajlottságával, gyámoltalan hangjával, amint egyre a családjáról beszél: a hú­gairól, akik már férjhez mentek, az anyjáról, akit ő tart el, a szü­letésnapokról, amikre ő veszi az ajándékokat. Persze önmagával keveset törődhet, szórakozása nincs, ki nem jár, mert a mama belehalna, ha ilyen bánatot okoz­na neki.. . A huszonnégy lány összenéz. Ugyan már ki is vin­né ki szegényt, hiszen olyan­olyan rut!. . Ha legalább öltöz­ködne egy kicsit! Ha hullámoz­­tatná a haját, mely sima, mint a drót. Ha gondozná kissé­ az ar­cát, kezeit... S ez csakhamar meg is tör­tént, egy reggel virágos, álom­­szerűen­ lenge ruhában állított be a shopba Sadie, haja édes hullámokba lendült a homloka fölött, divatos cipői vígan fehér­lettek. Ki volt díszítve, csino­sítva tetőtől-talpig. A társnői csak nézték, ámul­­va, értelmetlenül, végre Aida, a szépek­ szépe, huncutul a szemé­be nevetett: — Boyfriend.. . hm ? Persze, azután abba is bele­szoktak, hogy Sadie legyen kö­zöttük a legdivatosabb, legjob­ban öltözött. Már nem kutatták az okát, ő meg hallgatott, mint a hallgató Szfinksz, mosolygott, virult, sűrűn elővette kis tükrét, púderes pamacsát, álmok ébred­tek a szemében, remény égett az ajkain, az ember valahogyan el is feledte, hogy nem szép! Tavasz jöttével szivárvány­szint szóró napsugarak lejtettek át az asztalon, s a­ drága lány­fejeken. Aida kinyújtotta a bal­kezét társnői felé, az ujján gyö­nyörű brilliáns égett: — Jegygyűrű! ujjógák, sikol­toztak amazok valóságos eksztá­zisban: __Valid be azonnal, ki a vőlegény? Persze, hogy­­ bevallotta: — Egy hónap múlva már eskü­szünk is, készíthetitek a nász­ajándékot. Észre sem vették, hogy vala­mi történt: az űrben megszakadt az élet, kihunyt a fény, égi csen­gők égi csengése halt el... Más­nap szürke esőben gyászoltak a fellegek, Sadie betelefonált, hogy nem jöhet dolgozni, mert beteg. És nem jött harmadnap sem, körülbelül egy hétig. Amikor bejött, a lányok alig ismertek rá, mintha gyerekmesék gonosz hatalma valahogyan visszava­rázsolta volna a múltba, a régi Sadie volt megint, dísztelen, ko­pott, szomorú. Se piros hímpor, se fehér, se szerelmes parfüm­­illat, se virágzó muszlin. Nagyon nagyon megviselten nézett ki, Aida résztvevőn, súgva kérdez­te : — Oh, oh, the boyfriend ?.. Sadie hirtelen felugrott, hogy öléből a sok ibolyaszín boríték mind sz­éhullott a földön. Az arcát mondhatatlan fájdalomban égnek emelte, s kétoldalt legör­bült szájjal, mint egy sírásba­­kintottji gyerek pihegett: — Hát igen, a boyfriend.. . Tudjátok meg, hogy nekem is van boyfriendem, nemcsak nek­tek, akik szépek vagytok, és a szemnek tetszők. Tudjátok meg, hogy az enyém jobb, külömb, gondoskodik rólam, mindentől véd, és örök boldogsággal vesz körül. Az én boyfriendem nem hagy majd el, ha az ifjúságnak vége van, mert. . . mert... az én barátom,­ az én barátom-maga az Úr!. . Ott állt a fényben, ki­­engesztelten ellágyulva, felné­zett valahova, messze túl a me­­nyezeten, az arcéle világos volt, a homloka, mint egy napsütött hódomb, s a szemei, ó, de milyen szépek lettek a szenvedésben, a tavasz vibrációja aranygloriává, st­rüsödött a feje körül. DRTKUnier­­Bind a pesti posta Amerikába A magyarság szaporodása MOST dolgozták fel a magyarság szaporo­dásának adatait. A honfoglaló magyarok számát is megállapították különböző körül­ményekből vagy hozzávetőlegesen. Hóman Bálint számítása szerint 895-ben a honfog­laló magyarok száma 500,000 lehetett, más történelemtudósok szerint azonban csak 100-200 ezer. A magyarság gyorsan s tö­kéletesen beolvasztotta, teljesen magyar­rá tette az itt lakó népeket, ennek következ­ményeként már Nagy Lajos korában (1342 —1382) 2,910,000 volt ugyancsak Hó­man szerint a magyarság száma. Igen nagy szám volt ez az akkori Európában. Csánki Dezső számitása szerint Mátyás király ko­rában a magyarság 40—5 millió lelket számlált s ennek 75—80 százaléka magyar. Ezután azonban rettenetes pusztítást vé­geztek a magyarságban a török háborúk és török hódoltság. Elannyira, hogy a török kitakarodása s a kuruc szabadságharc leve­rése után 1720-ban Acsády szerint mind­össze 2,582,598 magyar élt az országban. Ekkor kezdtek óriási tömegekben idegene­ket telepíteni az országba s 1780-ban az első magyar népszámlálás II. József alatt, mely­nek adatai pontosan 8,003,000 lakost mutat­nak ki, akik közül 3,122,000 volt fajmagyar. E számok valószínűtlennek tüntetik azon­ban fel Acsádynak 1720-ra vonatkozó ada­tai helyességét. Ha a török vész nem jő, úgy 1720-ban nem 2 és fél, hanem 10 mil­lió a magyarok száma. 1850-ben Magyarországon 11,554,000, Horvátországban 1,638,000 ember élt s ezek közül 4,812,000, azaz 41,6 százalék volt ma­gyar. 1869-ben Magyarország lakosainak száma 13,834,000, Horvátországé 1,903,000, akik közül 6,170,000, azaz 45,5 százalék ma­gyar. 1890-ben a lakosság száma 15,262,­ 000, Horvátországé 2,202,000 és ezek közül magyar 7,358,000, azaz 48,5 százalék. 1910- ben a lakosok száma 18,264,000, Horvátor­szágban 2,622,000 s ezek közül magyar 1,785,000 vagyis 54,4 százalék. Jobb jósok az írók, mint a politikusok és bankárok. A minap egy hetilap régi száma került kezembe, amelyben a háború kitörésekor megkérdezte a szerkesztő az ismertebb em­bereket, hogy véleményük szerint meddig fog tartani a háború. Érdekes, hogy a nagy politikusok, bankárok kivétel nélkül mind tévedtek. Egyik félévre, másik egy évre taksálta a háborút. Ellenben az írók és költők majdnem mind jól­ jósoltak. Vagyis, akiknek foglalkozásuk szerint tudniok kel­lett volna , azok nagyot tévedtek; viszont az írók, költők, akiknek világa nem a való­ságok, hanem álmok birodalma, képzeletük szárnyain inkább megközelítették a valósá­got, Krúdy Gyula iró például igy jósolt: — Addig fog tartani a háború, ameddig valamelyik hadviselőnek el nem fogy a re­ze, acélja, ólomja, élelme. Lövik Károly iró ezt irta: — Századokig sem fog a háború után ma­gához térni a világ. Megváltozik a gondol­kodás, tudomány, életfelfogás, ipar. Más lesz a politika, gazdasági élet, erkölcs. El­romlanak az idegek. Sok olyan fog történ­ni, amit ma józan ésszel fel nem tudnánk fogni- Békében tovább fog folyni a népek, nemzetek, fajták véres veszekedése. Lengyel Menyhért író így vélekedett: — Lefőzzük a harminc éves háborút. Sokkalta nagyobb lesz a pusztulás, több az áldozat s az első háborút más háborúk fog­ják hosszabb szünetekben követni. Ez a há­ború távolítja el eddig sohasem hitt mér­tékben az államokat egymástól. A végzet szava vagy véletlen. Olyan furcsa véletlenről mondott el hi­hetetlennek hangzó igaz történetet Szánthó György kitűnő erdélyi magyar író, amilyet nem tud kiagyalni sem író, sem notórius hazug ember. Csillag István, gelence, erdé­lyi származású tengerész zászlós a világhá­ború alatt tengeri ütközet alkalmával fran­cia hadifogságba esett. Az afrikai Kongó államba került. Rendkívül sokat szenve­dett. Ismeretes, hogy a magyar gólyák Afrikában telelnek s az is, hogy egy-egy gólyát meg szoktak gyűrűzni. Gyűrűt il­lesztenek lábára, amelybe belevésik, hogy ki, hol, mikor gyűrűzte. Az ilyen gólyákat ha telelő helyükön elfogják, ebbből állapít­ják meg a gólyák vándorlási irányát. Egy napon Kongóban, a hadifogolytábor­ban leszállt egy fáradt gólya. Csiky István megfogta, gyűrűt talált a lábán, a gyűrűbe ez volt bevésve: “­Bodó István, Gelence Magyarország 1917.” Csiky, amikor elol­vasta, elájult­ Gelence ugyanis az ő szülő­faluja ,és Bodó István az ő­­ nagybátyja! Ez a Csiky később Marokkóba került, m­egr szökött francia hadifogságból, beállott ka­tonának a kiss kabilok közé. Sebesülten a francia idegen­légió két katonája hozta el. Kiderült, hogy magyar. Ezek kigyógyítot­­ták, segítették a szökésben, így került vég­re haza. Kongóban magyar kereste fel, Marokkóban a francia hadsereg magyar ka­tonái mentették meg: — a végzet parancsa volt-e ez vagy csak véletlen?

Next