Amerikai Magyar Népszava, 1947. április (49. évfolyam, 94. szám)
1947-04-04 / 94. szám
4 Published Daily including Sunday, except Christmas and New Year’s Day by THE AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, Inc. MAIN OFFICE (Fö IRODA) 380 Second Avenue, cor. 22nd Street, New BRANCH OFFICES - AKRON O., 453 Storer Avenue BETHLEHEM, Pa., 527 East 4th Street BRIDGEPORT, Conn., 578 Bostwiek Ave. BUFFALO. N. Y„ 39 Hartman Place CHICAGO, III.. 9244 Cottage Grove Ave DETROIT, Mich., 8129 W. Jefferson Ave. NEW BRUNSWICK. N. J., 98 French St. ■ York (10), N Y. Tel.: GRamercy 5-6780 - (FIÓK IRODÁK) NEWARK, N J , 17 William St. Maplewood PASSAIC, N. J., 157 Jefferson Street PERT-H AMBOY. N J.. 403 Laurie St. PHILADELPHIA, Pa., 1811 N Franklin PITTSBURGH, Pa„ 75 Oust Street TRENTON, N J., S05 South Broad St. TORONTO, Ont., Canada, 368 Spadina Rd SUBSCRIPTION RATES Daily Edition: U. S. A., Canada. Cuba, Mexico and South America: 1 year $8.00, S months $4.50, 3 months $2.50. In Mannattan and Bronx (N.Y.C ) aisó Europe: l year $10.00, 6 months $5.50. 3 months $2.75. Sunday Edition: 1 vear $5 00. 6 months $2 50. 3 months $1.25. - (ELŐFIZETÉSI ARAK) Hétköznapi kiadás:, U. S. A., Canada Cuba. Mexico és South America: Egy év $8 00, félév $4.50, negyedév $2.50. Mari hattan. Bronx (N.Y.C.) és Europa: Egy év $10.00. félév $5.50, negyedév $2.75 Vasárnapi szám: Egy évre $5.00. fél évre ?2.50. negyed évre $1.25. Kábel Nagy Ferenchez Lapunk első oldalán közöljük annak a tiltakozó kábelnek a szövegét, amelyet Magyarország miniszterelnökének küldtünk az Amerikai Magyar Népszava kitiltása miatt. Ez a kábel nemcsak felháborodásunk kifejezése, hanem Magyarországba vetett hitünké is. Mint a szöveg hivatkozik rá, mikor a náci terror árnyába került magyar kormány tiltotta ki az Amerikai Magyar Népszavát, akkor meg sem próbálkoztunk a tiltakozással. Tudtuk, hogy nincs értelme; a németek és a velük szövetséges magyar nyilasok nem egyezhetnek bele abba, hogy ez az újság Magyarországon az amerikai demokrácia eszméit hirdethesse. De ma még nem vagyunk hajlandók belenyugodni abba, hogy az orosz kommunista terror végkép felülkerekedett Magyarországon. Ma még mindig bízunk abban, hogy a ránehezedő nyomástól kábult magyar többségi párt ráeszmél annak lehetetlenségére, hogy kitiltson az országból egy amerikai újságot, amely magyar nyelven ugyanazokat a politikai gondolatokat terjeszti, amelyeket az Egyesült Államok jelenlegi kormánya vall magáénak. És ha ezt megérti, nem fogja eltűrni, hogy a kormány egyik tagja a maga pártszenvedélyeinek áldozva, egyszerre sértse meg a sajtószabadságot és Amerikát — mert végeredményben ezért nem egyedül a kommunista belügyminiszternek kell vállalnia a felelősséget, hanem az egész kormánynak és elsősorban a koalíciós kormányban képviselt legfelelősebb, vagyis az ország többségét jelentő pártnak. Az Amerikai Magyar Népszava kitiltása Magyarországból, egyébként annál is inkább abszurd, mert belpolitikai elgondolásai majdnem azonosak a magyar többségi párt programeszméivel, beleértve a magyarországi földreformot is, amelyet ez a lap kezdettől fogva támogatott. Belpolitikailag az egyetlen komoly nézeteltérés lapunk és a magyar kisgazdapárt közt csak az, hogy mi sohasem hittünk a kommunistákkal való koalíció lehetőségében és a kisgazdapárt hitt benne. Hogy eddigi tapasztalata megerősítették-e ebben a hitében, annak megítélését nyugodtan rábízhatjuk az olvasóra; bennünket e tapasztalatok nem tántorítottak el ama régi meggyőződésünktől, hogy a kommunistákkal együttműködni nem lehet. De ennek hirdetése el nem tiltható semmiféle demokráciában. A Magyarországból ideérkezett lapokból látjuk, hogy a kommunista újságok kedvükre támadják a kisgazda pártot és pedig legalább olyan élesen, mint mi a kommunistákat. Noha az ottani kisgazda lapokból nem látjuk, hogy ők is szabad folyást engednek érzelmeiknek a kommunista párt irányában, mégsem képzelhető el, hogy amit megengednek egy kommunista újságnak, ugyanazért kitiltanak egy más lapot, ha a kommunisták ellen harcol. Maradna még a kitiltás alapjául ennek az újságnak a külpolitikája. Ez azonban teljesen az Egyesült Államok kormányának vonalán haladt mindmostanáig, követte Rooseveltet és pedig nemcsak attól kezdve, mikor Hitler már Stalin ellen fordult, hanem kezdettől fogva és ma követi Trumant, amikor meg akarja állítani a kommunista terjeszkedést. Ez a politika nem oroszellenes. Lapunk mindig is belátta, hogy Magyarország nem élhet a szovjetunió szomszédságában e nagyhatalom barátsága nélkül, de nyíltan kimondta azt is, hogy ez a barátság nem ér semmit, ha csak szolgaság árán nyerhető el. Ha mindezt nem engedik hirdetni Magyarországon, az súlyos veszélyt jelent a magyar népre s hatalmas rétegek tisztánlátását homályosíthatja el ugyanolyan mértékben, ahogy oly sokan hittek a német győzelemben és követték Szálasit akkor, amikor az orosz ágyuk dörgését már hallani lehetett Budapesten. E képtelenség oka az volt, hogy a tények minden oldalról való ismertetését és megvilágosítását hosszabb ideig megakadályozták Magyarországon. Ez ama rettenetes terror hatása alatt történt, amellyel Hitler rémületbe ejtette a magyar kormányt — de feltételezhetjük-e, hogy a jelenlegi magyar kormány ugyanily rémületben él? Ezt nem akarjuk elhinni s ezért küldtük tiltakozó sürgönyünket Nagy Ferenc miniszterelnökhöz és ezért reméljük még mindig a kommunista belügyminiszter rendeletének megváltoztatását. Taft a Baruch-terv ellen Taft szenátor “szamárságnak” és naivitásnak tartja az atombomba ellenőrzéséről készített Baruch-féle tervet, amelyet az oroszok és itteni barátaik az amerikai “imperializmus” tünetének tartanak. Baruch terve, amely egyébként az amerikormány terve, abban áll, hogy miután megcsinálják azt a nemzetközi ellenőrző bizottságot, amelynek sem működését, sem a tapasztalatai alapján szükségessé vált megtorló határozatát vétóval akadályozni nem lehet , akkor az atombomba titkát rá kell bízni az Egyesült Nemzetekre. Az oroszok ezt a tervet megvetéssel utasították vissza, mert szerintük ilyen bizalmatlansággal nem lehet pacifikálni a világot; az ő indítványuk az volt, hogy Amerika hagyja abba azonnal az atombomba gyártást és a többi népek is (mármint azok, amelyek nem tudnak még atombombát gyártani) szintén ígérjék meg, hogy nem gyártanak atombombát. Ezt nevezték volna az oroszok békét ígérő elintézésnek, kiegészítve azzal, hogy nemzetközi ellenőrzés legyen ugyan, de ha egy nagyhatalomnak az ellenőrző bizottság intézkedése nem tetszik, elébe fektethesse vétójogát. Ezt akarják az oroszok s mi ezt tartjuk “szamárságnak” és “naivitásnak.” Amerika nem hajlandó a maga biztonságát az orosz becsületszóra építeni. Oroszország sem köteles erre, de neki nincs atombombája és így nem veszít vele semmit, ha épít is az amerikai becsületre, mindaddig, amíg egy hathatós ellenőrzési rendszer elkészül és megbízhatóan működik. Tehát a Baruch-terv teljesen realisztikus. De Taft “szamárságnak” tartja, mert ő meg a másik szélsőséget képviseli és nem képes elképzelni, hogy az oroszokkal egyáltalában megállapodásra lehessen jutni. Ez a vélemény azonban még a múltak keserves tapasztalataival sincs megindokolva. Ha az oroszok eddig nem tartották be ígéreteiket, annak oka az volt, hogy nem voltak kénytelenek vele, de ha lesz egy ellenőrző szervezet, amely kényszeríti őket rá, akkor nem lehet hiba. És akkor nem látjuk be, miért “szamárság”, ha akár Oroszországban építik is fel a NN nemzetközi ellenőrzése alatt álló atomenergia üzemet? AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA Egyelőre nem nagy a siker I DON T HEAR ANY APPLAUSE UNlTEO Distr. by United Feature Syndicate. Inc. Az égő szakadék Irta: GYIMESI FERENC A budapesti Ember című katolikus hetilapbólA családok s a lelkek kenyere E kora reggeli órákban a város, mint nyugtalanul hullámzó tenger, zúgva és mormolva hányódik vastag köd alatt. Házakból, emberekből, járművekből és romokból áll e tenger, amely — ahogy kijjebb visz az autóbusz —■ kifelé egyre enyhébben hullámzik és egyre hígabb. Azután zökken egyet a kocsi s a kalauz beszél a folyosóról: Végállomás! A gyárkémények vastagon ontják a füstöt. A munka komor felhői ezek, tiszteletet parancsolnak az emberre, amikor megáll a munkásváros egyik terén és széttekint a kéményerdő fölött. Érdeklődöm, merre kell mennem az egyik telepre. Egy idősebb bácsi útba igazít s amikor elválunk, még utánam szól: — Azok a gyerekek oda mennek, azokat kövesse. Öt koravén gyermek Négy fiú és egy kislány megy előttem vagy 50 lépésnyire. A nagy sporttelepen túl érem utól őket. Hozzájuk csatlakozom és egy darabon azzal szórakozom, hogy kitaláljam, hány évesek lehetnek. Ha ugyan szórakozásnak nevezhetem azt a szomorú találgatást, hogy öt szurtos, vézna, fáradt és megöregedett gyermekarcról leolvassam, hány esztendő mostohasága sötétlik a maszat és a ráncok mögött. Mint később kiderült, egy évvel, másfél évvel idősebb valamennyi, mint gondoltam. Úgy 10—13 év közöttiek. Tököt, töktelet, kelkáposzta levelet, sárgarépát és hasonlókat visznek. Megkérdezem tőlük, honnan hozzák. Felelet helyett egymásra néznek, majd végignéznek engem, sötét, gyanakvó tekintettel. Azután azt mondja az egyik, aki a tököt viszi: — Két forintért vettem a nagyvásártelepen. — És hunyorít egyet. — Én meg ládát cipeltem ezért a vacakért — feleli a másik s felém bök néhány vézna sárgarépát. Közben össze-összekuncognak, de később, mikor már tudják rólam, hogy nem vagyok “zsaru”, összebarátkozunk és elmesélik, hogy csupa “szájrét” visznek. Kora reggeleken kilógnak az egyik nagyvásártelepre és összeszedik a hulladékokat, sőt óvatlan pillanatokban lopnak is, amit tudnak. Ilyen nyers zöldségféléket reggeliznek, de az otthoniakról sem feledkeznek meg. Egyikük azt mondja, abból él az édesanyjával és kis testvérével, amit így reggeleken hazavisz. És a legszomgtorúbb az, hogy szinte dicsekedve mesélik el apró-cseprő lopásaikat. Simi pedig, legnagyobbikuk, egyenesen büszke arra, hogy ő már egy “bringát” (gyengébbek kedvéért: kerékpárt) is lopott. Van is tekintélye a többiek előtt. Ő a kis banda vezére. Elérjük a lakótelepet. Errefelé már csupa homokbucka és domb, csupa gödör a talaj, sűrűn teleépítve rendes, tiszta munkásházakkal és hevenyészett házikókkal. De erdőnek már nyoma sincs. Két-három évvel ezelőtt még sü-1 műn álltak itt fenyőfák és akácok, de az utóbbi két évben a tüzelőben való nyomorúság a csonkogig kiirtotta az erdőt. Egyik-másik gödör fenekén baraklakások állnak egymásnak támaszkodva, előttük mezítlábas gyerekek, jóformán meztelenül. Már így, első látásra is, égbekiáltó itt a szegénység, a, nyomor. Míg idáig értünk, az öt gyerek vallomásaiból nagy, sötét szakadék tárult az újságíró elé. Szakadék, amelynek mélyén egy társadalmi osztállá válni készülő nyomorgók élnek. Vájjon hol kezdődik ez a szakadék és mi az oka? Kétségtelen, hozzájárult a háború is, de az egyik iskola fiatal tanítónője, aki közelebbről ismeri a gyermekeket, egyénenként és általában, jobban megvilágítja az okot. — A családban kezdődik — válaszolja kérdésemre a tanítónő. — Helyesebben: a családok felbomlásában. Ugyanis sok családból hiányzik az apa, mert meghalt a háború alatt, vagy fogságban van. Az anyák dolgozni kénytelenek, vagy nem mozdulhatnak el otthonról a sok gyerek miatt. A 8—10 éves gyerekek már kénytelenek kenyér után nézni és több olyant ismerek,aki tízéves fejjel már családot tart el. Tessék elképzelni, milyen lehet ez a családfenntartás. . . Hogyan, vagy mit tud keresni az ilyen fiatal gyerek? Megtanulja és majdnem állandóan hiányoznak az iskolá- Sokan majdnem mindig hiányzanak az iskolából és szerteszét csatangolnak a városban. Az iskolában napirenden vannak a lopások. Mert az iskola nem pótolhatja teljesen a családi nevelést és hiába erőlködünk, ha a gyermek otthon csak rosszat tanul. Ezen csak úgy lehetne segíteni, ha gyökerénél fognánk meg a bajt. Ennek pedig egyetlen lehetősége: az emberséges viszonyok között élő, erkölcsös, szilárd család. Ezt mondta a tanítónő. S ahogy az egyik homokdomb tetején állok, a telep füstölög alattam, mint valami mélység, ahol valami ég. Megértem, milyen félelmesen komoly realitás az, ami ott ég el benne: a család. Megértem, mennyire élő valóság a magunk szociális programja, mikor nem pusztán kenyeret kíván elvonatkozott egyedeknek, hanem kenyeret a családoknak és a léleknek a kultúra kenyerét is. Itt mind a kettő hiányzik s éppen a hiányával mutatja meg lényegét. Fiatal leány a szakadékban Tíz-tizenkét évesnek látszó gyerekleányka somfordál körülöttem s amikor megáll mellettem bátortalanul, azt hiszem, kéregetni akar. De nem. Először végignéz, azután megszólal sugdolózva: — Bácsi kérem, nem akar elmenni a Rózsihoz ? — Ki az a Rózsi? — kérdezem. — A barátnőm. ott lakik, mi mutat egy viskó felé. — Minek menjek hozzá? Nem felel rögtön. Sunyin nézi a földet, majd ismét engem. És ezt mondja végül: — Egyedül van otthon. . . Most már értem. Rózsi egyedül van otthon. Áll a szakadék fenekén és várja, hogy ez a tíztizenkét éves kerítő beküldjön hozzá valakit, akitől pénzt kaphat. Megdöbbentő, sötét és tragikus ez az epizód, itt a “tenger” szélén és csaknem hihetetlen. — Hány éves a Rózsi? — kérdezem. — Tizennégy — feleli a kislány. És amikor már otthagytam őt éseltávolodtam néhány lépésnyire, utánam szól: — Nincs egy Magyarja? ------—Folytatás az utobó oldalon Elég a témából! Írta: FODOR JÓZSEF A “Képes Figyelő” című budapesti hetilapban jelent meg az alábbi cikk. Nézem a legújabb plakátot az utcán — szép vörösbarna, messze világító papíron — azt hiszem először, valami korszerű szenzáció. Aztán lehorgad a tekintetem. A plakáton az van, hogy keresztényekről zsidóknak, zsidókról keresztényeknek előadást tartanak. Kitűnő, becsült nevek az előadók. Ők nyilván meg vannak győződve, hogy erre most szükség van. Hejh, Uramisten, de fölösleges tevékenységre hajtja az embert e megzavart időkben a kereső jóindulat, hídverő becsületesség. Beh’ megindító, ködben gubbasztó ember a valóság legvadabb látnivalóit félretevő, papos szavak szólamait szívó, javíthatatlan magyar. Zsidókról keresztényeknek olvasom és közben a fekete, meztelen nyomorúság dühöng, házakat repeszt a tél. Mert van problémánk elég s volna miről beszélni egymással bőségesen. Többek között arról, hogy itt van ez a szegény ország, véres, viharos történelmében meglépett népével, melynek most a sors, a hatalmak kegye végre az önrendelkezés, vagyis demokrácia lehetőségét adta. De — és ilyen a mi szerencsénk! — a világ legnehezebb körülményei között, régi ellenségeink jóformán teljes számával és a nyomorúsággal, mi ezek áskálódásait táplálja. S nekünk ki kell vívnunk az új életet, meg kell fognunk történelmünknek ezt a páratlan alkalmát, csodát kell művelnünk, vagy elhulltunk. S ha frázisnak is hat (sokan használták üresen) de igaz: minden erőnket össze kell fognunk, mindenkinek át kell éreznie, hogy életről van szó, vagy halálról. Szavak, eszmék, szempontok kellenek ma, amik összekötnek, nem amik széjjelválasztanak. Minek megforgatni most a köztudatban a régi felekezeti, faji kérdések komplexumát, még akkor is, ha azokat a tagadhatatlan jószándék forgatja? Az előadók nyilván azt hiszik, hogy ha ezeket felvetik, az egyetértést növelik. A közelmúlt “rend” emberei, a zavar szitói már téma felvetésében is csóvát fognak, alkalmat látnak, s a köztudatban a tárgykör puszta említése már elég a gonosz elválasztó disputára, a zsarát felrobbantására. Vannak témák, amiknek ugyanis puszta felemlítése egyértelmű az uszítással. Ne beszéljünk zsidókról keresztényeknek, vagy megfordítva. Beszéljünk emberekről embereknek. DIONYSIUS FÜLE Vulpes regény Kelen vette át a szót Gábortól: — És ha nincs kifogásod ellene édesem, az estét együtt fogjuk tölteni négyesben. Vacsorázunk valahol s ha úgy fordul, lumpolunk egyet. Épen arról beszélgettünk,mielőtt jöttél, hogy intenzivebbé tesszük a mi négyes barátságunkat.Nebijét leszünk együtt- Ugye Károly? Gábor kissé mohón sietett barátja szavait megerősíteni: — Valóban erről csevegtünk asszonyom. Semmi másról. — S most magadra hagyunk édesem. Sietős dolgunk van, — mondta még Kefen. — Szerencsédre mindjárt társaságod lesz, nem fogsz unatkozni. Az urak elbúcsúztak és útra keltek- Gábor kétszer is kezet csókolt. VIII. A DIONYSZOS MÁSIK FÜLE Magda a távozók után nézett egy-két pillanatig, összeráncolta homlokát s haragos volt a szeme nézése. Fehér kezét ökölbe szorította, s kendő helyett lengette a két férfi mögött. Haragos volt Asszonyharag, nyári felhő. A másik pillanatban már kacagva sietett az Íróasztal mögé s a kandalló fölé hajolva, teli torokkal belekiabált: — Halló! Erna! Jöhetsz már. Tiszta a levegő. És máris dalolni kezdte a toreádor harsonás indulóját. — Toreádor fel! Harcra, harcra fel! S a rajtó nyilt s belépett Erna asszony- Ütemesen lépdelt, mintha egy szakasz kataonát vezetne és folytatta a melódiát: — Toreádor! Toreádor! És sietett a barátnője mellé, mohón kérdezve: — És a kagyló? Sehol se látom a kagylót. — Ennek a Diafragmának a kagylóját. Valahol csak lesz kagylója! Magda asszony az Íróasztal fölé hajolt, rátámaszkodott, s gúnyosan kérdezte: — Te Erna! Kitől tanultatok ti földrajzot a hetedikben? — Méreg tanártól. Magas, szőke volt. Nagyon szép ember. Az egész osztály szerelmes volt belé. — Gratulálok, — nevetett Magda. — Nem is tudtok semmit a földrajzból. Nem Diafragmának hivták, hanem Dionysiosnak s nem olyan füle volt mint az embernek, a kutyának, vagy a telefonnak, aminek kagylója van, hanem olyan, mint a csirkének vagy a halnak, aminek nincs kagylója S nem is fül volt az egész, hanem valami galád praktika, amivel ravasz férjek rálesnek ártatlan feleségükre. S most, csak azét szeretném tudni, mit tartasz te ezek után az én drágalátos uramról? Manuel Roxas, a Fülöp szigetek elnöke (baloldalt) és Paul W. McNutt amerikai nagykövet aláírják a két ország között létrejött egyezményt. ___ . ..______