Amerikai Magyar Népszava, 1954. július (56. évfolyam, 157-162. szám)

1954-07-06 / 160. szám

A. OLDAL AMERIKAI DEMOKRÁCIA ''Sokféle nemzet, faj és felekezet gyer­mekei vagyunk, akiket a szabadság és egyenlőség egyforma mértéke kovácsol össze nemzeti egységbe” A north-carolinai Greensbo­ro volt az első város, amely el­rendelte, hogy a Legfelsőbb Bíróság korszakalkotó határo­zatának a saját területén is érvényt szerezzenek. Két nap­pal az után, hogy a Legfelsőbb Bíróság kimondotta, hogy a különböző fajú diákoknak a nyilvános iskolákban való el­különítése tilos, az ottani is­kolaszék utasította a főigaz­gatót, hogy a fehér és néger gyermekek közös tanítását azonnal valósítsa meg. A ha­tározatot 6­1 szótöbbséggel fogadták el. Aki a javaslat el­len szavazott, az intézkedést túl gyorsnak tartotta. Maga a Legfelsőbb Bíróság is elismeri, hogy az átmenet hosszabb időt fog igénybe ven­ni a 17 államban, ahol a fajok elkülönítése ma még kötelező, és még néhány államban,, ahol ilyen megkülönböztetés meg­engedett volt. A főbírósági döntés kötelező végrehajtását tehát az őszre halasztották, amikor a helyi viszonyokat is mérlegelhetik. A greensboroi iskolaszék példával kívánt előljárni, hogy azután mások is minél hama­rább kövessék a helyes utat. A Délen sok helyen nehezmé­­nyezték a Supreme Court dön­tését és remélhető, hogy a greensboroi példa hozzájárul a szenvedélyek lecsillapításá­hoz és a helyes intézkedések elrendeléséhez. A massachusettsi Waltham város területén a Brandhes Egyetem kétszázholdas park­jában a három legnagyobb amerikai felekezet részére há­rom különböző, de egymással összekapcsolt templomot épí­tenek. A három felekezet­ a katolikus, a protestáns és a zsidó. A modern templomépü­letek hasonlítani fognak egy­máshoz és csak a szigorúan előírt külömbségeken megje­lenő közönség rendelkezésére ul­lni. A zsinagógát a Hillel Foun­dation, a katolikus templomot Newman Club, a protestáns templomot pedig a Diákok Ke­resztény Egyesülete fogja ke­zelni. A Brandies Egyetem világi iskola, amelyet zsidó vallású emberbarátok alapítottak hat évvel ezelőtt. Akkor még csak 107 növendéke volt az inté­zetnek, az idén 867 diák irat­kozott be az első évfolyamra és 40 végezte el az utolsót. BUDAPEST MADÁRTÁVLATBÓL (FEP) A német­országi Frankfurter Allgemeine Zei­tung tudósítója leírja, hogyan lehet a “szabad világ talaján állva’’ átutazni a rab Magyar­­országon s végigtekinteni Bu­dapest látképén. A magyar kormány mege­gyezést kötött az osztrák kor­mánnyal, melynek értelmében a két ország kölcsönösen kor­látozás nélkül engedélyezi a dunai teherhajózást. Osztrák személyszállító hajóknak tilos kikötniük a magyar Dunán, de megállás nélkül ezek is szaba­don közlekedhetnek. Az osz­trák Dunahajózási Társaság most épült luxushajója a “Stadt Wien” Bécs és Belgrád között máris rendszeresen köz­lekedik, meg nem állva, de ke­resztül haladva a magyar Du­nán. Amint a tudósító meg­jegyzi nagyon sok bécsi szá­mára, akiknek kedves kirán­dulóhelyük volt Budapest, az­előtt a világ egyik legszebb és legderűsebb városa, most kü­lönös élmény lehet a Dunának ezt a gyöngyét legalább a fe­délzetről viszontlátni. ÉLETMENTŐ KACSA LITTLE ROCK, Ark. — Mrs. Wheeton Cook kétéves kislánya a ház melletti tóba esett. Az anya egy kacsa gá­gogására lett figyelmes, kiro­hant és kihúzta gyermekét a vízből. A SZABAD EURÓPA RÁDIÓ (FEP) Farkas Mihály, a s­zovjetmagyarországi Politi­kai Bizottság tagja, az ország­gyűlésen éles támadást inté­zett a Szabad Európa Rádió ellen. “A kapitalista paradicsomot dicsőíti nap mint nap Magyar­­ország felé az úgynevezett Szabad Európa rádióállomása. Hogy ez a rádió mennyire nem szabad ,azt már a példák bizo­nyítják. A kapitalista paradi­csomot népünk jól ismeri és azt nem paradicsomnak, ha­nem pokolnak tartja. Hiába dicsőítik a nyugat rádióállo­másai a kapitalista élet elő­nyeit, népünknél süket fülek­re találnak . . .” Nagyon éles hallásuk van AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA Des Moines iowai városban a Des Moines folyó megáradt hullámai elöntötték a várost és példátlan árvizet okoztak. Képünk világosan mutatja ,hogy a magas fák koronái alig látsza­nak a magas vízből ki és a hid ivének is csak középső része vehető ki. A PITTSBURGHI KERÜLET HÍREI ---------------------------—---------------- — ■ ..... * Pennsylvania, West Virginia, Virginia, Kentucky és Kelet Ohioból FORT FITT HOTEL AT 1­8000, ROOM 597 PITTSBURGH, PA. Irodavezető: FÁY FISHER ANDOR­ F VÍG ÖZVEGY A PITT STÁDIUMBAN Pittsburgh, Pa. — A Civic Light Opera Association ope­rett előadásai sorozatában jú­lius 5-től, hétfő estétől július 10-ig, szombat estig bezárólag Lehár Ferenc világhíres ope­rettje a “Víg özvegy” kerül színre ,a címszerepben Patrice Mansellel, a Metropolitan Ope­ra híres énekesnőjével. Pará­dés előadásra van kilátás. A darabban fontos szerep jut a magán szereplőkön felül az ének és tánckarnak is és a Civic Light Opera ének és tánckarai is nagyban készü­lődnek az előadásra. Remek új kosztümök és díszletek teszik majd látványossá a hatalmas színpadot.* HALÁLOZÁS Logan, W. Va. — Tarsoly Sándor nyugalomba vonult bá­nyász felesége Zsuzsanna éle­tének 72 évében június 21-én, otthonában meghalt. Temetése a környékbeli magyarság nagy részvéte mellett június 24-én, a Salvation Army kápolnájá­ból ment végbe, ahonnan a Forest Lawn temetőbe kisér­ték örök nyugvóhelyére. Gyá­szolj­ák: f­érj­e, gyermekei: Nagyné Lidia (Detroit), Or­ville W. Thompsonné (Balti­more), Vargáné Zsuzsanna és Johnsonné Erzsébet (Logan) és 5 unoka.* KERÜLETI GYŰLÉS Duquesne, Pa. — Az Ameri­kai Magyar Református Egye­sület pittsburghi kerületének évi értekezletét június 27-én tartották az itteni Független Magyar Református Egyház gyönyörű új társadalmi helyi­ségében. Borsiky Kerekes György tit­kár és Király Imre pénztárnok jöttek el erre" az alkalomra Washingtonból és az előbbi köszöntötte a megjelent osz­tályvezetőiket,­­ tagszerzőiket és vendégeiket; zsoltáréneklés és Nt. Toókos Károly imája után ismertette a testület múlt évi kitűnő eredményeit, az új biztosítási módozataikat is. Méltó módon emlékezett meg a kerület elhunyt szere­tett szervezőjéről ,Tusai B. Mihályról, és a clevelandi ke­rület veszteségéről, Kovács Gusztáv szervezőről is. Aztán bemutatta a pittsburghi kerü­let új szervezőjét, Csík Sáp­A Fourth of July előtti “Freedom Day” alkalmából a múlt hó 30-án tartott körme­netben, amelyben a newyorki nemzetiségek csoportos felvo­nulással ünnepelték a “Statue of Liberty” felállításának 80- ik évfordulóját, magyarok is szép számmal vettek részt. Külön feltűnést keltett a ma­gyar ruhás női és gyermek­csapat, amelynek megszerve­let új szervezőjét, Csik Láp- rése és vezetése Dr. Szúc Jó­­dort, South Norwalk, Conn­- zsenné érdeme. UJ TEMPLOMOT ÉPÍTENEK Leechburg, Pa. — Az itt megtelepedett r. k. magyar­ság uj templom építésére ké­szül a Georgetown városrész­­bnn lévő öreg fatemplom he­lyett. Legutóbb népgyűlést tartottak ebben az ügyben s a jelek azt mutatják, hogy egy éven belül elkezdik a kb. 70- 75,000 dollárba kerülő új tég­la templom és paplak építését. Az egyházközségnek megle­vő templomán és paplakján fe­lül 29,000 dollár készpénze van már és még 5,000 dollárt kell összehozniok, hogy püspöki engedéllyel megkezdhessék az építkezést. Az egyházközség élén Ft. Nyeste János fiatal plébános áll, aki négy éves szolgálata alatt évenként átlagban 7,000 dollárt hozott össsze az­­új azoknak a “süket füleknek...” templom építési alapra. Nuevo Ocotopeque, Honduras malai felkelők gépeit. A felső közelében a repülőtéren hondurasi katonák őrzik a gyalo­­kép jobboldalán látható csoport külföldi újságírók. ból, aki egyben a Presbyter­ Szövetség elnöke is, valamint Benedek Józsefet, Warren, O.­­ból, a Presbyteri Szövetség titkárát, aki Cleveland szer­vezője lesz. Egyben bejelentette, hogy ebben a kerületben Tusai B. Mihály emlékére július és au­gusztus hónapokban tagszer­zési kampányt indítanak és ehhez kérte a megjelentek tá­mogatását, akik ezt meg is ígérték. Király Imre pénztárnok az Egyesület vagyoni helyzetét ismertette részletesen, majd kérdésekre adtak mindketten választ. Csik Sándor, a kerület új szervezője, mondott aztán be­mutatkozó beszédet, Borshy Kerekes György titkár pedig kiosztotta mindazoknak az osztály­kezelőknek a bonusz csekket, akik 1953-ban osztá­lyuk taglétszámát legalább tíz százalékkal emelték. Az értekezlet után az Egye­sület vacsorára látta vendégül a megjelenteket, a minden te­kintetben kitűnő ételeket a duquesnei egyház Baráti Kö­rének tagjai készítették és szolgálták fel. Vacsora után Borshy Kere­kes György volt az áldomás­mester, Harangi László pitts­burghi és Nagy Lajos esperes mckeesporti lelkész, valamint Szőke István duquesnei lel­kész, mint házigazda beszél­tek. A gyűlésen hetvenen voltak jelen osztály­kezelők, tagszer­zők és vendégek. VOLT TŰZOLTÓ AZ OLTÁRNÁL A newyorki St. Patrick szé­kesegyházban érdekes isten­­tisztelet volt vasárnap: a pad­sorokban 1500 tűzoltó térdelt s mise előtt a tűzoltók zeneka­ri kísérettel vonultak fel a Fifth Avenun, míg betértek a templomba. A szokatlan de­monstráció értelme kitűnt, amikor megjelent a pap, aki a misét celebrálta. Rév. Martin de Porres Clarke volt a pap, akit előtte való szombaton szenteltek fel, miután nyolc évig tanult teológiát. 1939 és 1946 között James E. Clarke tűzoltó volt ... DÍSZRUHÁS MAGYAR NŐK A FREEDOM MENETBEN Kanadában a fizetések lépést tartanak a drágasággal Az emelkedő megélhetési költségek és az emelkedő fi­zetések versenyében a fizeté­sek győznek. Mégpedig tekin­télyes mértékben. Annak el­lenére, hogy a megélhetési költségek az elmúlt 10 év alatt 54%-al emelkedtek, az átlagos kanadai munkás fizetésének vásárlóértéke sokkal nagyobb, mint 1954-ben, a háború befe­jezésekor. Az ipari munkás átlagos fi­zetéséből ma 10,55 dollárral lehet többet vásárolni, mint 1945-ben. A munkás helyzetének ja­vulása tulajdonképen még na­gyobb, mint e számok mutat­ják. Jelenleg ugyanis a mun­kás kevesebb óraszámot dolgo­zik hetente, mint 1945-ben, és a magasabb munkabérekből az sem tűnik ki, hogy az utolsó 10 évben tettemesen emelked­tek a betegségi, baleseti és jó­léti hozzájárulások a munka­adók részéről. 1945-ben, mikor a háború véget ért, az átlagos munkás heti 44.3 óra munkaidővel a jövedelmi adó levonása után 28.38 dollárt kapott. Az árak természetesen sok­kal alacsonyabbak voltak ak­kor, mint ma — 54%-al ala­csonyabbak. Következésképen az akkori 28.38 dollár ma 43.­ 70 dollárnak felel meg. Jelen­leg azonban ugyanaz a mun­kás heti 41 órát dolgozik — átlagosan számítva — és az adó levonása után 54,25 dollárt kap kézihez. Ha tehát átszá­mítjuk 1945-ös keresetét 1954 es dollárértékre, kiderül, hogy jelenleg heti 10,55 dollárral kap többet. Ismerjük meg kiválóságainkat Mindenki tudja, hogy az atomkutatás terén Szilárd Leó elévülhetetlen érdemeket szer­zett és hogy a hidrogénbomba megszerkesztése Teller Ede lángeszének és kitartó szor­galmának köszönhető. De hány más magyar tudós, egyetemi tanár, orvosprofesz­­szor, fizikus, matematikus, nagyiparos, festő, szobrász, zeneművész, építész, gépész­­mérnök, feltaláló, filmrende­ző, fotóművész és más kima­gasló szakember “érkezett be” az Egyesült Államokban és bi­zony mi vajmi keveset tudunk róluk. Pedig ezek alkotásainak megismétlésével tudjuk legin­kább érzékeltetni nem-magyar barátainkkal, ismerőseinkkel, hogy mit adott a magyar te­hetség Amerikának! Az Amerikai Magyar Szö­vetség összegyűjti és soroza­tosan megjelenteti ezeket az adatokat. Magyar nyelven az amerikai magyar sajtó közre­működésével, angolul pedig alkalomadtán tetszetős zseb­­könyvben szándékozik közre­adni a Szövetség a magyar si­kerek e sorozatát. Az Amerikai Magyar Szö­vetség ezúton is felkér min­denkit, akit a“Hungarian Who is Who of America” meg­valósítása érdekel és erre vo­natkozó adatok birtokában van, szíveskedjék azt betekin­tés vagy felhasználás végett a központi irodának megkülde­ni. Kívánatra bármilyen ada­tot, képet vagy bizonyítékot lemásolás után a tulajdonosá­nak sértetlenül visszaszármaz­tatunk. Cím: American Hun­garian Federation, 614 Mills Bldg., N. W. Washington­­, D. C. NT. BELL LAJOST MEGHÍVTÁK NEW BRUNSWICKBA Nt. Bell Lajos ág. ev. lel­kész, aki jelenleg Elyria, O.­­ban és Lorain, O.-ban végez lelkészi munkát, lemondott ál­lásáról, elfogadta ugyanis a New Brunswicki Magyar Ev. Egyház lelkészi állását. Nt. Bell Lajost megkedvelték a new brunswickiak, miután nemrég ott bemutatkozó is­tentiszteletet és prédikációt tartott. Meg is hívták lelké­szüknek. Állását aug. 1-én foglalja el. NI. Bell budapesti születé­sű, tanulmányait Budapesten és Sopronban végezte. Több évi segédlelkészi és lelkészi szolgálat után a háború vége Németországban éri őt az oda menekült magyar evangéliku­sok egyik lelkigondozójaként. A DP-törvény alapján érke­zett Clevelandba 1949-ben. Itt egy évig munkásként dolgo­zott. Majd Berlin Center, O.­­ban volt félévig helyettes lel­kész. A helyettesi szolgálat le­teltével az egyházi főhatóság megbízásából a stop 7 környé­kén végzett u. n. “door-to­­door canvass”-t három hóna­pon­ át, bár a területet a szi­­nódus nem nyilvánította mis­siói mezőnek. Nemrég elfo­gadta a Loraini Magyar Lu­theránus Egyház “parttime” alapon való meghívását. Szol­gálatát nagy önfeláldozással csaknem mindvégig odaadás­sal végezte, pedig amellett családja megélhetéséről gyári munkával gondoskodott. KIOKTATTA A TANÍTÓJÁT­ John M. Murtagh városbíró elé egy asszony került, azzal vádolva, hogy a Harlemben lé­vő házában nem végeztette el az előírt javításokat. A bíró ránézett a vádlott Mrs. Rose Breitingre: — Nem ismerem én magát valahonnan ? Kitűnt, hogy Mrs. Breiting egykor tanítónője volt a bíró­nak a 46 sz. elemi iskolában. A helyzet azonban megválto­zott köztük: most az egykori tanítvány oktatta ki volt taní­tónőjét, hogy vagy engedel­meskedik az előírásoknak, vagy baj lesz . . . PÁRTOLJA LAPUNK HIRDETŐIT FINOM HENTESÁRU Mindenféle jó húr­ — ka, kolbász, sonka, hazai szalámi, li­lsa " hús stb. Igazi ha­­zai módra kézit va ’S J?W kapható. m * MERTL JÓZSEF mSte* 1508 Second Ava., 79-79th SU. kőseit N. Y.C.—Telelom HHm­elandei 4-12*1 »ééeeeeeeeeseiMeeeeeeee Nyaraljon a Catskill hegyekben, a Ch. Borsuk Farmon Kitűnő, levegős szobák. Finom és bőséges magyar konyha. Minden­nap csirke. Friss zöldség a kertből. Melegvíz, hideg zuhany, szép nagy fák a ház körül. Fürdés a közelben. Hetente S25 — Week­endre napi $5, írjon azonnal — Mr. és Mrs. Ch. Borsuk, RFC, Leeds, N. Y. NYÁRI VAKÁCIÓJÁT TÖLTSE A VÁRADY FARM ~ mm kellemes nyaralóban VÁRADY FARM *’ A Gyönyörű 68 akeros fenyves vidék • Vízvezeték minden szobában Meleg fürdő és zuhany a házban • Saját fürdőhely, 2 perc séta a háztól. Felnőtteknek, gyerekeknek ideális • Mindenféle sport • Televízió. HETI ELLÁTÁS $35.00 $5.00 NAPONTA IDEÁLIS NYARALÁS! Külön árak gyerekeknek. — Kérjen képes füzetet.___ Telefon: FREEHOLD 7709 New Yorki telefon: REgent 7-4474 úgy a régi, mint új vendégeinket szeretettel fogadjuk. Claremont Farm * Greene County * Earlton, N. Y.

Next