Amerikai Magyar Népszava, 1956. február (58. évfolyam, 26-44. szám)
1956-02-01 / 26. szám
2-IK OLDAL »1« as focoad Class Matter at tbs C Is island Post OífMa Badar tha Act of March 1879. Published dally, except Sundays and legal Holidays AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, Inc. ins HAST sand STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS Mu to rial ana Circulation Office — Szerkesztőség és KladOnlvata] tSO EAST 79th STREET. NEW YORK 81. N. Y. telefon: REgent 7-9370 «löflxetésl Arak • Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (one year) $13.00 — Félévre (half year) 8.00. Negyed évre (quarter year) $4.23 JRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK Irldgeport, Conn., 578 Bostwiek Ave. Uliance, O., 766 E. Summit Street lethlehem, Pa., 703 E. 4th Street Buffalo 17, N. 70 Orchard Drive hicago 19, 111., 8341 Prairie Ave. etroit, Mich., 8129 V/. Jefferson Ave. KANADAI 269 CoUege St., WA 4-3905 Lakás: E Garfield, N. J„ S3 Division Bt. New Brunswick, N. J., 96 F-arch Bt. Perth Ambor, N. J., 403 Lawrie St. Philadelphia, Pa., 1811 N. Franklin St. Toronto, Ont., Can., 368 Spadlna Rd. Trenton, N. J., 511 Genesee Street FŐIRODA: A 1-8324, Toronto 1-B. Ont., Canada AZ ATOMVESZÉLY Európai atomtudósok, élükön az angolokkal, azthangoztatják, hogy a sok atombombás kísérlet az emberiség egészségét veszélyezteti. A radioaktív anyagok ugyanis a föld légkörében maradnak. Szél, eső viszi szerte a föld minden zugába ezt a mérges anyagot, amely, ha nagy mennyiségben kerül érintkezésbe az emberi testtel, károsan befolyásolhatja a szervezet működését. Többiek között erről is tanácskozni fog Eden angol miniszterelnök ,aki most a Fehér Ház vendége. Az angol munkáspárt azt sürgette, hogy valamiféle egyezményt hozzanak létre Amerikával és a szovjettel, hogy ne robbanjon több atom- és hidrogénbomba. Bár a szórványos robbanások nem jelentenek komoly veszélyt, később, amikor már nemcsak Amerika, Anglia és a szovjet, de más országok is kísérletezni fognak, túl sok ilyen atomhamu kerül majd a levegőbe. Az orosz származású dr. Rabinovics vegyészprofesszor ismertette a legkiválóbb atomkutatók véleményeit. Ezekmind atomellenőrzést sürgetnek, mielőtt még atomháborúra kerülne sor. Az érvelés, hogy egy atomháború romokba döntené az emberi civilizációt, helytálló. De ugyanakkor ezeknek aszörnyű fegyvereknek köszönhetjük, hogy békében élünk. A hajdan olyan hetyke, kard csörtetős marsalok ma már jól tudják, hogy az atombomba nem tesz kivételt közlegények és vezérek között. A halál forgó szele válogatás nélkül ragadja magával azokat, akik azt hiszik, hogy büntetlenül nyithatják fel Pandóra szelencéjét. Bármennyire járhatják is a szájukat az oroszok, katonai fölényükre hivatkozva, jól tudják, hogy a támadás napján utoléri őket a megtorlás, így aztán a hidegháború zátonyai között értekeivé halad tovább az emberiség egy jobb jövő felé. Atomháborútól azonban — egyelőre legalább is — nem kell tartania. Az új nemzedék talán majd okosabb lesz. Damocles kardjával a feje fölött belátja, hogy jobb engedni és élni, mint tömeggyilkosságokat rendezniés elpusztulni. AZ EGÉSZSÉGHEZ VALÓ JOGUNK Eisenhower elnök egészségügyi programját ezideig sikerrel gáncsolták, vagy helyesebben, szabotálták a republikánus honatyák. A törvényhozók, akik bőséges tiszteletdíjat húznak és ráadásul még vagyonuk is van, el sem tudják képzelni, hogy milliók élnek ebben a tejjel-mézzel folyó Kánaánban orvosi, fogorvosi, kórházi segítség nélkül. Éppen azok, akik legjobban rászorulnak erre a segítségre, nélkülözik azt anyagiak híjján, gyenge bérek, szűkös fizetések miatt. Sok huzavona után módosult a valóban emberséges és időszerű program. Ike most azt kéri, hogy a szövetségi kormány adjon egészségügyi biztosítást a dolgozóknak,családtagjaiknak, öregeknek, nyugdíjasoknak. A biztosító társaságok, amelyek túlságosan drágák és aránylag kevesetnyújtanak, lejekyzónk révén gáncsoskodnak. Azelnök módosított és mérsékelt kívánságát sem akarják teljesíteni. Hiába hivatkozik rá, hogy Európában mindenütt beváltak és áldásosnak bizonyultak az efajta intézmények. A bősz demagógok “szocializmusnak” nevezik a tervet, az egészségügyi szocializálás aféle kommunista összeesküvés a szemükben. Az, hogy milliók, akik nem tudják az orvost, gyógyszert, kórházat megfizetni, betegségektől pusztulnak el, hidegen hagyja őket. “Hja, ez az élet”, mondják szemforgatón azok, akik, ha szálka megy a kisujjukba, specialistát hivatnak ki. — Truman volt elnök annak idején azt hangoztatta, hogy minden amerikai polgárnak joga van az egészséghez és az államnak nemcsak háborúban kell gondoskodni erről, de békében is. A háború vetett fényt a megdöbbentő tényre, hogy a hadköteles amerikai ifjúság milliói rossz fogakkalés mindenféle betegségekkel terhelten katonai szolgálatra képtelennek bizonyultak. Mások a hadsereg orvosainak, fogorvosainak köszönhették, hogy meggyógyultak, rendbe jöttek. Egy háború kellett ahhoz, hogy visszanyerjék egészségüket. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA FERENCZ BÁCSI EMLÉKEZÉS EGY FOGOLYTÁBORRA Fogolytáborunk piszkos ablakai, a Volga napsütötte tükrére néztek. A tábor legidősebb tisztiszolgája, Ferencz bácsi, galambosz fejével, a Murmán vasútról hozott tapasztaltaiéval, a körösmenti öreg parasztok apáskodó kedvességével közös tiszteletnek örvendett. Sokszor kértem, hogy ne szólítson hadnagy úrnak, de i.y . nagyarányú fegyelemtörésre nem tudtam rábírni. Hiába érezhette, hogy fiúi tisztelettel viseltetek iránta, kérésemet nem teljesítette. Ennek ellenében a negyven fogoly tiszt között, én voltam az egyedüli, akinek titkos énjét is feltárta. Ilyenkor is hadnagy úrnak hívott, de megfogta a kezemet és sok sok szenvedéssel teli múltjába vezetett. Egy világos tavaszi reggelen, amikor a tábor udvarán lévő padon ültünk, mindezt úgy mondta, mintha önmagának mesélt volna. —Semmi házi ember lett belőlem. A Murmány vasút elemésztett. Hogy fogom meg majd otthon az eke szarvát, amikor az egyik karomba, annyi erő sincs, mint egy gyerekébe? Lelogó bajusza eltakarta szájszélének visszaszorított megrándulását. — A múlt tavasszal, amikor kikerültem a kórházból, a barakba vittek. Hát csak egyszer azt érzem, hogy még a pipa se ízlik. Mán pedig, ha magam fajta embernek nem ízlik a pipa, akkor már nagy baj van. Meg is mondtam mindjárt Jani komámnak, aki törül ingrál atyámfia is, hallod-i Jani, énbennem megint bennem van a nyaraja, mer a pipa se ízlik. Jani komám csak hallgatott. Egyszer osztán azt mondja, hogy bizony neki se. Na mondok, Jani, akkor benned is benned van a nyavaja. — Milyen nyavaja Ferencz bácsi? — Nagy sora van annak hadnagy úr, nem lehet azt egy szuszra elmondani. Na mondom Jani komám, bennünk van a cinga, mert tudja-i hadnagy úr, hogy aki a Murmány vasutat megjárta, abba örökre beleesett a féreg. — Mi az,a cinga, Frencz bácsi? — Csúnya nyavaja. Látja hadnagy úr, engem elengedtek a kórházból, de a fogdusom mindég virzik. A jobb trdem kalácsát, még alig tudom mozgatni. A karomba meg nincs erő. Néha úgy vagyok, hogy az egész testembe nincs jártnyi erő. Aki ott vót, mind így járt. Hogy ne járt vóna, hátszén hetekig, hónapokig úgy dogoztunk, hogy a mocsárba kötésig álltunk. Minden nap egy nagy ibrik melegvizet, amit úgy hívtak, hogy tea, egy kis cukrot kaptunk, meg olyan fekete kenyeret akár odahaza a jó szántófőd. Két három hónapnál senki se bírta tovább, legtöbbje elpatkolt. Akik elpatkoltak, odakerültek a vonat tőzisiba. Hej de sok magyar csonton fut a Murmány vasút! Akik, mint én is, nem patkoltunk el, világ hetünkre roncsok maradunk. Hát hogy egyik szavammal a másikba ne kapjak, csak hajtogatogatom Jani komámnak, hogy Jani,emán nem jól van, mert a pipa se ízlik. De ő is hajtogatja, hogy hallod-i Ferenc nékem se. Napokig kodorogtunk a barakba. Olyanok vólunk, mint a leforrázott macska. Egyszer osztán kiültünk a barak elé, oszt ott szomorkodtunk. Odajön ám a ruszki, motyogott valamit, de azt csak a jó Isten értette, mit. Mondjam a magáért, mink meg a mienkét, de bizon nem értettük meg egymást. Na komám, montam Janinak, ez a ruszki valami rosszba töri a fejét. A jó Isten tudja, mit akar tőlünk. Csak mondja, mondja mink meg, akár a csuka a fűbe hallgattunk. Eccet oszt, amikor már látta hogy úgyse irtjük meg, megfordult, mutat valamit. Arra néztünk, amerre mutatott. Hát nem messzi a baraktul, ott áll egy eke. Attól meg nem messzi egy kipányvázott ló. Hát abba a pillanatba olyan szédülés vett rajtam erőt, hogyha nem ülök,hát biztos fődhöz vág. Olyan jószág jött abból a felhasított fődbül, hogy nincsen a világon olyan patikárius, aki jobbszagú vizet tudna csinálni. A muszka meg mondja a magáét. De az Istenit Jani, mondom a komámnak, ő meg tán azt akarja, hogy menjünk szántani. Felállok, oszt mutatom a muszkának, ő is mutatja, hogy ő is azt gondolta. Még a puskáját is megforgatta, oszt mutatta hogy szívesebben fogná az eke szarvát, mint a puska agyát. Mondom osztán neki ,hallod-i ruszki, menjünk ott az ekre, ott a ló, próbáljuk meg, hogy nem felejtettük-i el . . .? Janikomám is feltápászkodott. Neki még Saratovba vágták le a ballábát. Lipisbe mind a hárman megindultunk. Ferenc bácsi mint aki nagyon mélyen néz a múltba, és látja a jelent sóhajtott. — Honnan tudná, a hadnagy úr, hogy milyen szaga van, a tavasszal felszántott fődnek, azt csak az érzi, aki mindég a főddel bajlódott. Ferencz bácsi egy pillanatnyira megint megállt. — A ruszki odakocog a lóhoz, egy mozdulattal elkapja a serényit, oszt odahozza. Én meg egykettőre rávetem a hámot, az eke elé tároltatom. — Na mondom Jani komám, most próbáljuk meg a pipát, hátha izük. Megtömjük. Látom osztán, hogy Jani komám olyan milyet szippant belőle, hogy a füst csak úgy bodorkodik a feje felett. — De jó az ize, mondja Jani komám. — Én is nagyot húzok a pipából — folytatta Ferencz bácsi. — Mondom oszt, Janikomám hallod-i, ő kellett nékünk, ő volt a mi bajunk, hogy ingen nem szántottunk. Éreztem én már napok óta, csakúgy mint otthon tavasszal, jó szagot hoz a szél a felszántott fedekrül. Megsziditi az az embert, de tán meg is gyógyítja. Hogy izletnék a magamfajta embernek a pipa, amikor arra gondolok, hogy nem szánthat, nem vethet. A magamfajta embernek olyan az ilyesi, mint az uraknak az asszonyaik, nem tudnak nála nélkül meglenni. Hát mondom oszt Jani komámnak, oszt hallod i hé, te állj a ló mellé, én meg majd az ekeszarvát fogom. A muszka meg csak nézett bennünket. Neki is olyan vót az ábrázatja, mint a hódvilágé. Ő is örült. Szépen, lassan megindulunk. De alig tettünk néhány lipist, amikor azt mondja Janikomám, hogy hallod-i Ferencz, én nem bírom, nehéz a mankó. Én meg azt érzem, hogy hiába erőlködök, a bal karom az ekeszarvát nem bírja. Ránézünk egymásra. A Jani szemibe látom, hogy az én képem olyan mintha temetisrül jöttem vóna. Az övé meg sárga, fehér, osztán csak annyit mondtunk egymásnak, hogy emberek vagyunk. Ő még a ló mellett se tud elkocogni, én meg még az ekeszarvát se tudom tartani . . . Gyoraai Imre Kanadai magyarok lehetőségei Kemény Júlia A kanadai magyarok történetét már sokan megírták. Drámai színekkel ecsetelték a gigászi küzdelmet, amelyet a korai telepeseknek folytatniok kellett a zord éghajlaton amíg termékennyé tették a talajt, amíg járhatóvá tették az utakat, betörték a vad lovakat és elviselhetővé tették maguknak és családjuknak az életét. Hősök voltak ők, bátrak és erősek. Az utódok már élvezik gyümölcsét a harcnak és munkának, ők már igazi Kánaánban élnek, nekik már rendelkezésükre állnak a technika legmodernebb eszközei és ők már korszerű iskolákban tanulták meg a mezőgazdasági tudományt is. Amikor utunk végig vezet a kanadai magyar farmvidéken, nincs szükségünk különös éleslátásra, hogy megállapítsuk a jólétet, a gondtalanságot, amelyben a nép é 1. A gazdaságok gondozottak, gépi felszerelésük a legmagasabb igényeket is kielégíti, földjeik dúsak, állataik a legpompásabb fajállatok, gyümölcsösük és veteményes kertjük megmutatja, hogy a magyar otthonról hozta magával a föld szeretetét és átplántálta új hazája földjébe, még tökéletesítve a kertészet tudományát. A kanadai városokban is megtaláljuk a magyarság szép és tiszta életét. A magyar egyházak és egyletek megőrizték hagyományaikat és a hétköznapok nehéz munkájában elfáradt városi magyar megtalálja társadalmi életét a magyar közösségekben. Vannak családok, amelyeknek itt született gyermekeik és unokáik olyan zamatos alföldi, dunántúli, erdélyi vagy tiszántúli tájszólással beszélnek, hogy senki sem hinné el róluk, hogy sohasem jártak az óhazai tájakon. A kanadai magyarság boldog. Lezáródott a küzdelmek korszaka és ma már virágzó élet van Kanadában. És ebbe a boldog, fejlődő és haladó országba jöttek be a hazátlanok, akik új országot, új életet kerestek. Nem könnyű nekik a teljesen új és szokatlan környezetbe beleilleszkedniük, különösen azoknak, akik már megették a kenyerük javát. Sokan hallatták is panasz szavukat. Sokan vágytak vissza Németországba és akadt is közöttük olyan, aki visszament, mert nem volt türelme, nem volt lelkiereje kivárni az időt, amíg megszokja az új életkörülményeket, amíg lehetőséget talál arra, hogy megfelelő megélhetést, baráti kört, kiegyensúlyozottabb életet találjon. Nem volt igazuk a panaszkodóknak, mert annak, aki elvesztette hazáját, erősnek és kitartónak kell lennie. Össze kell szorítania fogait és ökleit és nem szabad megfutamodnia. Az idő az erőseket, a türelmeseket és kitartókat igazolta. Azok, akik nem futamodtak meg és erősen dolgozva, kivárták az időt, legtöbbnyire boldogultak is. Legutóbb Torontóban találkoztam egy fiatalemberrel, aki Budapesten végezte el a gimnáziumot, azután szüleivel Németországba került, ahol gyárban dolgozott és kitanulta a motorszerelést. Ez a fiatal magyar ma egy nagy gyárban dolgozik Kanadában, a kanadai állam költségén most fejezi be mérnöki tanulmányait és nagy jövőt jósolnak neki, mint tehetséges elektromérnöknek. Az édesapja, aki pesti ügyvéd volt, egy asztalosárugyárban dolgozik és nemcsak eltartja családját, de már kifizetett háza és autója is van. Nagyon sok hasonló példát tudnék felhozni. Természetesen vannak szerencsétlen emberek, akiknek semmi sem sikerül, de azoknál rendszerint valami hiba van: vagy betegség, vagy valamilyen káros szenvedély, iszákosság, könnyelműség, lustaság. Tér írta: KEMÉNY JULIA mészetesen van olyan is, akit egyszerűen üldöz a balszerencse. Véletlenül kezembe került a Calgaryban megjelenő napilap.‘Mindig megfigyelem ezekben az újságokban, vájjon nincs-e bennük valamilyen magyar vonatkozású hír és rendszerint akad is ilyen. Azt olvasom, hogy két fiatal magyar, Kiss József és Illés Béla felfedeztek egy olyan ötletes új ablakszisztémát, amely még a szeszélyes kanadai időjárást is kijátsza. Ez az ablak kitűnő válasz a hideg vagy meleg hullámra. Az érdeklődés oly nagy ezek iránt az ötletes ablakok iránt, hogy hamarosan megkezdik majd a keleti gyárosok a nagybani gyártást is. A lap részletesen leírja az ablakok működését, amelyek olyanok, mint ha valami magnetikus erő vagy csoda szabályozná őket. Az ablak négy oldalról nyitható és ha hőhullám van, akkor a szél ellen nyíló ablakot kell kinyitni, ha a szél iránya változik, akkor az ablak egy kézmozdulattal más irányban nyitható. Ha hirtelen zápor jön, egyszerűen kis fogantyú segítségével ki lehet lendíteni az ablakot úgy, hogy az felfogja az esőt. Az ablak teljesen korszerű és modern. Az új építkezéseknél használatos légszabályozásnál is kiválóan alkalmazható, mert két sor üveg van benne. A két fiatalmagyar biztos abban, hogy az építészek örülnek újításaiknak és a tervezők az új házak építésénél az előnyöket összhangba hozzák a csekély ártöbblettel, amely nem áll arányban a nyújtott újításokkal. A két fiatalember néhány év előtt érkezett Kanadába és ez a rövid idő elég volt arra, hogy új ötletekkel, friss elgondolásokkal gazdagítsák új hazájukat. Bizonyára fogunk még róluk hallani és azokról a nagyszámú tehetséges magyarokról, akik megtalálják boldogulásukat Kanadában. AZ ŐS ELLENSÉG Entiti Már* Mikor az egyetemen a számtantanítás módszertanát felvettem, azt hittem, nem lesz nehéz dolgom. Gondoltam, majd eljátszogatunk a számológéppel, meg szép színes kockákkal fogjuk kirakni, hogy kétszer kettő négy. E helyett könyvünk első lapján ilyen hieroglifák meredtek rám: hat nyolcad osztva két egész három huszonnégyeddel. Megbotránkozásomnál csak meghökkenésem volt nagyobb. Hát léteznek még vegyes nevezőjű törtek? Hiszen én azokat látszólag egy életre eltemettem a képző ötödik osztályában. Hogyan lehet az, hogy sem a háború nem pusztította el őket, se meg nem avasodtak? Hiszen ha meggondolom, már a piramisokon is szerepeltek. Egyáltalán mi joguk van a létezéshez? Ki látott már három huszonnegyedet valamiből és hányszor életemben vásároltam én akármiből is 19 és félszer nyolcvanhárom ötvenhatodot ? Hirtelen kísérteties világossággal elevenedett meg előttem utolsó és majdnem végzetes számtan vizsgám. Egy vidám társaságról volt ott szó, amely tutajon kirándult. Ne értsenek félre, nem a tutaj kirándulás volt végzetes, hanem az én sorsom, pedig én nem is voltam a tutajon. Nekem mindössze azt kellett volna tudnom, hogy mennyi vizet szerít ki a társaság a tóból Archimedes törvénye szerint, ha a tutaj 21 fatörzsből áll, a fatörzsek átmérője 56% centiméter és a társaság 16 tagja átlagban 58 és fél kilót nyom? Szomorú merengésemből a tanár hangja riasztott fel. “Néhány nap múlva felvételi vizsgát tartunk számtanból”.— mondta és én alig akartam hinni a fülemnek. “Aki nem szerez legalább 95 pontot, az nem folytathatja tanulmányait.” Hát velem így senki ne beszéljen — gondoltam felháborodva. Igaz, azt is hozzátette, hogy a felvételi megismételhető, de én azt már alig hallottam. Mindig személyes diadalomnak könyveltem el, hogy számtantanárom jóslata ellenére vittem valamire, Amerikába eljutottam és itt, ha szerényen is, de dollárokat kerestem. Igaz, azokkal csak osztottam és kivontam, se összeadni, se szorozni velük meg nem tanultam, de Istennek hála, hogy ami kevés volt azt eloszthattam. És most kiderül, hogy Amerikában is van matematika. Feléledt és üldöz, mint a disznófejű nagyúr. Mit csináljak? Nem aludtam azon az éjjeli Az, hogy meg is ta . Irta: ENESEY KLÁRA nulhatnám esetleg, eszembe se jutott. Ahhoz én már túl jól ismerem magamat. Megbukni viszont nem óhajtottam, különösen mielőtt szépen ívelő egyetemi pályafutásom ívelni kezdett volna. Már megvirradt mire az én fejemben is felderengett a gordiusi megoldás: hogyan is lehet, hogy nem jutott előbb eszembe? Hiszen Amerikában vagyunk, a demokrácia hazájában. Itt a diák azt hallgat az egyetemen, amit akar. Ami nem tetszik neki azt egyszerűen “elejti.” Siettem az irodába és elejtettem a számtan tanulást. Gyönyörrel irtam alá az erről szóló nyilatkozatot. Igaz, valahol a tudat alatt felmerült bennem, hogy előbb-utóbb csak fel kell vennem, ha egyszer diplomát akarok,de kitudja, ebben a gyorsan haladó korban, hátha addigra valami újabbat fedeznek fel? f Írta: GYOMAI IMRE (Paris. PONTOSAN — Hát aztán, hogy tudtak magától lopni, Mihály bácsi ? És hány tárgyat loptak ? — Harminchármat!*• — Harminchármat, már össze is számolta ? No, sorolja fel! — Nem igen van mit felsorolni kérem, mert egy pakli kártyát meg a szűrömet lopták el.