Amerikai Magyar Népszava, 1960. szeptember (62. évfolyam, 207-231. szám)

1960-09-01 / 207. szám

5» OLDAL feteona Class postage Pala at Cleveland, Ohio published daily, except Sunday and legal Holidays AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA 1736 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS Editorial and Circulation Office — Szerkesztőség és Kladóhlvstal 305 EAST 80th STREET, NEW YORK 21, N. Y. Teleion: REgent 7-9370 Cötuetésl árak — Subscription rates United States of America and Canada Kgy évre (one year) $20.00 — Félévre (half year) $11,00 Negyed évre (quarter year) $6.00 iíás országokba (other countries) egy évre (one year) $25.00 félévre (half year) $13,00 BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK ______ Bridgeport, Conn., 578 Bostwick Ave. Detroit, Mich,, 8129 W. Jefferson Ave. Bethlehem, Pa., 703 E 4th Street Gartield, N. J., 32 Division St. Buffalo, N. Y P, O. Box 152 New Brunswick, N. J., 98 French St. Niagara Square Station Perth Amboy, N. J., 403 Lawrie St. Chicago, Ili., 8341 Prairie Ave. Philadelphia, Pa., 4631 N. RosehlU St. äJUänce, O,, 766 E. Summit Street Trerton, N. J., 511 Genesee Street Canadian Head Office: BÉLA W. BAYER, Mgr. 271 College St,, Toronto 2-B, Ont., Canada. Tel. WA 4-3905. Lakás: AV 5-8775 TRUJILLÓ ELVTÁRS A délamerikai kommunista elvtársak száma ismét szaporodott eggyel. Trujillo diktátor, a Dominikánus Köztársaság zsarnoka, amikor az Egyesült Államok megszakította vele a diplomáciai összeköttetést, áteve­zett a vörös táborba, Castro mellé. A szovjet természe­­tesen sietve a keblére ölelte a jobboldali gonosztevőt, válogatás nélkül, csakúgy, mint annak idején Hitlert. Moszkva nem válogatós, fő, hogy olyan embert kapjon, akit kihasználhat saját céljaira. Trujillo a Do­minikán köztársaságot dönti inkább romokba, semhogy kiadja kezéből a hatalmat. Nem kétséges, hogy a kom­munisták, ha egyszer már birtokon belül lesznek, gon­doskodnak róla, hogy ne soká uralkodjék. Utánam az özönvíz — ez Trujillo elvtárs jelszava. Pontosan így vélekedik Castro is, aki Moszkvát csem­pészte Kubába. Szerencsére a délamerikai népek tisz­tán látják a helyzetet. Ezek a tömegek majd igyekez­nek megszabadulni az országrontóktól, amíg nem késő. VERSENYFUTÁS Az amerikai autógyárak alig pár éve még kinevet­ték az európai kis autókat, melyeket katonai szolgálat­ból hazatérő veteránok és amerikai turisták hoztak ha­za magukkal. Amióta azonban százezrével vásárolják itt ezeket a kiskocsikat, már nem nevetnek Detroitban. Ellenke­zőleg, nekiláttak ott is a könnyű, kevés gazolin fogyasz­tású kisautók gyártásához. Átlagban 30 mérföldet halad egy kis autó­­­gallon gázzal, szemben a nagy, sőt mammutszerűen óriási, ré­gi autóval, amely 9-10 mérföldet ad ki városi forgalom­ban 1 gallonnal. Eltekintve attól, hogy üzemanyaga kevesebbe ke­rül, a kocsi karbantartása is olcsóbb.­ Ezért olyan nép­szerű a kisautó a nagyvárosokban, ahol gyorsabban ha­ladhatnak vele, könnyebben parkolhatják le és ha va­lami történik, a javítás, reparáció is kevesebbbe kerül. KI LESZ NYUGAT-NÉMETORSZÁG ÚJ KANCELLÁRJA? A nyugatnémetországi szociáldemokrata párt ha­tározata értelmében a jövőben megtartandó választá­sok alkalmával Konrad Adenauer, jelenlegi nyugat­német kancellár ellenjelöltje Willy Brandt, Nyugat- Berlin polgármestere lesz. Ez a választás, amely a szo­ciáldemokrata párt szinte egyöntetű támogatását élve­zi, valóban nagyjelentőségű, nem csak Németország, de az egész világ szempontjából. Willy Brandt, aki mint Nyugat-Berlin polgármestere és a hidegháború sokat próbált vezető államférfiúja, ismételten tanújelét adta demokratikus nézeteinek és törhetetlen akaratának, hogy a népet és országát a kommunista veszedelemtől távol tartsa. Nyugat-Németország demokratikus fejlő­dése így valóban biztosítottnak látszik és a szabad vi­lág érdekein nem igen eshetik csorba, bármelyik jelöl­tet is fogja kitüntetni bizalmával a német nép. DE GAULLE BAJAI A francia kormány bajai ismét növekedtek, amióta a Mali föderáció felbomlott. Szenegáliá, mint ismere­tes, kivált a szövetségből és külön utakon akar haladni. Szenegáliéhoz tartozik Dakari kikötője, melyre a fran­ciáknak is nagy szükségük van. Ha Szudán haragjában szakít a franciákkal és el­ismeri az algíri felkelők által alakított ideiglenes kor­mányt, ezzel csak megnehezíti de Gaulle elnök dolgát. Az ország mozlim lakossága rokonszenvez az algíri sza­badságharccal. De Gaulle elnöknek nincs könnyű dolga, mert a két ellenfelet nem elégítheti ki egyidejűleg barátságá­val. Talán, ha a NU lép közbe, még idejében áthidal­hatók lesznek a nehézségek. AZ ÉLET ALASKÁBAN Alaska, az Egyesült Államok 49-ik állama többé­­kevésbbé úgy él képzelet világunkban, mint egy hóval és jéggel borított óriási terület, ahol igazán otthonosan csak a jegesmedvék és a benszülött eszkimók érzik ma­gukat. A valóság azonban távolról sem ez. Fairbanks­­ban, Alaska legnépesebb városában például, elegáns éjjeli mulatóhely nyílt meg a közelmúltban, ahová a hölgyek hermelin kabátban érkeznek meg és bizony az árak sem különböznek New York vagy San Francisco elsőosztályú mulatóhelyeitől. Persze Alaska sok más előnyben is részesíti az új bevándorlót. Többek között az autó­közlekedési és par­kolási problémák teljesen elesnek. Legalábbis ez ma­napság a helyzet. amerikai Magyar a.éps^at a ■----------------------—— .1 -rr ■ - ■ : r.-vr. r~r~. — — UJ EMBEREK A két nagy párt jelölései és a pártok platform­jában kifejtett politikai alapelvek megszavazá­­sa után, az amerikai közvélemény éreeklődéssel fordul azok felé, akiket az el­nökjelöltek kísérők és politikai tanácsadók gyanánt környeze­tükbe vontak. Inkább ezekben az emberekben,­­ és nem any­­nyira a platformban foglalt ál­talánosságokban látja a közvé­lemény biztosítékát annak, hogy a jelölt megválasztása után beváltja maj­d ígéreteit. Elnök­jelölő országos gyüleke­zetükön mind a demokrata, mind a republikánus párt számos új, fiatal embert vonultatott fel a po­litikai porondra, ezzel is mintegy jelezni akar­ván, hogy a politikába több erélyt, frissebb len­dületet és újszerű elképzeléseket szándékoznak bevezetni. Ezeknek a feltünedező politikai csillagoknak egyike Kennedy szenátor, a demokrata párt el­nökjelöltjének gazdasági tanácsadója, John Ken­neth Galbraith közgazdász, a Harvard egyetem tanára. Galbraith professzor, aki most ötvenedik évét tapossa, nem az ismeretlenség homályából bukkant elő. Roosevelt elnöksége idején, fiatal ember létére, magas tisztséget viselt a háború alatt létrehozott Árellenőrzési Hivatalban. Nevét azonban nem mint közhivatalnok, hanem mint közgazdász és író tette híressé. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy Galbraith ta­nár ma az amerikai közgazdászok “fenegyereke”, s mivel a tudósoknak ahoz a fajtájához tartozik, akik eredeti meglátásokkal és meg nem alkuvó bátorsággal kimondott kényelmetlen igazságok­kal szokták kortársaikat meghökkenteni. Több könyvet írt, amelyekben alapos elemzés alá vette a mai amerikai gazdaságot és a nyugati civilizációt általában. 1958-ban megjelent könyve, The Affluent Society, (A jómódú társadalom) meglehetős vihart kavarva, bejárta csaknem az egész civilizált világot és sokáig a legkereset­tebb könyvnek bizonyult az amerikai könyvpia­con. A könyvben kifejtett gondolatok, — mint min­den újszerű s a szokványostól eltérő gondolat, — szenvedélyes vitát váltottak ki, amelynek hullá­mai eljutottak a művelt világ minden részébe. Szabadelvűek és demokraták lelkesedéssel fogad­ták a könyvet és szerzőjében korunk Amerikájá­nak új gazadság­ tudományi prófétáját üdvözöl­ték. Ugyanakkor a konzervatívok és üzleti körök sajtóbeli szócsöveiken keresztül hevesen támad­ták a könyvet, írójával együtt. Galbraith ugyanis azt merte kimondani, hogy az egész jelenlegi közgazdasági gondolkozás el­avult ,új alapokra kell fektetni! Elavult azért, mert olyan termelési szempontok irányítják, ame­lyek azokban a korokban keletkeztek, amikor a technika fejletlensége folytán általános szegény­ség uralkodott. Az egész klasszikus közgazdaság­­tan Adam Smith-től Karl Marxig, a “nyomorú­ság gazdaságtana” volt, — állítja Galbraith. Ért­hető, hogy az ő elveiknek a központjában a ter­melés minden áron való fejlesztése volt, mert ez mutatott kiutat az általános nyomorúságból. Az ő szemükben minden termelés indokolt és igazolt volt, mert valódi emberi szükségleteket elégített ki. A továbbiakban a szerző azt fejtegeti, hogy a minden áron való termelés régebbi elve ma Ame­rikában odavezetett, hogy az ipar egy jelentékeny része felesleges árukat termel és hogy eladhassa azokat, kénytelen volt létrehozni a hirdetési és reklámipart, amely irtózatosan sok pénzt emészt fel s amelynek egyik legfontosabb feladata, hogy mesterséges szükségleteket ébresszen,­­ más szó­val, hogy rátukmáljon a vásárlókra olyan dolgo­kat, amelyekre azoknak nincsen szükségük. A fo­gyasztási javaknak nyakló nélküli termelésével egyidejűleg az üzleti világ kénytelen vásárlóerőt is belepumpálni a fogyasztókba, hogy megve­hessék a termelt javakat. Ez az oka annak, hogy a fogyasztó hitel, azaz a ki nem fizetett autók, jégszekrények, televíziók, stb. értéke már csilla­gászati magasságokat ér el és folyton emelke­dik. S üzleti szempontból ennek így muszáj len­nie, mert ha a termelés lelassul, a munkanélkü­liség még jobban elterjed és kitör a válság. Gal­­ éria: KERESZTESI MIHÁLY Kraith ebben a látszólag kiúttalan körforgásban látja az infláció igazi előidézőjét. Galbarith azt sugalmazza, hogy a gazdasági eszméket a modern idők követelményeihez kell igazítani. Kifogásolja, hogy a fölösleges dolgok­ra, cifraságokra, haszontalan árukra túl sok pénz megy el, ugyanakkor az ember személyére, köz­oktatásra, közművelődésre, a technológia gyor­sabb fejlesztésére, közegészségügyre, kórházak­ra, utakra, városfejlesztésre, köztisztaságra és más életfontosságú közszolgáltatásra viszonylag kevés pénzt költenek. A helyzet orvoslására irányuló javaslatait két pontba lehet röviden összefoglalni. 1. A társadalmi egyensúly helyreállítása érde­kében a gazdaság társadalmi szektorát a magán­­szektor rovására ki kell terjeszteni, vagyis költ­­sü­nk többet a közjó javára. 2. Az árakat és a béreket központilag ellenőriz­ni kell és a kormány szóljon erősebben bele a ter­melésbe. Az ismétlődő kisebb-nagyobb gazdasá­gi válságok elkerülése érdekében, Galbraith pro­fesszor azt látná helyesnek, ha a termelés lelas­sulásakor a munkájából elbocsájtott munkásnak és tisztviselőnek az állam olyan összegű segélyt adna, amely lehetővé tenné neki, hogy számláit továbbra is fizetni tudja. Ilyenformán a vásárló­piac sem szenvedne s a gazdasági visszaesés el­veszítené pusztító jellegét. Üzleti körök főkép azt vetették a szerző sze­­­­mére, hogy a fölösleges szükségletek tekinteté­ben túloz és hogy mellőzi a magánkezdeményezés érdemeit a tömegtermelés és hatékonyság létre­hozásában, amelyek a jelenkori jólét alapjai. Sze­rintük a magánérdekek megnyirbálása minden körülmények között ártalmas. A demokrata párt platformja arról tanúskodik, hogy a pártban sokan értenek egyet a Galbraith által kifejtett főbb elvekkel, legalább is bizonyos mértékig. De hogy Kennedy szenátor elnökké vá­lasztása esetén ezekből mennyi­­kerülne gyakor­lati kivitelezésre, vagy hogy egyáltalában szóba­­jönnek-e majd, mint irányadó politikai elképzelé­sek,­­ erre csak a jövő tud választ adni. Keresztesi Mihály KIISMERHETETLEN AMERIKA Irta: DOBLHOFF LILY (Páris) Egy fiatal francia rendező, Francois Reichen­bach ezt a címet adta új filmjének, mely telt há­zak előtt pereg Páris két nagy mozijában és mely körül szenvedélyes viták foly­nak. A fiatal francia hónapokat töltött Amerikában, hogy a ku­lisszák mögé pillanthasson, megismerhesse ezt az óriási or­szágot, melyet istenítenek vagy hevesen támadnak, de amely iránt senki — barát vagy ellen­fél — nem maradhat közömbös. Reichenbachról mindenki tudja, hogy őszintén szereti Amerikát és nem kétséges, hogy filmjé­ben a szokványos, kliséképek ellen akart harcba szállni, a francia közönségnek, Amerika igazi, rejtett arcát szerette volna bemutatni. A film *remek, de Reichenbach terve nem min­dig sikerült teljesen, mert legalább is európai szemmel nézve, a példákkal, melyeket kiválasz­tott az amerikai élet apróságaiból, az ember úgy érzi, hogy néha, ahogy mondani szokás, kissé melléfogott. De ezek, az apróságok nagyon is mellékesek a film nagyszerű színvonala és művészi értéke mel­lett. Bátran az embert mutatja be és nem Ameri­ka gigászi technikai teljesítményeit emeli ki. A fiatal francia keresztül-kasul vándorolt az Egye­sült Államokon, nem törődve azzal, hogy mit le­het vagy mit nem lehet fényképezőgépével meg­örökíteni. Ez a nagyvonalú kötetlenség adja meg a film sajátos zamatját, mert egy művészember egyéni meglátását közvetíti, azokat az apró em­beri vonásokat kelti életre, vagyis viszi vászon­ra, amelyeket európai utas, aki autón, vonaton vagy repülőgépen érkezik Amerikába, soha nem ismerhet meg. Reindinbach nem látogatta meg és nem is mu­tatja be az óriási atom­üzemeket, nem látjuk filmjén egy nagy gyár kantinját, szociális telje­sítményeit, feltételezi, hogy a mozilátogatók eze­ket a nagy és fontos dolgokat úgyis ismerik, lát­ták más filmeken vagy képes újságokban. Azon­ban, szívének szemüvegén át, Reichenbach sok­szor kegyetlen humorral nézi az amerikai élet apró-cseprő fonákságait, így a párisi mozi közön­sége önkéntelen harsány nevetésbe tör, amikor például látja “Az ikrek parádéja” jeleneteit, szemüveges idős hölgyek vonulnak fel egyforma égszínkék ruhában, egyforma napernyőt szoron­gatva fejük fölött. Gyerekes büszkeséggel inte­getnek a felvevőgép felé és a felnőtt néző a pá­risi moziban gúnyosan kérdi, várjon okot ad-e büszkeségre az a véletlen, hogy valamikor régen két gyermek egyszerre jött a világra? Persze ez a két ősz, naiv hölgy csak egyik az ikerpárok hosz­­szú, gyakran komikus sorában. Egy másik ne­vettető jelenet egy kuglizó, ahol egy betanított tyúk kitartóan feldönti a kuglizó figuráit, nagy­büszkén tekint maga körül és türelmesen várja, hogy valaki újra felállítsa a figurákat. Érezzük, hogy a rendező akár egy egész napot ült, türel­mesen figyelve, várva, fényképezve a lyúk maga­tartását. A film egyik főjelenete egy börtönben pereg, azt a napot mutatja be, amelyen minden évben a rabok szabadon mozoghatnak és egy mindig visz­­szatérő vásári versenyt rendeznek, amelyen lóhá­ton különös lovas futballt játszanak. Ez a sorozat talán kissé túl hosszú, de érezzük, hogy Reichen­­bachot mennyire megkapta az a rendszer, mely­nek keretében börtönbüntetésre elítélt gonoszte­vők egy nap tartamára úgy viselkedhetnek, úgy élhetnek, mint más országokban szabad sport­­szerető férfiak. Látunk napbarnított, egészséges fiatalokat, amint kis csónakukban boldogan eveznek Ame­rika folyóin és örülünk, hogy úgy látszik, nem helytállók a túlgépesítésről, a fiatalok egyforma­ságáról ter­jesztett mesék; a szerelem, a napsü­tés a víz halk csobogása, a csónak lassú tova sodródása mindenütt a világon boldogító és Ame­rika, ezeken a képeken keresztül, amelyek nem óriásiak, nem imponálók, egyszerre csak besur­rant a szívünkbe, közelebb került ahhoz, amit mi, Európában is: boldogságnak nevezünk. A film utolsó része csak tájakat mutat be, a fel­vevőgép mesteri művészettel suhan, forog, im­­bolyog, hol felfelé, az égnek, ahol a magasban kering, hol a vízben tükröződő házak rezegnek tó­tágast egy folyó vagy tó hullámaiban, hol sás zi­zeg valahol a tág térségben, amikor hirtelen a felvevőgép rohan és egy óriási felhőkarcoló be­tonrengetegét állítja elénk. Azok, akik vitatkoznak a filmen, egy kérdést sohasem vitatnak és ez a rendező rendkívüli, ko­moly tudása, finom, mély művészete, éles szeme és művészetének szuggesztív ereje. Amikor az ember kilép a moziból a Champs Ely­­séesre, Páris e széles ave­nujére, hálát érez, hálás ennek a fiatal embernek, aki művészi szemmel, emberi szívvel meghallgatta egy óriási földrész, az Egyesült Államok, szívverését, beszívta szép­ségét és ezt elhozta a párisi Champs Elysés kel­lős közepére. A RÉGI JÓ IDŐK Néhai való Bodnár Feri iskolatársam volt a ha­todik gimnáziumi osztályban. A latin nyelvet nem vette be a természete, de annál nagyobb bámuló­­ja volt Arany Jánosnak, isme­rője munkáinak. Latinból Sal­­lustius munkáit fordítottuk, a könyv fedőlapján a szerző feje volt ábrázolva. A jeles történet­író kopasz volt, ami alkalmat adott Ferinek arra, hogy a tar koponyára apró betükkel odaír­ja: Feje búbján holdvilág van. Meglátta Papp János a felírást, latin szaktanárunk, aki a me­rényletet, mint felségsértést könyvelte el. No haszontalan ember, kifigurázni ki tudja ezt a jeles auktort, vájjon fordítani tud­ja-e. Bizony nem tudta azt Feri. A magyar irodal­mat is Papp János tanította. No, Bodnár, szól­­lott, nem írok be szekundát, ha megmondja, me­lyik irótól van az a mondás, és el tudja mon­dani a vonatkozó strófát. Felcsillant Feri szeme: Tanár úr kérem, az idézet Arany János Pázmán lovag c. balladájából van véve, a strófa pedig igy szól: Vára öblös teremében jár alá s fel Bajnok Pázmán. Lépteit majd lelassítja, majd megindul szaporázván. Feje búbján holdvilág van, melyet rézsisakkal föd be. Szót se szól, csak néha-néha kiköleni az őszi ködbe. Jó­ van Bodnár, de jegyezze meg, hogy az auk­torok feje nem arra való, hogy arra klasszikus idézeteket irkáljunk. * Szegény Vályi Nagy Guszti négy év helyett nyolc évig volt joghallgató. Mikor végre kegye­lemből abszolvált, akkor se tudott többet a jogi tudományokból, mint amikor belefogott. Kollok­válni ment Egyetemes Európai Jogtörténetből. Kérészi professzor kérdezi: Vályi Nagy Gusztáv úr, látom, német kisasszony van nővére mellett, feleszem, mert hogy elég csinos kis fruska a f­ajta, hogy annak a kedvéért csak bebiflázott tantárgyunkból valamelyes német vonatkozású dolgot. Beszéljen kérem a Sachsenspiegelnől, meg a Schwabenspiegelről. Jogforrás volt mind a ket­tő. Guszti csak annyit értett a kérdésből, hogy Spiegel az magyarul tükör. Hallgatott. Kínos csend, a professzor ironikusan mosolyogni kezd, írta: DR. SZÁNTHÓ JÓZSEF felderül a Guszti ábrázta, megszólal: Ugye tréfál­ni méltóztatik nagyságos uram? * őrmester úr Csutakról már néhányszor megem­lékeztem. Ki nem állhatta a huszárönkénteseket, mert, mint mondta, mindnek van annak valami bogara, mind le akarja tenni az érettségi vizsgát ahelyett, hogy becsületesen lovagolni tanulna. Mondja csak önkéntes úr Kalocsai, hányan buk­tak meg az érettségin és hányan mennek holnap pótérettségire ? Őrmester úrnak alássan jelentem, négyen. — No jó, hát valami baj ne legyen, mert az éjszaka azt álmodtam, hogy vizilópásztor vol­tam, aztán az én álmaim nem szoktak csalni. Jön a négy vizsgázó haza a kaszárnyába. Sor­baállítja őket az őrmester: — Első, levizsgázott? Alássan jelentem, meg­buktam. Úgy? Két heti szobafogság. — Második? Sikerült? Alássan jelentem, meg­buktam. Ugy, két heti szobafogság. — Harmadik? Alássan jelentem, én is meg­buktam. Két heti szobafogság. Hát maga hires Kalocsai? Maga is megbukott? Nem, alássan je­lentem, levizsgáztam. U­gy, négy heti szobafog­ság, mindig tudtam, hogy haszontalan hanyag ember Kalocsai úr. Dupla srófot kap azért, mert azt a rongyos vizsgát az első alkalommal is lete­­hette volna. * A tartalékkal bevonul hadgyakorlatra egy öreg zászlós. Háborús szelek fujdogáltak, bizony be­rángatták az öreg bajnokot is, aki a tiszti vizsga óta minden gyakorlatot el tudott bliccelni, mint civil életben nélkülözhetetlen. Lovagolni addig se tudott, a nagy szünet alatt ugyan meg nem ta­nulta Úgy ült a lovon, mint egy liszteszsák. A rajesurnál a lovászmester őrmester ur Csutak kérdezi: — Ugyan, ha meg nem sértem a zászlós urat, volna szives megmondani, hogy micsoda a zász­lós ur cibilben? — Megmondhatom őrmester. Koasszistens va­gyok a gi­nekológiai polikklinikán. — Tyúh, a ponciusát a hivatalának. Fene nagy ur lehet a zászlós ur abban a cifra méltóságban. Oszt csak igy lovagol Istenem, mi lehettem vol­na akkor én .­­ . Dr. Szánthó József

Next