Amerikai Magyar Népszava, 1960. december (62. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-01 / 283. szám
k OlDAli Second class postage paid at Cleveland, Ohio Published dally, except Sundays and legal Holidays AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA 1736 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS Editorial and Circulation Office — Szerkesztőség és Kiadóhivatal 305 EAST 80th STREET, NEW YORK 21, N. Y. Telefon: REgent 7-9370 Előfizetési árak — Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (one year) $20.00 — Félévre (half year) $11.00 Negyed évre (quarter year) $6.00 Más országokba (remer countries) egy évre (one year) $25.00 félévre (half year) $13.00 BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK Bridgeport, Conn., 578 Bostwick Ave. Detroit, Mich., 8129 W. Jefferson Ave. Bethlehem, Pa., 703 E. 4th Street Garfield, N. J„ 32 Division St. Buffalo, N. Y., P. O. Box 152 New Brunswick, N. J., 98 French St. Niagara Square Station Pa-tu Amboy N. J tea I mvrio Ét .Chicago, 111., 8341 Prairie Ave. Philadelphia, Pa., 4631 N. Rosehill St. Alliance, O., 766 E. Summit Street Trenton, N. J., 482 Riverside Aye. Canadian Head Office: BÉLA W. BAYER. Mgr. 271 College St.. Toronto 2-B, Ont., Canada. Tel. WA 4-3905. Lakás: AV 5-3775 A JÖVŐ ZÁLOGAI Az egyik főútvonal sarkán 12-15 éves fiúk és lányok álldogálnak, kezeikben nagy táblák, amelyeket magasra tartva mutatnak az arra haladó autók vezetőinek. A táblákon egyszerű tollal írt óriásbetűk: “Car Wash 1 dollar”. A kocsik legtöbbje továbbsuhan, de tíz közül egy megáll, a vezető bólint és az autó máris a fiatalok zsákmánya lesz. A kocsit egy közeli üres területre irányítják, itt már egy kis hadseregre való fiatal lány és fiú szorgoskodik. Úgy közrefogják a járművet, hogy az ki sem látszik a tömegből. De máris zuhog a víz, repkednek a törlőrongyok, fényesedik, szépül a kocsi. Tíz perc múlva saját gazdája sem ismer rá. Elégedetten húzza elő pénztárcáját és fizeti ki a munka jól megérdemelt ellenértékét. Vasárnap van, az őszi napfény bágyadtan sétál a fák kopaszodó ágai között. Az emberek legnagyobb része ilyenkor piheni ki az egész heti munka fáradalmait. A rokonok, barátok látogatást tesznek egymásnál, mások otthon ülnek a televízió előtt, vagy a mozik, színházak, hangversenyek műsorát élvezik. Ezek a gyerekek, akik egész héten tanultak, nem pihennek. Vasárnapi szabadidejüket arra áldozzák, hogy egy kis mellékkeresetre tegyenek szert. Akadnak köztük jócskán jómódúak, akiket szüleik bőségesen ellátnak zsebpénzzel. Ám ennél sokkal édesebb az a jövedelem, amelyet saját munkájukkal keresnek meg. Egymással versengve csalogatják az autósokat, mossák a kocsikat. A pénzt azután elosztják egymást között és a jól végzett munka édes öntudatával térnek haza. Nem mondunk ezzel újat, hiszen köztudomású, hogy az amerikai fiatalság nem szégyenli a munkát. Egyetemi hallgatók szabadidejükben újságot hordanak szét és más ezerféle munkát végeznek, így edződnek hozzá az élet viszontagságaihoz, így lesznek belőlük a társadalom hasznos tagjai. Nem árt, ha erre időnként rámutatunk, különösen akkor, amikor a sajtó az amerikai ifjúság “erkölcsi zülléséről” ír. A züllött fiatalok a kivételek, a többség azonban keményen készül az életre. Ők a jövő zálogai. NEMZETI CÉLJAINK " Az Eisenhower elnök által kinevezett bizottság, amelynek feladata volt nemzeti céljainkat megjelölni az 1960-as évekre, befejezte munkáját és jelentését nyilvánosságra hozta. A 15 pontból álló javaslat, nagy előrelátással és körültekintéssel jelölte meg azokat a feladatokat, amelyek követése az Egyesült Államokat a következő évtized során is az élen haladó országok sorában képes tartani. A haladéktalan változásra szoruló körülmények egyike a munkanélküliség problémája. Valóban lehetetlen állapot az, hogy több mint ötmillió ember munkanélkül vesztegeljen Amerikában, amikor a világban sokszázmillió ember nélkülözi a legalapvetőbb közszükségleti cikkeket, sőt még a napi betevő falatot is. Talán külön szerencsés körülmény az, hogy John F. Kennedy megválasztott elnök nézetei nagyban fedik a nemzeti célok kijelölésére kinevezett bizottság ajánlásait. Kennedy szenátor, még választási kampánya során kötelezte el magát azoknak a céloknak a követésére, amelyek most egy pártokon felülálló bizottság tanácsát képezik. A bizottság csakúgy, mint Kennedy szenátor, nem titkolták el, hogy a program megvalósítása anyagi áldozatokkal jár és a következő évtizedben aligha várható adócsökkentés. Sőt fennáll annak is a lehetősége, hogy emelni kell majd a jövőben az adókat. Mindez nem túl kecsegtető remény, de kétségtelen, hogy a világtörténelem során minden nemzetnek, amely helyét a világban fenn kívánja tartani, meg kellett fizetnie az árat. Azt is tudjuk, hogy azok a népek, akik a nemzeti célok érdekében nem voltak hajlandók személyi áldozatokat hozni, a történelem szemétdombjára kerültek. Napjainkban a kérdés többé nem az, hogy az Egyesült Államok képes lesz-e továbbra is a technika, a tudomány és a népjólét terén az emberiség élén haladni, hanem a szabadság megőrzésének, sőt a puszta lét fentartásának problémája is szemünkbe tekint. A kommunizmus világuralmi tervei, amelyet hatalmas katonai potenciával támaszt alá, vészes és halálosan komoly kihívást jelent a szabad világ számára, amelyet Amerika népe csak nagyobb áldozatvállalás árán képes kivívni. Úgy tűnik, hogy más választás nem is marad számunkra. _____'AMÍ,EhJÍIMAGI AK v JANKA KISZÁMÍTJA... Kecskeméti Erzsi Janka meg volt már nekem ígérve, időtlen idők óta. Jankának ugyanis volt egy mérlege. Ez a mérleg állítólag hajszálpontos volt, s a Janka összes barátnői odajártak mérőzködni. Életemben sem ismertem egy Jankát, s ahogy a háza felé tartottunk, mondom Olgának: — Janka bori-horgas, hegyes állat, meztelen fülekkel s némi kontytyal. Csak azt nem tudom, hol a szemölcse. — Az orrán, — mondta Olga és rámförmedt. — Azt mondtad, nem ismered Jankát! Nem én, de egy Janka csak ilyenlehet. Aztán a Jankák kötnek is. — Ez nem köt, szólt Olga, — ez számol. — Mit számol? — Mit tudom én. — Olga mérges lett, — mindent számol, ő egy számolás. — Számol, hát számol, gondoltam, abból baj nem lehet. — Lehúzza a cipőjét is? — kérdeztem úgy egy félóra múlva. — Miért húzná le? — üvöltötte Olga. — Hát a számolásihoz, — mondtam és behúztam a nyakamat, mert Olga manapság ideges. Ami nem is csoda, mert folyton fogy. Janka egylanka-házban lakott. Tornácos faház volt, kicsi tornyokkal meg mütyürkékkel, cifra és vén. Ahogy bekanyarodtunk a fölhajtójára, elütöttem egy megadóan porosodó, agg oleánderű bokrot. Rendetlen volt és fésületlen. “Ebből baj lesz,” jósolta Olga. Körbehajtottunk a blokkon és visszakerültünk Janka háza elé, ahol is ártatlanul leálltam a járda mellett. Jankát a livingroom-ban találtuk, mély számolásba merülve. Már a tizedik ujjánál tartott, s esküszöm, sanda pillantásokat vetett a cipőjére, ami eugol volt. De nem volt ideje lehúzni. Üdvözlésünkre futott. — Valami piszok férfi legázolta, kedvenc és legeslegszebb oleander-bokromat! — üvöltötte felháborodva. — Miért férfi ? — kérdeztem bűntudattal. — Na hallod ?! Ilyet csak férfiak tesznek! Várjatok mig gyököt vonok. — Minek ? — kérdeztem bambán. — Ki kell számitanom mit ért a bokor. — Kicsit morgott, aztán diadallal kivágta: — Egy százas! — Eláhnélkodtam, vesém remegett: — Száz dollár?! Egy oleánder-bokor, ami minden bokorban terem?! — Ez egy különleges oleander volt. Három dollárért vettem, úgy húsz éve . . . Beteges volt kiskorában. Sokat költöttem gyógyszerre, mármint trágyaneműre. Még sose virágzott. Évente három dollárral nő az értéke, az 60 dollár. 20 dollár gyógyszer, öntözés, meg a többi. Húsz dollár pedig a fájdalomdíj, ami nekem jár, mert hozzászoktam a bokorhoz. Ezt behajtom a pasason. — Szemölcsén meglengett két hajszál. — Ha én ütöttem volna el a bokrodat, nem adnék többet, mint 3 dollárt. — Kérem a három dollárt, — mondta Janka, — te ütötted el. — Honnan tudod? — hűltem el és a májam egy félfordulatot tett. — Kiszámítottam, — vigyorgott Janka, — ide a három dollárt! — kiguberáltam. Úgy maradtam egy penny nélkül, a mérőzködését már Olga szurkolta le helyettem a 25 centet. Hogy miért járnak ide mérőzködni 25 centért az asszonyok, miikor az utcai mérlegen egy pennybe kerül? Janka fölényesen mondta: — A környezet. Hajszálpontos mérleg, meg pszichológia. Ezt én kiszámítottam. Van aki hízni szeret, van aki fogyni. Te mit szeretsz ? — Fogyni, — mondtam. — Jó, fogyni fogsz. Persze időbe telik. Pár hónapig idejársz, lehetőleg naponta kétszer, potom ötven centért. — Kiszámítottam, hogy pszichológiáért ez nem drága. Ásatag szobák és ásatag bútorok között Janka áhítattal elkalauzolt bennünket a mérleghez, amely egy ócska hintaszék és egy, a beleit illetlenül mutogató karosszék között csillogott hivalkodva, vadonat ujonnan. — Hopla, — biztatta Jan- írta. KECSKEMÉTI ERZSI ka Olgát, — lépj rá, de gyengéden. — Olga természetesen állandóan fogyni kívánt. Janka közölte az eredményt. Olgának nem tetszett. Janka megkotorta a szemölcsét. — Vegyél le belőle 3 fontot. Kiszámítottam, hogy annyival többet mutat. — Olga levont 3 fontot és boldog volt. Olyan világos kedvben jöttünk el a Janika pszichológiai mérlegétől, hogy elhatároztuk, hogy útközben megállunk valahol és bezabálunk. Hiszen nem is reméltük, hogy ilyen karcsúak vagyunk! Soha máshol nem mérőzködöm, — fogadkoztam. — Mondtam, ugye ? — Olga pihegett a gyönyörtől. — Hajszálpontos mérleg! — Attól kezdve naponta kétszer jártunk a mérleghez, s egyresoványabbak lettünk, csak épp a szoknyánkat nem tudtuk összekapcsolni többé. — Minden anyag összemegy manapság, — mondta Janka. Mikor már gombolatlan blúzzal álltunk a mérlegre, s a szoknyánkat is csak az imádság meg a pocakunk tartotta, Janka azt mondta, vonjunk le fejenként öt fontot. Ezt fürgén megtettük. Egy hét múlva már tíz fontot vontunk le, s akkor elhatároztuk, hogy leszámolunk Jankával. — Ki mondta, hogy menjetek zabálni? — Janka vállat vont. — A mérleg, ■— sipította Olga, — a nyomorult, hamis mérleged! — A mérleget ne bántsátok, — mondta Janka. Erre elkezdek rúgni. Janka szó nélkül hagyta. Éppen gyököt vont. — Új mérleg, — mormolta, — fájdalomdíj, mert hozzászoktam. Rúgjatok engem is . . . — Ez valahogy tetszett nekünk. Ütemesen is ment. Egyet a mérlegbe, egyet Jankába. . . A cukrászdában tértünk magunkhoz. Vacogva töprengtünk. Mibe fog ez kerülni? Aztán erőt vett rajtunk a pszichológia. Teleszájjal, fuldokolva a röhögéstől, nyugtattuk meg egymást: — A gond a Jankáé. Majd ő kiszámítja! — És zabáltunk tovább . . . A RÉGI JÓ IDŐK Megbecsüljük mi a tudományokat, tehetségünk és a lehetőség szerint munkálkodunk is azokban, ki hol teheti. Azokban a régi jó időkben eleink ha tanultak, akkor a megyei életnek tanultak, mindenáron ott akartak érvényesülni. Már aki fiát külföldi akadémiákra küldte, tette azzal a szándékkal, hogy a fiúból professzor lesz a debreceni kollégiumban, tehát nagytekintélyű ember, dísze a családnak. A szegény ember jól tanuló fia számára a papi pálya állott nyitva, a jobb családból való gyenge tanuló pedig ment a katonai pályára. Az én fiatal koromban a szülők legalább két évre német szóra küldték a csemetét a Szepességre. A jobb család gyerekének a gimnáziumot illett elvégezni, azután, ha neki vagy a szülőknek tetszett, mehetett jogi, mérnöki, vagy orvoskari egyetemre. Legtöbb volt a jogász, mert a végzett jogászból minden lehet, még alispán is, ha megvan hozzá a családi összeköttetés. Bizony sok lumpolással járt a jogi pálya, még több legénykedéssel. Száraz tudomány a jogi tudomány ,nem mindenkinek fűlik ahoz a foga. Az én néhai kedves jó barátom Vályi Nagy Guszti, zseniális gyerek volt, — költő, író, zeneszerző állandóan anyagi zavarokkal küzdő ősjogász. Történetünk idejében a 16-ik félévre iratkozott be, bár abból a nyolc esztendőből Guszti barátom összesen sem töltött egy hónapot az alma mater falain belül. Androdott a jogi tudományoktól. Már a tanárok is szerették volna kezébe nyomni az abszolutóriumot, hogy megszabaduljanak a nagybajuszú ősjogásztól. Azt mondja neki a 16-ik félév elején Ozory professzor: — Vályi Nagy Gusztáv úr, beírom indexébe, hogybüntetőjogból kielégítőre vizsgázott, ha megígéri, hogy a következő félévben legalább egy órámra eljön. — Nagyságos uram, feleli Guszti, én becsületes ember vagyok, — nem ígérhetem. ** Sztratimirovits Szvetozár volt méltó párja, aki a billiárdozáson kívül semmi egyebet nem csinált. Apja a dúzsgazdag bunyevác földbirtokos, tömte a fiát pénzzel. Szvetozár meg Guszti elválaszthatatlanok voltak, együtt lumpolták el az öreg bunyevác pénzét. A gazdaggyerek főnyeremény volt Gusztinak, akinek sose volt egy megveszekedett garasa sem. Már úgy látszott, hogy ezek az aranjuezi szép napok a végtelenségig tartanak és a két ősjogászt Lokodi uram kocsmájából, vagy a Bika biliárd terméből fogják valamikor eltemetni. A végzet másképen akarta. Szalad egy nap Szvetozár Gusztihoz nagy ijedten: — Baj van testvér, itt van az apáim levele. Azt írja legyen elég a lumpolásból. Most még küld írta: DR. SZÁNTHÓ JÓZSEF 100 forintot, de többet nem. Tegyem le az államvizsgát, otthon vár egy szolgabirói állás. — Bsz ez nagy baj, feleli Guszti, de ráérünk gondolkozni felette, míg a száz forintban tart. Ma este Lokodinál megtartjuk a torát ennek az esetnek. Úgy is lett. Akadt kompánia is, reggelre csak 13 krajcár maradt a százasból, amit a szerencsétlen számra hivatkozással a cigányság már nem akart elfogadni. — Ne menj neki annak a vizsgának, vélte Guszti. írd meg az öregednek, hogy járványos mocsárlázad van, tériszonnyal egybekötve,hosszú ideig nem mozdulhatsz ki a szobából. — Nem jó, felelt Szvetozár. Jó anyámnak én vagyok a kedvence. Erre a hírre idesiet betegágyamhoz. Nekimegyek annak a vizsgának, úgy se tudok semmit. Megbuktatnak, nyerünk egy félévet. Felvirradt a vizsga napja. Guszti a világért be nem ment volna hallgatóságnak, kint a folyosón várta az eredményt. Egy óra múlva halálsápadtan támolyog ki Szvetozár, megrohamozta Guszti: — No, mi van? Megbuktál? — Jóságos Istenem, hogy ezt meg kellett érnem. Barátom, átmentem a vizsgán. Szótöbbséggel képesítettek. Indignálódva förmedt rá Guszti: — Mondtam ugye te marha, — hogy ne menj neki . . . Dr. Szánthó József szív a kirakatban Ruby Erzsébet Mindig elmosolygom azokat a dollárkirálynőket, akik a szegényeknek szvettereket kötnek. Rosszmájúsággal azt is mondhatnánk, hogy ez a túlbuzgóság porhintés és a kizárólagosan magyar vonatkozás a közmondás “Vakulj magyar, ne láss tót.” — ennél a tevékenységnél is találó. Ott ülnek a kevésbé szép és nagyon nem szép gazdag hölgyek a csilláros, süppedő szmirnaszőnyeges, festményekkel és ezüstökkel megrakott ragyogó termekben és kötnek rendületlenül. Közben intézkedés történik, hogy szamaritánusi működésüket a képes magazinok lefényképezve leközöljék. Szorosabb baráti összejöveteleknél cocktailozás közben is brilliánsokkal megrakott ujjaik között csattognak az acélkötőjük, mintha láthatatlan szegények párbajoznának a láthatatlan gazdagokkal. Színházi előadásoknál, vagy filmeken a társadalmi történeteknél és drámáknál a rendező a színésznő kezeibe rakja a gyapjúfonalat és kötőtűket, hogy ez a szelíd működés aláhúzza a darab szereplőjének tiszta karakterét, mert “aki kötöget, rossz ember nem lehet.” Az előadás eseményeinél rágalmazhatják, minden rosszal gyanúsíthatják a kötögető szereplőt, az élénk cáfolat a kezükben zörgő acélkötőtű. Ez a kirakat-jószívüség nem mostani keletű és Európából jött át. Gróf Széchényi Ferencné, Festetics Júlia grófnő, a “legnagyobb magyar” Gróf Széchényi István édesanyja kezdte el a szegények számára a kötögetést. A betegeskedő, társadalomtól visszavonult hölgy unalmában kitalálta,hogy illenék a szegényekről is gondoskodni és elkezdett kötögetni harisnyát, hasmelegítőt, nyaksálat és érmelegítőt a kézcsuklóra. Évente ha ötven darabot kötött meg, az ötezer, vagy még több fázó szegényeknek. Ha tízezer meleg gyapjúrukát osztott volna ki ez a kiadás annyit jelentett volna, mint nekem az az öt cent, amit az utánelembe állt kéregetőnek adok. A fia István márbőkezűbb volt. Szórta a százezreket, hogy az elhanyagolt Magyarország politikai és társadalmi képességét elismerje a gőgös Nyugat. Gróf Széchényi Ferencné kötögető szenvedélyét átvették az osztrák és magyar arisztokrata nőik. Később a középosztály is utánozta őket. Ha már az anyagiakban nem tarthatnak lépést az arisztokratákkal, legalább a jótékonykodás terén legyenek egyenlők. A bécsi arisztokrata hölgyektől átvette ezt a szokást II. Lipót belga király felesége, Klementina királyné is, az alcsuthi József főherceg nádor leánya. Bánatában menekült a kötőtűkhöz és a gyapjúfonalhoz. Férje a belgák népszerű atyja. Lipót egy előadáson meglátta a villogószó-A VILLANYSZÁMLÁS Egy férfi becsenget egy pesti lakás ajtaján. Csak a papagáj van otthon és a csengetésre kiszól. — Ki az? — A villanyszámlás! — felel a férfi — Ki az? — ismétli a papagáj. — A villanyszámlás! — mondja ismét a férfi, kicsit hangosabban. — Ki az? — folytatja a papagáj. A férfi ismét felel, aztán a papagáj ismét kérdezi végül negyedóra múlva a férfi gutaütést kap a méregtől és elterül az ajtó előtt. Késő délután hazaérkezik a lakás, gazdája és megdöbbenve látja az ajtó előtt fekvő férfit. Rémülten csapja össze a kezét: — Ki ez? Mire bentről megszólal a papagáj: — A villanyszámlás. . . Irta: RUBY ERZSÉBET ma Cleo De Mérode táncosnőt, és tartós barátság szövődött köztük. Az általa gyarmatosított afrikai Kongóba is elvitte magával kedvesét. Leánya Stefánia hercegnő már akkor felesége volt Habsburg Rudolf osztrák-magyar trónörökösnek és a megcsalt Klementina sokszor volt a bécsi Burg és Schönburg vendége, ahol elsírta panaszát Erzsébet királynénak. Ott látta meg az idegcsillapító kötögetést és attól kezdve egy foterbe süppedve sóhajtozott és kötögetett. Ezen a téren van azonban egy charitatív munkálkodás, amely tiszteletreméltó. A volunteer (önkéntes) munkák elvállalása fizetés nélkül. Az unatkozó gazdag hölgyek ingyenes munkát vállalnak kórházakban, üdülőtelepeken, börtönök- és fegyiházakban és a jótékonycélú egyletek adminisztrációjánál. Regisztráltatják magukat bizonyos munkákra és a meghatározott időben pontosan ott vannak és átveszik a rájuk bízott munkát. A milliomos dáma este ragyogó toalettben hallgatja az Operában Wagner-t, vagy Puccini-t ,és másnap reggel már a kórházban vastag gummitalja cipőiben, finom anyagból készült kék egyenruháján “volunteer” felírású karszalaggal teremről-teremre járva, osztja szét a betegeknek a postai küldeményeket. Délben az ebédkiosztásnál segédkezik, vagy az irodában gépfegyver módjára csattogtatja az írógépet. Ez igen! A véka alá rejtett szív sugárzása! De kötögetni a felvevő gép előtt? A stréberség a nyomor enyhítésénél is nevetséges, különösen, ha annak nincs semmi látszatja. Évente ha két szvettert köt meg a szerepelni vágyó, de ugyanakkor egy gép ma tíz perc alatt külöbb szvettert készít és ha százezer szvettert osztanának szét a szegények között, az sem volna elég, mivel a diktátorok jóvoltából szerte a világon sokkal több ma a szegény, mint bármikor is volt.