Amerikai Magyar Népszava, 1975. július-december (85. évfolyam, 27-52. szám)

1975-09-12 / 37. szám

Péntek, 1975 szeptember 12 AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA BUDAPESTI SZÍNFOLTOK PETŐFI ÉS KOSSUTH VEZETNEK Budapest, augusztus hó... Aki tudja, hogy ki volt Hám Kálmán, Póth Irén, Janovetz Margit, Répássy Jenő, vagy Frastaczky András, jelentse az Akadémiai Kiadónál Hajdú Mihálynak. Hajdú tanulmányt irt Budapest utcáinak, tereinek, egyéb közterületeinek névadó­iról. Összesen 6816 utca, tér, köz­út, közterület — ennyi van a fővárosban — nevének történe­tét, születését vizsgálta meg, de 37 névadó nyomára nem sikerült rábukkannia, hiába lapozta át a lexikonokat, történelemkönyve­ket. Közölük való a fenti öt is. Híres emberek nevét 1759 fővárosi utca viseli, s 1654-nek­­ magyar személy volt a „kereszt­apja”. Csaknem ezer utca őrzi történelmünk kiemelkedő alak­jainak neveit. A különböző történelmi korszakok közül a reformkor és a szabadságharc vezető személyiségeinek neve szerepel leggyakrabban — 230- szor — az utcanévkönyvben. Az aradi vértanúk közül csupán Lahner György nem kapott utcát, mások többet is: Aulich , hatot, Damjanich tizet, sőt, a nem éppen könnyen kiejthető nevű Leininger-Westerburg Ká­roly is négyet. A munkásmozga­lom 135 vezető egyéniségéről is utcák emlékeznek a fővárosban. A korszakok közül harmadik helyre került az államalapítás előtti időszak, amelynek vezetői 93 utcának névadói, így például 14 Árpád, 9 Lehel, 8 Álmos, 8 Huba utca van a fővárosban, de Zerind is található kettő. Hajdú Mihály statisztikát készített ar­ról is, hogy kinek van a legtöbb utcája Nagy-Budapesten. E sze­rint a ranglistát Petőfi vezeti 22 utcával, térrel. Őt követik: Kossuth 19, Rákóczy 17, Széche­nyi és Vörösmarty 16-16, Zrínyi, Arany János és Árpád 14-14, Batthány, Táncsics, Bajcsy-Zsi­­linszky, Jókai és József Attila 13-13 utcával. Figyelemre méltó a csepeliek törekvése. A kerület illetékesei felkutatták Csepel XIII-XV. századi ispánjainak neveit, s róluk nevezték el a városközpont utcáit. Bizonyára a XXI. kerületiek közül is kevesen­­ tudják, hogy így került az­­ utcanévtáblákra Besenyő Bekő, Cseh Mihály, Turóci Balázs, Vesszősfia János, Hardi Miklós­­ és Pakos Imre neve. A történelmi személyek után tudósok neve szerepel gyakran a budapesti utcatáblákon, össze­sen 156-szor. Közülük a történe­lemtudósoknak 22, az orvosok­nak ugyanennyi, a nyelvtudósok­nak pedig 16 utca jutott. Az utcaneveket kiválasztó hivatalos szervek előszeretettel adták a művészek neveit is. Csaknem 500 utca viseli valamelyik művészünk nevét. A költőknek 200, a prózaí­­roknak 136, a festőknek 54, a zeneszerzőknek pedig 41 utca jutott. A fentieken kívül más foglalkozások kiemelkedő sze­mélyiségeire is emlékezünk az utcák elnevezésével. Hugonnay Vilma, az első magyar női orvos, Komjádi Béla vízilabdázó és sportújságíró, Markovits Iván gyorsíró, Ráskai Lea kódexmá­soló, Sándor Móric híres lovas és vadász, Szegedi Róza, Kisfaludi Sándor múzsa, majd felesége, Kuny Domonkos majolikagyá­ros, Glück Frigyes szállodatulaj­donos és Hajós Alfréd, az első magyar olimpikon. Százegy fővárosi utca viseli külföldiek nevét. A legtöbb névadó orosz-szovjet származá­sú: Leninről például 4, Gorkijról 3, Micsurinról 2 utcát is elneveztek. Német származású híres embereknek 23 (közülük Marxnak * 7, Engelsnek 4), olaszoknak és amerikaiaknak 6-6 utcájuk van Budapesten. De utcát kapott a tatár Timur, a török Gül Baba, a román Peter Groza, s az afrikai Lumumba. Az utcák és terek közül 1852 neve földrajzi eredetű, a legtöbb az ország hegyeinek, vizeinek, településeinek, tájegységinek ne­vét örökíti meg. Emberrel kapcsolatos nevet 663 utca visel. Szív utcából kettő is van: érzelem nevét 7. emberi tulaj­donságot jelölőt 12, társadalmi viszonyra utalót 36, férfi kereszt­nevet 158, nőit — főként becéző formában — 115 visel. Nagyon sok a katonasággal kapcsolatos utcanév: 145. Az emberek házszerszámainak neveit 59 utca őrzi, közöttük olyan régieké, mint a csöbör, a kas és a pöröly. Az ember kétkezi foglalkozásai­nak neveit 113, a szellemi foglalkozások nevét 213 utca viseli. Megkezdődött a 74• Magyar labdarúgóbajnokság Augusztus utolsó napján megkezdődtek a 74. magyar labdarúgóbajnokságnak a mér­kőzései és mindjárt hozzátehet­jük, hogy vaskos meglepetések­kel. A Vasas kikapott az újonc kaposváriaktól 2:0-ra, az ugyan­csak idei újonc, a SZEOL a nagyhírű MTK-t győzte le 1:0-ra. A tavaly bevezetett forma szerint a hét közepén, szerdán is bajnoki fordulót játszottak, szeptember 3-án és ez a forduló még vaskosabb melepetéseket hozott, mint az első. De nézzük a második forduló eredményeit: Ferencváros-Salgó­­tarján mérkőzés a megfiatalított FTC biztos 4:0 (4:0) győzelmével végződött. Két nagy meglepetés közül az egyik a sorozatban bajnokságot nyert Újpest súlyos veresége Székesfehérvárott. Az első félidő 0:0 állásánál Sarlóst a játékveze­tő tiszteletlen magatartásáért leküldte a pályáról és a 10 főre olvadt bajnokcsapat a második félidőben 3 gólt kapott. A Videoton kihagyott egy 11-est és még több gólt is rúghatott volna. A másik meglepetés a Honvéd vesztesége Diósgyőrött. Az első félidőben rúgott 3 gól mellé a Diósgyőr a második félidőben rúgott 4. góllal 4:0-ra győzött. A szeptember 3-i fordulóban a további eredmények: Csepel-Vasas 3:3­ (2:2), MTK-ZTE 3:1 (1:0), Rába ETO-SZEOL 6:1 (3:0), Tatabánya-Békéscsaba 2:2 (0:0) Kaposvár-Haladás 2:2 (1:1) Szombaton, szeptember 6-án került sor a fiatal évad harmadik fordulójára, amely ugyancsak hozott nem várt eredményt. A nagy rangadó az FTC és a volt bajnokcsapat között a Népstadionban 85000 néző előtt az FTC biztos győzelmét hozta. A 20. percben ugyan az Újpest szerezte meg a vezetést 11-esből Tóth révén, de a 31. percben Szabó egyenlített, majd Mucha a 64. percben megszerezte a Fradi vezető gólját, Bálint 11-esből a 72. percben 3-ra növelte a Fradi gólok számát. Nyilasi a 85. percben 4-re. FTC-ÚJPEST 4:1. (1:1) A harmadik forduló többi eredményei: Honvéd-Vasas 3:1, (1:0) Csepel-Haladás 2:0 (0:0), Kaposvár-Diósgyőr 0:0, Békés­­csaba-MTK 0:3 (0:1) ZTE ETO 3:0, (1:0), SZEOL-Tatabánya 2:1 (1:0), Salgótarján-Videoton 1:3, (0:0). A bajnoki táblázatot nem hozzuk helyszűke miatt, de annyit jelentünk olvasóinknak, hogy az FTC veretlenül 6 ponttal áll az élen és, hogy az utolsó helyen a Vasas van, míg a tavalyi bajnok Újpest a 13. helyen tanyázik. 15. oldal Érdemes felmenni a harmadik emeletre ha olcsó és divatos szőrmét akar vásárolni. ANTON FURS Manufacturer and Retailer Furrier MEGŐRZÉST ÉS JAVÍTÁST VÁLLALOK MINK JACKET, STÓLA, KABÁT, BUNDA ÉS MINDENFÉLE SZŐRME KÉSZEN ÉS MÉRTÉK UTÁN KAPHATÓ JUTÁNYOS ÁRON. SZOMBATON IS NYITVA TARTUNK. Telefon- 594 92B2 3 350 SEVENTH AVENUE b­refon: 10y4-37bZ-d (Between 291h & 301h Streets.) Home: BR 5-0295 New York, N. Y. 10001 Avar kori falu MOHÁCS, Baranya megye — A mohácsi síkságon, a feketekapui határrészen. VI­­VII. századbeli falu maradvá­nyai kerültek napvilágra. A Kárpát-medence eddig ismert legnagyobb avar kori települése ez, megtalálása tehát régészeti szenzációnak számít. A Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai - dr. Kiss Attila és K. Zoffm­ann Zsuzsanna — a hatodik nyáron dolgoznak már Mohács térségé­ben. Munkájuk nyomán előbb egy avar kori temető tárult fel: hétszáz sírjából gazdag lelet­­anyag került elő._____________ P­APP ÉVA aki Papp László és Barbara leánya ,s a 311 East 92es utcában laknak new York City-ben, valamint EISENBROWN RÓBERT GEORGE aki Eisenbrown George Franklin és Barbara Jean fia, s a 305 East 5-ik utcában laknak a pennsylvániai Bernville városkában HÁZASSÁGOT KÖTNEK 1975 szeptemberében, a New York-i Magyar Református templomban. Miss Papp, a Pennsylvania State University elégzetével, a N. Y. C.-ben működő A. D. A. M. vállalatnál nyert alkalmazást. Mr. Eisenbrown a Pennsylvania State University-n újságírói diplomát kapott, s ma, az ED Weiss Advertising-nál dolgozik. A fiatal pár az esküvő után N. Y. C.-ben szándékozik letelepedni.

Next